Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-27 / 205. szám
Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 205. szám 1989. július 27., csütörtök Ara: 4,30 Ft POLITIKAI NAPILAP Tájékoztató a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának üléséről Az egészségügyi szakképesítéssel rendelkezők elhelyezkedése az idei évben is zavarmentesnek tűnik. Fotó: Laufer László Keresik a megoldást a feladatok jó elvégzésére Álláskínálat pályakezdőknek Szociális pótkeret Béremelés egészségügyieknek Tíz nyelven cserélnek véleményt Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke július 26-án, a Parlamentben fogadta Billy Graham-et, a neves amerikai evangélistát. Európai baptisták kongresszusa Budapesten A béke és szeretet szolgálatában Erdőgazdálkodás, szakképzés, ipar Baranyában: a pályakezdők elhelyezkedési lehetőségei, a szociális célú központi támogatás felosztása - többek között e kérdésekről tárgyalt tegnap o Baranya Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága. Piti Zoltán tanácselnök a fő napirendek megvitatása előtt tájékoztatta a megjelenteket, hogy az ellenzéki kerekasztal képviselői azt a javaslatot tették, hogy létesüljön egy nyilvános információs központ, egy olyan iroda, ahol a megyét érintő társadalmi-po- litikoi-gazdasági adatok, közlemények, rendelkezések bárki számára hozzáférhetők. A megyei» tanács elnöke elmondta, hogy a maga részéről támogatja a kezdeményezést. Baranya erdőgazdálkodásáról és elsődleges faiparának helyzetéről már kedden tárgyalt a megyei tanács egyik bizottsága (erről tegnapi számunkban tudósítottunk). Tegnap dr. Cseh Sándor, a megyei tanács vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztályvezetője a vb-ülési felszólalását azzal kezdte, hogy a kérdésről két és fél órás tartalmas vita folyt az előző napon. Nem sejtette, hogy időtartamban megközelíti ezt a vb- tagak és a meghívottak párbeszéde. Míg Gémes/ József, a MÉM Erdészeti és Faipari Hivatalának osztályvezetője hangsúlyozta a MEFAG-nak az országos átlagtól messze kiemelkedő tevékenységét, addig Csanádi Béla, a Mecseki Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgatója arról szóft, hogy az elmúlt húsz évben a vb-től egy jó szót sem kaptak tevékenységük elismeréseként. E hozzászólást megelőzően a vb-tagok kérdéseket tettek fel, például a tarvágásról (utalva o komlói esetre), az erőteljesebb erdősítés igényéről, valamint arról, hogy a város tüdejének tekinthető-e még a Mecsek. Csanádi Béla kijelentette, hogy a komlói héthektáros tarvágás szükséges volt, mert a 110 éves erdőt le kellett vágni, s megjegyezte, hogy tarvágás után nincs erózió, ez a sajtóban tévesen jelent meg. Erre Piti Zoltán személyes tapasztalattal reagált: a Feked felé vezető úton egy tarvágást követően ő maga észlelte az eróziós hatást: sárborította úton közlekedve. Hogy hosszúra nyúlt a téma tárgyalása, abban szerepet játszott dr. Jerszi István vb- tag előadásnak is terjedelmes vitabeszéde: az erdőgazdálkodásról átváltva a vadgazdálkodásra. Bár a két terület összefügg, de a nopirend egész másról szólt. Alátámasztásul dr. Tóth Sándor elnök- helyettes el nem mondott hozzászólásából idézek (a vázlatot az ülés szünetében átadta): „Van-e az erdőnek igazi gazdája? Nőtt-e erdeink értéke? Helyes-e erőltetni a jövőért végzett munkáknál (felújítás, nevelővágás stb.) a ma realizálható nyereséget? Soksok kérdésre információhiány miatt vagy megfelelő rendelet híján nincs válasz. A cselekvésre kellene koncentrálni, indulatok nélkül, minél eredményesebben, minél kevesebb idő- és energiaráfordítással!" Piti Zoltán tanácselnök a napirend összegzésében hasonló következtetésre jutott, hangsúlyozva, hogy az erdőt érintő kérdéseket nagy nyilvánosság előtt kell megtárgyalni, a faiparnak pedig a kooperációs lehetőségeket kell szélesítenie és a feldolgozótt- sógi fokot kell növelnie. A vb megtárgyalta az ipar helyzetét, fejlődésének lehetőségeit és korlátáit. Baranyában a vállalati elhatározásé beruházások tovább csökkennek, egyre több vállalatnál lépnek fel kapasitás-'kihásznó- lási gondok, az ipar munkaerő- igénye csökkenő, a megye iparának jövedelemtermelő képessége gyenge, a gazdálkodóknál maradó tiszta eredmény rendkívül alacsony, a bányászatban és a villamosenergid- iparban negatív... E tényeket ismertette az az írásos előterjesztés, amelyet a Területi Ipari Bizottság hétfőn "megvitatott. A szükséges intézkedések között kiemelten foglalkozott az előterjesztés a vállalkozásélénkítéssel, a beruházások (Folytatás a 2. oldalon) Magyar politikusok mexikói tárgyalása Berecz János, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke és Major László, a KB tagja, a KB Íródó vezetője Mexikóvárosban pórt- és parlamenti vezetőkkel tárgyalt. A magyar politikusok eszmecserét folytattak az MSZMP és a kormányzó Intézményes Forradalmi Párt (PRI) kapcsolatairól, azok fejlesztésének lehetőségeiről, Jose Murattal, a párt külügyi titkárával. A megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a két ország törvényhozói között kialakult együttműködés jelentős mértékben elősegíti a magyarmexikói politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését. Berecz János és Major László találkozott és vélemény- cserét folytatott az ellenzéki Demokratikus Forradalmi Párt vezetőivel is. Szovjet-izraeli megbeszélések Nimród Novick, Simon Pe- resz izraeli miniszterelnök-helyettes politikai tanácsadója a múlt héten Párizsban megbeszélést folytatott egy közel- keleti ügyekért felelős szovjet tisztségviselővel - jelentette kedden az izraeli televízió. A tévé közlése szerint a szóban forgó szovjet tisztségviselő, Gennagyij Taraszov, Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter nemrégiben kinevezett közel-keleti tanácsadója. Az izraeli híradás arról számol be, hogy a találkozót szovjet részről kezdeményezték, s elsősorban a közel-keleti béke kilátásairól, a kétoldalú kapcsolatokról és a két ország közötti gazdasági együttműködés lehetőségéről tárgyaltak. Moszkva 1967-ben, a hatnapos háborút követően szakította meg diplomáciai kapcsolatait Tel Avivval. A két országnak jelenleg alacsony szintű konzuli kapcsolatai vannak. A Kelet és a Nyugat közelítése, egymás jobb megismerése a célja az Európai Baptista Szövetség budapesti kongresszusának, amelynek első alkalommal ad otthont szocialista ország. Július 26. és 29.* között 46 országból mintegy ötezer baptista találkozik a Budapest sportcsarnokban, hogy a „Jertek és lássátok Isten tetteit” mottó jegyében keressék a közös hídépítés lehetőségeit., A tizedik alkalommal 'megrendezett kongresszus rangját emeli, hogy a megnyitó beszédre Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke vállalkozott. Szerdán, a déli órákban a rendezvény helyszínén az európai szövetség, a Baptista Világszövetség, valamint a Magyarországi Baptista Egyház vezetői találkoztak az újságírókkal, s adtak tájékoztatást a négynaposra tervezett kongresszus programjáról, valamint a baptista egyház tevékenységéről. Az elhangzottakból kitűnt, hogy a vallás nélküli Albánia kivételével valamennyi szocialista ország képviselői jelezték részvételüket. A Szovjetunióból több mint 160-an, az NDK-ból pedig csaknem hétszázan érkeztek. Az európai gyülekezetek hívein kívül amerikai, sőt afrikai vendége is van a rendezvénynek. A kameruni egyházi személyiség meghívása is jelzi a szövetség érdeklődését a harmadik világ iránt. A 36 millió baptistát összefogó világszövetség képviseletében az elnök és a főtitkár vesz részt a találkozó munkájában. A szövetség vezetői elmondták azt is, hogy reggelente bibliatanulmónyozási csoportok dolgoznak majd, s az úgynevezett megbeszélő’ csoportokban 10 nyelven cserélnek véleményt többek között a mai egyházi élet lényeges kérdéseiről, a külmisszió jelentőségéről, a béke és igazságosság témájáról. Esténként pedig — fél 7-től — evangélizációs istentiszteletre várják az érdeklődőket a BS-be. A tájékoztatón történelmi visszapillantásként elhangzott az is, hogy a protestáns jellegű egyház első gyülekezetei Hollandiában jöttek létre a XVI. században-, majd Angliában és az Egyesült Államokban is mind több hívet szerzett magának e vallás. ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a késő esti órákban a kongresszus a Budapest Sportcsarnokban. Vasile Tal- pos, romániai lelkipásztor, az Európai Baptista Szövetség elnöke megnyitó szavait követően Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke köszöntötte a külföldi és a hazai résztvevőket. Elöljáróban utalt arra, hogy mindannyian tanúi, de részesei is vagyunk az új világrend formálódásának. Új társadalmi modell kidolgozására és megteremtésére van szükség. Magyarországon ez — többek között — azt jelenti, hoqy a magyar adottságoknak és hagyományoknak megfelelően akarunk felépíteni egy új társadalmi szerkezetet. A nemzeti érdekek és feltételek figyelembe vétele mellett természetesen hasznosítjuk mindazt a politikai és kulturális örökséget, tapasztalatot, amit Európa, a viláa népei, a világi és egvhózi közösségek felhalmoztak, s nap mint nap gyarapítónak. Elismeréssel szólt a baptista gyülekezetekben tapasztalható jó példákról, megemlítve azt, hoqy a baptista egyházban működő demokratikus irányítási modell értékei is hasznosulhatnak az egyre erősödő önkormányzó közösségekben,, a közösségi szellem ápolásában. Pécsett, a Szigeti úton új aszfaltszőnyeget alakit ki a KEV és a Petrovics-féle gmk azzal a céllal is, csillapítsák. A gyakori rezgés most még gondot okoz a közeli lakásokban. hogy az úttest rezgését Fotá: Kóródi Gábor