Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)

1989-06-12 / 160. szám

A parasztfiúból lett miniszterelnökre emlékeztek Emléktáblát avattak Bissen, Hagy Ferenc szülőházán Megkondult a bissei re­formátus kistemplom ha­rangja tegnap délelőtt 10 órakor, istentiszteletre szó­lítva a híveket, s egyben hírül adva: a falu szülött­jére emlékeznek Bissén. A tizenkét holdon gazdálkodó parasztfiúra, /a politikusra, a Kisgazda Párt alapítójára, egykori magyar miniszterel­nökre: Nagy Ferencre. (Folytatás a 2. oldalon) Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli XLVI. évfolyam, 160. szám 1989. június 12., hétfő Ara: 4,30 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Az NDK-beli Haliéból érkezett kórus énekel a most véget ért komlói nemzetközi kórus- találkozón. (2. oldal) Läufer László felvétele Nagy Imre temetése 20 ország 120 újság* írója jelezte részvételét Eddig 20 ország 120 újság­írója jelezte érkezését Nagy Imre és társai temetésére - közölte a Külügyminisztérium sajtófőosztályónak illetékese az MTI munkatársának érdeklődé­sére. Elmondta, hogy a világ minden tájáról érkeznek tudó­sítók, még Japánból és Auszt­ráliából is. Csak az Egyesült Állomokból 20 újságíró, illetve tv-operatőr jön a temetésre. A magyar nagykövetségek so­ron kívül adják meg a vízu­mot a külföldi újságíróknak, egyetlen kérelmet sem utasíta­nak el. A létszám egyébként még növekedni fog. A teme­tésen minden bizonnyal részt vesz a hazánkban akkreditált 130 külföldi újságíró is. A külföldi tudósítók számára június 14-én a kormány né­hány tagja tart sajtótájékozta­tót, egy nappal később pedig a Történelmi Igazságtétel Bi­zottsága. A Külügyminisztérium proto­koll osztályán elmondták: egy­más után jelentkeznek azok a hazánkba akkreditált diplomá­ciai testületek, amelyek koszo­rúzni szeretnének június 16-án. Többek között Indonézia, Kam­bodzsa és Nicaragua is lead­ta már jelentkezését. Üzbegisztán: I00 halott A . nyugati hírügynökségek szovjet sajtójelentésekre hivat­kozva arról írnak, hogy leg­kevesebb 100 ember vesztette életét az egy hete tartó Üz­begisztán! összecsapások so­rán. A Pravda arról számol be, hogy a ferganai meden­cébe vezényelt mintegy 7000 főből álló különleges egysé­gek helyreállították a rendet. „Az elmúlt 24 órában lé­nyegében stabilizálódott a helyzet, a rendőrség és a bel­ügyi szervek egységei gyako­rolják az ellenőrzést a térség­ben”. - írja a párt lapja idéz­ne a ferganai rendfenntartó «tők parancsnokát. Az ünnepélyes megnyitó felvonulásának egy pillanata. Lovasparádé Uszögpusztán (S. oldal). Bakos Magdolna felvétele Gorbacsov-Kohl találkozó Rendkívüli kedvező légkör­ben kezdődhet meg a szovjet -nyugatnémet csúcstalálkozó Bonnban. Ezt hangsúlyozta az NSZK fővárosában vasárnap délután tartott nemzetközi saj­tóértekezleten Gennagyij Ge- raszimov szovjet külügyi szó­vivő. Egyidejűleg elismeréssel méltatta azt a körülményt, hogy a nyugatnémet vezető politikusok a hazai és a szov­jet sajtónak adott nyilatkoza­taikban hasonlóképpen érté­kelték a kapcsolatok kilá­tásait. (Folytatás a 2. oldalon) Az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal megállapodása Az érdemi politikai tárgyalások megkezdéséről A nemzetet sújtó politikai és gazdasági válságból való ki­lábalás, valamint a hatalmi vi­szonyok demokratikus átalakí­tása szükségessé teszi vala­mennyi, a jövőért felelősséget vállaló politikai tömörülés pár­beszédét. A válság leküzdése, a többpártrendszer megterem­tése csak a demokratikus erők megegyezésével érhető el. Mindez feltételezi a közös ér­dekek és törekvések figyelem­bevételét, valamennyi részt­vevő megegyezési szándékát, a bizalmat és önmérsékletet. Mindezek tények és össze­függések alapján az Ellenzéki Kerekasztalt alkotó szerveze­tek, a Magyar Szocialista Munkáspárt, valamint a tár­gyalásokon részt vevő a Bal­oldali Alternatíva Egyesülés; a Hazafias Népfront: a Ma­(Folytatás a 2. oldalon) Jó volna pallérozott eszű történészként úgy ötven év múltából visszatekintve lát­ni a ma politikai folyama­tait, objektív ítéletalkotás nyomón megmondani: hol hibáztunk - ha hibáztunk, - és hol nem. Az akkor ren­delkezésre álló információk tengeréből kibogarászni az egyetlen helyes választ. Per­sze ez az óhaj az álmok vi­lágába tartozik, s- mi itt és ma, az előrelátás képessé­gétől megfosztva (?) próbál­juk sorsunkat, a jövőt for­málni, cipelve a közép-kelet- európai megkésettségből ránk eső hányadot. De vajon tényleg nem ki­számíthatók e folyamatok? A hét sorra következő nap­jai, úgy egyenként is kivéd­hetetlen fátumként nehezed­nek ránk? Nincs-e elég fi­gyelmeztető jel a Földön, szőkébb környezetünkben közelebbi s távolabbi szom­szédainknál, vagy akár a magunk történelmében? Nem is olyan régen — vagy húsz évvel ezelőtt - valaki megkérdezte tőlem: Miért kell az embereknek mindennap fejfájással és gyomorégéssel ébredniük? dó a többszöri hiányzás miatt. S a régi beidegződé­sek is hatnak közben. Ne nekem mondják, majd én megmondom! Bátran fenye­gethetek bárkit a demok­rácia simogató fátyla alatt. Meg aztán időnként oly jól­esik valaki lábára lépni vagy visszaadagolni a ko­Megbékélés Isten látja lelkem, bár alap­vetően sejtem, a válasszal azóta is adós vagyok. Más is az. Meg ugye, kinek akad ideje momentán ilyetén pro­fán dolgokkal foglalkozni? Hiszen napjaink belső láz­ban élő embere a politikai kultúra illemtan óráira siet­ve most próbálja elsajátí­tani mindazt, ami bepótlan­rábban kapott vagy beígért pofonokat. Többen vallják; a fegyve­rek számára mindegy, sor­tűz vagy díszlövés ... Reha­bilitálni pedig amúgy is mindig lehet. így aztán nem marad más, mint laza tör­ténelmi intervallumok nyo­mán szélnek ereszteni a „Soha többé!" óhaját, s legföljebb elemezni a kísér­tetiesen hasonló iker-esemé­nyek láncolatát. Közben per­sze számon kérünk, hogy mások is számon kérhesse­nek. A hangok a panopti­kumokból is kihallatszanak: onnan, ahol görcsösen ra­gaszkodva vigyáznak arra, hogy e nemzeti színekben - olykor feketében - zajló né­pi játék nehogy új elemek­kel gazdagodva elveszítse tradicionális jellegét. A nemzeti megegyezés­közmegegyezés fogalompár a héten a megbékélés szó­val cserélődik föl. Jelentésé­ben nyilvánvaló bizonyos­sággal különbözve az előb­bitől, de nem is ez a dön­tő. A kérdés az: elnyeri-e igazi tartalmát? Lesz-e olyan ereje, amit európoi fővel gondolkodva, minden, be­csületéből valamit is meg­őrzött ember létérdekéből fakadóan óhajt? Kozma Ferenc A hét végén a Basa* malom úti pályán ren­dezték meg a Pécs— Eszék nemzetközi ijászversenyt. Képün­kön balról a jugoszlá- vok egyik versenyzője látható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom