Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)
1989-05-05 / 122. szám
e Dunántúli napló 1989. május 5., péntek aaiunmiiuHi iuAiilo Költők kötetlen köpenyben Film... Film... Film Jelenet a „Törvényszéki héják" című amerikai krimiből „Minden állat közt leghiúbb az ember; minden ember közt leghiúbb a költő” — vallotta Heine. A költők legtöbbje még azt is elvárja, hogy verseit a nagyközönség is olvassa, ne csők az a pár száz vájtfülű költő, aki azért tanulmányozza más költőtársát, hogy azokat önmagával összehasonlítva önmaga fölényét zenghesse. Pár évvel ezelőtt tanúja voltam annak a kínos jelenetnek, amikor egy író-ojvasó találkozón a bemondó helytelenül ejtette a jelenlevő 'költő nevét, aki végül is sértődötten fölkelt, és eltávozott a tett színhelyéről. Schopenhauerről írják, hogy rettenetes haragra gerjedt, ha nevét egy helyett két p-vel írták. Vele szemben egy Sebess József nevű pécsi tanárkollégám, amikor megkérdezték tőle, hány s-sel Írja a nevét, ezt válaszolta: három s-sel. (ö úgy gondolta, hogy egy s elől, kettő hátul!) A helyesírásban kevésbé jártas ügyintéző azonban tanárunk nevét ekként into: Sebesss. Ismeretes, hogy Weöres Sándor, amikor névejtése után érdeklődtek, tömören csak ennyit mondott: - Mint az ökör. A költők rendkívül érzékenyek. Minden apró baj végtelenül gyorsan, ingerlő módon hat reájuk. Hajlamosak a túlzásokra, vagyis az igazságnak csak egyik oldalát látják, s nem hajlandók másokkal megosztani érzésvilógukat. „Kedélyem örökösen hullámzik a legnagyobb gyönyör és a legmélyebb levertség között" - írja magáról Goethe. A kedvezőtlen kritika hamar letöri őket. Néha hősiesen állnak ki komoly műtéteket, de sírva fakadnak, egy-egy számukra kényelmetlen, káros kritika olvastán. Szeretik magukat súlyos (főleg nemi) betegségen átesetteknek vallani. Vannak, akik üldözési mániában szenvednek, félnek az emberektől, hogy valamiféle bajuk származik a találkozásból. Tanulmányi téren nem nagy sikereket könyvelhetnek el. Tanítványaim közül egyetlen költővé vált sem jeleskedett az irodalomban vagy a nyelvészetben. Az is ismert, hogy Petőfi, József Attila, Radnóti Miklós megbuktak a vizsgán. Petrarcától a mai költőkig többen nekifogtak a jogászi pályának, de kévésüknek sikerült a diplomaszerzés. Ritka közülük a jó társalgó. Vergilius, Corneille, Descartes, La Fontaine nagy zavarba jött, ha tömeg előtt kellett beszélni. Egy-két dolgon, no és a versíráson kívül nem sokhoz értenek. Bárdosi Németh Jánosról mesélték, hogy képtelen volt egy szöget a falba verni. Ezért gyakran tartják őket különcöknek, akik féktelenül ragaszkodnak elgondolásaikhoz, az ihletesség idején szerzett álmaikhoz. Mindenáron eredetiségre törekednek, s ezért nem riadnak vissza olyan, néha erőltetett, szokatlan költői képek, szó- és mondatkapcsolatok teremtésétől, amelyek - elgondolásuk szerint — csak saját termésük gyümölcse lehet. Különösen a mai költőknél gyakori, hogy olyan nyelven verselnek, amelyet csak kevesen értenek meg, vagy félreértenek. így volt ez Dante, Villon, Baudelaire idején, így lesz ez a jövőben is, amíg a költők ködösen költenek. Végül: ha az említetteken kívül vdlamelyik költőolvasónk netán magára is ismerne, az merőben a véletlen műve. Dr. Tóth István Wodiö Az anyák sorsa Gungl László a szerkesztője a szombati Jó pihenést című kétórás magazinműsornak, aki így ajánlja összeállítását: „az első órában vendégünk János, si György, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának új első titkára, őt mutatjuk be, és a hallgatók kérdéseire is válaszol. Főleg a Tolna megyeiek kérdéseit várjuk, de persze bárki telefonálhat a 10-42‘4-es számra, a körzetszám 72 és fél nyolctól Ihívható. Ezenkívül beszélgetünk a pécsi Reform Kör egyik szervezőjével és egy riportot forgatunk le a kertvárosi lakásszövetkezet kontra lakók vitájáról. A tét: néhány százezer forint. - Bemutatkozik a nagykanizsai állatkórház vállalkozó szellemű vezetője is, egy fiatal orvos bérli az intézményt. Szó lesz a Bázis új kezdeményezéséről, egy szigetvári orvosról, aki tíz éve repülőbalesetet szenvedett, de életben maradt és hallhatnak színházi bemutatókról is.” „Anyámnak arannyal" — Kosztolányi Dezső „Mostan színes tintákról álmodom” cí- Imű verséből vette Simon Márta a vasárnapi magazin mottóját. Az összeállítás anyák napjára készül és egy kicsit rendhagyó módon köszönti az édesanyákat. Azokat, akiknek élete, helyzete a mindenkori társadalom tükre. Megemlékezik a rohanó, fáradt, úgynevezett „mai” anyáról, és példaként állítja azt, akinek még nehezebb volt a sorsa, egyedül élt, senkire sem számíthatott, de éppen ezért nem hagyhatta el magát egyetlen percre sem. Anyanyelv. Ez a szó nagyon régóta talán vesztett is tartalmából, pedig nagyon fontos. Mit jelent a színésznek? Erre is kaonak a műsorban választ. És bemutatnak egy olyan anyát, aki nem „édes”, hanem nevelő, de legalább annyira anya, mint a vér szerinti. A vasárnapi műsor második részében Kovács Zoltán zenés kívánságokat teljesít a hallgatók kérései alapján. Egy listát közöl, annak dalaiból lehet választani, és ezekből áll össze a vasárnapi műsor 10-től 11 óráig terjedő része.---------------------- * — Ha ngverseny A Pécsi Szimfonikus Zenekar május 8-án, hétfőn este fél 8-kor hangversenyt ad a POTE aulájában. Műsoron Benjamin Britten Occasional Ouvertüre című darabja, Bartók Hegedűversenye, és Beethoven VI. szimfóniájának F- dúr „Pastorale” tétele. Vezényel: Kovács László, hegedűn közreműködik: Papp Gábor. SZÜLETTEK : Páka, Ákos, Mohai Péter, Dorozsmai Zoltán, Ruczkó Viktor, Glöckler Balázs, Hídvégi Evelin, Brezovszki Katalin, Sánta Agnes, Fási Tímeo, Nagy Laura, Nagy Gergő, Kenderes! Eszter, Strasser Zsófia, Jámbor Lilla, Hrudinsski Krisztián, Victor Máté, Varga Imre, Balogh Kristóf, Tóth Klaudia. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Horváth György és Tóth Györgyi, Fülöp József és Hoffmann Erika, Gyenes-Jánás Zoltán és Varga Piroska, Körösi Gábor és Kiss Katalin, Molnár Tibor és Ravasz Éva, Ottó János és Kollár Mária, Höhl Béla és Keresztvölgyi Edina, Sashalmi Sándor és Flórián Judit, Juháss László és Neudhardt Andrea, Gáva Tamás és Zsátér Gabriella. MEGHALTAK: Csirke Vincéné Vajda Mária, Jung Konrádné Schafer Katalin, Fazekas János, Kalocsai Jánosné TÖRVÉNYSZÉKI HÉJAK Színes, szinkronizált amerikai krimi. Rendezte: Ivan Reitman. Szereplők: Robert Redford, Dobra Winger, Daryl Hannah. Tom Logan helyettes államügyész félig-meddig akarata ellenére belekeveredik egy szövevényes bűnügy nyomozásába. Az igéző szépségű vádlott és az ugyancsak szemre- való ügyvédnő sok kellemes és még több kínos pillanatot okoznak neki, míg végre tisztázódik szerepük, s fény derül az igazi tettesekre is. CSEREBE AZ ELETERT . . . Színes, szinkronizált amerikai krimi. Rendezte: John Shade. Könyvből, filmből is ismerős lehet a hajdani költőnő, Psy- Ché története. Weöres Sándor írásából Jónás Judit, a Pécsi Nemzeti Színház művésze készített összeállítást. A pécsi Művészetek Háza tetőtéri galériájában május 7-én, 8-án, 9-én, 11-én és 13-án este 7- kor mutatja be műsorát, 10-én pedig este fél 8-kor. A díszlet és a jelmez Werner József munkája. „Testvérmúzsó'k” címmel beszélgetés kezdődik május 8-ón 19 órakor a nagyteremben. Az érdeklődők Tóth Jánossal, az Operaház fiatal magánénekesével ismerkedhetnek meg. Nemzetközi művészgárdával lép fel május 9-én 19.30-kor a nagyteremben az Amaria kvintett. Fuvolán az iráni Samjein Hossein, oboán az osztrák Peter Tavernaro, klarinéton — ugyancsak Ausztriából - Stefan Meusburger játszik, kürtön Trizsi Pál és fagotton az egyesült államokbeli Allen Smith. A kvintett műsorában Danzi, Milhaud, Border és Strauss művei . szerepelnek. Közreműködnek: Barth Istáén Stiogler Terei, Hajnal Jenő, Győré István, Siabó János, Jónás Gyula, Síitás Vince, Rattinger Jóisefné Kasiap Julianna, Mészáros Lajosné Szöllösi Mária, Majczán Lajos, Tóth József, Begyes László, Helm- rich Nándor, Dénes Dezső, Péter József, Trungel Nagy Sándor, Ark István, Görcsi László, Luttor Altrédné Futó Katalin, Szabó Csaba, Hajnal Istvánná Ditrich Vilma, Lisztes Vendel, Dudás Ilona, Varga Istvánná Csokonai Julianna, Vinkovics István, Pongrác Vilmos, Sági . Béla, Erii János, Csötönyi Ferenc né Hajdú Mária, Nagy Vincéné Fischer Katalin, Babócsai Ferenc, Hollay Mártonná Rougemont Ilona, dr. Mayer Gyula, Kerekes István, Sugár Mihály, Berger Béla, Miletics József, Koszta József, Deák József, Baranyák István, Vireszlek Stefánia, Szilvás Istvánná Keller Katalin, Kádár István, Bagosi Jó- zsefné Kovács Teréz, Tóth József, Zságer Józsefné Bozsa Rozália, Boros Mihályné Páva Rozália, Budai Janó, dr. ónódi Miklós, Vük Jeromos, Muszmann Józsefné Gyű- lánczl Teréz, Kajtár Miklósné Tóth Főszereplő: Robert de Niro. 1969. Sammy Nicolettit saját lakásában meggyilkolják.' 10 évvel később... A gyilkosság idején börtönben lévő testvér kiszabadulásakor megesküszik, hogy bosszút áll testvére haláláért. A nyomozás bonyolult, de végül is sikerrel jár. . . , PERGŐTŰZ II. (Hídfőcsaták) A Magyar Film Iroda 1942. július—augusztusi híradóiból készült montázzsal indul a film, majd az emlékezők az 1942. augusztus 19— 20-án történteket mesélik el, azt a legendát oszlatják szét, mely a kormányzóhelyettes halálával kapcsolatban, azzal egyidőben keletkezett ... A honvédelmi miniszter látogatása a Donnál . . . , találkozása a munkaszolgálatosokkal . . . (fuvola), Kircsi László (oboa), Arnóth Zoltán (klarinét), Zseni Nándor (fagott), Végha Cső- ba, Kreka László és Németh Tamás (kürt) és Medgyes László (tuba). Csütörtökön, május 11-én a japán kerámiáról tart előadást Jun Kawaguchi keramikusmű- vász. A kisteremben 18 órakor kezdődő program házigazdája Geller B. István grafikusművész lesz. Folytatódik a videámozi műsora is. Ezúttal - május 12-én 18 órakor a kisteremben — Ember Judit filmjének, a Menedékjognak első, második és harmadik részét vetítik. A film elé Antal István esztéta mond bevezetőt. A SZIÁMI SZIÁMI együttes ad koncertet május 10-én 20 órakor a DOZSO-ban. A népszerű csapat előzenekara a Kispál és a Borz lesz. Rovatszerkesztő: HODNIK ILDIKÓ Erzsébet, Kozma Jánosné Bajnai Katalin, Bükffa Józsefné Kovács Teréz, Szabadi Jánosné Kovács Lídia, Bertalan Imréné Borda Anna, Ambrus János, Lukácsné Palik Margit, Orsós Ferencné Orsós Mária, Vrane- sics Tivadarné Bogódits Anna, Csapó János, Seregély Ferenc, Liszkay- Weisel Antal, Kovács Józsefné Pet- rovics Julianna, Perencz Józsefné Pusch Anna, Peresics József, RiCze Mihály, Ferenci Katalin, (les And- rásné Törincsi Terézia, Martyin Balázs, dr. Oosztonyi Miklós, Rát- kuti Hugóné Látschán Ilona, dr. Gergely Lászlóné Tuboly Eszter, Erdős János, Vankovics György, Váli István, Keller Jánosné Vass Julianna, Horváth István, lesnik László, Kiskovács János, Nyers Jánosné, Pirii Zoltán, Kimmel Istvánná Bozsér Mária, Novák József, Pap Györgyné Lovászik Terézia, Rákóczi Imre, Nagy Sándor, Sántha Kálmán, Bacsmai Jánosné Pedrovácz Anna, Benke Ferencné Pelenczei Gizella, Kungl Jánosné Pencz Éva, Weidinger Ferencné Hohmann Terézia, Frank Károly, Leitz Istvánná Végh Irén, Moharos István. A Művészetek Háza programjából Anyakönyv MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Kakukkfészek (este 7 órakor). Major-bérlet. Bóbita Bábszínház: Mesélő kert (délután 2 órakor). FILM nú információk. Kb. 17.40: Tanult szakmájuk: háziasszony. Kb. 18.00: Ablak. Közéleti szolgáltató műsor. 19.00: Esti mese. 19.10: Tévémozi előzetes. 19.25: Reklám. 19.30: Hír adó. 20.00: Reklám. 20.05: Új hullám. 20.50: Reklám. 20.55: Tévémozi. Ginger és Fred. Olasz— francia—NSZK /film. (Feliratos I) 23.00: Híradó 3. TV2. Petőfi: Én is jártam Is'önzónól (3). Vörös zsaru (5, 7, 9). Kossuth: Asztal öt személyre (10, 12). A kis szemtanú (2, 4). Viharos hétfő (6, 8). Kossuth, klub: Pergőtűz I. (fó, f8). Park: Hol volt, hol nem volt (2). Vörös zsaru (4, 6, 8). Műsorinformáció a 086-os telefonszámon. Jószerencsét: Mr. Universe (fó). Komló: Más, mint a többi (f3). Vörös zsaru (4, 8). Éjféli cowboy (6). Mohács: Púpos lovacska (4). Embervadász (6, 8). Szigetvár: Ismeretlen ismerős (6). Utolsó asz- szony (8). Siklós: Krokodil Dundee II. (6, 8). Beremend: Commando (f8). Dunaszekcső: Vili, a veréb (f8). Harkány: Bosszúvágy (7). Sásd: Afrika expressz (f7). Szentlőrinc: Szahara (8). Vajszló: Dr. Minorka Vidor egy napja (2). Vé- ménd: Kalózok (6). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Sokszemközt az egészségről. 8.50: Népdalkörök és citerazenekarok. 9.25: Az MRT gyermek- kórusa énekel. 9.40: Kicsi kocsi. — óvodások műsora. 10.10: A ze ne is összeköt. 11.10: Magyar írás. — A Rádió irodalmi hetilapja. 12.45: A Föld, amelyen élünk. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Lapok, hangok, képek — helyben. 15.00: Erről beszéltünk. 15.30: Hagyományápolók. 16.10: Filmzene. 16.22: Egyre kisebb lettem. Dokumentumjáték. 17.00: A képviselő noteszéből. 17.30: Idősebbek hullámhosszán. 19.15: Ifjúság ’89. 20.18: Glenn Gould két zongoraversenyt játszik. 21.05: Kilátó. — A Rádió világirodalmi hetilapja. 22.00: Hírvilág. 22.30: Mérleg. PETŐFI RADIO 8.00: Sláger múzeum. 9.05: Napközben. 12.10: Bemutatjuk új felvételünket. 12.28: Nóták. 13.05: Pophullám. 14.00: Péntektől — péntekig. 17.05: Kölyökrádió. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Operettkedvelőknek. 21.05: Bemutatjuk a Korom és méz együttest. 21.30: Cigányfélóra. 22.00: Népsze rű dallamok — esti hangverseny. 23.15: Kirándulás a spartyol popzenében. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.10: Csak fiataloknak! 11.10: Operettrészletek. 12.00: Telemann: f-moll szvit. 12.25: I. budapesti nemzeti kórusverseny. 13.05: Hallgassuk újra. 14.05: A 37. müncheni nemzetközi zenei verseny gálahangversenyei a müncheni Herkules- teremben. — 11/1. rész. 15.53: Három Vivaldi-concerto. 16.00: Az MR Muszorgszkij-ciklusa. Hovanscsina. ötfelvonásos opera. 19.05: Törd a fejed. 19.20: Angol társalgás középhaladóknak. 19.35: Durflé: Requiem. 20.15: Új magyar hangjáték — 1988. Amíg hajnalodik. 21.05: Szimfonikus zene. 22.00: Rockzene CD-n. 23.13: Bazsinka József tubázik. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig DélDunántúlon. Jó reggelt! (Kossuth) — Dél-dunántúli krónika. — Lapszemle. — Útinform. — Tegnap történt. 7.00: Jó reggelt! (Kossuth) — Lapszemle. — Időjárás. — ügye- letek jelentik. — Útinform. — Déldunántúli krónika. — Sporthírek. — Programajánlat. 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ 17.00: Képújság. 17.15: TV2. Benne: Reklám. — Riportok. — Időjárás. — Zene. — Tévétorna. — Mit hoz a tegnap? Animációs dokumentumfilm. 17.45: Torpedó. Telefonos játék. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. Tom és Jerry. Amerikai rajzfilmsorozat. 18.44: TV2. 19.00: örökzöld melódiák. Spanyol zenés film. 19.28: TV2. Benne: A hét műtárgya. 19.53: A szemtanú — a kábítószer-élvezetről. Kepes Adnrás műsora. 19.55: Exit. Dokumentumfilm. 21.00: Híradó 2. 21.25: A szemtanú — kábítószer-élvezetről. Vita a stúdióban. Kb. 23.00: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.15: Műsorismertetés. 8.20: Tvnaptár. 8.30: Otthon, édes otthon — sorozat gyerekeknek. 9.00: Iskolai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskolatelevízió. 12.30: Hírek. 12.35: Műsorismertetés. 12.40: Elmulasztották? — Nézzék! 15.15: Éjszakai program — ismétlés. 17.15: Tvnapló 1. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok és betűk — vetélkedő. 18.25: Népzenei műsor. 19.10: Időjárás. 19.15: Rajzfilm. 19.30: Tv-napló 2. 19.53: A mai sport. 20.00: Miami fogyatékosságai — filmsorozat. 21.00: TV-poszter. 21.30: Tv-napló 3. 21.50: Interview. 22.50: Éjszakai program. 0.50: Hírek. 0.55: A szombati műsor ismertetése. MÁSODIK MŰSOR 17.25: Műsorismertetés. 17.30: Tvnaptór. 17.40: Hírek. 17.45: Panoráma 15. Olasz nyelvű krónika. 18.00: Rijekai körzeti program. 18.45: Kritikus pont. 19.15: A tudomány világából. 19.30: Tv-napló. 20.00: A hét műsora. 20.45: Hírek. 20.50: Időjárás. 20.55: Parlamenti krónika. 21.15: Egy szerző, egy film. 21.40: Klasszikus francia film. Boudut kimentették a vízből. 23.05: Műhold-program. 1.05: Időjárás. 1.10: A szombati műsor ismertetése. HARMADIK MŰSOR 18.00: Zágrábi panoráma. 18.30: Műhold-program. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Isaura, a rabszolgalány. 9.30: Orosz nyelvtanfolyam. 10.00: Iskolatévé. 10.30: A végzetes levél — amerikai film. 12.05: Érvek — az állampolgárok fóruma. 13.50: Hírek. 14.00: Müller úr szereti a gyalogtúrát — NSZK—osztrák film. 15.25: A legszebb dalok. 15.35: Willi Foggal a világ körül. 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Hobbik, slágerek és tippek. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: Curiosity-show. 17.40: Mini kvíz. 17.55: Rajzfilm. 18.00: Mi. 18.30: Te jó ég, plébános úr! 19.30: Tv-híradc. 20.00: Sporthírek. 20.15: Derrick — bűnügyi sorozat. 21.20: Roda Roda — korabeli pikáns és szórakoztató dolgok. 22.10: Oldalpillantások. 22.30: Trailer — ajánlóműsor filmbarátoknak. 22.50: Rossz társaságban — amerikai film. 0.20: Hírek. 0.25: Kung-fu — akciófilm-sorozat. 1.10: Hírek. SKV CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: Gyerekműsor rajzfilmekkel. 9.30: Panel Pót Pourri — játékos showmű- sor. 11.00: Sullivanék — filmsorozat. 11.30: Sky-krónika — magazinműsor. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ — amerikai filmsorozat. 14.00: Landscape Channel. 15.00: Változó világ — filmsorozat. 16.00: Szeretni — filmsorozat. 16.30: Családi ügy — vigjátéksorozat. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Euro- sport. 1.30: Arts Channel. 4.30: Landscape Channel. SUPER CHANNEL MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorno. 9.10: És mégis mozog a föld. Tévéfilm. — 1112. rész. 9.55: Az öreg. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. 10.55: Képújság. 16.13: Műsorismertetés. 16.15: Hírek. 16.20: Múzeumok nemzetközi napja. A Néprajzi Múzeum. 16.55: Műsorajánlat. 17.00: Péntek délután. Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora. Kb. 17.30: Téka. Közhasz7.00: Hírek. 7.10: Időjárásjelentés. 7.15: üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjórósjelentés. 8.00: Egyveleg — könnyűzenei videóklip. összeállítás. 15.30: A brit rockzenei élet hírei. 16.30: Forró drót — élő telefonos kívánságműsor. 18.30: Új zenei show. 19.30: Haney West — bűnügyi sorozat. 20.00: Turistamagazin. 20.25: Hollywood belülről. 20.50: Zenei műsor. 21.45: Világhíradó. 22.00: Ausztrália Made. —- Az INXS együttes műsorából. 23.00: Prince és a Revolutin koncertje. 24.00: Egyveleg. •