Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-05 / 183. szám
1989. július 5., szerda Ilii Honismeret mmm Megemlékezés jálius 4-ről, a pécsi deportálásról ötszáz éves Thuróczy János krónikája Fotó: Nádor Gábor (Baranya Megyei Levéltár) Száz éve született Harkány híres fiirdőorvosa, dr. Saortay Árpád 4000 embert zsúfoltak össze Vannak olyan helyzetek, amikor a történelem forgószele hirtelen tör rá egy-egy közösségre, és amire azok fölocsudnának, már el is söpörte őket, megmutatva a poklok minden mélységét. Ilyen esemény volt például a német megszállás hazánkban 1944. május 19-én, vasárnap, ami után fölgyorsultak az események nálunk is. Azok a zsidó származású, vallásé pécsi polgárok, akik eddig magyarnak vallották és hitték magukat, és akiknek életében vészes változást nem hoztak az addigi magyar zsidótörvények, egyszerre azon vették észre magukat, hogy a magyar faj kiközösítettjei lettek, hazájuk már nem a Kárpát-medence, életük színtere már nem a • mecsekalji város, megélhetésüket már nem biztosítja a munkahely vagy iskola, lakásuk mór nem otthonuk, ingóságaik immár nem a tulajdonuk, üzleteiket le kell adniuk, rádiójukat be kell szolgáltatniuk, az üzletekben vagy a piacon nem vásárolhatnak bármikor, elhúzódnak mellőlük az emberek, mert kiközösíti őket az a sárga csillag, amit mindenkinek, korra és nemre való tekintet nélkül viselnie kell! Az egymás után megszülető rendelkezések éppen emberi mivoltukban alázzák meg őket, páriák lesznek saját szülőhelyükön, otthonukban, hogy azután május 20-án Pécsett is megszülessen a határozat: irány a Gettó! Több variáció közül a báró Bánffy Dezső u. moi Mártírok út) 42—60, oz Ispitaalja (a mai Semmelweis) u. 1—7., a Kassa u. 1—9., a Vas Gereben u. 39—57. sz. házak által határolt területen különítették el ° helyi zsidóságot, hogy minél közelebb legyenek a vasútállomáshoz: elszállításuk így könnyebb legyen, ha pedig bombázzák az állomást, ma- 9yor fajut ne érjen támadás ... Csak a legszükségesebb holmit vitték be, jórészt gyerekek, öregek és asszonyok zsúfolódtak ide, mert a had- rafogható férfiakat már elvitték munkaszolgálatra. Nemcsak Pécsről jöttek, hanem később Mohácsról, Siklósról, o megye más részeiről is szállítottak ide zsidókat csakúgy, mint az akkor somogyi Szigetvárról. a tolnai Dombóvárról . . . Itt már nagyon szűkösen éltek, a központi konyha az ún. MÁV-bérházban volt, de még ember által használt falok között. Az igazi megpróbáltatás majd csak ezután következett. A gettóban drótkerítés volt kifeszítve, magyar csendőrök gondoskodtak arról, hogy engedély nélkül senki se tépjen ki, és senki se tudjon bemenni! A fiatalok felügyelettel munkára mehettek. De eljött az idő, amikor ezt az „otthont" is el kellett hagyniuk, csak a legszükségesebb holmijukat vihették magukkal a Szigeti úti Lakits- laktanyába, ahol már megérezték a lágerek szelét. . . Húgyszagú, lovak által használt istállóban szállásolták el őket, állati ürülékes szalmán feküdtek, minden ló- állásban egy-egy család zsúfolódott össze, a legelemibb higiéniai feltételek sem voltak meg. Itt már nem kellett sokáig várniuk: július 4-én hajnalban, a Tüzér utcán keresztül, a pécsiek sorfala mentén hajtották őket a csendőrök a megyeri úti teherpályaudvari részre, hogy megkezdődjön a deportálás. Hetven személyt zsúfoltak egy-egy marhavagonba, egy vödröt dobtak föl, vizet nem(l), kenyeret és romlott hurkát kaptak, és akik megették, hiába válogatták ki őket munkára a lágerben, nem heverték ki egészségesen ezt az „étkezést" ... És megindult a vonat: Kassáig nem nyitották ki a vagonokat, többen meghaltak, egy anya hiába ordítozott egész nap, hogy meghal a gyereke, nem segíthetett senki .. . És elérkeztek Auschwitzba: kinyílottak a vagonajtók, reflektorok pásztázták a lekászá- lódókat, akiket német katonák hajtottak a gyorsabb leszállásra. A még munkaképeseket elválasztották az öregektől és a gyerekektől, mert ott állt a peron végén a „szellemi irányító”, ö „minden élet ura”, a „halál angyala". doktor Mengele . . . Dr. Vargha Dezső Vannak emberek, akik életútja haláluk után is példa a következő korok emberei előtt, mert emberi nagyságuk, szakmai hitelük nyomot hagyott azon a környezeten, amelyben tevékenykedtek. Ember volt dr.' Saortay Árpád is, akinek életútja megörökítésre érdemes a mi korunkban is. Siklóson látta meg a napvilágot 1889. szeptember 12-én, az egyik legrégebbi helyi református család tagjaként. Apja jegyző volt, távolabbi ősei közt erdészek, tekintélyes iparosok találhatók, egyik őse pedig a 18. században Siklós városbírája volt. Középiskolai tanulmányait a Csurgói Református Főgimnáziumban végezte. 1907-ben érettségizett. Beiratkozott a fővárosi Pázmány Péter Tudományegyetemre, ahol az utolsó békeévben, 1913-ban avatták orvossá. Orvosi munkáját a budapesti Szülészeti Klinikán kezdte meg, a világháború kitörésekor azonban behívták katonának a 9. lovas tüzérezredhez, amelynek osztályfőnök orvosa lett. Frontszolgálatának nagyobb részét oz orosz, kisebb felét pedig az olasz fronton töltötte. 1919-ben magánorvosí rendelőt nyitott Siklóson, emellett alorvosként is tevékenykedett a helyi kórházban. Harkányba 1921-ben költözött, ahol július 1-jétől elnyerte a fürdőorvosi állást. Egy év múltán pedig körorvossá is kinevezték. Mindkét állásában nagy népszerűségre tett szert, mindenki szerette odaadó munkájáért, az emberek iránti odaadásáért. Harkányban harminc éven át dolgozott - sokszor, a betegekért éjt nappallá téve -, hiszen a mar akkor is népszerű fürdő vendégein túl 19 (!) községnek is ő volt a körorvosa. Antal Jenő, a gyógyfürdő bérlőjének veje, dr. Hegedűs Károly lett ugyan a fürdőorvos 1934-től kezdődően, de Saortay továbbra is a községben maradt, körorvosként és rendelő orvosként azután is a helyi és a környéki betegek rendelkezésére állott. Ezen tevékenységét a világháború alatt is és után is folytatta, egészen 1951-ig, amikor is július 1-jétől előbb városi orvos, majd egy év múltán körzeti orvos lett Pécsett. Az itt eltöltött 15 év alatt is hasonló lelkiismeretesség jellemezte munkáját, betegei rajongásig szerették öt. ötvenkét (!) évi megszakítás nélküli folyamatos orvosi szolgálat után 1965-ben, 76 éves korában vonult nyugalomba. Egy ma is példaadó élet szakadt meg 1976. augusztus 24-i halálakor. Sírját családja,, barátainak és tisztelőinék serege állta körül, a siklósi református temetőben helyezték örök nyugalomra. Dr. V. D. 1488-ban két kiadásban jelent meg Thuróczy János latin nyelvű történeti munkája: a Chronica Hungarorum, amely 1487 augusztusáig, Bécsújhely elfoglalásáig dolgozza fel a magyarok történetét. A szerző születési évéül a történészek az 1435. esztendőt fogadják el. Gondos oktatásban részesülhetett: megszerezte a magister fokozatot, széleskörű jogi és történeti ismeretekre tett szert. Családos ember volt: négy gyermekkel. Túlzott szerénysége miatt a közéleti pályán nehezen érvényesült: 1467-től a királyi kúria jegyzője, maid Báthory István országbíró törvényszékénél töltött be jeqyzői állást, 1486— 8ü-ben Dráai Tamás személy- nők protonótáriusa, oly személy, aki a bírói ítéleteket megfogalmazta és kézbesítette, nevét azonban sohasem ír- •ta ki. A kr.nikaírás ideje alatt ítélőmesterré léptették elő. Halála évét sem tudjuk biztosan: 1490 táján neve eltűnik az oklevelekből. Első irodalmi zsengéje egy nyolc fejezetből álló kis elbeszélés. Hásságvi István proto- nótárius hívta fel Drági Tamás fiqyelmét a historikus jegyzőre, akit meghatottak Orági „édes és gvönyörtelies szavai”, és elvállalta a Chronica Hunqaro- rum megírását, művét Drági- nak ajánlva. Thuróczv krónikájában ösz- szegvűitötte mindazt, amit Scy- thiáról, a hunokról, a magvarok honfoglalásáról, a kapitá- nov, a vezérek, a királyok életéről, nevezetes tetteikről akkoriban tudtak. Nagv Lajos uralkodásáról Küküllői János krónikájának felhasználásával emlékezik. Nagv szorgalommal írta mea Kis Károly halálát, Zsiqmond király uralkodását, maid 1487 augusztusával, vagyis Mátyásnak Bécsújhely elfoglalásával fejezi be művét. A szerző szerint a régi magyar királyok nevezetes dolgokat- vittek véghez, s ezért méltatlan dolog volna, ha ezek emléke a környező népek „vadsága" következtében feledésbe merülne. Mátyás dicsőségét és hírnevét a török elleni hadjárataival és a szomszédos népek legyőzésével vívta ki magának. A krónika eredeti kézirata elveszett, azt sem tudjuk, hogyan kerülhetett a brünni nyomdába 1488-ban, ahol hozzáfüggesztették Rogerius vára- di kanonok Siralmas énekét. Az első brünni kiadás 1488. márciusában jelent meg. Két és fél hónappal később (1488. június 3-án) Ratdolf Erhard augsburgi nyomdájában Fe- gher Theobald budai polgár költségén jelent meg az „átnézett és javított" második kiadás: már Mátyás királynak ajánlva. Az is kiderült, hogy az augsburgi kiadás kétféle: az egyik teljesebb formában 174 számozatlan lapból áll, míg a rövidébb, a 172 lapból álló kiadásból szándékosan kihagyták a Bécs és a Bécsújhely elfoglalásáról szóló részt. Ezt ki. vánta az üzleti érdek és a németek érzékenysége. (A krónikát ugyanis már a XV. században németre is lefordították.) Bár a kétféle augsburgi kiadás vezér- és kirólyképei a brünni kiadás fametszetei alapján készültek, az augsburgi kiadás metszetei változatosabbak és magyaros jellegűek. Művészi hatást keltő például a trónuson ülő Szent István képe, akinek fejére két angyal helyezi a koronát; magyar címerek és jelvények tűnnek fel, nemkülönben a kettős kereszttel díszített orszógcírrrer. Krónikája megírásában Thuróczy általában hitelességre törekedett: az országos jelentőségű események közlését részesítette előnyben, de felhasz. nált szóbeli közléseket is. Elfogadja művéről mások kritikáját. a szentírás szavait idézve: „Minden emberi dolgot, ha dicséretet is érdemel, a gyűlölet kedvéért leszólás kísér." Büszkén vallja magát magyarnak, s visszautasítia a népünk elleni rágalmakat. Amikor a hun—magyar dicsőség híre bejárta a világot, arra hivatkozik, hogy még az ő korában is erdélyben „fára vésett jegyekkel", vagyis hun rovásírással gyakorolták az írást. Bécs elfoglalása után ilyen hexameterrel dicsőítette Mátyás uralmát: Sors kegye: eljött újra a hunok hajdani fényes korszaka, melyben Attila király aratott diadalmal. Thuróczy kiemelkedő emberi egyénisége és történetírói mun. kássága méltán megérdemli hogy ötszáz év távlatából megemlékezzünk róla. Tóth István dr. A szigetvári Hősök emlékműve védelmében Most o városban olyan helyet adódik a Zrínyi tér kockakővel való lerakása kapcsán—, hf>gy a tanács jelenlegi vezetői orvosolhatják, amit a ta- nőcs korábbi vezetői elkövettek: eltávolították a Zrínyi "íe- ri* az első világháború áldo- totainak emelt és 1923. május 23-án itt felállított emlékmű- Vet, a Hősök szobrát. Ez akkor vérig sértette a szigetváriakat — különösen azokat, akiknek hozzátartozói sze- fepeltek a névsorban —, de szót emelni ellene serrki sem rnert! Sehol az országban nem lettek ilyet az országos moz- Salommal, a lakosság adakozásából, áldozatvállalásából ®melt emlékművekkel, melyek °z ország minden településén megvannak, helyükön maradva, virágokkal körülvéve. Akik akkor ezt a merényletet elkövették, nem szigetváriak voltak, vagy elfajzott szigetváriakként adták beleegyezésüket ehhez 1967-ben azzal, hogy ide autóparkoló kell. Ez az indok nem indok, mert az autók megfértek volna békességben az áldozatokkal, -mint ahogy a hetipiacot is elviselték a húszas években. 1980-ra úgy látszott, hogy az emlékmű sorsa megpecsételődött. a megsemmisülés sorsára kerül! A jelenlegi helyén állt, de építési törmelékhalmazzal körülvéve, drasztikus szavak tömegével összefirkálva, a pillérei hézagoson egymásra téve, a rajta lévő nevek pedig olvashatatlanná, láthatatlanná koptak. Erről tanúbizonyság egy 1982-ben, a tanácshoz beterjesztett írásos interpelláció, melynek nyomán az akkori tanács „kényes" kérdésként volt kénytelen az emlékművel foglalkozni. Eredményeként - a kérelemnek helyt adva — 1983. május 23-óra a drasztikus szavakat eltávojítot- ták, a még látszó neveket újrafestették, de az emlékmű szemétdombon maradt tovább. A feljegyzések szerint Szigetvár nagyközség ötezer néhány lakosából 1500 katonát adott az első világháborúnak. Közülük 125-en nem jöttek haza, áldozatok lettek, maguk után hagyva 85 hadiözvegyet és 84 hadiárvát! Sajnos, a mi halot- taink a kegyelet virágait, sőt a nekik kijáró tiszteletet negyven év óta nem kaphatták meg, mert az emlékművükre ez volt írva: Hősök szobra. Ma már tudott, hogy magyar hősök nem lehettek, csak nemzetközi hősökre volt szabad emlékezni és azokat évente többször is ünnepelni. Pedig a háborúknak hőseik nem voltak, csak áldozatai! Kegyeletet és megemlékezést minden áldozat megérdemel, aki elpusztult, de ha ünnepelünk, virágot viszünk nekik, akkor először’-a mi, ma- 9yor áldozataink emlékművénél tegyük ezt! A szigetvári Hősök szobra 6,5 méter magas, görög stílusú, tömör, süttői mészkőből faragott, egyszerűségre törekvő alkotás, melynek középső, háromszögletes oszlopán — gyászbetűkkel — a 125 áldozat neve olvasható! Az emlékművet Hikisch Jenő tervezte, kivitelezője Oscsodál Ödön, neves szigetvári építész volt. Feszült a helyzet Szigetváron, látva a Zrínyi tér kövezését és sokakkal beszélve az a kívánsága a lakosságnak, hogy a tér és az emlékmű ismét együvé tartozzon. Ez csak úgy valósulhat meg, ha az emlékművet visszateszik eredeti helyére! Sürget az idő, itt a jó lehetőség arra, hogy a tanácsi vezetés a lakossággal egyetértésben rehabilitálja az emlékművet, amely dísze volt a Zrínyi térnék. A városokban, településeken drága pénzért szobrokat rendelnek, hogy tereiket díszítsék, széppé tegyék. Szigetvár lenne az egyedüli varos, amely már meglévő szobrokat, emlékműveket távolít el tereiről, kopárrá téve azokat a város lakóinak megkérdezése nélkül? A szigetve ria’k bíznak, bizakodnak c igazságtalanság jóvátételéber Kapronczai József helytörténeti kutató, Szigetvár