Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-09 / 97. szám
Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14—18 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: BÓKA RÓBERT SZKT-verseny Országos döntő Nagykanizsán A hét végén a dél-zalai városban rendezték meg az ipari szakmunkástanulók részére meghirdetett Szakma kiváló tanulója versenysorozat országos döntőjét. A felmenő rendszerű versenyen ezúttal a vas- és fémszerkezeti lakatos szakmában 21 fiatal jutott be a fináléba, akik a kétnapos versenyen gyakorlati és elméleti feladatokat oldottak meg, jó felkészültségről tettek tanúbizony, ságot. Az országos versenyt a csongrádi Kun Szabó lenó nyerte, míg a második és harmadik helyen Kovács Kálmán- (Totabánya) és Király László (Dunaújváros) végzett holtversenyben. A legjobb eredményt elért tanulók soron kívül megkapták a szakmunkás bizonyítványt. A versennyel egy időben a 406-os Ipari Szakmunkásképző Intézet és a Dunántúli Kőolajipari Gépgyár vezetése szakmai továbbképzést szervezett, amelyen az ország különböző •részeiből érkezett szakoktatók vettek részt. ♦ O Premier-mozi. Nagykanizsán, a Hevesi Sándor Művelődési Központban, pénteken 18 órakor kezdődik Jancsá Miklós: Jézus Krisztus horoszkópja című, új magyar film bemutatója. Főszereplők: Cserhalmi György, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Bánsági Ildikó. O Kollégiumi hetet tart a JPTE Tanárképző Karónak ,,B" kollégiuma. A holnap, április 10-én kezdődő egyhetes rendezvénysorozatban többek közt sportversenyek, nyelvészeti előadások, szellemi vetélkedők, délszláv—görög táncház szerepel, majd az események a vasárnapi ODK-túróval zárulnak. ♦ Verebics János tárlata Budapesten A Festészet napjo alkalmából rendezi meg a Fővárosi VI. Kerületi Tanács művelődési osztályának közművelődési csoportja és a Postás Művelődési Központ Verebics János grafikusművésznek első kiállítását Budapesten, a művelődési központ Benczúr Gyula utca 27. szám alatti dísztermében. A művészt - aki egyébként lopunk siófoki tudósítója is - és az április 11-én, kedden 17 órakor nyíló tárlat vendégeit Bundik Zsigmond, a művelődési központ igazgatója köszönti, majd dr. Vértes iászló orvos, oz Egry József Kör alapító tagja méltatja Verebics János művészetét, óki ugyan most lép először a közönség elé önálló tárlattal, de alkotásai egy kiforrott művész gazdog élmény- és érzelemvilágáról tanúskodnak. Időjárás Várható időjárás az ország terű- létére vasárnap estig. Délután éri* sen megnövekszik a gomolyfelhő- zet, szórványos zápor, zivatar előfordul. A déli, délnyugati szél napközben többször megélénkül. A zivataros területeken a széllökések átmenetileg viharossá fokozódnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok; a legmagasabb noppali hőmérséklet vasárnap 17 és 22 fok között alakul. * Szombot reggeli vízállások: Mohács 428 cm, áradó, vizhŐ 11,6 fok; örtilos 48 cm, apadó, vizhő 1,2 fok; Barcs 107 cm, apadó, vizhő 10,8 fok; Drávaszabolcs 185 cm, áradó, vizhő 8,4 fok. Dél-Dunántúl politikai magazinja Megjelent a DN Panoráma áprilisi száma Az újságárusoknál és középen keresse a szerencséjét milliomossá fesszük — Lapunk tertelmából: Rácsok mögött Romániában - Harc éleire, halálra - riport- a kommandósokról Megjelent és a dél-dunántúli megyék városaiban és községeiben, továbbá Baján és környékén már kapható az újságárusoknál a Dunántúli Napló Panoráma áprilisi száma. Havonta megjelenő, színes, s szellemében független magazinunk érdekes olvasmányokat kínál, íme a tartalomjegyzék : OSZTAPENKÓT A SZOVJET TÜZÉRSÉG LŐTTE LE - április 4-ről másként. .. Megáll-e a reformszellem a megye határán, s cserbenhagyó-e dr. Dányi Pál, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának első titkára? . . . Funkcionárius háború Somogybán: miért felelős Kle- novics Imre? Példaértékű elhatározás: lemondott első titkári rangjáról és KB-tag- ságáról . .. Elhantolt bűntények: Ki gondol mór Zab Ferencre? Emlékezés öt meghurcolt személyi parasztra. Kiáltás odaátról - rácsok mögött Romániában. A halálra ítélt erdélyi költő sorsnaplója . . . Polgármester voltam 1956-ban a — történelem bajai fehér foltjai . .. Zöld ülőkék Szekszárdon . . . Főhajtás a bitófa előtt — két köteles ítélet a negyvenes évek végéről . . . Harc életre, halálra — riport a kommandósokról . .. Szeretetszolgálat a Máltai Kereszt jegyében... Az istenségek és a királyok kora a sportban i$ lejárt: Kuller kontra Hegedűs Csaba ... Áprilisi számunkban folytatjuk az OTP Baranya Megyei Igozgatóságával és más Támogatóinkkal indított rejtvénysorozatot, amit a DN Panoráma magazin középső oldalain talál az olvasó. Ha a játékban tíz hónapon át velünk tart, a szerencsés nyertest karácsony előtt milliomossá tesszük. A nyeremény többek között az OTP igényes, bárhol fölállítható faháza, s a Pécsi Garancia Szövetkezet Polski Fiat 126- os gépkocsija. A DN Panoráma magazin a Pécsi Szikra Nyomdában készül, a Magyar Posta terjeszti, örömünkre júliustól az egész országban előfizethető lesz. Benzináremelés lugaszláviában Jugoszláviában szombattól emelték a kőolajtermékek árát mintegy 20 százalékkal. A petrolkémiai ipar által kezdeményezett áremeléshez a kormány azért járult hozzá, hogy csökkentse az iparágnak a kő- olajimport drágulása miatti veszteségeit. A 86-os oktánszámú benzin ezentúl 4200 dinárba, a 98- as 4500, az ólommentes benzin 4700 dinárba kerül. A dízelüzemanyag óra minőségtől függően literenként 3600-3700 dinárra emelkedett. Drágább lett a fűtőolaj és a földgáz óra is. O Kiállítás. Nagykanizsán, a Helyőrségi Klubban megnyílt Kárpáti Sebestyén festőművész kiállítása, amely május 8-ig tekinthető meg. A vásárlással egybekötött kiállításon az alkotó a festmények eladásából származó bevétel 50 százalékát a Romániából hazánkba menekült magyarok megsegítésére ajánlotta fel. EE-05-07 Tegnap reggel Zalaszentiván belterületén, a Zrínyi utcábgn közlekedett személygépkocsijával László János Csaba sorkatona, helyi lakos, ahol figyelmetlen vezetés következtében letért az úttestről, és a vízelvezető árok egy betonhid- jának ütközött. A gépkocsi vezetője 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett, a becsült anyagi kár 25 ezer forint. O Néptánctanfolyam indul a Komlói Városi Úttörő- és Ifjúsági Házban. A tizenhat foglalkozásból álló, heti két alkalommal, hétfőn és pénteken, 18-tól 20 óráig tartott, tizenhat foglalkozásból álló tanfolyamon Kovács Árpád vezetésével ismerkedhetnek meg a résztvevők szép magyar táncainkkal. Az érdeklődők első alkalommal hétfőn, tehát holnap, április 10-én találkoznak a helyszínen, részvételi díj 200 forint. O Új helyen a Malév pécsi irodája. A Malév pécsi, eddig a Rákóczi utca 50. szám alatt működő jegyirodája közli az utazni vágyókkal, hogy ez az irodája megszűnik. Hétfőn és kedden költöznek új helyükre, a Széchenyi tér 16. szám alá, amely már szerdán reggel, április 12-től várja a jegyigénylőket a szokott nyitvatartási időben. O Nem műsorváltozás! A Pécsi Nemzeti Színház tájékoztatja a közönséget, hogy az eredeti stúdiószínházi programtól eltérően, Albee: Nem félünk a farkastól című drámájának minden előadása, a kamaraszínházban, este 19 órakor kezdődik. A pontosítást a közzétett plakátokon szereplő kétféle, s így részben félrevezető időpontmegjelölés teszi szükségessé. O Virág-bál. A nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központban, a népszerű nosztalgia kávéház rendezvénysorozat keretében, szombaton este 7 órakor kezdődik a Virág-bál, melynek műsorában többek között fellép Csonka Zsuzsa és Csónyi János (Állami Operaház). O A vásárlók érdekeit szolgáló ankétot tart a Baranya- ker április 11-én, kedden 16 óra 30-tól Pécsett, a Janus Pannonius utca 11. szám alatt, a TIT Bartók Béla-termében. A „Fix Pont" Vevőszolgálat kezdeményezésére, a Hazafias Népfront Fogyasztók Baranya Megyei Tanácsa szervezésében létrejövő ankétra minden vásárlót várnak, hogy észrevételeiket, tapasztalataikat elmondják, és kérdéseket tegyenek fel a vállalat képviselőinek. ♦ Közlemények A Szigetvaron Városi Tanács városgazdálkodási osztálya értesíti az ebtulojdonosokat, hogy az ebek kötelező veszettség elleni oltására oz óllatkárháx udvarán (Alapi G. utca t. szám) április 10-től 14-ig IS és M ára között,» április IS-én és 14-án pedig 1—14 áráig kerül ser. Minden három hánapnál idősebb kutyát évente egy alkalommal be kell oltani veszettség ellen. O Várótermi tárlat Nagykanizsán, a vasútállomás kul- túrvárótermében megnyílt a helyi Pannónia Cipész Ipari Szövetkezet, valamint a Ruhaipari Szövetkezet termékkiállítása, amely május 15-ig látogatható. ^ Ml«? Hol? Olcsóbban! Konzum Aruház, iparcikkszint: Philips rádiómagnó, Aiwa rádiómagnó, Junoszty tv, hongkongi játékok, hajszáritókészlet, konyhai felszerelés, autószerviz, állatos társasjáték olcsóbban, evőeszközök 30—50 százalékos engedménnyel vásárolhatók. ABC: töltött ostya, Oetker fagyipor, saláta öntet, Gratti korpatabletta, négercsók, lencse reklámáron vásárolható. Könyvek 50 százalékos árengedménnyel vásárolhatók. (Pécs, Alkotmány u. 5.) Centrum hétfő keretében a pécsi áruházban április 10-én 30 százalékkal olcsóbbak a női és bakfis szövetaljak, amíg a készlet tart. Mecsek Aruház, műszaki osztály: SKC videókazetta 30 százalékos, rádiómagnók nagy választéka 20—30 százalékos árengedménnyel, - vizespohár 4,50 forintos reklámáron kapható. Ruházati osztály: kamasz dzseki kétrészes 1070 Ft helyett 536 forintért, egyes női ruhák és aljak 30—50 százalékkal olcsóbban vásárolhatók. Kultúrcikk osztály: réz ajándéktárgyakat 30—50 százalékos árengedménnyel kínálnak. AGROKER Aruház: a készlet erejéig egyes szőlöoltványok már 15' forintért kaphatók. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Nem félünk a farkastól (este 7 óra). Majorbérlet. FILM Petőfi: Légy jó mindhalálig (f2). Rendőrakadémia (f 4, f6, f8). Kossuth: Kis gömböc (10). Rendőrakadémia (12, f3, f5). Commando (f7. f9). Kossuth, klub: Eldorado (3, 5, 7). Park: Álmok a távoli útról (12). Commando (f4, f6, f8). Ságvári: Júdás-hadművelet (4, 6). Ifjúsági Ház: Madárka (3) Szörnyecskék (5). Nevelési Központ: Bátor lovacska (3). Hegylakó (5. 7). Komló: Robinzonóda . . . (f3). Boszszúvágy (4, 6, 8). A köd (videó) (5). Mohács.: A kis hableány (4). Túsztörténet (6, 8). Szigetvár: X program (6. 8). Siklós: Rövidzárlat (5. 7). Dunaszekcső: Vang Vu, a kung-fu hőse (5). Harkány: Barabás (7). Mágocs. Micimackó (f5). Mázaszászvár: Fehér feketében (6). Pécsvárad: Cukorbébi (3). Sásd: Csillagember (fó). Szentlőrinc: D’Annunzio (6). Hosszúhetény: A leghosszabb nap (6). Somberek: Gonosztevők társasága (5). Vé- ménd: Kék villám (2). ^ADIÖ PÉCSI RÁDIÓ 9.00: Vasárnapi magazin. 11.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Esti zene, sport, információk. 20.00: Zenés kívánságműsor külföldi és ha zai németek számára. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Családi torna. 9.00: Óvodások filmműsora. 9.20: Kerékpársuli. — VI. rész. 9.25: Smith. Angol* filmsorozat. 9.50: Cigánykerék. 10.15: Társasjáték. — IV. rész. 10.45: Képújság. 13.52: Műsorismertetés. 13.55: Betűreklám. 14.00: RTV Közönségszolgálat. 14.05: Műsorajánlat. 14.10: Reklám. 14.15: Asztalitenisz világbajnokság. 17.00: Ozirisz birodalmában. Ismeretterjesztő film. 17.30: Delta. Tudományos híradó. 17.55: Reklám. 18.00: . . és még egymillió lépés. — XIV. rész. 18.45: Reklám. 18.50: Esti mese 19.00: A HÉT. 20.00: Híradó. 20.15: Der- rick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. 21.15: Mestersége: színész. Sinkó László. 22.00: Telesport. Pörley Kupa. Savaria Kupa. 0.15: Képújság. TV2. 9.00—12.00: Tévémagiszter. A művelődési főszerkesztőség’ műsora. 9.00: Folyóiratszemle Vicsek Ferenccel. 10.00: Naprakész gondolatok tudományról, gazdaságról, jogról. 11.00: Műegyetemi matiné I. 14.00: Képújság. 14.15: TV2. Benne: Nyelvlecke. Időjárás. — Riportok. — Zene. 15.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. — XIV. rész. 15.53: TV2. 16.00: Tizennyolc évvel később. NSZK dokumentumfilm. 16.44: Álljunk meg egy szóra! 16.54: TV2. Benne: Reklám. — Időjárás. — Tévétorna. Wurlitzer. Ray Charles. 17.50: Toldi. Arany János elbeszélő költeményének tévéváltozata. 18.25: Gyerekeknek. 18.48: TV2. 19.00: Boston Celtic—New York Kicks. Profi kosárlabda-mérkőzés. 20.00: TV2. Benne: Röntgen. Reklám. Labirintus. 21.15: Az amatőr. NSZK tévéfilm. — II. rész. 22.08: TV2. 22.10: Zeneszalon. 22.55: TV2. Napzárta. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 8.30: Barázdák — faluműsor magyar nyelven. 9.00: Cseh és szlovák nyelvű krónika. 9.15: Műsorismertetés. 9.2CÍ: Hírek. 9.30: Vasárnap délelőtt gyerekeknek. 11.00: Mezőgazdasági mozaik. 12.00: Oktatóműsor. 13.00: A nagy nyereg — filmsorozat. 13.50: Szabadon. 16.30: A tenger, az emberek és a partok. Gtleíró műsor. 17.05: Abszolút kezdők — amerikai játékfilm. 18.45: Rajzfilmsorozat. 19.10: Tv-fortuna. 19.30: Tv-napló. 20.00: Égi madarak — drámasorozat. 21.00: Carlos Saure filmjeiből: Pe- permint frape — spanyol játékfilm. 22.30: Tv-napló. 22.50: Éjszakai program. 0.50: Hírek. 0.55: A hétfői műsor ismertetése. MÁSODIK MŰSOR 7.50: Műsorismertetés. 7.55: Hírek. 8.00: Éjszakai program. 10.00: Ma a holnapért — játékfilm. 13.15: Sportdélután. 19.30: Tv-napló. 20.00: A televízió tudományos-ismeretterjesztő sorozata. 20.45: Tegnap, ma, holnap. 21.00: Tv-galéria. 21.35: Sportszemle. 22.35: A hétfői műsor ismertetése. SKY CHANNEL 6.30: Bailey madara — kalandfilmsorozat. 7.00: Hour of Power — vallási műsor. 8.00: Mókagyár — gyermekműsor. 12.00: Autó- és motorsport. 13.00: Az autó- és motorsport hírei. 14.00: Vasárnapi filmrnatiné: Szerelem egy idegennel. 16.00: 2000 után. Tudományos ismeretterjesztő sorozat. 17.00: Pop Formulae — popzenei műsor. 18.00: Eurosport műsorismertetés. 19.00: Eurosport. 24.00: Eurosport műsorismertetés. SUPER CHANNEL 7.00: Boogaloo Pooper Doo — gyermekműsor. 11.00: Egyveleg — popzenei összeállítás. 12.00: Divatkörkép. 12.30: Nemzetközi hírmagazin. 13.00: írva vagyon . . . 13.30: Egyveleg. 17.30: A holnap világa. 18.00: Európai üzleti hírek. 18.30: Labdarúgó-híradó. 19.00: Európai kitekintő — magazinműsor. 19.55: Időjárásjelentés. 20.00: Benny Hill-show. 21.00: Szürkületi zóna. Hátborzongató történetek. 21.55: Időjárásjelentés. 22.00: Amerikai profi kosárlabda. TV 5-OS 12.00: Angoltál — szórakoztató összeállítás. 12.45: Pincétől a padlásig. 13.00: Tv-híradó. 13.15: B. kisasszony — játékfilm. 14.45: Hiányjelek. 16.05: Hírek. 16.10: Horgász-vadász magazin. 16.30: Kalandok és sport. 17.55: Hírek időjárás. 18.00: Marcheloup — játékfilm. 19.00: Ushuaia — magazin.19.30: Bárányhimlő-híradó — gyermekműsor. 20.00: Körözvény — varietéműsor. 21.30: Harmincmillió barát. 22.00: Tv-híradó. 22.30: Idő- járásjelentés. 22.35: 7/7 — heti esemény-összefoglaló. 23.30: Ex libris — irodalmi magazin. 0.30: Román stílusú emlekek Belgiumban. 1.00: Műsorzárás. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.05: Dokumentumfilm Marokkóról. 9.50: Hegyek országa. 10.35: Heti körkép. 11.00: A sajtó órája. 12.00: Helló, Ausztria, helló, Vienne. 12.30: Tájékozódás. 13.00: 2x7 — előzetes a jövő hét műsorából. 13.30: Rendőri ellenőrzés. 14.00: Magánélet — szovjet film. 15.35: Ewokok — rajzfilm. 16.00: Mini tv-híradó. 16.10: Abdallah és szamara. 17.00: X-Large - ifjúsági magazin. 18.30: MacGyver - akciófilmsorozat. 19.30: Tv-híradó. 19.48: Sporthírek. 20.15: önvédelem — tévéfilm. 22.00: Az iszlám hangja. 22.05: Álarcosbál — olasz nyelvű operaelőadás. 0.40: Hírek. A Pécsi Dohánygyár felvételre keres — számítástechnikai gyakorlattal rendelkező munkaügyi előadót középfokú végzettséggel, határozott időre. Bérezés szakmai gyakorlattól függően, megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Pécsi Dohánygyár, Pécs, Dohány u. 2—8. 6vasamcipi