Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-01 / 149. szám

A Dunántúli napló 1989. június 1., csütörtök JÚNIUS 1> CSÜTÖRTÖK Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából TÜNDE nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.Sí - nyugszik 20.33 órakor A Hold kél 2.46 - nyugszik 10.07 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—16 óráig a 15-000 telefonszámon Hírszerkesztő: CSUTI JANOS Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogad a IO-046-o« telefonszámon: HETÉNYI JANOSNÉ CB-adóvevőnk 14—16 óráig hívható a 24-es csatornán Szerkesztőségi hirügyeletes 16—19 óráig a 10-053-as számon NAGY ISTVÁN Nyilvános pb-ülés Nyilvános ülést tart ma az MSZMP Pécs Városi Bizottsá­ga. A délután 2 órakor, a Tü­zér utcai Mozgalmi Házban kezdődő ülésen a Dunántúli Nopló május 19-i számában is megjelent „Az MSZMP Pécs Városi Bizottságának program- tézisei" cimü anyag kerül meg­vitatásra. A programtézisek valameny- nyi párttaghoz eljutottak a városban, de a pártonkivüliek is elmondhatták, leírhatták ész­revételeiket, javaslataikat. Eze­ket is, és a három mozgalmi házban megtartott viták ta­pasztalatait is figyelembe vé­ve a pártbizottsági ülésen dr. Koltai Dénes első titkár tart vitaindítót. • — Hamarosan nyit Pécsett, a kertvárosi Templom téren a most még felújítás miatt zár­va tartó élelmiszerbolt. Nyitás június 9-én. Időjárás Csütörtök estig változóan, időn­ként erősen felhős lesz az ég, is­métlődő záporok, zivatarok alakul­nak ki, néhol felhőszakadás, jég­eső is előfordul. Általában élénk délnyugati, átmenetileg időnként erős északnyugati szél várható. Zi­vatarok idején viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 21 és 26 fok kö­zött alakul. * Szerda reggeli vízállások: örti­los 120 cm, áradó, vizhö 10,2 fok; Barcs 108 cm, apadó, vizhő 17,5 fok; Drávaszabolcs 230 cm, áradó, vizhö 15,3 fok; Mohács 380 cm, apadó, vizhö 17,4 fok. — Hatvanadik munkája je­lent meg dr. Lárencz László honvéd gyógyszerész-történész­nek a Gyógyszerészet c. szak­lapban. A legújabban a hazai gyógyszergyártás történetéről számol be a pécsi szerző. Esküvő VARGA ÉVA ZSIB*ORAS MIKLÓS szeretettel értesítjük kedves isme­rőseinket, barátainkat, hogy 1989. június 3-án 15.30 órakor házas­ságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2.) TOLNAI KLARA és SZALAI RÓBERT szeretettel értesítjük kedves isme­rőseinket, barátainkat, hogy 1989. június 3-án 19 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasság- kötő teremben. (Váradi A. u. 11.) MIHOVICS GABRIELLA és SIPOS CSABA szeretettel értesítjük kedves isme­rőseinket, barátainkat, hogy 1989. június 3-án 18.30 órakor házassá­got kötünk a pécsi központi há­zasságkötő teremben. (Hunyadi út 2.) PESZT KORNÉLIA és MADACS MIHÁLY szeretettel értesítjük kedves bará­tainkat és ismerőseinket, hogy jú­nius 3-án 17 órakor házasságot kötünk a Komló Városi Tanács nagytermében. — Ismét nyilának az erdei ibolyák Pécsett, Kálmán Já- nosné Rodnics utcai telkén. A rendhagyó virágzást az utóbbi fél évtizedben még nyáron is tapasztalja a gazda. Rendezvények Yvonne: Burgundi hercegnő cimü színművét adja elő ma este 7 órai kezdettel a kaposvári Csiky Ger­gely .Színház társulata Komlón, a Színház- és Hangversenyteremben. Divatbemutatóval egybekötött tom­bolasorsolást rendeznek ma 16.30 órakor Pécsett, a Tünde Divatház­ban, melyen az 1000 forint felett vásárlók, a sorsjeggyel rendelkezők között mintegy 15 ezer forintnyi ajándékot sorsolnak ki. A Magyar Biológiai Társaság pé­csi csoportja június 1-jén 14.30 óra­kor szakmai előadásokat szervez. Az előadók: Benke Zsuzsanna, Sza­bó T. Attila, Rumszauer János lesznek. Gitárhangverseny lesz ma délután 5 órakor a szigetvári Zeneiskolá­ban. Közreműködnek: a Pécsi Zene- művészeti Szakközépiskola végzős hallgatói. Ma 9 órakor a szalántai műve­lődési házban Zenevarázs címmel mesebohózatot adnak elő fővárosi színészek. Házigazda-szervező: Va­sas Csaba. A műsor ingyenes gyermeknap alkalmából. Június 2-án 20 órakor a himes- házai művelődési házban a mo­hácsi Asterix-koncert lesz. Közre­működik: D. Nagy Lajos, a Bikini együttes énekese. __________________ A tablóverseny eredményei Az idei tablóverseny ered­ményhirdetését tegnap ren­deztük lapunk székhazában. A dijakat Róna Géza, a városi tanács tanulmányi felügyelője és Piroska Gab­riella, a DEMISZ helyi szer­vezetének munkatársa adta át. A szakemberek bevonásá­val megtartott szavazás vég­eredményeként a tablóver­senyt az 508-as Szakmun­kásképző épületasztalos osz­tálya nyerte (osztályfőnök Keresztény Jolán), második és harmadik lett holtver­senyben a Nagy Lajos Gim­názium 4/B osztálya (osz­tályfőnök dr. Elter Józsefné) és a Radnóti Szakközépisko­la 4/C osztálya (osztályfő­nök Simon Istvánná). Celladam A lakosság érdeklődésére vála­szolva tájékoztatásul közöljük, hogy a Celladam-csepp a Gyógyszertári Központba beérkezett, és azonnal kiszállításra is került Pécs összes gyógyszertárába, ahol vény nélkül beszerezhető fogyasztói áron. A megye többi gyógyszertárába a ki­szállítás folyamatosan történik. — Hazánkat képviselik. A varsói nemzetközi gyermek és ifjúsági amatőr filmfesztiválon bazáníkat a pécsszobolcsi isko­la háromfős. videós csapata 'képviseli hat filmmel. Bara­nyai Krisztinát, Harka Évát, Kismődi Tamást elkísérte fel­készítő tanáruk, Szalai Gabri­ella. A rendezvény június 5-ig tart. Új áruház. A Dél-dunán­túli Tüzép Vállalat új Fészek Áruházat nyitott Dombóváron, ahol a szokásos áruházi kíná­laton kívül horgász- és kem­pingcikkeket is árusítanak. Közlemények Házi használatra terhességi gyors­tesztek érkeztek az Omker pécsi, Doktor Sándor utcai szaküzletébe. Az osztrák újdonságról felvilágosí­tást nyújt Gergely Zoltánná a 12-916-os telefonon. Megkezdődött az éjszakai fürdő­zés Harkányban, tart naponta 19— 23 óráig. Ezalatt az új pavilonsor üzleti egységei közül több nyitva tart. A pécsi Liszt Ferenc Zeneiskola felvételt hirdet előképzöre, kizáró­lag alsó tagozatos tanulók részére június 1-jén, 2-án és 6-án 9—1£ óráig, valamint délután 4—7 óráig. Födémbetonozás miatt útlezárás lesz Pécsett, a József u., Zetkin u. és Széchenyi tér közötti szakaszon június 1-jén 7—12 óráig. A pécsi aszfaltrajzversenyt is­mét megréndezik június 4-én 10 órától az Ybl Miklós téren. Ké­rik, hogy a gyerekek hozzanak magukkal . színes krétát. Rendező­háziasszony: Keszi Erika, aki elér­hető addig is a 10-508-as telefonon. — Szép sikert ért el a veszprémi videóalkalmazási 'konferencián a JPTE Tanár­képző Kar közössége a tanári 'képességfejlesztést érzékeltető aHkotásarkkal. A team tagjai: dr. Vastag h Zoltán, dr. Ber­kes József, Cserné dr. Ader- mann Gizella, Komlósi Ákos, dr. Petőcz György, dr. Szeke­res Ákos, Zsoldosné dr. Olay Ágnes. — Óriás sampinyont talált a hetvehelyi legelőben Strausz Józ'sef érdbányász. A gomba egy kiló öt dékás, kalapjának átmérője negyven centi. Hat adag pörkölt készült belőle. Halálozás Mély fájdalommal és megrendü­léssel tudatjuk a rokonokkal, isme­rősökkel, barátokkal, hogy BENE ANDOR tanító 59 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése június 2-án, pén­teken délelőtt 10 órakor lesz a zselickislaki temetőben. A gyászoló család. A Szentlászlói Általános Iskola dolgozói és tanuló ifjúsága meg­rendüléssel tudatja, hogy BENE ANDOR, Boldogasszonyfa és Szentlászló ta­nítója, 59 éves korában váratla­nul elhunyt. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, nagymamám, dédmamánk, JANKOVICS ISTVANNÉ (Margit néni) patacsi lakos, 90 éves korában csendesen elhunyt. Temetése június 2-án 2 órakor lesz a patacsi te­metőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apó­sunk, nagypapánk, HEGEDŰS BERTALAN 68 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utái)i bú­csúztatása június 2-án, pénteken 12.30 órakor lesz a szigetvári ka­nizsai temetőben. A gyászoló csa­lád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apó­sunk, ne gyepánk, BUSZLAUER JÓZSEF kőműves iparos, (klumpakészitő) 66 éves korában elhunyt. Temetése június 2-án 14 órakor az erdös- mecskei temetőben lesz. 15-000 Többen panaszkodtak Mánfáról, hogy vihar és főként villámlás al­kalmával pár percre szünetel a tv- vétel, eltűnik a kép, vagy a szí­nes televízió fekete-fehérre vált. Fél év után a DÉDASZ komlói kirendeltsége megbízást kapott, hogy javítsák ki a község közelé­ben haladó távvezeték szigetelőit, melyeken zivatar alatt átívelések jönnek létre. Ezek zavarják a tv- vételt. A munkát Magyarfalvi Ist­ván és Benesics Gyula brigádja kedden megkezdte. Jogosan reagáltak málomi vihar­károkról szóló írásunkra az Alsó utcából, hogy a víz kitörését nem­csak a híd okozta, hanem az utca alsó végének közmű-rendezetlensé­ge is. A patak közelében nincs vízelvezető, leszakadva egy akna is. A közműtervezőknek mindenképpen meg kellene vizsgálniók az ügyet. A telefonálók észrevételét köszön­jük. Elnézésüket kérjük. • Gyermekhorgászjegy. A Magyar Országos Horgász Szövetség a Balatoni Halgaz­daság és a Halászati Terme­lőszövetkezetek vizeire érvé- nyes gyermekhorgászjegyek kaphatók Pécsett, a Rákóczi út 39/B sz. alatti HE irodá­ban. Az engedély birtokában a 14 év alatti gyermekek hor­gászhatnak felnőtt kíséretében egybotos úszás felszereléssel. A jegy ára: 230 forint és hor­gászvizsga nélkül vásárolható. — Horgászverseny. A MO­(plOSZ Baranya Megyei Inté­ző Bizottsága június 4-én, va­sárnap 6.30-tól 12 óráig ifjú­sági holfogó csapatbajnoksá­got rendez, az egyesületek versenycsapatai közreműködé­sével, a Malomvölgyi l-es ta­von. Ebben az időpontban a napijegyes horgászat szünetel. Kéfík a horgászok megértését. — Keresztény Iskolabizott­ság alalkult Pécsett, a Kolping Csalód Egyesület keretében. Várják a szülők jelentkezését, akik gyermeküket e szellem­ben szeretnék neveltetni. Tele­fon: 28-145 vagy 21-152. KÖZÉLET Rutinlátogatásra hazánkba érkezett Francesco Colasuonno érsek, ő Vatikáni Államtitkár­ság különmegbizottja, a rend­kívüli egyházpolitikai ügyek előadója. A program szerint tárgyal Sarkadi Nagy Barná­val, az Állami Egyházügyi Hi­vatal elnökhelyettesével és minden megyés püspökkel. Má­jus 30-án Pécsre látogatott, ahová elkísérte a Vatikáni Ál­lamtitkárság egyik beosztott munkatársa, valamint Keresz­tes Szilárd görög katolikus me­gyés püspök. Az érsek látoga­tásának célja az volt, hogy Cserháti József megyés püspök­nek a zsinati törvények által megállapított rendtartás sze­rint 75. életévében a Szent­atyának benyújtott lemondása, ról és az utódlásról tárgyaljon. Az érsek elismeréssel nyilat­kozott a pécsi egyházmegye Szent István jubileumi rendez­vényéről és a Taize-Pécs nemzetközi ifjúsági találkozó­ról, annak európai visszhang­járól. Keresztes Szilárd görög­katolikus megyés püspököt a megyei tanács székhazában fo­gadta Takács Gyula elnökhe­lyettes. A bányász nyugdíjas szak­szervezeteik vezetősége „öre­gek napjával" egybekötött ve­zetőségválasztó taggyűlést tart június 1-jén Komlón, a Juhász Gyula Klubban és a Kossuth bányában 15 órakor, a Vasas Munkásklubban és a Szászvár Klubban 14 órakor, a József A. Művelődési Házban 16 óra­kor, Pécsbányán, a Zalka Má­té Kultúrotthonban 15.30-kor, Hidason, a Hargita étterem­ben 10 órakor. * 18 órakor a pécsi Vasutas Művelődési Házban az Értel­miségi Klub és a Halálbünte­tést Ellenzők Ligája várja az érdeklődőket a halálbüntetés­sel foglalkozó fórumra. Részt­vevők: dr. Földvári József, dr. Tremmel Flórián, dr. Kengyel Miklós, valamint dr. Wiener Imre. Majd 20 órától a Nagy Imre-perről tart előadást dr. Litván György. A rendezvény nyitott. * Padisák Mihály, a rádió Miska bácsija találkozik a gyerekekkel Sásd könyvtárában ma, csütörtökön 14 és Nagy- nyárád könyvtárában ‘18 óra­kor. — Fórum a felsőoktatásról. A Janus Pannonius Tudomány- egyetem aulájában június 2- án 10 órakor fórumot rendez­nek. a pedagóguson- alkal­mából, a - felsőóktaí A rendezvényre mindé vár­nak, aki el akarja ^„dani véleményét * a felsőoktatás helyzetéről, a pedagógus lét­ről, a jelenről és a jövőről. Információk Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére Pécs város: POTE Gyermekklinika, Sziget­vár város és járás, a pécsi és a vélt sellyei járás: Megyei Gyermek­kórház. Gyermeksebészeti, kórházi felvételt igénylő gyermekfülészeti betegek, égett és forrázott gyerme­kek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat Pécs város lakossága részére sebészet, bal­eseti sebészet: I. sz. Belgyógyá­szati Klinika és I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs . város és a csa­tolt községei ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklini­ka. Szemészeti betegek ügyeleti el­látása 17 órától: POTE Szemészeti Klinika. Felnőtt orr-fül-gégészet: POTE Orr-Fül-gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­tiére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti v ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyerme­kek részére is. Telefon: 14-347. Gyermeklakosság részére egy he­lyen, a Gyermekklinikán, Pécs, Jó­zsef Attila u. 7. (bejárat a Baj­nok u. felől) este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. * SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hívható a 12-390-es számon este 7 árától másnap reggel 7 óráig. * Drog-telefonszolgálat. A pécsi drogközpont telefonügyelete a 32-600-as számon hívható szerdán és csütörtökön 19—18 áráig. A te­lefonszolgálat tanácsot ad minden kábitószerfogyasztással kapcsolatos problémára. * Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével, naponta 17—19 óráig hívható a 41-907-es telefonszámon. A pécsi ifjúsági telefonszolgálat a hívásokat a 25-642-es telefonszá­mon 16-19 óráig várja. HÍVJATOK - SEGÍTÜNK I * Egyedülállók társkereső szolgálata csütörtökön 17—20 óráig a 41-907- es telefonszámon, illetve személye­sen a kertvárosi ANK Művelődési Ház I. emeletén (titkárság). Közérdekű Áramszünet lesz,. június 2-ig, na­ponta 7—15 óráig Pécs, Dagály u., Vadász u., Avar u.. Baranyavár u., Szivárvány u., Engels út, Torda u. által határolt területen. Áramszünet lesz június 2-án, va­lamint 5—9-ig, naponta 7—15 óráig Kövágószőlösön, a Rákóczi utcában a Hősök terétől keletre, valamint az Arany János, Ady Endre, Kos­suth Lajos, Széchenyi és Sajgói utcákban. Áramszünet lesz június 1-jén 7— 15 óráig Cserkút, Kővágószőlős és Golgota területén. Dr. Gömöry István fogorvos jú­nius 5-töl folytatja magánrendelé­sét. Hétfőn és szerdán 16—18; csü­törtökön 8—10 óráig. Fejér L. u. 3. Telefon: 16-529. A Mecsek Táncegyüttes felvételt hirdet 13, 14, 15 éves fiúk és lá­nyok részére. Jelentkezés: június 6-án, kedd és 8-án, csütörtök 16— 17 óra kqzött a DOZSO nagytermén ben, Pécs, Felsővámház u. 72. Áramszünet lesz június 1-jén és 2-án 7—15 óráig Pécsett, a Tüzér u., Endresz Gy. u. északi oldala, Madarász V. u., Szigeti út által határolt területen, valamint a Kürt, Fogaras, Batsányi, Homok utcák­ban és Tiborc utcában a Mikes K. utcától a Kürt utcáig. A Siklós és Vidéke Horgász Egye­sület vezetősége értesíti tagságát, hogy a kötelező közösségi munkák elvégzésére minden szombaton és vasárnap van lehetősége. Gyüleke­zés: reggel 7 «óráig a mattyi tavi horgásztanyánál. Kéziszerszámokat lehetőleg hozzanak magukkal. A magyarhertelendi Szabadság strandnál 1989. június 1-jétöl fizető parkoló működik. Dr. Konrád László fogszakorvos magánrendelőjét megnyitotta. Pécs, Nagypostavölgy 85/2. szám alatt. Rendelési idő: kedd, péntek 17—19 óráig. A PÉCSI FAIPARI SZÖVETKEZET felvételt hirdet az alábbi munkakörökbe: PÉCSI TELEPHELLYEL: — pénzügyi előadó, — gyakorlattal rendelkező könyvelő, — asztalos szakmunkás, — női és férfi betanított munkás, — katonaviselt esztergályos szakmunkás. SIKLÓSI TELEPHELLYEL: — asztalos szakmunkás. MECSEKNÁDASDI TELEPHELLYEL: asztalos szak- és betanított munkás. — kazánfűtő. JELENTKEZNI LEHET: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 10., munkaügy. Tel.: 12-177 Siklós, Kdteuth tér 12. Mecseknádasd, Liszt P. u. 15.

Next

/
Oldalképek
Tartalom