Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-11 / 99. szám
A pálya széléről Vfb'selejtezö Malta ellen Nemcsak két pont, sok magyar gól is kell Három mérkőzés utón még veretlen a magyar labdarúgóválogatott a vb-selejtezők európai 6. csoportjában, de az vitathatatlan, hogy eddig csak a dolgok könnyebbik fele jutott feladatául. Kétszer játszott hazai környezetben, egyszer pedig idegenben, amikor a csoport leggyengébb tagja Málta ellen lépett pályára. Az eredmények közismertek: a Népstadionbon Észak-lrország ellen 1-0, Írország ellen 0-0, míg La Vallettán, a máltaiak ellen 2-2. Veretlen a válogatott, mégis sokan mondják: a Málta elleni pontvesztés érzékeny veszteség, a végelszámolásnál végzetes lehet. Azzal senki sem vitázik,,'hogy az öt mérkőzésen pontveszteség (és kapott gól) nélkül túllévő Spanyolország mór ott van a jövő nyári olasz- országi vb-döntőben, de hogy az ibériai gárda mellett az irek vagy a magyarok lépnek-e tovább, az talány. Az év második felében (idegenben az írek, északírek, spanyolok ellen) csupa nehéz összecsapás elé néző magyar lábdarúgók számára csak most jön az igazi dologidő. Hogy Olaszország közelebb kerüljön, ahhoz szerda este 18 órakor (játékvezető az izraeli Frost) a Népstadionban mindenképpen szükséges a két pont begyűjtése Málta ellen, ahogy a gólkülönbség jelentős mértékű megjavítása is. Ez nem megoldhatatlan feladat, mert a múlt kedden Svájc ellen a találkozó második részében olykor meglepően veszélyes kombinációkat mutatott be a magyar együttes, és nyert 3-0-ra, Málta válogatottja az első meglepetést azzal okozta, hogy nem azzal a repülőjárattal érkezett Budapestre, amit szövetségük az MLSZ-nek előre jelzett. Zürich felől várták őket. de a római járattal futtottak be. Hétfő délelőtt az ERDÉRT- pályán máris gyakorlást rendelt el Horst Heese, a szerdai ellenfél nyugatnémet szövetségi kapitánya, az Eintracht Frankfurt egykori kemény játékosa. A máltai keret: kapusok : David Cluett (Floriana), Reggie Cini (La Valletta), mezőnyjátékosok: Alex Azzopardi (Ham- run Spartans), John Buttigieg (Brentford), Edwin Camilleri (Hibernians), Dennis Cauchi (Floriana), Joe Galea (Rabat), Silvio Vella (Rabat), Desmond Delia (Floriana), Joe Falzon (Zurrieg), Martin Gregory (Sliema Wanderers), Charles Seelry (Hibernians), Raymond Valla (Hamrun Spartans), Carmel Busuttil (Genk), David Ca- rabott (Hibernians), Hubert Suda (Sliema Wanderers). A névsorból mindenképpen ki kell emelni három játékost, akik a szigetországiak erősségeinek számítanak. A legveszélyesebb játékosuk Busuttil. Tavaly december 11-én, a Ta, Qali stadionban kétszer is bevette Disztl Péter kapuját: előbb Vincze, majd Kiprich góljára adott választ a 46. és 91. percben a Belgiumban játszó, alacsony, gyors, jól cselező támadó, okire bizonyosan több magyar védő is figyel majd szerda este. A játékszervező feladatokat felváltva vállalja magára az angliai légiós, Buttigieg, ki a védelem utolsó embereként csakúgy megfelel, mint az első vonalba előretörő csotárként. Ha éppen elfárad, akkor R. Vella képes átvenni a szerepkörét. Ez a három egyéniség pz, aki megfáj- dithatja a magyarok fejét. Eredmények rövidenj Iff 3-0-ra győzött a Siklósi Tenkes SE a len. Felvételünk ezen a mérkőzésen labdarúgó NB Ill-ban a DVMSE elkészült. Szabó Géza felvétele VIVAS KÉZILABDA II. o. férfi tőrverseny, Pécs: ... 6. Rózsavölgyi. III. o. férfi párbajtőrverseny, Pécs: 1. Rab A .........4. Táncos, 5. Dancsházy , 6. Mocsári, 7. Farkas (mind PEAC). Dancsházy a férfi, Király (PEAC) pedig a női párbajtőr utánpótlás válogatott-keret tagja lett. , NB II., férfiak: Pécsi Baromfifeldolgozó SE-Győri Volán 25-17 (12-9). A pécsi góllövők: Fehér 9, Duga 7. Ta- bajdi 3, Horváth 3, Vük 2, Mester 1. PEAC-Szentgotthárd 24-23 (13-12). A pécsi góllövők: Da- nyi 8, Trézsi 7, Vörös 3, Márton 3, Bene 2, Pók 1. A Pécsi BTC-Mosonmaíüti l gyaróvár NB 11-es mérkőzés a vendégek távolmaradása miatt elmaradt. Pécsett bonyolították le az egyetemi és főiskolai bajnokság hyugati csoportjának hatos férfi selejtezőjét. Az első helyet és vele az országos négyes döntőn való részvételt a Z. Vasas Izzó—P. Gázmű 6-2. NB II. férfiak, Zalaegerszeg. L. d.: Kismihály 442, Berta 433. RÖPLABDA NB II. Férfiak: Győri Dózsa -PEAC 3-2, Székesfehérvári Volán—Steinmetz SE 3-2. Nők: Pécsi VM—Győri Dózsa 3-1. pécsi ianus Pannonius Tudományegyetem csapata szerezte meg, miután a döntőben 26-19-re verték a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola együttesét. A 3. heMég csalit is kap az új klubjától Szabonisz Amerikában folytatja A Szovjetszkij Szport című szovjet sportnapilap kaunaszi tudósítójának tollából szenzációsnak, sőt történelminek nevezhető hír jelent meg: Arvidotz , Szabonisz, a Zsalgirisz Kaunasz és a szovjet kosárlabdaválogatott 24 éves, 220 centis centere —, akit a jugoszláv Drazsén Petrovics mellett a világ legjobb omatőr kosarasának tartanak — két’ évre szóló szerződést irt alá az Egyesült Államok Nemzeti Kosárlabda Szövetségében, az NBA-ban szereplő Portland TrailBlazers csapatához. A játékos, aki már legalább két éve tárgyalásban állt a Portland- dal, s akinek kettős Achilles-ín műtété utáni felépülésében nagy szerepet játszottak a TrailBlazers orvosai is tavalyi, több hónapos ott- tartózkodása idején, azonnal a Csendes-óceán partján fekvő városba repült, hogy bekapcsolódjon az NBA hajrájának küzdelmeibe. Már csak néhány forduló van hátra a bajnokság rendes szakaszából, s a Portlandnak feltétlenül szüksége van Ssabonisz segítségére ahhoz, hogy bejusson a rájátszás 16-os mezőnyébe. Szabonisz szerződésének főbb pontjai a következők:- A két évre 2 millió dollárt kap maga o játékos, a Szovjet Kosárlabda Szövetség pedig 1 milliót, amelynek 30 százalékát köteles a Zsalgirisz Kaunasz klub rendelkezésére bocsátani.- Szaboniszt Portlandban berendezett négyszobás lakás várja, s egy helyi élelmiszer-, illetve ruházati boltban korlátlan folyószámla áll rendelkezésére.- Szabonisz tetszés szerinti márkájú gépkocsit választhat magápak, ehhez a klub sofőrt biztosít a számára, továbbá a háztartás vezetéséhez takarítónőt és szakácsot. Sőt - ez nem vicc, hiszen szerepel a szerződés írott pontjai között Szabonisz, aki szenvedélyes horgász, rendszeresen nagyobb adag csalit kap az egyesülettől.- Abban az esetben, ha az elkövetkező két év alatt Szabonisz megnősülne, feleségének tartózkodási költségeit is fedezi az tgye- sülét. Abban is megállapodott a Portland és a Zsalgirisz, hogy a szovjet bajnokság döntő mérkőzéseire hazaengedik Kaunaszba Szaboniszt, hogy szerepeljen r.égi csapatában. Végül - mintegy ráadásként - o Portland minden költség fedezésével meghívta a Zsalgiriszt egy őszi egyesült államokbeli vendégszereplésre. lyen a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem mosonmagyaróvári kara, a 4. helyen a Pécsi ©rvostudományi Egyetem, az 5. helyen a Veszprémi Vegyipari Egyetem, a 6. helyen a Soproni Erdő- és Faipari Egyetem csapata végzett. A Bolyban megrendezett Böhler György emléktorna végeredménye: 1. Bólyi öregfiúk, 2. Mecseknádasd, 3. Nagyhar- sány. TÁJFUTÁS A szenior országos bajnokságon szerepelt pécsi sportolók közül a férfi 40 éveseknél dr. Kovács László (PVSK), a 45 éveseknél Nagy Lajos (PVM) nyert bajnokságot. CSELGÁNCS Körzeti rangsorverseny, Barcs. Baranyai győztesek. Leányok: Varga, Ember, Kirsch (Bere- mend), Csermák D., Csermák ). (Mohács), Gyenis (Szentlő- rinc). Rácz László bemutatkozott az Espanolban Rácz László elfogadhatóan játszott a bemutatkozó mérkőzésen, de végül is „elmerült az Espanol általános korlátoltságában" - írja a La Van- guardia. A tekintélyes barcelonai napilap egész oldalon elemzi a katalán fővárosban szombaton leiátszott Espanol- Malaga találkozót, amely a vendégek 1-0-ós győzelmével ért véget, és az Espanol számára közel hozta a kiesés veszélyét.- Az Espanolban debütált a várva várt Rácz, azonban a szovjet játékos — akit egyáltalán nem kell bemutatni — szinte elveszett a Sarria stadion gyepén. Fontos volt, hogy színre lépése mielőbb megtörténjék a bajnokság kegyetlen hajrájában. Csakhogy szombat este közte és játé - kpstársai között hiányzott az egyetértés. A közönség azt várta, hogy Rácz a megváltást hozza, mintha valami isteni küldött lenne az Espanol kieséstől való megmentésére, csakhogy g valóság legtöbbször sokkal szomorúbb, mint az ábrándok. — Ott kellett lenni a Sarria stadionban ohhoz, hogy az ember láthassa; miként buzdították társai Ráczot. Hallani kellett volna, amint egy-egy szabadrúgásnál vagy szögletnél biztatták. Igen ám, de Rácz egyelőre ebből semmit nem ért. A balszélre vezényelt középpályás számtalanszor ösz- szetévesztette saját helyét o Maetre edző által kijelölt tereppel. A La Vanguardia beszámol arról is, hogy Rácz Lászlónak a szombati fellépés előtti percekben az egyik legnagyobb spanyolországi könyvkiadó milliós szerződést ajánlott, ha megírja a peresztrojkával kapcsolatos sportbeli tapasztalatait. Az újság labdarúgásszakértőjének megítélése szerint Rácznak előbb-utóbb meg kell értenie, hogy az Espanol csapatában az irányítást kell kézbe vennie a pályán. Csakhogy itt hiába keresi Prota- szovot, Litovcsenkót vagy Za- varovot, és nincs mellette Mi- hajlicsenkó és Belanov sem. Itt, akinek szava van, akitől az eredményt várják, aki a csillag - az ő. Totótájékoztató A. Sportfogodási ét Lottóigazgató- aóg közlése szerint a 14. heti totó- nyeremények az illeték levonása utón a következők: 13 plusz 1 tolálatos szelvény 21 darab, nyereményük egyenként 264 829 forint, 13 tolálatos szelvény 39 darab, nyereményük egyenként 143 888 forint, 12 talólatos szelvény 1626 darab, nyereményük egyenként 3389 forint, 11 talólatos szelvény 17 436 darab, nyereményük egyenként 334 forint, 10 tolálatos szelvény 109 437 domb, nyereményük egyenként 80 forint. A közölt adotok nem véglegesek. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ ‘ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Három kiállítás képei Nem mindennapi dologgal hívta fel magára a figyelmet a hétvégi fordulóban a megyebajnoksógban szereplő Pécsi Postás csapata: a Somberek elleni pécsi mérkőzésen egyszerre három játékosát állította ki a játékvezető: Baumannt, Nemest és Koronicsot.- Az első kiállítás jogos volt, mert Baumann hátulról felrúgta Dárdait. A második előtt Koronics, a csapattársam jogtalanul kapott egy sárgát, mire azt mondtam a bírónak: „Gratulálok, sporikám!" Erre leküldött, holott nem gúnyosan szóltam hozzá. Rögtön utána Koronicsnak is felmutatta, a pirosat, mert ez volt a véleménye: „Hagyd, nem ért hozzá!" A háromból csak az egyik kiállítással, az elsővel értettem egyet, bár ehhez hasonló szabálytalanságok azon a meccsen sokszor előfordultak korábban is. Gyengén vezették a bírók a meccset, elrontották a hétvégünket. Erre a három szigetvári játékvezetőre panaszkodnak más csapatoknál is. Elég, ha csak annyit mondok: végig sus- torgott a játékvezető Dárdaival, láthatóan jól ismerik egymást, jól elvoltak egymással. Kérdezem, hogy lehet vidéki bírókat küldeni egy fontos meccsre, amelyen a feljutásra esélyes együttes játszik, amely éppen vidéki? Erre is oda kellene figyelni — mondja a történtekről Nemes László, a P. Postás csapatkapitánya, az egyik kiállított. Nem lennénk sportszerűek, ha nem kérdeztük volna meg a másik felet, Varga Ervin játékvezetőt.- Az első kiállítás szándékos szabálytalanságért történt, a másik kettő pedig azért, mert nyomdafestéket nem tűrő hangon küldtek el melegebb éghajlatra a Postás-játékosok. Gondolkodás nélkül állítottam ki valamennyiüket, ugyanígy megtenném ma is, tehát semmit sem bántam meg. Különben is, a postások sok mindent megengedtek maguknak a meccsen. Nem álltak meg szó nélkül egyetlen ítéletet sem, ketten közülük gyakran színészked- tek, úgy henteregtek a pályán, mintha súlyos sebesültek lennének, sokat szabálytalankodtak. Nem tudták egyszerűen elviselni a vereséget. A legarrogánsabb közülük a középhátvédjük, az a Nemes volt. . . Most tegyen az ember igazságot. Nem teszek, nem is ezért kérdeztem meg mindkét felet. Majd a fegyelmi bizottság úgyis rekonstruálja a történteket... H. L. Lendl kivándorló útlevelet kapott A csehszlovák hatóságok eleget tettek Ivan Lendl teniszező kérésének, és a csehszlovák állampolgárságát megőrizve kivándorló útlevelet kap — hangzott el azon a ke- rekasztal-beszélgetésen, amelyet a dél-csehországi Sobeslavban rendezett olvasóival a CSKP lapja, a Rude Pravo. Vladimir Slobodzian, a lap sportszerkesztője nem jelölt meg pontos időpontot, hanem azt mondta, hogy a csehszlovák ható ságok ,,ezekben a napokban" teljesítették Lendl kérését, és ,,a kivándorló útlevelet meg fogja kapni". A kerekasztal-beszélgetésen, amelynek az anyagát hétfőn tette közzé az újság, Slobodzian megjegyezte, hogy Lendl már évek óta nem képviseli Csehszlovákiát a Davis Kupán, de más versenyeken való részvételét annak lehet venni. Lendl nem szűnt meg csehszlovák állampolgár lenni, bár néhány éve az Egyesült Államokban él — tette hozzá a sportszerkesztő, megemlítve, hogy Lendl tavaly kérte a csehszlovák hatóságokat, állampolgárságának megtartásával kivándorló útlevelet kaphasson. Sportsegély egy kitűnő edzőnek A Sportsegély Bizottság 50 ezer forint támogatást szavazott meg Leposa Ferenc ökölvivóedzőnek.- Kivételt jelent a mostani döntés olyan szempontból, hogy nem egy volt élsportolót részesítettünk segélyben — mondta el Monspart Sarolta, a Sportsegély Bizottság Kuratóriumának soros elnöke az MTI-nek. — Leposa Ferenc 9 évig maga is versenyzett, sikereit mégis edzőként érte el. Mestere volt többek között az Európa-bajnok, olimpiai ezüstérmes Orbán Lászlónak és a sokszoros bajnok Csötönyi Sándornak, oki később maga is edző lett. A kitűnő sportember alapító tagja volt a Tolna Megyei Ökölvívó Szövetségnek, majd a Szekszárdi Dózsában edzősködött. 1971 - ben érszűkület miatt amputálni kellett az egyik lábát, majd 10 évvel később a másikat is. Jelenleg egyedül él, és ismét nehéz műtét előtt áll. Megítélésünk szerint pályafutása során oly rengeteget tett a sportért, ami természetessé teszi, hogy a sporttársadalom válságos helyzetében se feledkezzen meg róla, és a maga módján segítse. 1" 1,1 " ............ 1 ■ ■ mind en szerdán ^ árengedmény! 1989. április 12-én AKA-GYROS grillező 1570,- Ft helyett 1000,- Ft N 501 5 lit. átfolyó bojler 1690,- Ft helyett 1000,- Ft 10 lit. horg. öntözőkanna 78,50 Ft helyett 55,— Ft Amig a készlet tart! Nyitva tartás: 8.00 órá.tól 18.00 óráig. Versenyzünk Önért Verseny utcai áruházunkban!