Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-05 / 214. szám
Szemérmetlen kérdések Giuseppe lier di: Requiem A Pécsi Nemzetközi Zenei Tábor Zenekarának és a Kecskeméti Nemzetközi Kórustábor Énekkarának koncertje a Pécsi Székesegyházban Ha lenne még egy életem, olasz vagy spanyol lennék, így talán megtudhatnám, 'hogyan, miként képes megbékélni (?!) a halállal a mediterrán ember. Tán azt is megtapasztalhatnám, valóban az elmúlással való ilyen, .viszonylag könnyű, oldott megbékélésnek a jegyében fogant-e Verdi Requíemje, amely — mint a zenetudósok többsége állítja - attól páratlanul dallamos, „belcanto”- san édes, mert - más gyász- misékkel, különösen a német szerzőktől valókkal szemben- az élet kikerülhetetlen „ráadásaként" fogadja a halált- amúgy „mediterrán módra.” Ám míg ezt ki nem próbálhatom, gyanúm szívósan megmarad: a pécsi koncert Ligeti András vezette együttese nem sokat tipródott e problémán, hanem tőle telhetőén legjobban igyekezett előadni az olasz mester remekművét, melynek Liberó me tételét Verdi még a zseniális és nagyevő művészbarát, Rossini emlékére írta, később pedig- már az Aida és az Otelló társaságában - a kiváló író, Manzoni emlékére teljesítette Requiemmé. Tudvalevő, hogy még a gyász alkalmából született mű is főleg az élőknek szól. Ligeti és óriási gárdája nyilván ezt tekintette vezérlő elvének. Nagyon hangsúlyosan igyekeztek megragadni és megformálni a több mint másfél órás alkotás sarkalatos pontijait — az első tételt, az önmagában is kilenc részes Dies Irae-t, a Sanctust, a záró Liberó me-t -, és ez többé- kevésbé sikerült is nekik. Előadásuk egyik nagy erénye a hangvétel és a stílus ritka szerencsés megválasztása volt: mind a túlzott, merev, „metafizikus" fegyelmet, mind az áradó dallamosság kínálta színpad iasabb, külsőségesebb szélsőséget egyformán elkerülték. A másik erény: a mű integráns egésszé formálása sem feledteti azonban, hogy ebben az előadásban még gyenge, kidolgozatlan pontok is szép számmal akadtak. Hangsúlytalannak, pontosabban további tagolásra és értelmezésre érdemesnek éreztem például a Dies Irae rézfanfárjait; utánuk a nagy ívű fejlesztés csak részben sikerült. A zenei egységek drámai funkcióit főleg a visszatérések előtt és magukban a visszatérésekben érdemes lenne tovább csiszolni, újból átgondolni, mert számos drámai elem előkészítetlen maradt, vagy nem tett kívánt hatást. Belsőleg, alapjaiban volt megoldatlan például a Sanctus — ebben ritmikai bizonytalanságok is adódtak —, a zárátété! pedig - érzésem szerint - nem hozott magasabb szintű összefogást, hanem csak ismétlést. Akár az újragondolás, akár a további aprómunka nemcsgk érdemes, hanem lehetséges is, hiszen a pécsi koncert - ezzel legyünk tisztában - csak főpróba volt a szerdai kecskeméti, illetve a csütörtöki budapesti estek előtt. A pécsi előadás legjobb, messze kiemelkedő teljesítménye a kórusé volt - sietve jelenti ezt ki a jegyzet írója, aki történetesen a hangszeres teljesítmények iránt fogékony elsősorban. Nemcsak végig egységesen, bátran szóltak, de hangjuk - egy-két részlet kivételével - szinte válogatott kiegyenlítettséggel, mindig érzékeny rezonanciával simult bele az előadás egészébe. Hatalmas tett, remek teljesítmény ez egy rövid zenei táborban - jelesen a kecskemétiben -, és Erdei Péter nagyszerű karigazgatói munkáját dicséri. A szólisták közül elsősorban a mezzo-szó- lamot éneklő Pánczél Éva volt minden tekintetben meggyőző: egyetlen hiba nélkül, kiváló érzékkel „beszélte” a gyászmise épp annyira latin, mint olasz zenei nyelvét. Nem kevésbé érezte lehetőségeit és „teendőit" Bátor Tamás, a basszus-szólam gazdája. Elfogadottan kezdett, de később jól belesimult a kvartettbe és az együttesbe Molnár András, a tenor „szóvivő". Lukács Gyöngyi (szoprán), bár láthatólag kereste, de mindvégig igen kevéssé találta meg az oldottság, kifejezőkészség és drámaiság kényes egyensúlyát. Ligeti András szokott, célratörő és „esZköztelen” nagyvonalúsággal irányította az együttest, ami már csak azért sem kis tett, mert a hangszeres szólamok ezúttal valamennyien gyengébb teljesítményt nyújtottak, mint azt a korábbi táborokban megszoktok. Varga Dávid C sörgőn történt vagy Csorgón? Azt csak az SZMT kiérdemesült titkára tudná megmondani. Ő viszont mélyen hallgat. Így hát a „belső fülesekre" vagyunk utalva, melyek szerint... Hogy az elején kezdjük! Ennek a Csörgőnek (vagy Csorgónalk) a határában épült egy kies vendégház, ahová pártunk és kormányunk jeles személyiségei jártaik eszegetni, iszogatni, no meg egyebet csinálni. De a körből nem hiányzott a szakszervezet sem, sőt, annak legfőbb vezére, titkára, elnöke, vagy ilyesmije előszeretettel és sűrűn látogatta a csörgői (csörgői) házacskát. Spárga elvtárs — a diszkréció kedvéért nevezzük Így - azért is imádta e kis lakot, mert nem a Duna, hanem egy tavacska mellett állt. S a tóban pedig csak úgy nyüzsgött, ficánkolt a töméntelen ponty, csuka, kárász és keszeg. S mert Spárga elvtársnak kedvenc időtöltése a horgászat volt, így érthető a táj iránti vonzalma. Itt aztán nem kellett sokáig lacafacázni, amint bedobott, máris tülekedtek a halak, mintha szakszervezeti üdülési beutalót osztottak volna. A gondnok Józsi pedig mindenről gondoskodott. Szépen múltak az évek: Spárga elvtárs sokszor szerepelt a tévében, rádióban, sajtóban; rutinra 'tett szert a szovjet elvtársakikal való csókolózásban, vodkaivásban, ezért pozíciója megingathatatlannak tűrvt. A gondnok Józsi viszont nyugdíjba vonult. Az új gondnok - szintén Józsi - igen nagy hóhányó hírében állt. Tíz ^fillérért eladta volna apját-anyját. A gondnoki állást is úgy szerezte meg, hogy a fenntartó erdőgazdaság igazgatóját leke- nyerezte. Mit kenyerezte - kalácsozta. No, de hiába ügyeskedett, Spárga elvtárssal neki is meggyűlt a baja. Azzal kezdődött, hogy SZMT hírnök jő pihegve: Spárga elvtárs holnap este érkezik, Jegyen minden úgy, ahogy szokott. A ravasz gondnak Józsi törte a fejét, vajon mit ért a vezér azon, hogy „szokott"? Gondolta, nagy baj nem lehet, hisz' minden a helyén, bor, sör, pálinka, a hűtők tömve. A személyzet pedig ugrásra készen várja az utasításokat. A program szerint a hivatalos vendégsereglet - a mongol szakszervezeti delegáció - csak másnap érkezik, s addig Spárga elvtárs horgászszenvedélyének hódol. Elérkezett a nagy nap, begördült a fekete állami Volga, és Spárga elvtárs - rövid cihelődés után - máris Imádott tavacskájához sietett, pompás botjaival. Biztos volt abban, hogy „megjön az al- konyi ponty”, sőt, pontyok. De hiába ázott a zsinór, feküdt el a póta, bizony a várt fogás elmaradt. Ahogy ott merengett, bosszankodott, egyszercsak kidugja fejét kedvenc aranyhala (a besúgó), és a következőket mondja:- Ne strapáid magad, jó Spárga elvtárs, nem fogsz te ebben a tóban egy fia halat se. Pár hete Józsi meghálózta és a zsákmányt eladta a kontyosi áfész kócsmárosának. Ellilult a feje Spárga elvtársnak. Hát már ide is behatolt a korrupció? El is határozta, móresre tanítja a kapzsi embert. Magához kérette (sofőrjével) Józsit, és rákérdezett:- Van ebben a tóban hal, komám?- Hogyne lenne, Spárga elvtárs. Itt a bizonylat, a fuvarlevél ... - magyarázkodott hévvel a gondnok.- Aztán a kontyosi áfész csárda miből főzette ki a párttitkár lányának lakodalmát? Józsi bizony elsápadt, irult- pirult, makogott.. .- Tudod mit, egy esetben megbocsátok. Ha egy óra alatt telehordatod a tavat hallal, én nem bánom, borítsunk fátylat a szennyesre.- Istenemre, meglesz, Spárga elvtárs. Elvtársi, vadásztársi becsszóra. Azzal bevágta magát frissen dukkózott Ladájába, és elhúzott. És pontosan egy óra múltán feltűnt a döcögő tartály- kocsi, és két kékoverallos csak úgy zúdította bele a tóba a sok pontyot, kárászt, keszeget. Spárga elvtárs elégedetten bólintott.- Jól van, komám. Ezt a próbát kiálltad. Adói a zsi- ványbecsületre. Hová is jutnánk nélküle? Aztán tudsz-e halászlét főzni?- Magam nem, de ide- rendeltem a környék leghíresebb főzőemberét, Árpás Jani bácsit, a bötykei halász- mestert.- No, akkor gyerünk, tekintsük meg, mi kerül a bográcsba? Bent a konyhán már javában pácolták a töméntelen halat, pontyot, kárászt, keszeget. Spárga elvtárs csak úgy foghegyről kérdezte:- Harcsa nincs? A gondnok a halászmesterre nézett, az meg vissza.- Jelenleg, momentán — nincs.. . Ebben a szezonban... Spárga elvtárs elvágta a magyarázkodás fonalát.- Márpedig harcsa nélkül nincs halászlé! Józsi szó nélkül kifordult (a konyhából), és újból a Ladába ült. Eltűnt, mint szakszervezeti bizalmi a tömegben, és egy óra múlva jó tízkilós harcsát emelt ki a csomagtartóból. A látvány elégedettséggel töltötte el Spárga elvtárs lelkét. Ojabb próba következett.- Aztán tudják-e, mivel kell ledörzsölni a harcsa bőrét? Erre már Árpás Jartkó se tudott felelni, a híres halászmester.- Hát, vadtök'levéllel. Attól lesz az íze zamatos, fűszeres. A gondnok Józsi hátán föl- borzolódott a szőr. Elátkozta azt a napot, amikor Mikulics igazgatót lekalácsozta. Remegő hangon kérdezte:- S hol találunk vadtökle- velet? Spárga elvtárs jókedvűen elővette a háta mögül a kezét, és egy lapulevélre emlékeztető növényt mutatott föl.- Itt a minta. A környéken, úgy hallottam, rengeteg terem. Hát csak igyekezzenek keresni. Szaladtak is a rétre: elől a gondnok Józsi, mögötte a halászmester, utána meg hat asszonyság . . . Aztán a gondnok Józsi URH-n segítséget kért az SZMT-től, jöttek is a munkásőrök, szakszervezeti aktivisták, éllepték a csörgő vagy csörgői hegyoldalt, s három műszakban, rendőrku- tyá.k bevonásával kutatták a vadtöklevelet. Amint megtalálják, az én mesém is nyomban folytatódik. Péntek Imre ni Ozv. Bocskai Andrásné naiv művész: Aratóünnep Hol terem a vádi ökle vél? A vetkőzés divattörténete beszélgetés Dr. Sárdy B. Ferenc társadalom kutatóval- A la csupán addig él, míg a kérge, az ember pedig addig, amíg él benne a szeméremérzet. Ha a nyárra gondolunk, olykor úgy tűnik, nyugodtan elfelejthetjük ezt a régi, arab közmondást, nem gondolja? — Elfeledhetjük, ez ugyanis a középkor viselkedési szokásaira utal. Márpedig minden kornak megvoltak a ruházattal, a beszéddel, a gesztusokkal kapcsolatos szabályai. Ezek be nem tartása bűn volt, de mindenképpen szégyenérzetet keltett. Vagyis azt az érzést, hogy a szóban forgó személy aióbbvaló másoknál, hogy kedvezőtlen véleményt alkotnak róla. Ebből máris kitűnik, hogy nem lehettek örökérvényű normák; a mai felfogásunk is változik tehát. És erről bárki meggyőződhet, hiszen a szemérmesség — szégyentelenség téma úgy jellemezhető, hogy egyaránt támadják és védelmezik, keresz- teshábarú folyik ellene és védelmében. Attól függ, melyik táborból szemléljük a dolgokat. S ugyebár az is közismert, hogy igen sókon nosztalgiával emlegetik a régi szép időket.- Végül is kinek van igaza?- Nehéz, tolóin nem is lehet egyértelműen dönteni. Mondok két példát. Általános tapasztalat, hogy még ma is feszélyezettnek érzi magát a legtöbb nő, ha az orvos előtt le kell vetkőznie. Ezzel szemben a strandokon - és elsősorban Nyugat-Európában - már befogadták a monoklnit; nem zavarja a viselőjét, a többiek meg igyekeznek feltűnés nélkül hozzászokni.- De hát ön is említette, hogy él még a nosztalgia a többség által elfogadott, de már kikezdett öltözködési, vagy ha úgy tetszik: vetkő- zési szokás iránt. . .- Azt gondolom, hogy a szemérmes, avagy szemérmetlen viselkedés pontos megítélése a leglátványosabb példája lehet a közös egyet nem értésnek. Tény, hogy a társadalombon jelentős liberalizálódás játszódott le, számos tabu dőlt le, de pontosan senki sem tudná megmondani, hogy hol is tartunk.- Arra gondol, hogy hol tartunk ml magyarok vagy a tágabb közösség?- Csak a szőkébb körre gondolhatok, hiszen például Európa északi és déli része között is óriási az eltérés. A finnekről és a svédekről köztudott, hogy meztelenül szau- náznak együtt a vendégeikkel. Ugyanakkor Palermóban, Szicíliában, néhány évvel ezelőtt egy bíró megbüntetett egy dán turistalányt, mert forrónadrágban járt-kelt a műemlékek között. Ott természetesnek veszik a meztelenséget, itt a legszívesebben Donatello Dávidjára is gatyát adnának...- Az ön példájánál maradva: a Dávid-szobornak szánt fürdőnadrág végül Is egyfajta divatlellogást képvisel. A monokini is. Az egyiket már elfogadták, o másikat még botránykőnek tekintik. Hol van tehát a sokat emlegetett közszemérem?- Azt hiszem, nem lehet pontosan (meghatározni, de azt tudjuk, hogy a nevelés terén kell keresni. Arról van szó, amire otthon, az iskolában, a különféle közösségekben tanítottak bennünket. Tehát olyan viselkedésforma, amély ma i$ változik. Szoktuk mondani, hogy ízlésről nem lehet vitatkozni. A közszeméremről lehet, noha ez is ugyanúgy a társadalom lenyomata, miint az ízlés. Az egyén valakitől eltanulhatja, lehet, hogy ebben éppen a divat segíti őt. Más kérdés, hogy manapság már többnyire szexuális vonatkozásban szokták említeni a vitatkozók, noha tudjuk, hogy a fogalomkör bővébb: „szemérmetlenül hazudik, szemérmetlenül lop” — ezt is lehet mondani jellemzésként. Inkább azonban az intimitással kapcsolatos magatartásra vonatkoztatjuk.- És elsősorban a nők magatartására, miért?- Ma a nő, s itt főleg Kö- zép-Európára gondolok, végső sorban a testét szerzi visz- sza. Arra törekszik, hogy ezt minél kisebb szégyenérzettel, tehát fokozatoson tegye. Ne felejtsük el, hogy alig két nemzedék ment el azóta, hogy a nők még bókáig eltakarva jelentek meg a strandon.- Hogyan határozná meg röviden a szemérmességet?- A szemérmesség a szerelem egyik fegyvere. A legha- tékonyabbaík közül.- Aki tehát monoklnit vesz lel, az lefegyverzl önmagát?- Ezt nem mondanám. De az biztos, hogy aki leveszi a felső részt, az többnyire nincs tisztábban vele, hogy a teljes látvány kevésbé hatásos, mint ami csak sejtet. ,- Mit ért azon, hogy a szerelem egyik leghatékonyabb fegyvere?- A kevésbé szép nőknek lehetőséget ad, hogy palástolják tökéletlenségüket, a szebbéknek, hogy kiemeljék erényeiket.- Végül is mit tanácsolna?- Az a véleményem, hogy a függönyt nem szabad azonnal felhúzni. A színházi pé - dánál maradva: a közönség mindig szívesen ét a boldog várakozás tudatában. Azonban az is kínos, ha a függönykezelő elkésik.- Miért?- Mert a néző felkel és hazamegy, vagy átmegy egy másik színházba, és akkor a művészek sikerélménye is elmarad. D. M. Szemenszedett igazság „Ha valóban meg akarjuk menteni az európai filmet, harcolni kell olyan törvényért, amely előírja, hogy a televízió 60 százalékában a mi filmjeinket játssza. Én azt is szorgalmazom, hogy a filmet engedjék be az iskolákba, hogy legalább az emlékezetben maradjon meg egy eltűnőben lévő művészeti ág, melyet naponta rombol és manipulál a televízió." Ettore Scola filmrendező * „Amikor a televízió még nem volt föltalálva, az embereknek nem is volt rá szükségük.”^ Részlet egy iskolai dolgozat- , bál „Nem vagyok szenvedélyes szerető. Azt tartom, hogy a szív hűséges, a szex nem." Alberto Moravia Író * „Ha az emberek csak okos dolgokat mondanának, egyesek a szájukat sem tudnák kinyíta r»í." I. A. Poncet publicista * „B. azért- nősült meg, mert az agglegény-élethez már nem volt elég ereje." Egy válóperes ügyvéd szövege * „A hölgy annyira vigyáz az erkölcseire, hogy ha este 10- ig nem jut ágyhoz, hazamegy." Francois Ságon feljegyzése
