Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)

1989-04-12 / 100. szám

1989. április 12., szerda Dunántúli napló 3 A kövek nem könnyeznek Ugyancsak 1976-ban (augusz­tus) megbeszélés volt a Köz­ponti Földtani Hivatal, a DÉLKÖ és a Magyar Állami Földtani Intézet között. A té­ma: a nagyharsányi kőbánya üzemelési lehetőségeinek szám­bavétele, természetvédelmi szempontok figyelembe vételé­vel. Mélyművelés 1976-ban A KFH véleménye szerint meg kell vizsgálni a jelenle­gi - vagyis az 1976. évi - bányaudvar alatti készletek mennyiségét és leművelésének műszaki feltételeit. Ez a ja­vaslat azt jelenti, hogy már I 3 évvel ezelőtt felvetődött a mélyművelés gondolata. A DÉLKÖ megnyugtatásul közöl­te: Bükkösd—Hetvehely térsé­gében . szándékoznak bánya- művelést folytatni a tömeges kőigény kielégítésére, Nagy- harsányból csak a minőségi igényeket fedeznék. A MÁFI ezzel összefüggésben öt olyan közeli területet javasolt kőbá­nya nyitására, amelynek meg­közelítően azonos minőségűek a szársomlyói mészkővel, ez­zel a robbantásokkal tépett nagyharsányi hegy kímélését szorgalmazva. Még ebben a hónapban egy megállapodás is született a KFH, a Kör­nyezetvédelmi Hivatal és a Kőbányászati Egyesülés között: más lelőhelyekről kell az ed­dig Nagyharsányból követ ké­rők igényeit kielégíteni, a MÁFI a kiváltásra alkalmas lelőhelyeket előkutatás szint­jén megadja, a kutatás költ­ségei a KFH-t terhelik. Aránylag gyorsan született eredmény: szeptemberben a MÁFI Dél-d unántúli Területi Földta ni Szolgálatának előze­tes kutatások alapján kialakí­tott véleménye: a Villányi­hegység területén nem lehet számítani a nagyharsányi mészkővel azonos, vagy meg­közelítőleg hasonló minőségű mészkő nagy tömegű feltá­rására. Most indult csak be igazán 0 huzavona! Az Országos Természetvédelmi Hivatal is visszatért a már említett 1963- °s megállapodáshoz, korrigál­ni akarta, az Országos Ás­ványbizottsághoz írt levelük­ben kérték a pár évvel koráb­bi megállapodás lelülvizsgála- iát, indoklásul jogi ellehetet­lenülést hozva fel: a bánya­telket természetvédelmi terü­ltre (is) fektették. Nem sokáig késett a DÉLKÖ reakciója: 1978-ban kérte a Dunai Vasműtől: erősítsék rrreg, hogy csak a nagyhar­sányi bányából szállított mész­kő alkalmas nekik. A vasmű­nek ugyanis — szólt a hivat­kozás — a mészművet szállító csehszlovák cég több mintá­ból a Szársomlyó „mellehú- ^°t tartotta alkalmasnak a konverteres acélgyártás célja - r° A vasmű igénye egyéb­ként 1980-ban 100 000 tonna, 1983-ban már 300 000 tonna mészkő volt, utána már nem emelkedett a kért mennyiség. Az 1978-as év DÉLKÖ-si- kerrel zárult. Decemberben volt ugyanis egy tárcaközi e9yeztető tárgyalás. Ennek nyomón az Országos Asvány- tani Bizottság határozata: az l?^'ben kelt bányatelek-kije­lölés a mérvadó. Vagyis bele- e*ik és ott is marad a termé­szeti védelem alatt álló 16,5 hektár, a természeti értékeket kell telepíteni. A bányatelek-határt tehát °z OKTH kérésével szemben nem módosították. Cukorkő csak Nagyharsányból Alig múlt el egy bő eszten­dő, amikor a DÉLKÖ a műve­lés felső szintjével elérte a bányatelekre eső természetvé­delmi terület határát. Akkor már újabb adu volt a válla­lat kezében: időközben ugyan­is leültek a cukoriparral is tárgyalni, hogy felmérjék az iparág távlati cukorkő igé­nyét. A megállapodás szerint 1984-től évente 180—200 ezer tonna nagyharsányi mészkövet kérnek. ,,A Cukoripari Válla­latok Trösztje képviselői kije­lentik ..." - olvasható a jegy­zőkönyvben, s alighanem su­gallatra „jelentik ki”, hogy a DÉLKÖ üzemei közül a nagy­harsányi üzem kőtermékére számítanak. Ugyanekkorra esett az is, hogy a DÉLKÖ ismét kérte az OKTH-tól a természetvédelem alatt álló bányatelekrész ke­zelői jogának átadását. 1980 áprilisában a Ba­ranya Megyei Környezet- és Természetvédelmi Bizottság be­számolt az országos szerve előtt a munkájáról. Itt szó esett a szársomlyói kőbányá­ról is. „A Szársomlyó orszá­gos jelentőségű természetvé­delmi terület elsősorban föld­tani és tájképi érték ... A hegy nyugati végében műkö­dő kőbánya — a DÉLKÖ nagy­harsányi kőbányája — kérdé­sében indokolt a jövő tenni­valóit egyeztetni. Addig is a bánya működésének feltétele­ként a legszigorúbb környe­zet- és természetvédelmi elő­írások betartását követeljük." Ez az idézet csak azért ér­dekes, mert kiviláglik belőle: még mindig csak ott tártanak az érintettek, hogy „indokolt a jövő tennivalóit ■egyeztetni". Ez év közepén helyszíni egyeztető tárgyalást kezdemé­nyezett a megyei tanács a kezelői jog átadásáról. Ott volt „mindenki, aki számít" . . . Hogy ma már ezt vesztes csa­tának minősítik a környezet- védők, a Szársomlyót menteni akarók, annak oka: a tárgya­lás fő következtetése azt volt, hogy a védett terület a bánya kezelésébe megy át. „A jelen­lévők megerősítik, hogy az 1964. évi nagyharsányi mész­kőbánya-telek határozatát min­denben érvényben lévőnek te­kintik . Ezt fogadták el az OKTH, az Országos Ásvány­vagyon Bizottság, a MAFI, a Bányaműszaki Felügyelőség, a Baranya megyei Tanács, a me­gyei pártbizottság képviselői és természetesen a DÉLKÖ. Ez azt jelentette, hogy a te­rületet át kellett adni bánya­művelésre, de be kell tartani a környezetvédelmi követel­ményeket, valamint rekultivá­ciós tervet kell készíteni. A védett terület átadását ar­ra hivatkozással kérte a DÉLKÖ, hogy a szükséges re­konstrukciót elvégezhesse, a termelést bővithesse. Jött a BCM Közben újabb ütegek áll­tak fel a magányos hegy ost­romára. 1981-ben ugyanis a KFH megbízásából a Földmé­rő és Talajvizsgáló Vállalat elkészítette a „Beremend tér­ségi mészkőkutatás" című ta­nulmányt, kutatási tervet. A kérdés, amire válaszolnia kel­lett: a Beremendi Cementmű­vek mészkőigénye a következő 50 évben a környékről miként elégíthető ki? A tanulmány végkövetkeztetése: Szársomlyó és Cserhegy (a közelben van, bár ennek kövét csak viszony­lagosan megfelelőnek ítélték) látszik a legalkalmasabbnak. A Szársomlyóról külön is ki­emelte a tanulmány, hogy minden vonatkozásban ideális, egyedüli megoldás a mélymű­velés, azaz lefelé kell bővíte­ni — a karsztvíz-védelem szem előtt tartásával - a bányát. (20 méter vastag mészkőréte­get kell hagyni a karsztvíz­szint felett.) A kibányászható mészkő­készlet 52 millió tonna. (Folytatjuk) Mészáros Attila A vita Nyolc héten ót folyt lapunkban vita a Pécs Városi Tanács február 9-i ülésének megítélésé­ről, amelyen néhány tanácstag művészeti intéz­mények költségvetésének csökkentését javasol­ta. Számos olvasónk mondta el véleményét, szá­mos testület, társaság, egyesület, intézmény hal­latta hangját. Időközben a tanácsülés által lét­rehozott ad hoc bizottság befejezte az érintett intézmények munkájának vizsgálatát, mi pedig befejeztük a vitát. Köszönjük olvasóinknak az ügy iránti figyelmét — azoknak is, akiknek hoz­zászólását közöltük, és azoknak is, akiknek leve­lét hely és idő hiányában nem tudtuk közreadni. (A szerk.) P. Weiss: Marat/Sade Az előadás egyik jelenete: Charlotte Corday (Pogány Judit) má­sodik látogatására indul Marat-hoz (Archív felvétel.) Fotó: llovszky Béla (MTI) A kaposvári színház vendégjátéka Pécsett A föl újítást az 1981-es eredeti szereposztásban láthatjuk A hír meglepetésként hatott: a kaposváriak fölújitják s Pé­csett is bemutatják április 13— 14-én a Marat halálát, másik címén a Marat/Sade-ol. (Tel­jes címén: Peter Weiss lean Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogyan a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják, de Sade úr betanításában). Azóta, mint már utaltunk rá, Babarczy László igazgató egy nyilatkozatában elmondta lapunk munkatársának, hogy a francia forradalom bicentená- riuma tiszteletére ajánlott karlsruhei (NSZK) nemzetközi színházi fesztiválra Magyaror­szágról a kaposváriak Marat- előadását hívták meg. Április 26-án Szerepelnek a program­ban. A Kaposvárott 1981 decem­berében bemutatott mű az „új" kaposvári színház aligha­nem eddigi legnagyobb sike­re. Egyszerűen évekig nem tudták levenni a műsorról, or­szágos igény mutatkozott rá. Több mint 4 évig műsoron tar­tották. A darab, mint a teljes cím­ből is kiderül, „játék a já­tékban". De Sade márki, már a császár Napoleon idején, 1808-ban - „bennlakóként” - ír egy színdarabot o csaknem 20 éve kitört forradalomról, ezzel kapcsolatos meglehető­sen szkeptikus nézeteiről és Jeon Paul Mórát, o híres, nép­barát forradalmár meggyilko­lásáról. Mindezt az intézet ápoltjai adják elő. Eljátsszák a forra­dalmat a márki szövegkönyve szerint, miközben ez a játék különböző okokból meg-meg- szakad, erősítve ezzel is a da­rabnak azt a tendenciáját, amely a nép hangulatát, a forradadmi gondolat jelenlétét es a konszolidáció hol mani­pulativ, hol „egyenesben" mu­tatkozó kíméletlen terrorját kí­vánja felmutatni. Az előadást változtatás nélkül újítják fel. Mégis érdekessége, hogy az eltelt néhány- év társadalmi­politikai változásai fölerősit- hetnek bizonyos történelmi át­hallásokat, például éppen a forradalom és a konszolidáció kérdéseiben. A fölújítást az 1981-es ere­deti szereposztásban láthatjuk: Lukáts Andor (Marat), Jordán Tamás (de Sade), Pogány lu- di.t (Charlotte Corday), Lázár Kati (Simonne), Bezerédy Zol­tán (Duperret, girondista), Má­té Gábor m. v. (Kikiáltó) és mások főszereplésével» A da­rabnak mintegy 20 melléksze­replője van. Rendezője: Ács lános. A kaposvári Marat-elöadás 1982-ben, a belgrádi BITEF nemzetközi színházi fesztiválon csaknem valamennyi jelentős díjat (nagydíjat, o rendezés diját és a közönségdijat) el­hozta. W. E. Dr. Brezniczky József javaslatai Yan-e kiút a szak­képzés válságából? A képviselő elégedetlen a miniszter válaszával Beszélünk erről is, évti­zedek óta, de igazából nem történt még érdemleges lé­pés a szakképzés moderni­zálása érdekében. Az üze­mek nem elégedettek a vég­zett szakmunkástanulók tu­dásával, sem az elméleti, sem a gyakorlati ismereteik­kel. Hangoztatják, hogy egy­re több idő kell a munká­ba állításukhoz. Miként fest ez az iskolák és a családok részéről? A családok célja, hogy „a gye­rek bekerüljön egy középis­kolába". A legtehetségeseb­bek a gimnáziumokba, aki­nek ide nem sikerül, a szak- középiskolákba. Ez utóbbiak­nál sem igazán a szakmára gondol a család, a tanuló, hanem a középiskolai érett­ségire. Akik a fenti középiskolák­ba nem fértek be, és ők a többség, a tanulóifjúság több mint fele (I), megy a szakmunkásképzőkbe. Van­nak kurrens szakmák, ame­lyeknél remény van majdan a mellékkeresetre vagy az önállósodásra (autójavítás, vendéglátóipar) - legala­csonyabb a mezőgazdasági képzést nyújtó iskolák te­kintélye. Mennyire elszomorító ez, hiszen a magyar mesterem­ber, a magyar munkás, a magyar mezőgazda jó híre még mindig töretlen a nagy­világban. De vajon meddig? Az értékrend legalacso­nyabb fokán álló szakmun­kásképző intézetek ma olyan diákokat fogadnak az álta­lános iskolákból, akik nem tudnak kielégítő fokon írni, olvasni, számolni. Az általá­nos iskolák korábbi nyolc éve alatt meg nem szerzett tudást kell pótolni az első évben. Pedig a szakmunkás­képzők is középfokú oktatá­si intézménynek minősíttet­tek, tehát a diák azzal az igénnyel jön ide, hogy kö­zépfokú végzettséget fog sze­rezni. Pár hét után látnia kell azonban, hogy nem tud megfelelni a követelmények­nek. Erejét meghaladó fel­adatok várnak rá, tehát gyenge eredményt tud nyúj­tani. Csalódnia kell abban az életkorban, amely az életre való felkészülés rend­kívül fontos időszaka min­den, ember életében. Csalódott a tanár is, mert nem látja munkájának ered­ményét. Gyakorta kénytelen megalkudni lelkiismeretével. Súlyos dilemmával kell meg­küzdőié okkor is, ha meg­buktatja, akkor is, ha áten­gedi o diákot. Elszomorító bizonyítvány ez az általános iskoláról is. Tudjuk, hogy az egykori ele­miben 50-60 személyes ösz- szevont osztályokban a ta­nítók legalább Írni, olvasni, számolni megtanitották a gyerekeket. Ma tömegek nem jutnok el erre o szint­re, miközben tömegeknek kellene készen állniuk a következő évtizedek csúcs- technikájának befogadására Mindezt dr. Brezniczky Jó­zsef országgyűlési képvise­lővel gondoltuk végig, aki maga is mezőgazdasági és élelmiszeripari szakmunkás- képző intézet igazgatója Pécsvóradon, s aki kollégái­val, képviselőtársaival is alapos elemzést végzett e problémakörben. Az ország- gyűlés téli ülésszakán felszó­lalt e témában, de most úgy érzi, nem kapott kellő figyelmet, s megfelélő vá­laszt dr. Czibere .Tibor mű­velődési minisztertől. Igaz dr. Brezniczky József az ülés­szak vége felé kapott szót. és az országgyűlés figyel­mét akkor elsősorban a költ­ségvetés kötötte le.- Az volt a javaslatom - mondja dr. Brezniczky József, hogy újra kellene gondolni a szakképzés egész rendsze­rét. Egy évtizede a tanácsok a fenntartóink, de a szak­minisztériumok végzik a szak­mai irányítást. Elaprózódott a feladat, helyi döntésekkel alapítottak iskolákat, a ta­nácsoknak nincs erejük a fenntartáshoz. A szakképzést ismét egy kézbe kellene összpontosítani.- Létezik a szakképzési alap, amelybe az ipari vál­lalatok a bérköltségük 1,5, a mezőgazdasági üzemek az 1 százalékát fizetik. Mégis most az egyik vállalat fog­lalkozik szakképzéssel, ne­tán erején felül is - a másik nem, viszont elviszi a más pénzén kiképzett szak­munkást. Egyenlő tehervise­lésre van szükség.- Azt javasoltam, hogy az alapozó gyakorlati oktatás fejlesztésére, amely az isko­lákban folyik, hadd pályáz­hassanak az iskolák. Labo­ratóriumok, géptanműhelyek támogatása volna így lehet­séges. Ma vállalat pályáz­hat erre az összegre, iskola nem. A miniszter válasza ezt a korábbi, általam és kol­légáim által kedvezőtlen helyzetet erősítette.- Hogyan lehetne kivéde­ni, hogy bizonyos csoportok, gazdasági lobbyk kerüljenek előnyös helyzetbe e téren is?- A felosztás elveit tör­vényben kellene rögzíteni, és a pályázatokat a tanulók létszámának arányában egy bizottságnak kellene elbírál­nia. Úgy vélem, ez dinami­zálná a fejlődést, a szak­képzési alapból azok része­sülnének, akik a szükséges és nyereséges tevékenysége­ket végzik. E területen is a felmenő iparágak támogatá­sa volna lehetséges.- Mi az, amit képviselő­ként továbbra is hangoztatni log a rendelkezésre álló ló­rumokon?- Ideje áttekinteni az ok­tatás rendszerét, s ebben a szakképzés helyét. Ha most látunk hozzá, legalább 4-5 év kell a koncepció kialakí­tásához. És sürget az idő. Meg kell vizsgálni, hogy szükség van-e ennyi szakmá­ra? össze kell vonni néhá­nyat, ez kétségtelen. Kérdés, hogy mi értelme van a 8 éves iskolarendszer mellett a 10 éves tankötelezettség­nek? Kérdés, hogy középfo­kúnak kell-e minősíteni a szakmunkásképző intézete­ket. Ha igen, akkor igen szilárd alapokat kell nyújta­ni az általános iskolában.- Ne feledjük, hogy a fejlett országokban igen erős szakmai képzést adnak, igen nagy súlyt fektetnek az anyanyelv és az idegen nyel­vek (!) oktatására. Olyan fiatalokat képeznek, akik tudnak majd váltani ha kell, és képesek csúcstech­nológiákkal dolgozni - mondta végezetül dr. Brez­niczky József. Megkérdezem: nem fele­lőtlenség versenyképességet, felzárkózást emlegetni mind­addig, amíg iskolarendsze­rünk ilyen színvonalon fog­lalkozik a majdani ipari és mezőgazdasági munkással, a jövő nemzedékkel? Góllos Orsolya

Next

/
Oldalképek
Tartalom