Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-13 / 191. szám
1989. július 13., csütörtök Dunántúli napló 3 «Mari sasom!nái*iüm 4$N* ■ V? ; Amerikaiak a pécsi tudományegyetemen Amerikaiak, diák és felnőtthallgatók számára szervez nyári szemináriumot harmadik esztendeje a Janus Pannonius Tudományegyetem. A hathetes kurzus július 3-án kezdődött, 26 hallgató vesz részt ezen az Amerikai Egyesült Államok különböző egyetemeiről, elsősorban a legrégebbi kapcsolatot jelentő pennsylvaniai Indiana Uriiversityről, továbbá Floridából, Californiából, New Yorkból. Sokuknak, mint például a californiai Botka-házasparnak vagy a New York-i Rita Skra- pitsnak Magyarországra nyúlnak vissza a gyökerei. Botka úr szülei a század elején vándoroltak ki Amerikába, gyermekkorában magyarul beszéltek otthon, most nyugdíjasként jött vissza az óhazába nyelvet tanulni, a kultúrát tanulmányozni. A Janus Pannonius Tudományegyetem dollórkeresmény- re tesz szert e programmal, másrészt lehetősége nyílik arra, hogy 8-8 diákot Amerikába küldjön tanulni egy-egyfélévre. A hathetes pécsi szeminárium hallgatói három kurzusra jelentkezhetnek, így a magyar képzőművészet, zene és irodalom, ezen belül a modern magyar irodalom és a magyar film témáira. A második kurzus közgazdaságtannal, politikai, társadalom- és jogtudományokkal foglalkozik, a harmadik pedig a magyar történelemmel. Választható a magyar nyelv, az angol—'magyar összehasonlító nyelvészeti kurzus, továbbá a magyar zene- történet. Ezen túl hétvégi kirándulásokon ismerkednek Baranyával, a Balatonnal, Budapesttel, sőt az egyetem kapcsolatai révén Újvidékre is ellátogathatnak. Dr. Bélyócz Iván professzornak a magyar reformfejlődést bemutató előadásán találkoztunk a csoport jó néhány tagjával: a szentpéterfai származású Rita Skrapitscsal, aki nemzetközi kapcsolatok témájában folytat tanulmányokat New Yorkban, s idővel bizonyára jó szolgálatokat tehet a két ország viszonyának. Ri- chard Ougonnal, aki pilóta volt a második világháborúban, 20 évig mérnökként dolgozott egy női börtönben, most pedig családtörténeti tanulmányaihoz keres módszertani erősítést Pécsett. Elmondja, kitűnő az egyetemi program, de óriási nehézségekbe ütközik, elsősorban a bankok nyitva-, illetve zárvatartása miatt, hogy bécsi útját megszervezze. Három fiatal egyetemista lány is van a csoportban, politikatudományokkal, kereskedelemmel foglalkoznak, s e csoport hallgatója Morris úr is, aki a Szovjetunió és Kelet- Európa kultúráit kutatja. Azért jött Pécsre, Magyarországra, hogy személyesen és belülről tanulmányozhassa, mit jelent az átalakítás, a reform, a nyitás a kelet-európai országokban, pontosabban Magyarországon. A hallgatók igen elismerően szólnak a pécsi egyetem professzorairól, az előadások szín. vonaláról. Bélvácz Iván sem szűkölködik az elismerő szavakban. Mint mondja, ritkán találkozik ilyen nagyfokú érdeklődéssel a diák iái részéről. 'Nagyon aktívak az amerikai hallgatók, és nemcsak azok kíváncsiak a magyar reform helyzetére, kilátásaira, akik innen származnak, hanem azok is, akik szakmájuk szerint kötődnek e témához. Ugyanekkor amerikai politológus-Drofesszor is tartózkodik a JPTE-n: John Sitton a pennsylvaniai Indiana Egyetemről magyar hallgatók számára tart kurzust. Egybehangzó véleményük szerint Magyarország ma rendkívül érdekes pontja a világnak. Jó tudni,, hogy a pécsi tudományegyetem időben bekapcsolódott ebbe az omeri- kai-magyar dialógusba, várhatóan mindkét fél gyarapodására. Gállos Orsolya Pályázat az idősek szociális helyzetének javítására Baranya megyéből heten nyertek Első alkalommal hirdetett pályázatot a Szociális és Egészségügyi Minisztérium a gyermek- és az ifjúság-, valamint a felnőttvédelem minőségi fejlesztésére. Baranya megyéből az idősek helyzetének javítására kilenc pályázatot nyújtottak be. Közülük heten nyertek, az így kapott pénzt még ebben az évben elkölthetik. Jövőre újabbat írnak ki, amin az intézmények, társadalmi és tömegszervezetek, segítő és önsegítő egyesületek, szövetségek, alapítványok, humán vállalkozók isimét benyújthatják kérelmüket egyszeri támogatásra egy vagy több éves programjuk megvalósításához, épületek felújításához, átalakításához, vásárlásokhoz, esetleg a folyamatos működésük költségeihez. A minisztérium országos pályázatára 553 elképzelés, tervezet érkezett. Az ötletek megvalósításához több mint kétmilliárd forintra lenne szükség. A bírálóbizottság 218 pályázatot fogadott el, és kétszázötvenmillió forintot osztott szét a nyertesek között. Baranya megyében ebből a felnőttvédelem javítására hét pályázó 7 320 000 forintot kapott. Így a siklós—gyűdi szociális intézmények harkányi szociális otthonában megépülhet a lift, amire több mint két és fél millió forintot kaptak. A sásdi tanács a mobil gondozószolgálat kialakítására 358 000 forintot. Ezen a tervek szerint gépkocsit vásárolnak, amivel a társközségekben és helyben is megoldanák a házi gondozást, könnyebben tudnák az idős emberek részére az ebédet kiszállítani, az egészségügyi ellátásukat megoldani, esetleg közös kirándulásokat, szervezni részükre. A Baranya Megyei Kórház pécsbányai geriátriai osztálya átmeneti szállás és rehabilitációs részleg kialakítására több, mint 2,2 millió forintot nyert. A pécsváradi tanács 600 000 forintot az idősek szállásbiztosító klubjának bővítésére. A bólyi tanács 790 000, a mágocsi pedig 712 000 forintot az idősek háza fenntartási költségeire. A Baranya Megyei Tanács is részt vett a pályázaton. Tíz újabb családi fö- zőhely kialakítására három- százezer forintot kapott. Mór megkezdődött a szervezés. A felhívásra Felsőszentmárton, Kétújfalu és Kovácsszénája jelentkezett. Sz. K. A jövő a minőségi sűrűké Gilde Pilsener a pécsi Pannónia Sörgyárból Új sörözők nyílnak a megyében, * régióban Tegnap délelőtt a pécsi Palatínus Szálló Bartók termében rendezték meg a hannoveri Gilde Brauerei AG és a Pannónia Sörgyár közös vevőan- kétját. Az eseményre abból az alkalomból került sor, hogy a pécsi sörgyár megkezdte a Gilde Pilsener minőségi könnyű sör folyamatos termelését. Az elmúlt néhány év távlatában világszerte megfigyelhető, hogy csökken a komme'sz sörök jövedelmezősége, valamennyi gyártó egyre inkább a minőségi italok előállítását ne- lyezi előtérbe. Nem a véletlen hozta tehát, hogy a két sörgyár tavaly decemberben aláírta a licenszvásárlásra vonatkozó szerződést. Az 1546-ban alapított Gilde Sörgyár napjainkra az egyik legnagyobb észak-németországi gyártóvá nőtte ki magát, ma 15-féle sörfajtából évi 1,7 millió hektolitert termel, évente mintegy 260 millió DM forgalmat bonyolít le. A legmodernebb technológiával készült kiváló minőségű termékeivel hordós kiszerelésben a gyár Észak-Né- metország 5000 vendéglőjét látja el, palackos és dobozos termékeit 12 országba exportálja. A pécsi Pannónia Sörgyár a folyamatban lévő rekonstrukcióhoz kapcsolódóan a december óta eltelt időszak alatt egy barmincmilljós beruházással tette lehetővé a minőségi sör helyi előállítását. A tervek szerint idén már 30 ezer hektolitert gyártanak a Gilde Pil- senerből, később azonban a 200 ezer hektoliteres évi termelés sem elképzelhetetlen. NSZK részről Stefan Lorenz, a Gildekonszern elnöke üdvözölte a tegnapi rendezvényen a gyártás megindulását, és mint mondta, örömmel tölti el, hogy a jelentkező érdeklődők közül végül a magyar, pécsi üzletfél mellett döntöttek. A hagyományosan jó üzleti kapcsolatra való tekintettel a ve- vőankéton az osztrák Schultz cég képviseletében Werner Dobnék vett részt cége legújabb sörcsapoló és üdítőkeverő berendezéseit kínálva. A folyamatos gyártás megindulásával párhuzamosan a minőségét 90 napig megőrző, várhatóan rövidesen nagy népszerűséget kivívó sör az üzletekben, vendéglátóhelyeken is megjelent. Baranyában az első Gilde söröző Harkányban, a Muskátli vendéglőben nyílt. Nem kell sokáig várniuk a pécsieknek sem, hiszen a következő söröző kora ősztől a Bem utcai Napsugár presszó helyén várja vendégeit. A pécsi Pannónia Sörgyár az általa ellátott területeken további Gilde-sörözök megnyitását tervezi. K. E. Nem kerülhet pénzbe az átképzés az orosz- nyelv-tanároknak A munkaügyi kormányzat még azelőtt vóllalto, hogy hozzájárul az orosznyelv-taná- rok átképzésének költségeihez, mielőtt arról megkötötték volna a megállapodást a Művelődési Minisztériummal; az előzetes egyeztetések alapján cfz ABMH korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az átképző nyelvtanfolyamok költ-é- geinek 65 százalékát térítené meg a foglalkoztatási alapból, a fennmaradó 35 százalék pedig az átképzésben részt vevő tanárokat terhelné de azt átvállalhatják a helyi tanácsok, iskolák is. A Művelődési Minisztériumnok a távirati irodához szerdán eljuttatott közlése szerint az újabb egyeztető tárgyalások eredményeképpen olyan állásfoglalás született, hogy az átképzés költségei még részben sem fizettethetek meg a pedagógusokkal. Ezért a nyelvtanfolyamok költségéből a központi támogatáson túl fennmaradó 35 százalékot az átképzésben érintettek iskoláját fennta.tó tanácsnak vagy magának a munkáltató iskolának kell megtérítenie. Az orosznyelv-tanárok átképzésével kapcsolatos művelődési miniszteri útmutató a Művelődési Közlöny 14. számában jelenik meg. Marévá rí vigasságok Ismét megrendezik a Máré- vári vigasságok című rendezvényt a Márévárban július 16- án 10 órától. Rossz időben elmarad a program. A tervek szerint térzenével szolgál a Komlói Bányász Koncert-fúvószenekar, fellép a Holló Együttes, Dévényi Ildikó és Moravetz Levente. Kék fény iiéftéríiyő előtt Leértékelődött a szirénázó, 'Fék fénnyel villogó jármű, a megkülönböztetett jelzés. Szinte minden percben hallani va- lohol egy szirénát - mondja a Hazai Tükör legutóbbi adásában egy mentősorfőr. Ez a kék fény nagyon különböző szolgálatokat és szervezeteket hoz egy kalap alá, de o magyar néző kék fényen o bűnügyi riportmagazint érti: a Kék lényt. A belügyi műsor - elindítása óta — különös elegyét adja a tájékoztatásnak, a morallzá- lásnak, a pedagógiának (vagy inkább az andgragógiának, azaz a felnőttnevelésnek) és a manipulációnak. Egyidejűleg több műfaj és több megnyilatkozási forma a1ikotja a programokat. A nyomozók által adott tájékoztatás, a lakosságtól való segítségkérés, a bűncselekmények helyszínének és a bűnjeleknek a bemutatása mellett az igazi „csemegét" a gyanúsítottakkal készített riportok, illetve az ezekről a személyekről és a cselekményről elmondott kommentárok jelentették és jelentik. Van abban valami csámcsog- nivalóan hátborzongató, hogy ország-világ előtt bemutatnak egy „bűnözőt”, aki nem tévéfilmek kitalált hőse, hanem közöttünk élő ember, aki olyan, mint bármelyik járókelő. Legalábbis külsőre. Ebből következik az első számú tanítás: ébernek, elővigyázatosnak kell lenni. A néző jobban teszi, ha vigyáz magára, mintha áldozatául esik egy ilyen gazembernek, akit a műsor igyekszik egyszínűre retusálni. A riportokban azonban van legalább két megnyugtató dolog: az egyik az, hogy a gya- músított rács mögött ül - nem bánthatja a nézőt, a rend tehát biztosítva van; a másik pedig az, hogy a riporter (vagy a műsorvezető) mérhetetlen erkölcsi fölénnyel rendelkezik — nyugodtan megalázhatja és megszégyenítheti a gyanúsítottat. Ebből következik a második számú tanítás: akit bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak, az nemcsak a büntetőjogi következményekkel számolhat, hanem teljes emberi mivoltának anulíálásával is. A gyanúsítottak riporter általi kérdőre vonása, tettének a bírósági eljárás lefolytatása előtti minősítése, a beismerő vallomásnak, mint döntő bizonyítéknak a nézők elé tárása 0 Visinszkij-féle „ügyészi" magatartás „szelídített" továbbélése. Civilizáltabb országokban a gyanúsítottról tilos fényképet vagy filmfelvételt készíteni, védendő az illető személyiségi jogait, s érvényesítendő az ártatlanság vélelmét, mely a gyanúsítottat mindaddig ártatlannak tekinti, amíg bizonyítékok ennek az ellenkezőjét nem igazolják. A szerdai Kék lény végén a műsorvezető azon sajnálkozott, hogy legközelebb csak novemberben lesz műsor. Én nem sajnálom. A változóbon lévő |°9h politikai, tájékoztatási helyzetben ez a műsor, a benne képviselt mentolitás túlélte önmagát. Leértékelődött a Kék lény — mondja a jegyzetíró: M. P. A Pécsi Ipari Vásáron a TÁSI aulájában ELCONSULT GT IBM Kompatibilis XT 103 000 Ft 10 MHz órajel, 640 KB RAM, 360 KB Floppy, 35 MB Winchester, monochrom monitor IBM Kompatibilis AT 179 000 Ft 6—16 MHz órajel, 1 MB RAM, 1,2 MB Floppy, 35 MB Winchester, monochrom monitor Uzembehetyezés, 1 óv garancia 20 000 Ft Minden érdeklődőt szeretettel várunk) ELCONSULT GT: A JPTE GAZDASÁGI TARSASAGA Telefon: 72/15-227 Cím: 7623 Pécs, Madách I. u. 5. 1/5.