Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)
1989-05-23 / 140. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 140. sióm* 1989, május 23., keddi Ara: 4,30 Ftt Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Medgyessy Péter Genfbe utazott Medgyessy Péter miniszterel- nök-helyettes hétfőn delegáció elén Svájcba utazott. A kormány elnökhelyettese Genfben reszt vesz azon a svájci kezdeményezésű Világgazdasági Fórum által szervezett rendezvényen, amelyen a világ vezért1 üzletemberei és politikusai [? jelen lesznek. Medgyessy “éter „Gazdasági reform, világgazdasági nyitás Magyar- országon" címmel tart előadást. Részletesen ismerteti a Fazánkban kialakult nehéz 9azdasági helyzetet, a válság okait, illetve a válságból való kilábalás tervezett módját. A genfi találkozón egyúttal alkalma nyílik több nagyvólla- °t - o Tungsram, a Chinoin, Q Budavox, az Ikarus, valamint az IBUSZ és a Magyar Külkereskedelmi Bank — jelen levő vezetőinek, hogy a világ különböző részéről étkezett cé- 9®k tulajdonosaival, irányító |zakembereivel eszmecserét 'alytassanak az együttműködésről, a külföldi működő tőke importjáról, illetve vegyes- v°lialat-alapítás lehetőségeiről. , Medgyessy Péter svájci tartózkodása során tárgyalásokat Folytat majd az ország gazdáéi és üzleti életének vezetőivel. Horn Gyula Jugoszláviába utazik . Horn Gyula külügyminiszter .udimir Loncsar szövetségi kül- V9yi titkár meghívására má- hÜ 23-24. között hivatalos, p?Fáti látogatást tesz a Jugo- I...óv Szocialista Szövetségi °*társaságban. Jaruzelski Herlinben ^Hétfőn egynapos baráti lá- PSatásra a Német Demokra „°s Köztársaságba érkezet I°'C'ech Jaruzelski, a LEMF első titkára, lengyel állam. , ‘ A lengyel vezető Erich Ho kő • rrel. az NSZEP KB fótit , raval, az államtanács elnö- vel folytatott tárgyalásokat A ciprusi elnök hétfői programja Georgiosz Vasziliut, a Ciprusi Köztársaság elnökét - aki Straub F. Brúnónak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására négynapos hivatalos látogatásra érkezett hazánkba — magyar vendéglátója hétfőn ünnepélyes keretek között fogadta a Parlament előtti Kossuth Lajos téren. A látogatás idején az Országház főbejáratát magyar és ciprusi lobogók di- szítik. A téren felsorakozott a díszszázad, kürtök jelezték a magas rangú vendégek érkezését. A díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett, majd a himnuszok elhangzása után Georgiosz Vasziliu az Elnöki Tanács elnökének kíséretében eflé- pett a díszsorfal előtt. A Ciprusi Köztársaság elnökét úttörők köszöntötték. Ezt követően Straub F. Brúnó üdvözölte a ciprusi hivatalos kíséret tagjait, Georgiosz Vasziliu pedig a magyar fogadó- bizottság taaiait — az Elnöki Tanács és a különböző minisztériumok vezető képviselőit —, valamint a diplomáciai testület misszióvezetőit, katonai és légügyi attaséit. Az ünnepélyes fogadtatás a diszzászló- a!j díszmenetével zárult. A délelőtt folyamán Georgiosz Vasziliu és magyar vendéglátója négyszemközti megbeszélést folytatott. Az MTI értesülése szerint Straub F. Brúnó és Georgiosz Vasziliu négyszemközti megbeszélésén az Elnöki Tanács elnöke elöljáróban értékelte a két ország közötti kapcsolatokat, megállapítva, hogy a jelenlegi- látogatás nagymértékben hozzájárulhat a magyar- ciprusi viszony továbbfejlesztéséhez. A Ciprusi Köztársaság elnöke megerősítette ezt a megállapítást, hangsúlyozva, hogy most Magyarország és Ciprus gazdasági együttműködésének fejlesztését kell előtérbe helyezni. Ezzel a céllal kísérte őt el magyarországi látogatására mintegy 20 gazdasági szakember. Georgiosz Vasziliu kérdésére magyar vendéglátója tájékoztatást adott az alkotmányozási folyamatról, annak fő irányairól és ezzel összefüggésben a hatalomgyakorlás ellenőrzéséről. Az Elnöki Tanács elnöke szólt a magyar külpolitika főbb elveiről, s Ciprus el nem kötelezett külpolitikájának tükrében utalt arra: Magyarország változatlanul támogatja a ciprusi kérdés békés, tárgyalások útján való rendezését. (Folytatás a 2. oldalon) A tartalomból: Riadtan a bombariadóról (3. oldal) Megkezdődtek a közös érettségi-felvételi írásbelik (5. oldal) Kessler megállapította: a leszerelés és az enyhülés szem előtt tartó kezdeményezések dacára a NATO bizonyos befolyásos körei változatlanul erőltetik mind a hagyományos, mind a nukleáris fegyverkezést. Éppen ezért - hangoztatta az NDK minisztere - a szocialista országok biztonsági érdekeit szolgálja, ha katonai doktrínájuknak megfelelően a jövőben is nagyfokú politikai és katonai éberséget és összetartást tanúsítanak. (A felhívásból részletek a 2. oldalon.) A statárium harmadik napja Pekingben A katonaság nem avatkozott be A Li Peng miniszterelnök által meghirdetett rendkívüli állapot harmadik napjába lépett az ostromlott erődhöz hasonló Pekingben. A több mint tízmilliós kínai főváros gyakorlatilag körül van zárva a hadsereg vidéki körzetekből érkezett páncélos és egyéb egységeivel. Ezeket az alakulatokat azonban vasárnap éjjel is távoltartotta a lakosság, amely teljes szolidaritást vállalt a Tie- nanmen téren és a Kínai Kommunista Párt és az államtanács főhadiszállása előtt ülősztrájkot tartó diákok tízezreivel. A kínai televízió beszámolt arról, hogy diákküldöttség kereste fel Pekingben a kínai Népi Felszabadító Hadsereg két veterán marsallját, Hszu Hsziang-csient és Nie Zsung- csent. A sztrájkoló és tüntető diákok ugyanis úgy értesültek, hogy vasárnap délután Li Peng vezetésével ülésezett egy szűkkörű vezetőcsoport: az ülésen hozott határozat kimondta, hogy felkelésnek minősül a diákmozgalom, az abban részt vevő 200 000 diákot le kell verni és hétfőn reggel öt órakor a köztisztasági vállalat dolgozóinak meg kell kezdeni a takarítást a Tienanmen téren. A börtönökben helyet kell biztosítani a letartóztatandó diákoknak. Mindkét katonai vezető rémhírnek nevezte a felsoroltakat és biztosította a diákok képviselőit: a hadsePEKING: Egy tüntető diák irányítja a forgalmat a Tienanmen téren, az ötödik hete tartó diákmegmozdulások miatt bevezetett rendkívüli állapot második napján. MTI TELEFOTO reg egységei sem az éjszaka folyamán, sem hétfőn kora reggel nem vonulnak a Tienanmen térre, hogy elnyomják a diákokat. Vasárnap sokszor felolvasták a televízióban és a rádióban a Peking peremén tartózkodó katonai egységek parancsnák- ságának a főváros lakosságához és diákságához intézett üzenetét,' amelyben egyértelműen leszögezték, hogy a hadsereg nem alkalmaz erőszakot a hazafias diákokkal szemben, csupán segítséget kíván nyújtani a helyi (Folytatás a 2. oldalon) Több helyen feszültség várható Komló magasabban fekvő területeit látják el vizzel a budafai kiemelőműből Nyári ivóvízellátás a megyében Fontos a pécs-mohácsi regionális vízmű belépése A Baranya Megyei Vízmű Vállalat mint minden évben, idén is felkészült a nyári csúcsfogyasztásra, s a várható ivóvízhelyzetről tegnap délelőtt tartott a vállalat vezetősége tájékoztatót a vízmű budafai telephelyén. Baranya megye öt nagyvárosát és 292 községét tekintve jelenleg 130 településen van közműves vízellátás. A VII. ötéves tervben 60 község vízellátásának megoldását ütemezték a megyében; ez a program a kedvezőtlen gazdasági helyzet ellenére is csak kis mértékben fog csorbulni. Mindebből következik, hogy valamennyi vízminőségi probléma figyelembevételével a vízellátás legfontosabb része jelenleg is a megfelelő mennyiség biztosítása. • Sok éves tapasztalat alapján a csúcsidőszak élhúzódik, nem szűkíthető le csak a nyári hónapokra. Tavaly voltak olyan területek, ahol a víztermelő helyek napi 24 órás, folyamatos üzemeltetése mellett is víz. hiány fordult elő, vízkorlátozást, locsolósi tilalmat keflett életbe léptetni, és 22 településen volt első fokú vízkorlóto- zás — ilyen mértékű éllátási (Folytatás a 3. oldalon) Ausztria kétmilliárd schilling kártérítést kérne? A nagymarosi építkezés végleges leállítása esetén Ausztria gazdaságának kártérítési igénye mintegy kétmilliárd schillinget érne el - jelentette ki Wolfgang Schüessel gazdasági miniszter hétfőn, miután erről a témáról megbeszéléseket tartott az érintett osztrák cégek képviselőivel. A miniszter elmondta: a magyar és az osztrák országos villamosenergia-ellátó vállalatok vasárnap lezajlott tárgyalása nem hagyott semmi kétséget afelől, hogy Magyarország teljesíteni szándékozik az Ausztriával kötött áramszáHítá. si szerződést, amely 1996-tól a nagymarosi építkezésre folyósított osztrák bankhitelek és kamataik visszatérülését szolgálja majd. A parlamenti képviselettel is rendelkező ellenzéki osztrák Zöld alternatíva párt országos ügyvivője, Pius Strobl hétfőn sajtónyilatkozatban azt szorgalmazta, hogy a Nagymarossal kapcsolatos osztrák követelések felülvizsgálatára létesüljön kétoldalú bizottság. A politikus véleménye szerint a gazdasági miniszter által közölt követelési összeget csak az osztrák gazdaság „vágyálmának" lehet tekinteni, amíg jogosságát nem támasztják alá objektív bizonyítékokkal. Háromszáz ionná befogadóképességű, korszerű bitumentároló telepet üzemeltet Pécsett, az Eperfás dűlőben a Közúti Igazgatóság. Erről a telepről látják el folyékony bitumennel a megye és az igazgatósághoz tartozó területen folyó útjavitási munkákat. Fotó: Läufer László A Varsói Szerződés Katonai Tanácsának ülése ^ VSz-tagállamainak felhívása Qz Észak-atlanti Szövetség tagállamaihoz ^ oetfon az NDK fovarosa- j°n megkezdődött a Varsói r*erződés Egyesített Fegyve- 6s Erői katonai tanácsáig* ülése. A hét tagország ^Pviselőinek részvételével tanácskozáson Vla- “V'mir Lobov hadseregtábor- Vg ’ a VSZ Egyesített Fegy- ,res Erői törzsének főnöke 6 nóköl. v-£z NDK államfőjének ne- t ben Heinz Kessler hadse- ? ^tábornok, az NDK nem- ‘^elmi minisztere kö- S>°n*.°tte a résztvevőket. A Ci “yietunió és a többi szósz ISt? ország sokrétű leölési lépéseit méltatva