Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-06 / 215. szám
Kiskunfélegyháza képviselő nélkül... •ééé g* jg WtWk Étt w m mVDN-vilaahíradó Colon, Kuba: Harminchármon meghaltak és száitiienheten megsérültek a fővárostól 170 kilométerre keletre augusztus 4- én, amikor két személyszállító vonat összeütközött. Genscher a Magyarországon lévő NDK-menekültek helyzetének megoldását szorgalmazza Idegenforgalmi információk Helyzetjelentés a Balaton déli partjáról. A Siotour vendégforgalma - tekintetbe véve a növekedés és csökkenés párhuzamosságát - közel a tavalyihoz hasonlóan alakult. Július végén tetőzött a vendégforgalom a szálláshelyeken, nőtt a tőkésországokból beutazók száma. 13 300-an keresték fel a Dél-Balatont, ami a tavalyi forgalomhoz képest 121 százalékot jelent. A vendégek több mint 50 százaléka Nyugatról érkezett. Csökkent azonban a szocialista országokból érkezőik száma, ők az előző év azonos időszakához képest 81 százalékkal jöttek kevesebben. Ugyanez mondható el a belföldi forgalomról is, mert (a számok tükrében vizsgálva) erősen csökkent az utazási kedv honfitársaink körében, akiknek száma idén a tavalyihoz képest 71 százalékot tesz ki. * A Cooptourist dombóvár-gu- narasi kirendeltségén (Pihenés u. 4. \sz.) szombat—vasárnap 8 -78 óra között valutaváltás és üdülőház, lakosztály bérlése biztosított. A kirendeltség szeptember 30-ig mindennap a vendégek rendelkezésére áll szolgáltatásaival. * Új utalási iroda működik Pécs balvárosában a Boldogság háia udvarában. Kinálatukban sierapelnok olcsá isztambuli és müncheni utak, valamint kedvező árfekvésű orfűi és Harkányi üdülések. Különleges kínálat a Junito-party, melyet 3-50 fos csoportok részére szerveznek a Mecsek-oldalon lévő szőlőkben, illetve borospincékben - igény szerinti étel- és italválasztékkal, zenével is. A Junito-iroda hétköznap l-tál 18-ig, szombaton B-tól 18-ig •árja az ügyfeleket. * Augusztus 8‘án Szemenyei Ferenc festőművész Icíáillításá- nalk megnyitójára kerüli sor a zolaikarosi művelődési házban. * Szeptember 15-ig tekinthető meg a balatonszentgyörgyi tájházban Kistamós -Erzsébet és Imre István Bábok és bakák című kiállítása. A bemutatott alkotások egy része a helyszínen megvásárolható. * Országos csikósverseny és kaszda- dőrbemutató Szántódpusztán. Meghívásos országos csikósversenyt és kaszkadőrbemutatót rendez a Siotour és az Equus SE sportegyesület augusztus 12-én, 13-án. A rendezvény érdekessége lesz Sárkány Éva magassági ugratás világcsúcs re- korddfcntési kísérlete. A rendezvény szombaton 8, vasárnap pedig 9 órakor kezdődik. * Nosztalgiahajó indul vasárnap 9, 14 és 18 órakor a siófoki, illetve a balatonfüredi kikötőből. A nyári szezonális program kétórás sétahajókázást jelent Siófok— Balótonfüred-Ti- hany-Siótok útvonalon. * Szántódpuszta címmel új színes kiadványt jelentetett meg a Siotour a Medicina Könyvkiadó gondozásában. A Tüskés Tibor által készített ismertetőből az érdeklődők megismerkedhetnek a település történelmével, sétát tehetnek a pusztán, s jó néhány hasznos gyaikorlaiti tudnivalóról, idegenforgalmi információról is tudomást szerezhet a közel 100 oldalas kiadványból. * Megjelent a Siklós című lap harkányi melléklete. Ai idősiakl kiadvány első oldalán Szép János, ai üdülőfalu tanácselnöke számol be a gyógyvizek hasznosításáról, ezenkívül az újság közli a Harkányi Nyár rendezvényeit, a moziműsort, a tanácsi tisztségviselők fogadóóráját és tartalmazza a helyi egészségügyi központ munkarendjét és a legfontosabb harkányi telefonszámokat Is. * Autóval az NSZK-ban. A Német Szövetségi Köztársaságba utazóknak izóló színes tájékoztató füzet Jelent meg az utazási Irodáknál. A külföldi útra induló magyar turistáknak szóló kiadvány többek között tartalmazza az autózással kapcsolatos tudnivalókat is. Beszámol arról, hogy például a 9000 kilométer hosszúságú autópálya-hálózat mellett 163 pihenő- és vendéglátó- hely, valamint 268 benzinkút áll az utazók rendelkezésére. (Folytatás az 1. oldalról) MSZMP indította a választáson. Délben a választási elnökségen már beszámoltak részeredményről Eszerint a szavazás- ra jogosultak 35,33 százaléka mintegy 7700-an adták le vok- sukot. Ez valamivel több, mint kél héttel korábban. Este 6 órakor lezárták az urnákat, s alig egy óra múlva már összesítették az eredményt: a kerület szavazóképes lakosságának 50,22 száza, éka, több mint 11 ezren voksoltok. Eredményes volt tehát a szegedi pótválasztás, a móSzombaton reggel 6 órakor Miskolcról a Nehézipari Műszaki Egyetem főbejáratától bányamérnök-hallgatókból álló csoport indult útnak, hogy egy szenes csillével a közúton megtegye a mintegy 400 kilométeres utat Miskolctól Sopronig. A miskolci egyetem bánya- és kohómérnöki kara a magyar műszaki felsőoktatás legrégibb intézményének, a Selmecbányái Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémiának jogutódja. Ez az iskola 1918-19-ben Sopronba került, majd e két kart 1949—59. között Miskolcra költöztették. Az erdészekkel a kapcsolat nem szakadt meg, sőt a' miskolci hallgatók igyekszenek azt erősíteni. A mostani vállalkozással a közös múltat, az összetartozást szeretnék kifejezni. A szabványméretű, a Miskolc melletti Lyukóbányáról kapott, szépen kifestett és feldíszített csillét három hét alatt tolják el a diákok a 3-as főút—Budapest Hősök teA pécsi havihegyi búcsúban (Folytatás az 1. oldalról) ben szentelték fel a templomot. 1780-ban, az oltár kegy- képébe a római Sanda Maria Maggiore kegyképének másolata került. * Horváth Mária néni ma 74 éves. Hatéves kora óta jár a havihegyi búcsúba. Kilenc gyereke, 50 unokája, 38 dédunokája van. Azt mondta tegnap, akkoriban, nagyon régen, még mások voltak a népek: hittek Istenben. A mostani fiatalok inkább a diszkóban hisznek. A havihegyi búcsú sem olyan, mint régen. Néhány évvel ezelőtt még a gyöpön aludtak, hogy meghallgassák az éjjeli misét. Kövesi Ferenc diakónus bizakodó: azt mondja, a fiatalok nagyobb számban keresik föl a templomokat, mint azelőtt. A péc»i havihegyi búcsú mai programja: reggel 7 és 8 órakor közös szentmise magyar nyelven, 9 órakor horvát nyelven, 10 órakor német nyelven, 11 órakor újból magyarul, majd este 5 órakor befejező szentmiseként aranymiséjét tartja Rónaszéky Ödön magyarszéki plébános. Amióta fölépült a pécsi ha- v:hegyi templom, minden év augusztus 5-6-án, Havi Boldogasszony tiszteletére összejönnek a hívek, és kérik a Szűzanya segitségét, hogy járjon közbe Szent Fiánál - kegyelmével árasszon el bennünket, hogy egy év múlva isijiét üdvözölhessük Havas Boldogasszony napját. - Köves! Ferenc prédikációjának legfontosabb szavai ezek. Ó. Zs. sodik fordulóban aktívabbak voltak a polgárok. * Megkezdődték a pótválasztások szombaton reggel Bács- Kiskun megye két városában, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán. Kecskeméten este hat órakor befejeződték a választások. A huszonkét helyen felállított urnákat felnyitották és megkezdődött a szavazatok összeszámlálása. Annyi már bizonyos, hogy ez a választókerület nem marad képviselő nélkül, hiszen a választásra jogosultaknak több mint a fele megjelent az urnáknál. re-Lánchíd—Alagút-1-es főút— Győr—Sopron útvonalon a célig, tehát a soproni egyetemig. A csillét az erdész- és a bányászjelvény díszíti. Miskolcról 6 bányászhallgató kezdte tolni a gumikerekekkel átszerelt csillét. A diákók Kollégám mutat egy újság- hirdetést: Kaposváron, a Tempo-Gábriel Taxi csapatánál visszaállították a texamé- tereket az egy évvel ezelőtti tarifára, és Így újra vonzóan elfogadható árat állapítottak meg1 8 forint az indulásnál, kilométerenként 10 forint, a percenkénti várakozás 3 forint. Főleg nekünk, pécsieknek csillan föl a szemünk, hiszen a különböző taxitársaságok díjaihoz képest: 20 Ft / 10 Ft / 3 Ft I, az induló nyolc forint már valóságos leányálom. A Volán-kocsik is többet számláznak: 14/10/3 Ft náluk a díjkategória. A Zalataxi autója 10/14/4 forintot, a szekszárdiak 10/10 /3 forintért szállítják az utasokat. A taxi szabadáras, szögezi le a kék-fehér kockás taxisok fuvarvállalója és hozzáteszi, Békéscsaba tanácselnök (Folytatás az 1. oldalról) télén volt. így a FIDESZ kezdeményezése sikerrel járt, Gally Mihályt körzete megfosztotta tanácstagságától, tanácselnöki tisztségétől. A FIDESZ helyi szervezete által kezdeményezett akció során mintegy 170-en írták alá a csabai tanácselnöknek a tagságából való visszahívását követelő, s egyben tanács- elnöki alkalmatlanságát megfogalmazó felhívást. Ezt követően irta ki a városi tanács a Kecskeméten dr. Debreczeni József, a Magyar Demokrata Fórum jelöltje nyerte meg a választást: 7876 érvényes szavazatot kapott, az összes voxs- nak hözzóvetőleg 70 százalékát. Kecskeméten a választásra jogosultak 57 százaléka, 11 430 választó járult az urnák elé, így az eredmény értékelhető. Kiskunfélegyházán a következő választásokig nem lesz képviselő. A mostani pótválasztáson ugyanis a választásra jogosult 26 008 választóból mindössze 12 654-en jelentek meg az urnáknál. Ez a 48,65 százalékos szavazati arány nem volt elegendő az érvényes választáshoz. kezdeményezéséhez az úton bárki csatlakozhat. Az akciót a lyukói bányaüzem és több miskolci intézmény anyagilag is segíti. Ügy tervezik, hogy augusztus 25-én már több százan érkeznek a csillével együtt Sopronba. vannak maszekok a csapatokon kívül, akik még ennél is magasabb díjtételeket szabtak. Van, aki az elegáns, külföldi gépkocsijára, van, aki perfekt idegennyelv-tudására, van aki - ki tudja mire - való tekintettel. A kedves utas pedig beül, és míg kattog a taxióra, morfondírozhat eleget nemcsak azon, hogy miért drágább az egyik vagy a másik taxi, hanem azon is, miért utazhat az egyik városban olcsóbban, mint a szomszédosban. * Bizonyára van erre is magyarázat; talán a történelmi múlt, az utak minősége vagy a forgalom nagysága befolyásolja. Minél nagyobb a város, annál több a tarifa. Érthető is, Hiszen a népesebb városban bizonyára többen ülnek taxiba s így sokkal többet kell koptatni a szegény autókat. B. A. nélkül visszahívási szavazást. Mint ismeretes, a Békés Megyei Főügyészség hűtlen kezelés miatt (a labdarúgó bundabotránnyal kapcsolatos bűnügyben) emelt vádat a csabai polgármester ellen, s a városi MSZMP-bizottság is elhatárolta magát Gally Mihály- tól, javasolta önkéntes lemondását. Mivel a visszahívást a csabai ellenzék egyöntetűen támogatta, a tanácselnök megbuktatása a helyi ellenzék első győzelme. Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet kiilűgymii ' :tar ;« bekapcsolóciott azon NDK-ál- lampolgárok ügyének rendezésébe, akik Magyarországról szeretnének a:: NSZK-ba távozni. Ezt a bonni külügyminisztérium közölte szombaton, megerősítve a ,,Bild am Sonn- tag" erről szóló értesülését. A lapjelentés szerint a szív- infarktusa után Berchtesgaden- ben pihenő külügyminiszter prra utasította az NSZK budapesti nagykövetét, folytasson megbeszéléseket a magyar kül- és belügyminiszterrel és szorgalmazza, hogy a magyar határőrszervek ne üssenek pecsétet a határátlépés közben tetten ért NDK-állampolgárak út ¡okmányába. A lap úgy tudja, hogy eddig több mint e-er NDK-lakos határátlépési kísérlete járt kudarccal és ezeket az INTER- FLUG járatával visszaszállítot-ó- LONDON: Magyar tagot is választott elnökségébe az Eszperantó Világszövetség, amelynek 74. világkongresz- szusa szombaton ért véget az angliai Brightonban. A világ- szövetség elnökévé John Wells angol egyetemi tanárt választották, a kilenctagú elnökségbe pedig bekerült iPrincz Oszkár a iMagyar Eszperantó Szövetség titkára.-s- GENF: Csaknem ötezer fővel gyarapodott az AIDS-be- tegek hivatalosan nyilvántartott tábora a világon július folyamán - jelentette pénteken az Egészségügyi Világszervezet, a WHO. Júniusban a betegek sráma 167 373 volt 149 országban. Július végén már 172 143 beteget tartottak nyilván a világ 151 országában; San Marino és Brunéi is bejelentette a maga első AIDS- betegét. Átszervezések a szovjet- párt-sajl-óban 1990-től megszüntetik az SZKP KB néhány lapját, köztük több reformpártinak ismert lapot, s helyettük újakat indítanak. Az erről szóló párthatározat, amelyet szombaton ismertettek Moszkvában, azzal indokolja a döntést, hogy az 1985 áprilisa óta eltelt időszak tanúsága szerint a tömegtájékoztatási eszközöknél is szükség van átalakításra, mert tevékenységük elmarad a követelményektől, nem felel meg a párt kitűzte feladatoknak. ták Berlinbe. Az NDK-ban jogellenes külföldre távozás kísérletéért vádat emeltek ellenük - írja a DPA hírügynökség. A Bild am Sonntag szerint mintegy 160 menedéket kérő NDK-álldmpolgár tartózkodik az NSZK budapesti nagykövetségén. (Az NSZK berlini állandó képviseletén számuk több mint negyven, a prágai külképviseletén pedig 15.) A DPA jelentése szerint kormánykörökben reálisnak tartják a budapesti nagykövetségen tartózkodó NDK állampolgároknak a Bild am Sonntag által közölt számát, és lehetségesnek tartják az átadottak vissraszállításáról szóló beszámolót is. Valószínűleg olyan személyekről van szó, akiket ismételt határátlépési kísérletnél fogtak el - idézi a hírügynökség bonni kormányforrásait. ' Dubcek és Cernik levele: íhéljék el az 1968-as beavatkozásiAlexander Dubcek és Old- rich Cernik - az 1968-as ,, Prágai tavasz” pártfőtitkára, illetve kormányfője - levelet intézett annak az öt szocialista országnak a kommunista pártjához, illetve kormányához, amely anrVak idején részt vett a Csehszlovákia elleni katonai beavatkozásban. Dubcek és Cernik felszólítja ezen országok jelenlegi vezetőit: ítéljék el az 1968. augusztus 21 -i intervenciót és annak elméleti alapját, a szocialista országok „korlátozott szuverenitásáról” szóló Brezsnyev-doktrínát. A levélből — amelyet o Szovjetunió, Lengyelország, at NDK, Bulgária és Magyarország vezetői mellett Csehszlovákia jelenlegi irányítóinak is megküldték - a L’Unitá, az Olasz Kommunista Párt központi lapja közölt részleteket. A „Prágai tavasz" két egykori vezéralakja szerint eljött az ideje a történelem bátor átértékelésének. Dubcek és Cernik emlékeztet arra: 1968-ban egy demokratikus szocializmus megteremtését tűzték ki célul, s az idő azóta igazolta, hogy ez megfelelő út, olyan, amelyen ma a Szovjetunió, Lengyelország és Magyarország halad. RÓMA: Hun Sen kam* bodzsai miniszterelnök véleménye szerint a vietnami csapotok kivonása után három hónapon belül választásokat kell tartani Kambodzsában. Bányászcsillével Miskolctól Sopronig i fkm mném példa ragadós(?) Olcsóbb lett a taxi Kaposváron 2 vasárnapi