Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-03 / 243. szám
Mott szí, tisztesség, beesőiét... Ön melyik MSZMP-nek a tagja? Országosán 242 megbetegedés, 9 Halai Még tart, de a szülők, az orvosok és a járványügyi szakemberek egyaránt azt remélik, hogy a hűvös időjárással és a megelőző intézkedésekkel vé- geszakad az enterovirus okozta megbetegedéseknek. Az utóbbi napokban ugyanis csökkent az új megbetegedések száma, de ezt nem akarják elkiabálni. Okkal, hiszen mint hallottuk, Debrecenben — ahol először a szülészeti klinika újszülöttjei betegedtek meg — újrakezdődött minden, de a megyei kórház szülészetén. Júl ius 6-án pont Debrecenből indult az a megbetegedéssorozat, amely a hajdú-bihari megyeszékhely és Marcali között képzeletben húzott yo- nal alatt — Kecskemét, Szentes, Gyula, Szeged, Bonyhád, Pécs, Komló, Móhács, Siklós - több települést érintett. Az or. szagban eddig 242 újszülöttnél jelentkezett láz, hasmenés mint tünet, és amelynek okaként a vizsgálatok az entero- vírust jelölték meg. A héten megbeszélést tartottak az Országos Közegész- segügyi Intézetben a járványEnterokór-körkép Ellenanyaghiány — többféle enterovirus egyszerre? ügyi szakemberek. Baranyából ott volt dr. Kiss István főorvos, a megyei KÖJÁL járványügyi osztályvezetője. — Részben adatokat hallottunk, résrben még nem igazolt feltevéseket a betegség okáról - mondta dr. Kiss István. - A 242 megbetegedett újszülött közül sajnos 9 meghalt. Négy Debrecenben, 1 Kecskeméten, 1 Komlón, 3 pedig Pécsett. A három pécsi közül egy csecsemő Somogy megyei volt, Marcaliból hozták a Gyermekklinikára. Hogy mi lehet az oka az esetenként súlyos, illetve gyors lezajlásé, 9 csecsemőnél halállal végződő megbetegedésnek, arra még nincs pontos válasz. Valószínű, hogy az ismert, de ilyen összetételében nálunk nagyon régen előfordult ente- rovírussal nem találkoztak a most szülőképes korban lévő anyák, ezért nem rendelkeznek ellenanyaggal, így az újszülött gyermekeiknek sem tudják átadni. (Az immunrendszer erősítését célozza, az az OKI-rendelkezés, melynek értelmében valamennyi újszülött gammaglobulint kap.) Feltété, lezzük, hogy egyszerre többféle vírus hatott, és ezek együttesen okozták a gyors, súlyos lefolyású megbetegedéseket. Hogy pontosan melyék ezek a típusok, azt még nem tudjuk. A virológiái vizsgálatok most folynak az OKI-ban. Sajnos, akkor sem tudnánk lényegi változást elérni a jelenlegi helyzetben, ha ismernénk a bajt előidéző enterovírústípusokat, hiszen — mintha vírusok többségével szemben - az enterovirus több típusával szemben sincs megfelelő ellenszere az orvostudománynak. Amit tehetünk, az a fertőtlenítés, izolálás. Ezért fontos, hogy a várandós és a gyer- mekógyas édesanyákat ne látogassák, hogy az édesanyák is védekezzenek a fertőzés továbbadása ellen. Orr- és szájmaszkban szoptassanak, illetve csak fertőtlenítő lemosás után nyúljanak gyermekükhöz. Megfelel erre a célra az egy liter vízben oldott két neomag- nol tabletta. Ezt az oldatot egy órán át lehet használni. Baranyában eddig 53 újszülött betegedett meg, közülük húszat a gyermekkórházban, envet a gyermekklinikán ápolnak, a többieket hazaengedték. Jó hír, hogy pénteken nem jelentettek újabb megbetegedést a baranyai kórházak. Ettől függetlenül itt is érvényben van az ország minden szülészeti és újszülött osztályára vonatkozó látogatási tilalom. T. É. F " .......... ................ -'"r.......................................................................... "i.iui ijjiiiui i.n....... ^ ^ ............ ............-. .........• li t uitorläsaport helyett a strandolös a divat Nem tilos a Fertő-tó Hajnali csendélet a Fertő-tón Az autós turista, ha az idei őszön elvetődik Északnyugat- Dunóntúlra, ne mulassza el, hogy kitérőt tegyen a Fertőtora. Ma már megteheti minden kötöttség nélkül: július 1. °ta nem kell határsáv-engedély. Nem volt ez mindig így. Ámikor az ötvenes évek elzár- kőzösi politikája határsávvá nyilvánította és szinte halott yárossá tette Sopront, a Fertő 's tiltott területnek számított, hiszen országhatár vágja ketté' 1959 után soproni üzemek, vállalatok dolgozóinak engedélyezték, hogy kijárjanak a tora. A vitorlássportot úgy is támogatták, hogy hajónkint "ét belépőt adtak ki. A sté- 9ek, hajótárolók építéséhez nem kellett építési engedély: a girbe-gurba bejárók, egyterű kis épületek kielégítették annak az 5-600 embernek oz igényét, akik ide kijártak, Hjárhattak. A hetvenes évektől kezdve minden soproni megkapta a tó partjára a belépőt, aki kérte, két év óta Pedig a nyugati turisták, a soproni, fertőrákosi és balfi ollandó lakosok külön engedély nélkül jöhettek ide - ám o többieknek ez még mindig ootársáv volt. Ez szűnt meg ?z idén: a közeli és távoli, hazai és külföldi turisták nagy örömmel vették birtokukba a strandolásra is alkalmas homokos-kavicsos partszakaszt. . A változás, - hogy ti. a vitorlássport helyét a stran- dolás, üdülés vette át - már korábban megkezdődött. A vitorlázás drága sport, saját zsebből kevesen engedhetik meg maguknak ezt a luxust: sok kis városi sportkör megszűnt, a nagy egyesület, az SSE pedig nem működtet vitorlás szakosztályt. A kis üzemek, intézmények által oda- odadugott pénzek is apadni kezdtek: a régi, öntevékeny alapon szerveződő vitorlássport egyre sorvad. Azelőtt tíznél több vállalati vitorlás szakosztály volt, ma csak négy: valamikor száznál több versenyhajó ringatózott a vizen, ma alig több harmincnál. De lelkes szervezők így is tudnak jelentős vitorláseseményeket varázsolni a tóra. Az idén két nagy nemzetközi verseny vonzotta az érdeklődőket: a Széchenyi regatta (kalózhajók versenye, osztrákok is jöttek) és a Ramovill Kupa nevű gyermekverseny kilencven NSZK-beli, osztrák, csehszlovák és magyar hajó részvételével. Megváltozott a tópart képe is. A korábbi egyszerű hajótárolók helyét hatalmas üdülőházak vették át: a nádfe- deles, elegáns víziüdülők betoncölöpökre épültek 10-15 millióért: vállalatok, intézmények tartják fenn őket. A topa rt m e g nyitó sáva I m eg - nőtt a fürdőzők száma. A mintegy 5 négyzetkilométernyi magyar részen az 1—2 méter mély víz hamar felmelegszik, a hosszú, füves partszakasz sokezer embernek ad napa- zási, pihenési lehetőséget. Ámbár a nyári hét végeken a 14-16 ezer fürdőző szinte már a telítettséget jelenti. Különösen azért, mert az infrastruktúra enyhén szólva elmaradott: a Fertőrákostól befelé vezető 3 km-es út jó minőségű ugyan, de a szennyvíz elvezetése csak ideiglenes, kevés a büfé, telefon nincs. (Mesélik, hogy egy osztrák turista elveszett táskája ügyében csak úgy tudott beszélni a közeli nagycenki vendéglővel, hogy autójából telefonon, rádiótelefonon felhívta bécsi lakását, ahonnan feltárcsázták a nagycenki számot.) A tó magyar szakaszán két sétahajó is működik nyaranta. A mörbischi illetőségű Drescher cég - miután környezetvédelmi okokból az osztrák hatóságok motorosát kitiltották a tó osztrák feléről - társult egy Posch nevű soproni ácsmesterrel: hajójuk ma órán- kint 60 forintért viszi sétahajózni az érdeklődőket. A Fertői Nódgazdaság motorosa fél órát tesz 30 forintért. A hajók csak a magyar szakaszon úsznak, de kivételes alkalmakkor át is mehetnek. 51 év után az idén először augusztus 5-én a Drescher-Posch cég hajója ünnepélyesen átúszott a rövid időre megnyitott magyar-osztrák vízihatáron. G. T. A kérdés jogosságáról egy percig sem vitatkozunk; Várnagy István, az MSZMP Baja Városi Bizottságának első titkára azonnal válaszol: — Hogy melyik MSZMP-t vállalom a már látszólagos egységben sem lévő, irányzatokat pregnánsan fölmutató szervezetben? Természetesen azt, amelyik fölvállalja a munkát. Én kétféle párttagot ismerek. Az egyik, s ebből vannak ma a kevesebben, tenni akar; a másik meg nem csinál semmit. Várnagy István a „megújulás" embere; a tavaly év végi pártértekezleten került jelenlegi posztjára Baja e környéke párttagjainak bizalmából. Egy olyan hangulati hullám nyomán. amikor jószerivel az egész régi apparátusra és vezetésre nemet mondtak a kommunisták, talán vele téve kivételt.- Hogy értsük ezt? Közel 17 éve ebben az apparátusban dolgozom, s a kívülálló szómóra talán szokatlan, hogy pont rám szavaztak, amikor a többségtől megvonták a bizalmat. Magom is elgondolkoztam rajta: mi lehet az oka? . ..- Megválaszolná? — Talán, ha más mondaná... De egy biztos; még a független sajtó sem tudott belémköt- ni, lakáspanamákat a fejemhez vágni, erkölcsileg kikezdeni. S amennyiben ma ez egyáltalán érdem, úgy könyveljük el annak. Mindenesetre engem mindig az a tisztesség vezetett, amire szülőfalum, Csávoly tanított, az a közösségi gondolkodás, ami sportoló éveim során erősödött bennem, s az, amit tanár koromban a katedráról próbáltam plántálni tanítványa imba.- ön nyilvánvalóan reformer . . . — Várjunk a jelzőkkel! Biztosan ön is látja, van bőven reformer a pártunkban, s annál nagyobb, minél jobban hallatja a hangját. Néhány ismerős, jószerivel sajnos elkop- tetott kifejezés azért iránytűként hat. Ezek: a munka, a becsület, a tisztesség, a humánum, az adott szó, a szolidaritás vagy éppen a közért való tenniakarás. Keserű szájízzel mondja, hogy még a bajai pártbizottság tagjai között is akadnak néhányon, akik, amikor a helyi programot megfogalmazták, hallgattak, de csak addig, mig át nem értek a szomszédos reformkörbe. Ott aztán lehúzták a keresztvizet a csecsemőről . .. Vagy a városi vezetők szidják a párt káderpolitikáját, ami úgy rendben is volna — a múltra most kell igazán kigyót- békót mondani -, csak éppen nem veszik észre, hogy ők szinte valamennyien a párt régi káderpolitikája révén jutottak vállalatvezetői, intézmény-igazgatói székekbe. S ahelyett, hogy önmagukba néznének, a másikra mutogatnak . . .- Az önállósodás nyilvánvalóan a pártbizottság számára is kedvező. A helyi kormányzat nagyobb teret kapott . . .- Számunkra nem új az önállóság: mindig is kétpólusú megye volt Bács-Kiskun. Ha a télképre néz, látja, három megyeszékhely is közelebb van hozzánk, mint Kecskemét. Ez alapvetően meghatározta a bajai polgárok orientációját is. Másrészt Bácskában vagyunk, gazdag földek, más életmód és életvitel jellemzi ezt a vidéket. Az emberek látnak-gon- dolkodnak, önállósulási törekvéseiket soha nem adták föl. így aztán ez a 80 000-es régió - sokat fejlődött a múltban is. Új vállalataink - gondoljunk csak a Bácshúsra - prosperálnak, a mezőgazdaságunk még talpon van. Ezt természetesen nem az elégedettség, hanem a realitás érzése mondatja velem. Akad tennivalónk is bőven. Ami az én programom: ösztönözni az új utakat keresőket, a vállalkozókat, s a politikai szférát nem elhanyagolva azért lépjünk már a gazdaság frontján is. Lépjünk át az ötletek és a kapkodás világából a megvalósítás világába. Kozma Ferenc Garancia—VDN autóteszt Fiat Uno DS különböző változatai iránt, amit jól jelez, hogy 1986-ban több mint 2 millió darabot értékesítettek, főleg Európában. Két évvel ezelőtt alkalmam volt kipróbálni egy Unó Selec- tát, most pedig a Pécsi Garancia Szövetkezet jóvoltából néhány napig egy Unó DS-sel autózhattam. Akkor és most is meg kellett állapítanom, ez a remekbeszabott, pompás kis jármű nem véletlenül nyerte meg a vásárlók bizalmát. Egy átlagautós minden igényét kielégíti, ami azt jelenti, hogy öki olcsón, kényelmesen, biztonságosan akar közlekedni, annak optimális jármű ez a „kicsi". (Persze hozzá kell tennem, sokan lennénk hazánkban is, akik szívesen vásárolnánk ilyen autót, de amiket a Merkur értékesített forintért „áron felül” voltak - legalábbis többünknek —, most pedig csak konvertibilis valutáért lehet ezekhez jutni.) Több mint 1500 kilométert hajtottam le a szövetkezet dízel Unójával, melynek 1302 köbcentiméteres, 33 kW-os (45 LE) OHC vezérlésű motorja úgy dolgozott, mint egy svájci óra. Mint általában a sima dízelek, az Unó sem „rakéta- tempóval” érte el a 100 kilométeres sebességet - gyári adat szerint százra 20,6 másodperc alatt gyorsul fel -, de ha egyszer megindult . . . A 120—130-as sebességet minden erőlködés nélkül, háromnegyed gázzal képes volt tar- tani, úgy, hogy a kocsit még nagyobb széllökések sem „dobálták". Ám ami igazán ámulatba ejtett, az a fogyasztása volt: átlagosan 5-6 liter gázolajat evett százon, de ha „öregurasan" mentem, az 5 litert sem érte el. S mindezt literenként 13 forintért, ami azt jelenti, hogy a Pécs-Bu- dapest-Pécs távot 250-300 forint között lehetett megúszni. A másik figyelemreméltó dolog az Unónál a karosszéria: ennél a 365 centiméter hosz- szú, 155 centiméter széles és 143 centiméter magas járműnél szinte a tökéletességig megtervezték, hogy kívül kicsi, belül tágas legyen. A Cooperek legszebb hagyomá nyait továbbfejlesztve sikerült elérniük a konstruktőröknek, hogy az utastér négy felnőttnek is kényelmes, s emellett a csomagtérbe - 225 literes - is bőségesen férjenek bőröndök, táskák. Az ülések komfortosak, a kocsiba való be- ülés nem okoz különösebb tortúrát. A Fiat Unót élvezet vezetni! A csapott orr-résznek köszönhetően nagyon jó a kilátás, a kormányt szinte egyujjal lehet forgatni, kiváló a fordulékonysága, kézre áll az ötsebesség-fokozatú váltókar, a jelző és ellenőrző műszerek áttekinthetőek. Ami kissé zavaró, a fényszóró és az ablaktörlőkarok túlsóaosan „előre- ugranok”, így kormányzásnál néha akaratlanul is működésbe hozhatók. S ha a negatívumoknál tartunk - keresve sem talál sokat az ember -, érdemes megemlíteni, hogy az Unó meglehetősen kemény autó, egyenetlen úton igencsak ráz, s az utastérben zörögnek az egymáshoz érő műanyagelemek. összegezve: a Fiat Unó is léhetne az az autó, mely megoldhatná a hazai személygépkocsi-ellátási gondokat. Ádott- ságai, műszaki paraméterei ehhez mindenképpen alkalmassá tennék. Sajnos egyelőre szó sincs róla, hogy a Trabantot felváltó népautóvá váljon nálunk. Pedig az ilyen kocsikkal spórolhatna igazán az állam és az autós is. Roszprim Nándor ^ Fiat Autógyár 1983-ban futatta be az Egyesült Állagokban Unó nevű kiskocsiját, ®ly nevéhez illően első tagja ° ,. új személygépkocsi- diádnak. A szakemberek kö- eben osztatlan elismerést ara- °h. ennek ellenére sem ezzel, sem az ezt követő nagyobb autókkal nem sikerült meghódítani az amerikai piacot. Annál inkább az európait! Miután az Unót 1984- ben az Év autójává választották, addig soha nem látott érdeklődés mutatkozott e típus vasamat» 3