Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-19 / 167. szám

Halálozás Köszönet Mély megrendüléssel tudatjuk rokonainkkal, ismerőseinkkel, hogy BENACS IMRE kékesdi lakos, drága, jé férjem, apám, apósom, nagyapánk jú­nius 12-én váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később értesítést adunk. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyó­som, nagymamánk, dédmamánk és kedves rokonunk, BERTA JÖZSEFNÉ Papp Katalin 77 éves korában, súlyos beteg­ség után elhunyt. Temetése jú­nius 23-án fél 2 órakor lesz a Vasas ll-i temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk a roko­nokkal és ismerősökkel, hogy BÉRCES GÉZA 49 éves korában, súlyos beteg­ségben, tragikus körülmények kö­zött elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család. A Dél-dunántúli Tervező Válla­lat kollektívája megrendüléssel tudatja, hogy DR. CSOBÓ ISTVÁN irodavezető munkatársunk elhunyt. Végső bú­csút június 20-án fél 1 órakor veszünk a központi temetőben. Az elhunytat saját halottunknak te­kintjük, s emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy fér­jem, édesapám, apósom, nagy­apám, dédipapánk, KELLE MIHÁLY MAV-nyugdíjas, június 13-án 88 éves korában rö­vid szenvedés után elhunyt. Te­metése június 22-én fél 2 órakor lesz a pécsi központi temető ká­polnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MATHEISZ ISTVÁN MÉV-nyugdijas, 68 éves korában elhunyt. Teme­tése június 21-én fél 2 órakor lesz a hirdi temetőben. A gyá­szoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. SIMON GYORGYNÉ Babi néni, drága, jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk 1989. június 13-án csendesen elhunyt. Temetéséről hamvasztás után történik intéz­kedés. Szerető gyermekei, me­nyei, vője és unokái. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett élettársam, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagy- papánk és kedves rokonunk, LIPTAK LAJOS. volt Vasas ll-i, majd szegedi la­kos, 83 éves korában, hosszú szenvedés után csendesen el­hunyt. Temetése június 21-én fél 2 órakor lesz a pécsi központi te­metőben. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett ha­lottunk, KALMAN ENDRE bányamérnök temetésén részt vettek, virágok­kal, koszorúkkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön köszö­netét mondunk volt munkatársai­nak a bensőséges búcsúztatásért. Gyászoló felesége és fia. Megtört szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen, drága halottunkat, TÚLI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték és vala­milyen módon fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek, mélységes gyá­szunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, barátnak és ismerősnek, akik felejthetetlen ha­lottunk, BERG VIKTOR temetésén részt vettek, jelenlétük­kel, virágaikkal, vagy más mó­don részvétüket nyilvánították. Kü­lön mondunk köszönetét a Bere- mendi Cement- és Mészipari Rt. vezetőségének, kollégáknak és munkatársaknak, valamint a SZIKKTI, a Tesco és a nigériai magyar nagykövetség munkatár­sainak önzetlen segítségükért. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét minden kedves rokonnak, jó barátnak, jó szomszédnak, is­merősöknek, akik felejthetetlen halottunk, KIRÁLY SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal, vagy bármi mó­don fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Külön köszönet a laka­tos üzem dolgozóinak, a két fia munkatársainak, a DDGáz mun­katársainak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik BENKE FERENCNÉ temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló csa­lád. Megtört szívvel, mély fájda­lommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagypapánk, BÁNFÁI JÓZSEF népművelő, a Baranya Megyei Tanács mű­velődési osztályának és a Haza­fias Népfront Megyei Bizottsága volt munkatársának, szerető, meg­fáradt szive, életének 64. évé­ben május 26-án megszűnt do­bogni. Szeretett halottunktól, ké­rését tiszteletben tartva, szűk csa­ládi és közvetlen munkatársi, ba­ráti körben vettünk végső búcsút június 7-én. Köszönetét mondunk a Hazafias Népfront megyei bi­zottságának, hogy emberi tulaj­donságait, életútját méltatva el­búcsúztatta. Ezúton mondunk kö­szönetét igaz barátainak, isme­rőseinek, a megye népművelői­nek és pedagógusainak, akik is­merték és a tragikus hír hallatán együttérzésüket fejezték ki csalá­dunknak. Gyászoló felesége és családja. Dolgozó Icát feluesznek AZ ORFÜI Községi Tanács V. B. szakigazgatási szerve felvételt hir­det az alábbi munkakörökben: üdü­lőhelyi és kereskedelmi előadó, érettségi szükséges; adminisztrá­tor (gépírni tudás szükséges). Je­lentkezni lehet: Orfű, Községi Ta­nács, Orfű, Széchenyi tér 1. Tele­fon: 78-011. (2268) A MECSEK Tourist felvételt hir­det az alábbi munkakörök betöl­tésére: harkányi és pécsváradi ét­termeibe szakács, orfűi kempingjé­be adminisztrátort. Jelentkezés: Pécs, Széchenyi tér 9., áruforgalmi osztály. (2247) AZ ORf^ÜI napköziotthonos óvo­da azonnali belépéssel felvesz be­osztott óvónőt. Jelentkezni lehet: Orfűi Községi Tanács, Orfű, Szé­chenyi tér 1. Telefon: 78-011. (2269) GYAKORLATTAL rendelkező vil­lanyszerelő szakmunkást felvesz a Ponnonvin Borkombinát Pezsgőgyá­ra. Jelentkezés: Pécs, Batthyány u. 2—4. sz. (2092) FELVESZÜNK bútorasztalost, bú­toripari lakkozót, esetleg autófénye­zőt, 1 fő női raktári dolgozót. Te­lefon: 15-797, Schiffni László üzem­vezető, Butex, Pécsváradi u. 2. (17820) TARIFÖRT MÁV és közúti fuvar­levelek felülvizsgálatához, illetve számfejtéshez középiskolai végzett­séggel felveszünk. Pécsi Közúti Igazgatóság, Pécs, Köztársaság tér 5. Telefon: 13-844. (2253) VÉDŐNŐI állás betöltésére kere­sünk lehetőleg gyakorlattal rendel­kező személyt Abaliget és Orfű községek ellátására. Munkaköri jut­tatás: 2 szobás, komfortos szolgá­lati lakás. Fizetés kulcsszámbeso­rolás szerint. Jelentkezés: személye­sen vagy írásban a községi ta­nácselnöknél, Abaliget, Kossuth u. 87. Telefon: 78-042. (2236) NAPERNYŐ, redőny-reluxa üzlet­kötőket felveszek, főleg hölgyek je­lentkezését várjuk. Érdeklődni: 7300 Komló, Sallai utca 4. Herczeg. Je­lentkezés: hétfői napokon 16—2C óráig. (16687) Baranyaiak, figyelem! VÁSÁROLJON MINDENT EGY HELYEN, A HIRGÉPNÉL! — Telefon: 27-777 Lyceum u. 1-ben levő műszaki boltunkban 1989. Június 12. és 23. között 1000 Ft előleg befizetése mellett 5000 és 50 000 Ft között bármit OTP-hitelre vásárolhat I Árukínálatunkból: televíziók, videók és egyéb szórakoztató elektronikai cikkek, fagyasztók. INGATLAN­KÖZVETÍTÉS szerződéskötéssel, ADÓTANACSADAS. KÖNYVVEZETÉS, SUMM A—J U S B T. Tel.: 11-374, hétfőn, szerdán, pénteken 300 négyszögöl építé­si telek eladó. Érdek­lődni: Pécs-Somog*. Búzakalász u. 69. — 17 óra után. ___________ 3 sz oba, összkomfortos, nagy családi ház gaz­dasági épületekkel, kis konyhakerttel eladó. ,,Pécs-Somogy, 1,8” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Há zhely gazdálkodásra alkalmas területtel el­adó. Rábai, Kispiricsiz- ma-dűlő 9/1. Hétvégi ház pincével, présházzal, szőlővel, gyümölcsfákkal Közép- Daindol, Hegyhát 69. szám alatt eladó. Ér­deklődni : napközben a 12-198; 18 óra után a 41-689-es telefonszá­mon, vagy személye­sen a Gyenis L. u. 3- ban. Pandur. Pécstől 15 km-re, sző­lő, gyümölcsös pincé­vel eladó. Érdeklődni: Szalánta, Hunyadi u. 81. sz. __________________ El cserélném 3 szobás, erkélyes, első emeleti, tanácsi lakásomat kom­fortos tulajdonúra, vagy Pécs környéki házra. ,,Laki utca” jeligére a Hunyadi úti hirde­töbe._____________________ Eladó kertvárosi, 2 szobás, OTP örökla­kás. Érdeklődni: hét­köznap 19—20 óráig, Pécs, Port János ú. 14. Kovács. _________________ 3,5 szobás családi ház, fzőlővel beköltözhe­tően eladó. Érdeklőd­ni: Pécs, Pellérdi út 21., a helyszínen. Orfűn 300 négyszögöl gyümölcsös, 16 m'-’-es faházzal eladó. Érdek­lődni: Kodolányi u. 17. 18 óra után. Váradi. Sürgősen eladó Nagy­postavölgyben másfél szobás, komfortos csa­ládi ház, 210 négy­szögöl telekkel. Irány­ár: 1 150 000 Ft. Ér­deklődni : Nagyposta­völgy 61 1. Hetesi Bé­10. ________________ 300 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó Do- nátus-dűlőben. Telefon: 29-321.___________________ El adó 3 szobás lakás Pécsett, Lahti u. 52. 11. emelet 7. Érdek­lődni : a helyszínen vagy 11-ó28-on. Kisebb lakás is érdekel.______ El adó 2,5 szobás, kom­fortos társasházrész kü­lön udvorral, 32 m-’-es, szerelőaknás garázzsal. Érdeklődni: Pécs, Me­gyeri út 48 B. 18 óra uán.______________________ Pécsvárad, Zengővór- konyi út 7. alatti ház eladó. 57 m-’-es, 2 és fél szo­bás, loggiás, II. eme­leti, szövetkezeti la­kás, augusztusban be­költözhetően, a Tarr Imre utcában eladó. Érdeklődés: 19—21 óra között a 24-512 sz. te­lefonon. Orfű-Mecsekszakálon, panorámás, 230 négy­szögöl zártkerti ingat­lan, 30 m-’-es - beépí­tési lehetőséggel, sür­gősen eladó. ,,101 ezer” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. Szétköltözők figyelmé­be! Elcserélném 2 szo­bás. összkomfortos ta­nácsi lakásom, plusz 10 helyiségből álló házam gondozott terü­lettel, gázfűtéses, kis- kertes családi házért. ,,Nyugalmas” jeligé­re a Hunyadi úti hir­detőbe. 2,5 szobás OTP-lakás eladó. Pécs, Kovács Antal u. 4. Irányár: 1 300 000. Érdeklődni: 26-512-es telefonon. Az esti órákban. Építési telek, 1900 Ft/n-öl, eladó. Közmű­vek a szomszédban, tereprendezett. Pécs, Rigóder u. 31. Martin- kovics. Jó forgalmú, berende­zett élelmiszerbolt bér­be adó. ,.Árukészlet nélkül” jeligére a Hu- nyodi úti hirdetőbe. 47 m-’-es, tehermentes lakás, decemberi köl­tözéssel eladó. Érdek­lődni: 17 óra után, Pécs, Gyöngyös u. 15. II. 8._____________________ Albérletközvetités, in­gatlanközvetítés. Pécs, Teréz u. 5. 9—17-ig. Alsó-Makárban 300 négyszögöl szőlő, lak­ható épülettel elodó. Érdeklődni: Pécs, Ifjú­ság útja 7 B.__________ Sz entlörinc, Bartók B. u. 2/B. sz. alatt 2 szoba, komfortos, 50 m-’-es ház konyhakert­tel eladó i- garázs. Gyergyák. 71-165. Ingatlanközvetítő iro­da ügyfelei részére lakóingatlanokat, üz­lethelyiségeket, telke­ket keres eladásra, cserére. Gyors lebo­nyolítás, szakszerű szerződéskötés. ,,ALAP” Iroda, Pécs, Katalin u. 1/3. (Kossuth L. u. sa­rok.) 2 szobás, szövetkezeti, tehermentes lakás azonnal beköltözhetően eladó vagy 2 darab tanácsi lakásra cserél­hető. Cím: Uránváros, Kállai Éva tér 2., IV. 16. Érdeklődni: 10-743, 7—16-ig Sóósné vagy Káldiné, 10-894, 10— 13-ig. Kacsóh Pongrác utcai, kétszobás öröklakás el­adó. Érdeklődni: 16-693-as telefonon. 3 szoba, étkezős, szé­pen felújított örökla­kás eladó. Mártírok út­ja 22., csengőre kiír­va. Érdeklődni: min­dennap 16—20 óráig. Garzon vagy 1,5 szo­bás lakást vennék. 26-461. A MAGÉV felvételt hirdet raktár- vezetői állás betöltésére, középfokú végzettséggel, és 5 éves gyakor­lattal. Jelentkezni lehet: Pécs, Rác­városi u. 26. sz. alatt az alközpont- vezetőnél. Telefon: 33-264. (2131) A TEJIPARI Szállítási Üzem fel­vesz autószerelőt, autóvillamossági műszerész szerelőt, szervizsegéd­munkást. Jelentkezés: Pécs, Ifjú­munkás u. 2. (2254) EZT NEM LEHET KIHAGYNI 1 1 TETŐSZERKEZET 1 NON STOP ISZTAMBULBA 1 1 készítését 1 Időpont: 1989. július 8—13. július 22—27. új, nagy árengedményes j Részvételi dij: 2799 forint ■ faanyag-biztosítással M + 95 DM 1 ellátva vállaljuk. I Jelentkezni: ■ Telefon- 35-835 TOP TRAVEL UTAZÁSI IRODA ■ B| Pécs, Rákóczi út 73/A. 1 ■ \^Tel.: 22-513, 9—17 óráiB^/ L ____J Családi ház belváros­ban, 96 m2, felújításra szoruló, beköltözhetően eladó. Telefon: 20-160. 68 m--esf 3 szobás. Egri Gy. utcai lakás igényesnek eladó. Te­lefon: 33-923. ___________ El adó vagy bérbe adó a belvárosban, Kossuth utcáról megközelíthető, 52 m2-es területű, összkomfortos, igénye­sen kialakított üzlet, mely alkalmas irodá­nak, kevés átalakítás­sal lakásnak is. Érdek­lődni: 10-326-os telefo­non. Sürgősen eladó egy szoba, komfortos ház­rész Pécsett, a belvá­rosban. Érdeklődni: Temesi Jánosné, Pécs, Zrínyi tu. 6. Sikondai strandbejá­rattal szemben lévő pavilon eladó, vagy ki­adó. — Érdeklődni: 32-040-es telefonon. Szigetváron nagy alap- területű garázs, 26 m2, előnyös áron, sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: 17 ára után, Al­kotmány tér 56. Építési telek, kész alappal, építőanyaggal eladó. Telefon: 28-479. 14—17 óráig. Eladó sürgősen 2 szo­bás öröklakás. Saro- hin tábornok út 42. — Huszár. FENYÖLAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ. GYALULT DESZKA, 498 Ft m2. Aczél fakereskedés. Cserkút, 7—17-ig. Gépjármű vétel-eladás. Pécs, Teréz u. 5. 9— 17-ig. KJ-s Skoda 120 L, ga- razsírozott személygép­kocsi igényesnek, friss műszakival eladó. Ér­deklődni: hirdetés nap­ján, 20-576-os telefo­non. Gépkocsi adás-vétel. ,,ALAP” Iroda, Pécs, Katalin u. 1 3. __________ Tu dor terepjáró teher­autó eladó. Telefon: 30-788.____________________ Vásárolnék hagyaté­kot, antik bútorokat, festményt, faliórát, porcelántárgyakat. Pécs. Telefon: 26-963. 40 m-’-es, 1,5 szobás lakás, valamint 1,3 S, benzines, 8 éves Opel Kadett sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécs. Egri Gy. u. 114., IV/14. vagy a 22-820-as te­lefonon. Figyelem! Színesfémát­vétel magas áron. Pé­csen, az Észak-Megyer- dűlő, Vasvári betonút. Nyitás: 8—16.30 óráig. Bontott, jó cserepet vennék . 33-989 es tele­fonon. Zsolnay u. 51. IR-es Zsiguli (1200) friss műszakival el­adó. Tel.: 28-479. — 14—17 óráig. 16-os vadászlőfegy­ver, Magyar Bockr 6x42-es fegyvertávcső. Lada Combi eladó. — Tel.: 16-533. Este. VEGYES Nysa mikrobusz eladó. Tel.: 31-168. Overlock, új 4 szálas állítható varratszéles­ségű, nagy késes, ru­galmas varratú, el­adó. Pécs, Szabó Er­vin tér 10. fszt. 1. Tisztelt megrendelőim! REDŐNY—RELUXA ÁRKEDVEZMÉNNYEL. 25-836 6 kV-os, alig használt hőtárolós kályha a Fü­lemüle u. 28-ban el­adó. Megtekinthető: egész nap. Eladó 400 m2 fém te­tőszerkezet, 10 m fesz­távú, tégla és egyéb bontási építőanyag. — Érdeklődni: 41-777. VW 1200-as, generálo- zott motor, sebesség- váltó, karosszéria ele­mek, új lengéscsillapí­tók, gumik eladók. — Pécs, repülőtérgond­-nok, 21-996. ____________ El adó hódfarkú, piros, kisméretű tetőcserép, 2500 darab, egy tétel­ben. Pécs, Kulich Gyu­la utca 45. Délután. Kuvasz kölykök igé­nyesnek eladók. Pécs, Sarohin tábornok út 37. Virág Zoltánné. KÖLTÖZTETÉS, BÚTOR-, ZONGORA- és PÁNCÉLSZEKRÉNY- SZÁLLÍTÁS 20% árengedmény. Telefon: 28-512. _____ El tűnt — keresem. E hó 10—11-én eltűnt raj­zos németjuhász kan kutyám Kertváros Me­linda utca környékén. A megtalálót megjutal­mazom. Pécs, Melinda u. 2/2. Losonci. Otthonomban kiszabott ruhadarabok összeállí­tását vállalom. Szé­riamunka is érdekel. „Textima” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Tető átrakáshoz kere­sek 2—3 fő alkalmi segédmunkást vagy (és) ácsot. Telefon: 33-989. m 1-10t TEHERIAXJ O B I I 32 - 392 Fix* Billenős * Konténeres Darus * Avia billenős Festés utáni, valamint piperetakarítást rövid határidővel vállalok. 25-575. Bankné. [fKereHai feherteji U0-8ÍLgJ Egyedülálló nénit ke­resünk családtagnak. Vidéki otthon, szeretet. 7618 Pécs. Pf. 71. Vízumok gyors intézé­se: Pécs, Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. Rá­kóczi út 73. Telefon: 22-513. 10—17 óráig. I Urpítizitt ejtönito 1 1 1 111II1 mm nimm. I 1 vum liras ill N*Nqrti1L | Fregoli fából, mű­anyagból, szögbelö- vés, panelfúrás, elő­szobafal megrendelhe­tő a 11-166-os telefo­non. Várhelyi. 33-316 3ASTYAV GÉPIFŰLDMUINIK fi Gépírás, fordítás. Pécs, Teréz u. 5. 9—17-ig. Háztartási gépek javí­tása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtá­rolós kályhák karban­tartása. 31-443. Makay. HOMOK, FOLD, SÓDER 41-333. Szőnyegek, bútorkár­pitok speciális gépi tisztítása, nyugati vegy­szerekkel. Garancia! Telefon: 34-821. ÁRUSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 26-550. A Bizalom Országos Társkereső Szolgálat. Házasság közvetítés azonnal társat ajánl önnek! Díjmentesen tájékoztatjuk. Posta­címünk: 8007 Székes­fehérvár, Pf.: 32. Költözés, ADR-anyag-, zongora-, bútorszállítás. Telefon: 22-857. Festés, mázolás, tapé­tázás árkedvezmény­nyel. Telefon: 25-706. Közületnek is. Varrógép-, irógépjaví- tás. 25-569. Kossuth u. 43. Vidékre is megyek. Új telephelyen kárpi­tozott bútorok felújí­tását vállalom. Bihar- vári kárpitosmester, ürögi fasor 37. Tele­fon : 29-930. MAI MŰSOR FILM Petőfi: A Pál utcai fiúk (f3). A Sárga folyó harcosa (f5, f7, f9). Kossuth: Éjszakai rohanás (10, 12, 6, 8). A Sárga folyó hartosa (2. 4). Kossuth, klub: A garázs (f6, f8). Park: Balkezes ezermester (3). Éjszakai rohanás (5, 7). Park, kert: A Sárga folyó harco­sa (8). Ságvári: Négybalkezes (4, 6). Ne­velési Központ: Liliom (4). Eldo­rado (6, 8). Ifjúsági Ház: Vili, a veréb (6). Szahara (8). Jósze­rencsét: D’Annunzio (f6). Komló: Végtelen történet (f3). Piroska és a farkas (4). A hal neve: Wanda (6, 8). Egykorú kardozó (videó. 5). Mohács: K—2 (6, 8). Mohács, kert: A bolygó neve: Halál (9). Sziget­vár: Tanmesék a szexről (6, 8). Siklós: Nincs kegyelem (6, 8). Be- remend: Egy magyar nabob, Kár­páthy Zoltán (f7). Dunaszekcső: A nyolc szamuráj legendája (8). Harkány: Mielőtt befejezi röptét a denevér (7). Hosszúhetény: Az utol­só asszony (7). Mágocs: Hanussen (7). Pécsvárad: Robinsonáda (f8). Sásd: X-program (f7). Sellye: Moonwalker (7). Szentlörinc: Car­men (8). Villány: Három férfi és egy bébi (f8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Liszt: Funérailles. 8.50: A hét költője: Anna Ahmatova. 9.00: Napközben. 11.00: Népdalcsokor. 11.30: Hét szűk esztendő. Rádió­játék. 12.45: Házunk tája. A Falu­rádió műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Pardon. Novel­la. 14.21: Fúvószenekari hangver­seny a 6-os stúdióban. 15.00: ösz- szefoglaló a színházi szezonról. 15.30: Éneklő Ifjúság. 15.40: Egy békési román nótafa: Árgyelán Pé­terné. 16.00: Tizenhat óra. — Hír­magazin. 16.10: Szívesen hallgat­tuk. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Táncházi muzsika. 18.00: Le­velekre röviden. 19.15: Első kéz­ből. 20.15: Operaáriák. 20.50: Hú­szas stúdió. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.33: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János. 23.30: Sibelius: VI. szimfónia. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Gyermekrádió műsora. 9.05: Operettrészletek. 9.40: Rival­dafényben a filmzene. 11.05:. Vi­lágújság. 11.10: Térkép és útra­való. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Nóták. 12.25: Kis magyar néprajz. 13.05: Robin Hood. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Nyáridő. Benne: 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Pop-re­giszter. 19.05: Sportvilág. 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági törté­net. 20.00: Pop-korong. 21.05: Ze­neközeiben. 22.00: Egy előadás, amit nem lehetett volna megfizet­ni .. . A Cole Porter estjéről — ismétlés. 23.15: Bemutatjuk az Európa Kiadó új lemezét. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Az MRT énekkara énekel. 9.28: Bruckner: V. szimfónia. 10.40: Operakettősök. 11.06: Kamaraze­ne. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Lemezek a tegnap slágereiből. 14.02: Századunk" zenéjéből. 14.39: Csajkovszkij: A varázslónő. Négy­felvonásos opera. Közben: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. 17.02: Az operaközvetítés folytatá­sa. 18.30: Liszt: Funérailles — is­métlés. 19.05: Zenekari muzsika. 20.15: Évszázadok magyar muzsi­kája. 20.30: Vegyétek, egyétek! Kis- hangjáték. 20.48: Fribourgi feszti­vál — 1988. VI/3. rész. 22.22: Új kompakt lemezeinkből. 23.10: Ope­rarészletek. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig Dél­Dunántúlon. Jó reggelt! — Dél­dunántúli krónika. — Lapszemle. — Útinform. — Tegnap törént. — Lapszemle. — Időjárás. — ögye- letek jelentik.- — Útinform. — Dél­dunántúli krónika. — Sport. 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nem­zetiségi műsor. 19.00: Magyar nyel­vű hírek. 19.05: Német nemzetisé­gi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Kép­újság. 9.05: Tévétorna nyugdíja­soknak. 9.10: Az Anatóliai felvi­dék. NSZK rövidfilm. 9.55: Delta. 10.20: A HÉT. 11.20: Képújság. 16.23: Műsorismertetés. 16.25: Hí­rek. 16.30: Déli videóújság. 16.40: Hírek román nyelven. 16.45: Tízen Túliak Társasága. 17.30: Műsor­ajánlat. 17.35: Szám-adás. 17.50: Három nap tévéműsora. 17.55: Rek­lám. 18.00: Kalendárium 1989. 18.45: Reklám. 13.50: Esti mese. 19.00: Új cim-cim. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Napóleon — tévéjáték. 21.15: Panoráma. 22.00: Reklám. 22.05: Zene — táj — vá­ros. 22.45: Híradó 3. TV2. 15.45: Képújság. 16.00: Veszpré­mi tévétalálkozó. — A Stiglic. Té­véfilm. 17.12: Tv2. Benne: Ripor­tok. — Időjárás. — Tévétorna. — Zene. 17.45: Bumm! 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. 18.50: Tv2. 19.00: A chateauvalloni pol­gárok. Francia tévéfilmsorozat. 19.53: Tv2. 20.00: Körzeti tévéstú­diók: Budapest, Pécs, Szeged. 2^.55: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 2i.30: Telesport. 23.00: Tv2. Napzárta. ZÁGRÁBI TV 1. 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hí­rek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyer­meksorozat. 8.45: Mítoszok és le­gendák. 9.00: Tegyük ezt újból. Amerikai játékfilm. 10.50: Az em­ber ajándékai. Dokumentumsoro­zat. 11.20: Videóklub. 12.30: Kul­turális műsor. 13.00: Népzenei mű­sor. 13.25: Rajzfilm. 13.30: Komoly­zene. 14.40: Mítoszok és legendák. 14.55: Oktatósorozat. 15.25: Mű­sorismeretés. 15.30: Hírek. 15.40: Az éjszakai program ismétlése. 17.40: Tv-naptár. 17.50: Híradó 1. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Do­kumentumműsor a forradalomról. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek kül­földi turistáknak. 19.18: Rajzfilm. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Hír­adó. 19.53: Sport ma. 20.00: Miért vagy olyan szomorú? Dráma. 21.00: Komolyzene. 21.45: Híradó 3. 22.05: Hírek külföldi turistáknak. 22.10: Éjszakai program. 0.10: Hí­rek. 0.15: A keddi program ismer­tetése. ZÁGRÁBI TV 2. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Hír­adó. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hí­rek. 20.52: Időjárás. 20.55: Kis kon­cert. 21.15: Idegen vér. Tévéfilm­sorozat. 22.10: Dokumentum-est. 23.40: A keddi program ismerte­tése. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Az állatok pa­radicsomában. 9.30: Ausztria ké­pekben. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az utolsó másodpercben. Angol film. 12.00: Tisztelt ház! 13.00: Hírek. 13.05: Heti körkép. 14.00: Bill Cosby családja. 14.25: Popeye. 14.30: Waltonok. 15.10: Zenedo­boz. 15.30: Halló, Spencer! 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: A négy fifikás kölyök. 17.40: Mini találkozó*. 17.55: Paddington med­ve. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Dempsey és Make­peace. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Szerelem és galambok. 23.50: Miami bűnei. 0.35: Hírek. SKY CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: DJ Kat- show. 9.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik vi­lág. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45: Szeret­ni. 16.15: The Lucy-show. 16.45: Pindurkák. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport. 1.30: Landscape Channel. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárásjelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Chart Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Richard Diamond. 20.00: Nagy völgy. 21.00: Dick Powell színhá­za. 21.45: Világhíradó. 22.00: Élet a Földön. 23.00: Vadvilág. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.10: A sütemény­kihordó nő. 16.30: Vidéki ízek. 16.45: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00: A má­sik része. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Tv-híradó. 20.30: ^z igaz­ság órája. 22.30: Újvilág. 23.30: Nyári varieté. 0.30: Kirándulótok. 0.50: Műsorzárás.

Next

/
Oldalképek
Tartalom