Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)
1989-09-22 / 262. szám
1989. szeptember 22., péntek Dunántúli napló 3 Ütést tartott mz MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Dr. Román Lászlóné (Folytatás az 1. oldalról) címszó alá foglalta össze. A legutóbbi napokig hiányzott a Politikai döntés, hogy mikor jesznek a választások, s az •dőpont még most sem kőnkig. hiányoztok azok a jogszabályok is, amelyek meghatározók a választások elveit és normáit. A bizottság javaslatát a to- ^bbi tennivalókról a követke- fökke'l Indokolta az előterjesztő: „Még mindig Igen sok P 'homály, de - a latin mondás szerint — hajózni szükséges, mert kevés az idő és 9yorsan múlik, s mert a versenytársak már felhúzták a vitorlákat. És navigálni azért is ^ell, mert a sok információ, a sok változás, a rengeteg ellentmondás könnyen elterelheti 0 figyelmünket a lényegesről: Qrról, hogy a választások esetben a jövendő hatalomról VQn szó, a hatalom összetétele Pedig meghatározó jelentősé- 9o az egész társadalom jelle- 9e és — főként — mozgásirá- nyo szempontjából." A bizott- Sa9 javaslatában a teendőket Párton belüli és párton kí- vPli feladatokra [bontotta. A Párton belüli feladatok körébe Jelölte mindenekelőtt azt, P°9y a kongresszust és a me- 9yei .pártértekezletet olyan 1 Hány ban készítsék elő, hogy a Part alkalmassá váljon a vá- osztási küzdelemre. Folytatni 't6H a helyi választási progra- JPolr kimunkálását. Meg kell jrzdeni a választásokon indí- rndó jelöltek kiválasztását, Pfra törekedve, hogy a végső leválasztásban, s majd a váltáskor a pártegység legyen ? meghatározó. Létre kell P?tni a vá lasztá sok szervező- Sere, menedzselésére és pro- PP9ondájára alkalmas szerveválasztókörzetenként és ^ogyei srinten. A bizottság e9yetlen erős, központosított mPgyei szintű választási iroda Működését javasolta, amely sa- JPt tagjai soraiból alakít ki JPszfelodatákra csoportokat. u9yoncsak fontos feladatnak minősítette a bizottság, hogy mmél előibb kezdődjön meg a Pánttagok területre irányításnak tudatos szervezése. Eminek a munkahelyi alapszer- ®*etek megszűnése nélkül is formája lehetséges. A Pulton [kívüli feladatok köré* 7® sorolta a javaslat, hogy ^Pjytatni kell a választákörze- kialakításában való rész- “plt, iminden pórtalapszerve- l®S®k [munkálkodnia kell a ^hetséges választási szövetség építésen. ,A beszámolóról, még inkább ...noz kapcsolódva rendkívül Sr*k vita bontakozott ki Igen 'hozzászólóval, egyperces Sgálásokkal. Az elsőként fel* ^oloió Piti Zoltán többek kö- Po azt hongsúlyoita, hogy az következendő választás a h°9romok 'harca is lesz, de a B®rnélyek párviadala is, ép- j®p ezért /nagyon fontos a 'bitként széles bázison elfo- ^kfhotó jelöltek megtalálása, té |[®szletesen elemző politikai "képek elkészítése, a vólasz- s Programnak körzetekre és mélyek re adaptálása. De- ^Pseri József arra figyelmez- y'^tt, hogy a választással |PCso latos tevékenységet úgy 'irányítom!, hogy a pártiét1^''3 előtt egyértelművé vál- itf. . o hatalomért folyik Tälern a _ _______________ s dolog lesz, hogy a i rttagok a nézetkülönbségea választásokon, vönta • °* a nezetkulonbsegefélretéve egységesen óíl- iT?!.'® ki az MSZMP jelöltjei •***• Czégény József annak 304 küldött vesz részt a megyei pártértekezleten világos kimondását igényelte, hogy a párt megreformált, demokratikus szocialista rendszert akar, de annak marxista alapjait nem vonja revízió alá, tehát nem a /polgári társadalmi rendszer újraélesztésére vesz irányt. Dr. Fodor László azt a gondolatsort fejtette ki, hogy a pártnak olyan radikálisan reformszelleműen kell átalakulnia, hogy ez a változás levegye választási jelöltjeinek Válláról a ipárt múltjának, a létező szocializmus eddigi modelljének terheit. Azon meggyőződését 'fejtette ki, hogy a szocializmus még nem valósult meg a világon, éppen ezért létezhet egy harmadik út, amely nem a kapitalizmusba vezet, de nem is az eddigi út nyomvonalának folytatása. Illés István arra mutatott rá, hogy a párt önmagát demoralizálva nem nyerhet csatát a választáson, valamint, 'hogy programjában szükséges ónnak 'határozott megjelölése, hogy kinek az érdekeit vállalja. Ezt követően rövid, egy perces hozzászólásokban csaptak össze a nézetek arról, Ihogy a választásra, illetőleg a programra vonatkozó napirendek tárgyalása továbbra is mágukat a korábbi gyakorlat hibáitól, tévedéseitől, bűneitől, lFöldes Andrásné azt javasolta felszólalásában, a megyei pártértekezlet elé kerülő szóbeli beszámoló térjen ki az MSZMP választási tevékenységére is. A megyei pártbizottság vitaösszefoglaló után dr. Dányi Pál indítványára állásfoglalásával elfogadta a jog- és vá- lasztóspolitikai bizottság beszámolóját és javaslatait. Arról viszont külön rövid vita bontakozott ki, hogy folytassa-e tovább a pártértekezletig ez a bizottság a munkáját. Végül is az az álláspont született, hogy a bizottság szűnjön meg, óm azon tagjai, akik a megyei párttestületnek is tagjai, dr. Szirtes Gábor társadalompolitikai titkárral együtt a pártértekezlet erre vonatkozó döntéséig munkálkodjanak tovább a választásokra való felkészülés érdekében. Szeptember 30-án: megyei pártértekezlet A megyei pártbizottság korábbi állásfoglalásának megfelelően megerősítette, hogy levonni, megjelölni a feladatokat. Ezért úgy véli, hogy a beszámoló és a pnogramtézis- tervezet szerves egységet jelent. Kifejezésre kívánják juttatni a pártkongresszushoz, annak dokumentumaihoz való viszonyt is, hozzájárulva ezzel a nagyjelentőségű tanácskozás eredményességéhez. Erre az is megkülönböztetett lehetőséget ad, hogy a megyei pártértekezlet egy héttel előzi meg a •pártkongresszust. Hangsúlyozta az előadó, hogy a két megyei dokumentum vezérfonalat jelenthet a párt megújulásához a megyében, segítheti a párton 'belüli új szemlélet, gondolkodás kialakulását, egy baloldali, korszerű politikai magatartás formálását, figyelembe véve a társadalom valós érdekeit. Nagy figyelmet fordítottak a szerkesztők az elavult politikai struktúrák meghaladásának segítésére, mér. legre téve, hogy ebből eddig mit sikerült a megyei pártbizottságnak megvalósítania. Ennek módszere a beszámoló objektív értékelő stílusa. A prog- ramtézis-tervezetről elmondotta, hogy azt a pártkongresz- szus és a megyei pártértekezprogramtézis-tervezet. Ezzel a felszólalók többsége nem értett egyet és végül határozatikig erősítették meg a tervezett dokumentumok, vita utáni átdolgozott formájában történő kiosztását. Egyetértés alakult ki, hogy a megyei szervezet kérdésében, a javasolt variációk mérlegelésével, a pártértekezlet első fordulójában történjen döntés, hogy annak alapján megkezdődjön a személyi javaslatok előkészítése. A munkabizottságok beszámolója A második napirend lezárása után a megyei pártértekezletet előkészítő munkabizottságok vezetői adtak tájékoztatást. Füsz Tibor a mandátumvizsgáló, dr. Geisz Mihály az ügyrendi, dr. Szirtes Gábor a tájékoztatási és Misch! Róbert a jelölést előkészítő bizottságéról. A testület a tájékoztatókat tudomásul vette, néhány 'kérdésben azonban vita alakult iki, ezt követően megbízták a bizottságokat a végleges álláspontok kialakításával. A •pártbizottság tagjai mandátuma kérdésében az a döntés született, hogy szavazati jogú küldöttként vegyenek részt a megyei pártérte'kerleten. További vizsgálatot igényeltek a meghívottak körének kialakításában és a tömegtájékoztatás részvételének biztosításában. Személyi döntések A pártbizottság meghallgatta dr. Szirtes Gábor tájékoztatóját a Dunántúli Napló főszerkesztői tisztsége betétesének módjával kapcsolatban. A nyugdíjba kerülő jelenlegi fő- szerkesztő helyére korábban országos pályázatot írt ki a pártbizottság. Hatan küldték be pályázatukat. A megbízott bírálóbizottság végül Sodó Lászlót, a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatóját, újságírót és Lombosi Jenőt, a lap főszerkesztő-helyettesét találta alkalmasnak a tisztség betöltésére. A bírálóbizottság, figyelembe véve a Magyar Újságírók Szövetsége nemrég megtartott közgyűlésének állásfoglalását, a szerkesztőségben dolgozók javaslatát, azt ajánlotta a testületnek, hogy amennyiben egyik jelölt elten sincs politikai kifogása, bízza a Dunántúli 'Napló munkatársaira, hogy titkos szavazással döntsék el; a két pályázó körül ki legyen a lap főszerkesztője. A pártbizottság a javaslatot elfogadta, a szerkesztőségi szavazásra a jövő héten sor kerül. Gárdonyi Tamás, a MUOSZ pécsi csoportjának a titkára felszólalásában a pécsi újságírók egyetértését tolmácsolta a pártbizottság döntésével kapcsolatban. Or. Geisz Mihály, a 'pártbizottság titkára bejelentette, ihogy október 1-íjétól visszamegy régi munkáhelyére, a IMÁV iPécsi Igazgatáságára dolgozni, ahonnan fizetés nélküli szabadság lehetőségével került korábban a pártapparátusba. A tervezett októberi pártértekezletig, ahol az új megyei szervezet személyi kérdéseiben hoznak majd döntést, titkári megbízatását társadalmi munkáiban kívánja ellátni. A pártbizottság a bejelentést tudomásul vette. Tekintettel arra, hogy a megyei pártbizottság a jelenlegi szervezeti keretek között, és ebben a személyi összetételben utoljára tanácskozott, az ülés befejezésekor dr. Dányi Pál valamennyiüknek megköszönte eddig végzett munkáját. D. I.-M. E. Franz Vranitzky magyar szociáldemokratákat fogadott külön, vagy egybevontan lenne célszerűbb. Ebben a témakörben végül is elismerést nyert a két téma rendkívül szoros összefüggése, de ugyanakkor az Is, hogy a választás 'kérdésköre jelentősége miatt megérdemli, hogy külön is alaposain áttekintsék. Az egyperces [reagálások csokrában Vida József, dr. Fodor László, Piti Zoltán és Kiss György fejtette ki véleményét. Ezt követően Török József arról szólt, ihogy a [pártértekezlet és a (kongresszus előkészítésének túlságosan zsúfolt programja miatt a párttagság igazából nem tud részt vermi a döntések érdemi előkészítésében. Gróf József felszólalásában a kongresszus mindenek előtti feladatának minősítette, hogy olyan haladó baloldali pártot alakítson ki, amely a társadalom számára is elfogadható. Dr. Szirtes Gábor hozzászólásában többek között arra mutatott rá, hogy a párt választási stratégiája a kongresszus eredményétől függetlenül csak a politikai realitásaikból, s nem a vágyálmokból indulhat ki. Olyan gondolkodásmód és gyakorlati politikai lépések szükségességét hangsúlyozta, amely a lehetséges szövetségesek keresését a választási stratégia homlokterébe állítja, s felihagy a politikai ellenfelek címkézésével. Kiemelkedően fontos feladatnak minősítette a reális politikai térképek [mihamarabbi elkészítését. Dr. Jegesy Andrea olyan hiteles személyek kiválasztását szorgalmazta, akik életútjuk felmutatásával mindenkit meggyőzően el tudják határolni szeptember 30-ra összehívja a megyei pártértekezletet, majd a pártkongresszus után egy második tanácskozás keretében folytatja munkáját. Bejelentették, hogy befejeződött a pártértekezlet küldötteinek megválasztása, megalakultak és megkezdték munkájukat a városi küldöttcsoportok. A tanácskozáson 304 szavazati joggal rendelkező küldött vesz majd részt. A pártértekezlet előkészítésével kapcsolatos feladatok és dokumentum tervezetek megvitatásával folytatta munkáját a pártbizottság. Dr. Szirtes Gábor, megyei társadalompolitikai titkár, az általa előterjesztett, az 1985-ös pártértekezlet óta végzett munkáról szóló beszámolóhoz és a „Mit akarunk Baranyában" program- tézis-tervezethez fűzött szóbeli kiegészítést. E dokumentumokat a korábban megválasztott munkabizottságok készítették el. A kiegészítő felszólalás felhívta a figyelmet: a szöveg- készítők arra törekedtek, hogy megfelelő számvetést kapjanak a pártértekezlet küldöttei a párt megyei tevékenységéről 1985 óta. Az ezen idő alatt kibontakozott és meghatározó társadalmi folyamatok bemutatására és elemzésére törekedtek. Nem kívántak minden kérdéssel mechanikusan foglalkozni, de fontosnak tartották a gazdasági tevékenység, a politikai rendszer változásainak elemzését. A beszámoló tervezete objektív múltértékelésre törekszik, reálisan szómbavéve az eredményeket és eredménytelenségeket, ezekből megfelelő következtetéseket igyekeztek let két fordulója után lehet majd végleges formájában megszövegezni. Jelenleg alkalmas arra, hogy gondolkodásra, további vitákra késztessen. Dr. Jerszi István megyei titkár javasolta, hogy a párt- kongresszus elé készített alapszabály-tervezetről ne nyissanak vitát, ezzel kapcsolatban a megye küldöttei gyűjtsék egybe a véleményeket és képviseljék majd azokat a tanácskozáson. Előterjesztette a megyei vezető szervezet kialakítására vonatkozó javaslatokat, melyet később a Pécs városi pártbizottság véleményével dr, Szelestyey György, városi titkár egészített 'ki. A szóbeli kiegészítések után az előterjesztések feletti vitában felszólalt Devecseri József, dr. Geisz Mihály, dr. Nagy József, Sziráki Péter, Kiss György, Tóth Zoltán, Illés István, Somssich Lászlóné, dr. Fodor László, Vér László, Czégény József, dr. Dányi Pál, Piti Zoltán. Egyetértettek azzal, hogy a beszámoló kritikus és önkritikus hangnemben íródott, de volt, aki több tárgyilagosságot kért számon. Megfogalmazódott, hogy a megye 1985 óta ^ kibontakozott pozitív gaz- dasagi törekvéseinek, a kétségtelenül elért eredményeinek, a pártmunka új stílusa kibontakozása fényeinek nagyobb helyet kellene biztosítani a beszámolóban, ez nem mond ellent a valós önértékelésnek, a gondok, problémák, sikertelenségek felsorakoztató, sónak. Volt olyan vélemény is, hopy talán nem kellene az írásos beszámolót á küdöttek- hez eljuttatni, elegendő lenne egy rövid szóbeli jelentés és a Magyar szociáldemákrata delegáció tartózkodott Ausztriában. Franz Vranitzky kancellár, az Osztrák Szocialista Párt elnöke Becsben fogadta a küldöttség tagjait: Révész Andrást, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnökét, Ruttner György ügyvédet, a magyarországi szociáldemokrácia képviselőjét és Molnár Dezsőt, az MSZDP gazdasági szaktanácsadóját. Égy sztereó rádiómagnó volt a főnye remény, s ezen kívül 10 darab vásárlási ubalványt sorsoltak Ikli a napokban a Pécsi Sütőipari» Vállalatnál. A sorsolás oka. hogy a közelmútitbon a vállaltat vezetősége egy kérdőívet állított össze. omit a város %kül'önböző kerületeiben postaládákba dobtok. A tesztek segítségével orra szerettek volna választ kapni, hogy a vásárlók miilyen fajtájú, minőségű» súlyú és formájú termékéket vennének a legszívesebben, sőt orra kérték a fogyasztókat, hogy ezen a lapon jelezzék vissza egyéb észrevételöilket is. A kérdőíven szereplő szelvény eitlen éhen 20 forintért ingyen vásárolhattak, akik ilyen laphoz jutottak. Igencsak dicséretre méltó a Pécsi Sütői pori Válla latnak ez a kezdeményezése, hiszen ebhez hasonló közvélemény kutatásról nemigen hallottunk. Éppen ezért sajnálatos, hogy ezekből csupán 350- en tartották érdemesnek o visz- szojelzést, pedig a visszaküldött lapok vettek részt az ajándéksorsoláson is. A beérkezett válaszok alapján a vezetők a következőket állapították meg — bár a végleges értékelés még folyamatban von —: •a legtöbben a rozsliszt, illetve vegyes alapanyagú termékekre szavaztak. Forma és súly szerint a rúd és vekni alakú, 1 kilogramm alatti termékeknek lesz előrelátA megbeszélésen az európai helyzet, a kelet-európai szociáldemokrácia -helyzete és a két országot érintő aktuális kérdések voltak a fő té- -ma'k'örök. Franz Vranitziky elfogadta a magyar szociáldemokraták meghívását, hogy egy októberben rendezendő nagygyűlésen szóljon a magyar szociáldemokratádhoz. hatóan keletjük. Az ,, egyéb észrevételleket" tartóim ázó rovathoz meglehetősen sok, figyeltem re méltó, pozitív és negatív megjegyzés érkezett. Sokan szorgalmazták a burgonya'kenyér gyártását. Többen jeleznék, hogy a kereskedelem nem a fogyasztók által támasztott igényeknek kíván megfelelni rendeléseivel, így sok helyen korán el* fogynak a termékek. Egyes boltok szegényes választékára is panaszkodtok jó néhányon, omi azért Is érthetetlen, mert a PSV-nél — mogunlk is meggyőződihettünik róla — mintegy 200-féle terméket állítanak elő, melyből 20 a kenyérfajta. Legjobb minőségűnek o 2 kilogrammos házi kenyeret tartják a fogyasztók, de örvendetes tény, hogy vannak ma már olyan gépek, amélyek hasonló minőségű péktermékeket állítanak elő, persze, a nagyüzemi termelés előnyeivel. Az viszont szégyenletes — amint azt néhány válaszadó szóvá is tette —, hogy egyes boltvezetők az élőző nap el nem fogyott termékeket a frisshez keverik, s úgy próbálják eladni. En nél természetesen jóval több de rüJ majd ki a kérdőívek részletes értékelésekor. A PSV céljo o köz- véi e.rrvé ny kutatással az volt, hogy útmutatót kopjon az öt éven belül sorra kerülő, 100 millió forint értékű kenyérgyári rekonstrukciójához. Gyúró B. Közvéleménykutatás a Pécsi Sütőipari Vállalatnál Az ülés résztvevői