Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-22 / 170. szám

_ 11 I IWÄGEM Mecsek Kupa | Pénteken kezdődik a jubileumi verseny A tavalyi futam egyik izgalmas pillanata Példát statuál a Fegyelmi Bizottság? Pénteken kezdődik a 30. MAGÉV Mecsek Kupa nem­zetközi országúti kerékpár- verseny. Erre 9 országból várnak sportolókat. Az első napon, pénteken délelőtt 10 óra'kor az egyen­kénti indítású hegyi versenyt tartják a Mecseken, a rajt a szentkúti autóparkoló be­járatánál lesz. Innen 6 km-t kerekeznék hegynek fel a szerpentinen a résztvevők. Jó bemelegítő lesz ez az es­te fél 7-koT kezdődő kritéri­umverseny előtt. Utóbbit a pécsi belvárosban rendezik meg, 30 kört kell megtenniük a bringásoknak. Érdekesség, hogy a. mezőny megkerüli a Széchenyi teret, ahol még nem volt ilyen verseny soha. Másnap, szombaton fél 10- kor rajtol el a mezőny- Szek- szárdra. Onnan délután némi kerülővel, 92 km-es távon taposnak vissza Pécsre. Va­sárnap az 5. szakasszal zá­rul a MAGÉV Mecsek Kupa. A finis 178 km-es baranyai etapot 'jelent, Pécsről indul­va. Várhatóan negyed 2-kor érnek vissza a kerékpárosok a Széchenyi téri célba. Itt tartják az ünnepélyes ered­ményhirdetést is. 14.00-'kor. A legfrissebbek a nyugat­németek voltak, a felfbachi kerekesek már tegnap .meg­érkeztek a versenyre. A pén­teki rajtig itt edzenek, ismer­kednék a mecseki szerpen­tinnel és a többi helyszínnel. Egyébként a MAGÉV Me­csek Kupán az egyes sza­Platt is török lesz? Talán kollégája, a nyugatné­met Harold Schumacher pél­dája lebegett Jean-Mabe Pfaff előtt, amikor a 64-szeres bel­ga válogatott kapus a napok­ban Isztambulba repült, s a Trabzonspor labdarúgócsapatá­nak képviselőivel kezdett tár­gyalásokat. A 35 éves „hálóőr" azóta az elvi megegyezésig jutott a török egyesület veze­tőivel: a helyi lapok hasábja­in megjelent hírek szerint Pfaff hamarosan kétéves, 700 ezer dolláros szerződést ír aló a Trabzonsporral. Pfaff pályafutása csúcsán a Bundesligában, a Bayern Mün­chen hálóját őrizte, majd visszatért hazájába, ahol mos­tanáig a Líérse csapatában védett. Új klubja, a Trabzon­spor az elmúlt idényben az ötödik helyen fejezte be a bajnoki küzdelmeket, s 1974 óta — ebben az évben vezet­ték be Törökországban a pro­fizmust a labdarúgásban — hatszor végzett az élen. A belga kapus a szerződés­ben megállapított összegen kívül tengerparti villát és luxusautót kap az egyesülettől aláírásáért, s családtagjai ál- litölag máris elragadtatással beszéltek a tapasztaltakról. Lehet, hogy Schum'aCher után Pfaff is török lesz? koszok a szponzorok nevét viselik, így lesz MALÉV-, Ga­rancia-, OKHBT-, TSZ KÉR és Konzum Nagydíj is. A verseny pénzdíjas, 150 ezer forint összdíjazású. Az Az elmúlt hétvégén Duis- 'burgban tartotta végrehajtó bizottsági ülését a FISU, a Nemzetközi Egyetemista Sport- szövetség. A sZínhelyválasztás- nak külön aktualitást adott, hogy augusztus második felé­ben ebben a nyugatnémet nagyvárosban rendezik meg a nyári Universiadét, az egyete­mista és főiskolás sportolók' olimpiáját. A mostani ötkarikás világ- találkozó miniprogrgmot kínál, óm ugyanakkor1 qriásmezőnyt ígér. Minderről dr. Frenkl Ró­bert, a FISU végrehajtó bi­zottságának magyar tagja be­szélt. — Az már köztudott, hogy Duisburgban csak atlétikában, evezésben, férfi kosárlabdában és vívásban lesznek versenyek. A jelentkezési kedvről eleddig nincs információ. — A nyugatnémet szervezők tájékoztatása szerint rendkívüli az érdeklődés, amit egyetlen adat is' jól jellemez. A négy sportág rendezvényeire nem ke­vesebb, mint 101 ország jelezte egyetemista és főiskolás él­sportolóinak részvételét. egyéni összetett győztese 13 ezret kap, de díjazzák még a negyediket is, 2 ezerrel. Akinek nagyon összejön, összesen 40 ezret kereshet kerekezéssel a 3 nap alatt.- De hiszen a FISU-nak nincs is ennyi tagállama!- Ez tény, ám nem csupán a nyolcvan rendes tag képvi­selteti magát, hanem - mivel a szabályok ezt megengedik — a szövetségen kívüli orszá­gok is.- Arról már beszámoltak a hírügynökségek, hogy az 1993-as nyári versenyeket az Egyesült Államokban, Bullaló­ban, a télieket pedig Len­gyelországban, Zakopanéban rendezik meg. Mi másról dön­töttek még?- Az olasz Primo Nebiolo elnökletével lezajlott vb-ülésen kétségtelenül a ’93-as helyszí­nek kijelölése volt az egyik legfontosabb teendőnk. Buffa­lo a kínai Sanghaj és a ja­pán Fukuoka előtt végzett az élen, míg Zakopane a spa­nyolországi Jacával szemben nyerte el a házigazda tisztét. Mindenesetre a spanyolok máris bejelentkeztek az 1995-ös Universiade rendezőjének, pá­lyázó kedvük összefügg azzal, hogy 1998-ban „igazi” téli olimpiának is szeretnének ott­hont adni. Addig sem marad­nak esemény híján, hiszen most Duisburgban két — a ke­rékpáros és a tékvandó — főiskolás világbajnokság lebo­nyolításával is megbízták őket.- További helyszínek?- A jövő évi FlSU-világbaj- nokságok közül a Szovjetunió és Hollandia kapott még egyaránt kettőt-kettőt. Előbbi a tájékozódási futókat és a sakkozókat, utóbbi pedig a kézilabdázókat és a cselgán- csozókat fogadja. Olaszország­ban a teremlabdarúgók, Len­1 gyelországban a mezeifutók, Franciaországban a lovasok, Japánban az asztaliteniszezők randevúznak, hogy csak a főbb rendezvényeket említsem — mondta befejezésül dr. Frenkl Róbert. Tájfutás Gazdag program a PVSK-nál Lakitelek térségében rendez­ték meg a tájfutók országos csapatbajnokságát. Megyénk reprezentánsai, a PVSK tájfu­tói folytatták jó bajnoki soro­zatukat és 14 bajnoki pontot szerezték. Sokadik alkalommal ezúttail a PVSK csapata bizo­nyult a legjobbnak a felnőtt férfiak mezőnyében, Pavlovics Károly, Maró Tibor, Szieberth Péter és Kelemen János esé­lyeshez méltóan versenyezve, de nagy taktikai küzdelem után állhatott a dobogó leg­felső fokára. Jól szerepelt az utánpótlás is. Szieberth Péter és Tóth Jenő tanítványai egy második és két hatodik helyet szerezték. Nagy küzdelemben mindössze egy perccel szorul­tak a második helyre a ser­dülő lányok, Paróczi Kinga, Botor Barbara és Benedek Vi­rág. Meglepetésre 6. helyen végzett az ifjúsági lánycsapat, Parrag, Klinger, Sértő és a serdülő fiúcsapat, Vonyó, Gaj­dos, Kajdon. A bajnokságok után sincs pihenő a versenyzők számára, külföldi edzőtáborozásra és versenyekre utazik csaknem az egész szakosztály. A legfonto­sabb program a válogatottak előtt áll. Pavlovics Gábor és Kelemen János az augusztusi svédországi világbajnokságon képviseli többedmadával a magyar színeket. Kovács Ildikó még ennél is többet vállal a felnőtt vb. mellett (előtt), Pa­róczi Zsolttal együtt a junior Európa-bajnokságon is rajthoz áll Ausztriában. A serdülők legjobbjai közül Kovács Ber­nadett édesapjával és edzőjé­vel, dr. Kovács Lászlóval nővé­rét kíséri el a válogatott svéd­országi edzőtáborozására. Pa­róczi Kinga és klubtársa, Botor Barbara pedig egy nyolcfős csoporttal finn meghívásra Lahtiba utazik. A lahti táj­futó klub vendégeként egyhe­tes edzőtáborozáson vesznek részt, majd indulnak a július 22-23-án rendezendő Lahti Kupa nemzetközi tájfutóverse­nyen. Nem maradnak program nélkül a legfiatalabbak sem. A kétheti edzőtáborozás után az úttörőkorú utánpótláscsoport egy berlini klub vendégeként tölt 10 napot Berlinben és a Keleti-tenger partján. Tóth Je­nő edző irányításával hat ver­senyen vesznék részt a gyere­kek. Bolgár, észt, lengyel, csehszlovák és NDK-beli csa­pófákkal együtt részt vesznek a nemhivatalos úttörő barát­sági versenyen. Július 20-án a berliniek jönnek Magyaror­szágra és a két klub közös csapattal indul az Eötvös-em- lékversenyen és az ötnapos Hungária Kupán. Alig zárult le az egyik bungyaügy, rögtön következett a másik. Az NB II. Nyugati csoportjában lejátszott Komló— Tapolca (1-3) labdarúgó-mér­kőzés kapcsán bejelentés ér­kezett a szövetséghez, s a Fe­gyelmi Bizottság a botrány kapcsán a múlt héten a kom­lói Miklós Gábort, kedden pe­dig a tapolcai Pfeiffer Feren­cet hallgatta meg. Miklós korábban meglehe­tősen éllentmondásosan nyilat­kozott a sajtóban, a Fegyelmi Bizottság előtt viszont határo­zotton állította: a tapolcai Pfeiffer a mérkőzés előtt la­kásán felkereste, s 150 ezer forintot ígért a három pon­tért, amire a bentmaradásért vívott harában ugyancsak szük­ségük volt. A megvádolt já­tékos kedden, ugyancsak az 'MLSZ székhazában tartott megbeszélésen tagadta a vá­dakat. Az ügyben ,.koronata­núnak” számít Szóké Gábor, egy pécsi kisegyesület techni­kai vezetője: Pfeiffer állítólag tőle tudta meg Miklós címét. Az MTI munkatársa dr. Rácz Gyulát, a Fegyelmi Bizottság elnöklét kérdezte a botrány várható fejleményeiről.- A további tárgyalásokat július 11-ig elhalasztottuk, mi­vel Miklós Gábor időközben külföldre utazott szabadságra, így nem tudtuk szembesíteni Pfeiffer Ferenccel r- válaszolta 0 bizottság vezétője. — Ami az ellentmondó sókat illeti, azókra fel voltunk készülve, hiszen sajnos nem ez az élső bundaügy, amelyben igazságot kell tennünk.- Mi alapján állapíthatják meg a bűnösséget, illetve az ártatlanságot?- Szőke és Miklós vallomá­sait ismerjük. Legközelebb a komlói labdarúgó feleségét is meghallhatjuk, bár neki nem kötelessége megjelenni a bi­Atlétika. Az angol-magyar válogatott viadalon a női 1500 méteren Csóboth (Komló) 5. lett magyar színekben. Hildes- heimben (NSZK) pénzdíjas gyaloglóversenyen a női 3 fcm-en a komlói Alföldi har­madikként ért célba. Tatán a diákolimpián a 10 km-es férfi gyaloglásban Kovács Zs. (Kom­lói Kun B. Gimn.) az 1., Or­sós (501-es SZKI, Komló) a 2. helyen végzett. Asztalitenisz. Osztályozok az NB III-bo jutáséit: Pécsi So- piana—Dunaföldvár 9-6. (A pécsi nyertesek: Huszty, Vass, Bacskó L. 3-3). Kaposvári idill SE-Pécsi Sopiana 9-4. (A pécsi nyertesék: Huszty 2, Vass, Bacskó L.). Kaposvár- Dunaföldvór 9-4. A végered­mény: 1. Kaposvári Idill SE 4, 2. Pécsi Sopiana 2, 3. Duna- földvári Spartacus 0 ponttal. A selejtezőből a kaposváriak kerültek az NB lll-ba. zottság előtt. Ha ő is azt ál­lítja, hogy Pfeiffer járt a la­káson, az már alapos gyanú­ra ad okot.- Mi történik, ha időközben a tapolcai futballista is szerez három tanút ártatlansága bi­zonyítására?- Sokat számít, kinek meg­győzőbb a vallomása.- Amennyiben megállapítják, hogy vesztegetést kíséreltek meg, mire számíthatnak a bű­nösök?- Addig még sok mindent kell tisztázni, többek között a pénz eredetét is. Ha valóban bebizonyosodik a bunda, a Tapolcát valószínűleg alacso­nyabb osztályba sorolják.- Korábban a nagycsapa­tokkal szemben nem voltak ilyen könyörtelenek . . .- Az új elnökség tiszta bajnokságot akar, s rögtön hi­vatalba lépését követően kije­lentette, a leqszigorúbban fog eljárni hasonló esetekben, rangra és hírrfévre való tekin­tet nélkül.- Mi történik, ha miután a Fegyelmi Bizottság eltilt egy labdarúgót, büntetőeljárást in­dítanak, a bíróság viszont ké­sőbb felmenti a megvádolt játékost?- Ebben az esetben mi is kénytelenek lennénk visszavon­ni ítéletünket, de ilyenre még nem volt példa.- S akkor, ha a mostani esetben nem találnak bizonyí­tékot Pfeiffer bűnösségére, a komlóiak is hasonló szankciók elé néznek?- A Komló ellen a Fegyelmi Bizottság nem járhat el. Amennyiben úqy alakulnak a dolgok, ahogyan azt felvetette, bizonyítékok hiányában le kell zárni az ügyet — mondta vé­gezetül dr. Rácz Gyula. Pécs városi t. osztály végeredménye: 1. Vörös M. I. 22 22 ------ 1é4- 34 44 2. P. Sop. II. 22 1* — 4 136- 62 36 3. P. Sop. I. 22 14 — 6 125- 73 28 4. ATI 22 13 — 9 109- 89 26 5. Vasasbánya 22 11 — 11 106- 92 22 6. Titán 22 11 — 11 99- 89 22 7. Közúti tg. 22 1j6— 12 87-111 20 8. P. Gázmű ' 22 9 — 13 81-117 18 9. Energia 22 9 — 13 86-112 18 10. Mech. Labor 22 9 — 13 74-124 18 11. PEAC 22 6 — 16 64-134 12 12. Postáig. 22 22 60-138 0 Természetjárás. Nyílt túra indul szombaton (június 24-én) Pécsvórdd — Rockenbauer Pál sírja — Zervgővárkonyi tájház — Fülep Lajos emlékszoba - Pécsvárad útvonalon. Találko­zás az autóbuszpályaudvaron 8.45-kor. Túravezető: Sáfár Jó­zseféé. Kézilabda. Pécs városi baj­nokság végeredményei, nők: 1. P. Zsolnay 25, 2. Postás 23, 3. Anikó utcai isk. 16, 4. MÉV 14, 5. Élelmiszer 0 ponttal, férfiak: 1. MÉV 12, 2. Dózsa öregfiúk 10, 3. P. Hunor 8. 4. Postás 6 ponttal. Népsport Képes Újság DN . Dortmund—Bremen . Ascoli—Lazio ve. . Ascoli—Lazio I. f. . Bologna—Milan ve. . Bologna—Milan J. f. Como—Napoli ve. . Como—Napoli I. I. , Juventus—Verona ve. . Juventus—Verona I. I. , Roma—Atalanta ve. Roma—Atalanta I. i. . Pisa—Pescara ve. Internazionale—Fiorentina ve. Pótmérkőzések: . Lecce—Torino se. . Sampdoria—Cesena ve. . Sampdoria—Cesena I. I. 1 2 AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknól, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. FELVESZ. Feltételek: dk felsőfokú órsrokértöi tanfolyam és ötéves gyakorlat, A. szakirányú egyetemi (főiskolai) végzettség és hároméves árszakértői gyakorlat. A jelentkezéseket „MEGBÍZHATÓ” jeligére kérjük leadni a Hunyadi úti hirdetőbe. Alapbér 15—20 000 Ft között, o végzettség és gyakorlat függvényében. Frenkl Róbert a FISU- tanácskozásról ROUIDERi

Next

/
Oldalképek
Tartalom