Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-11 / 99. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek Dunántúli napló XLVI. évfolyam, 99. szám 1989. április 11., kedd Ara: 4,30 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Pécsett, a szabolcsfalui boltban szinte minden kapható, azonban mégis jó lenne a lakóterületre egy ABC áruház Napirenden (kívül) a környezetvédelem, valamint a hátrányos helyzetű térségek Veszélyes 9 környezetre a garé—bostai veszélyeshulladéktároló 2000-ig minden faluban lesz távhívásba kapcsolt telefonkészülék Kapjanak a falvak igazi érdekképviseletet Területi csoportokat alakítottak a tanácstagok Való igaz, a tanácsüléseken általában az elsőként szereplő ,,Beszámoló a lejárt határidejű tanácshatározatok végrehajtásáról" című napirendi pontot gyorsan pár mondattal elintézték eddig. A tegnap délelőtt megtartott Baranya Megyei Tanács ülésén Piti Zoltán tanácselnök a megnyitó szavak után arra hívta fel a résztvevők figyelmét, hogy a jövőben ennek a pontnak a megtárgyalása az eddigiektől eltérő kell hogy legyen. A gyors változások kényszerítik ki ezt, sőt azt is, hogy - mint ahogy Piti Zoltán javasolta — a testület vállalkozzon a szokásos menetrenden kívüli rendkívüli ülésekre is, hogy a tanácsi apparátus gyorsan reagáljon a változásokra és az időszerű kérdésekre valóban időszerű állásfoglalást hozhassanak. E törekvésnek szinte bizonyítékául szolgált, hogy az előre előterjesztett napirendeken kívül dr. Tóth Sándor elnökhelyettes aktuális, a közvéleményt most érdeklő környezetvédelmi problémákról, Ófalu, valamint Garé—Bosta ügyéről szólt. A következő tanácsülést tűzte tulajdonképpen napirendjére a téma tárgyalását, ám annyira felgyorsultak az események, hogy nem lehet halogatni a vele való foglalkozást és a sürgős intézkedések meghozatalát. Az ófalui atomhulladék-temető sorsával kapcsolatban a tanácselnökhelyettes elmondta, hogy jelenleg abban .tudnak segíteni a községnek, hogy szorgalmazni fogják, minél előbb szülessen végleges döntés. (Folytatás a 2. oldalon) A megyei tanácstagok választóik elkötelezett képviselőivé váltak A Baranya Megyei Tanács ülése A Spanyol Szocialista Munkáspárt küldöttségének látogatási A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn Budapestre érkezett a Spanyol Szocialista Munkáspárt küldöttsége lose Maria Benegas, az SSZMP Végrehajtó Bizottsága tagja, a párt szervező titkára vezetésével. A delegáció tagja Elena Flores külügyi titkár és Francisco Fernandez Ma rugón gazdasági és szociálpolitikai titkár, a vb tagjai. A repülőtéren Kótai Géza, az MSZMP KB tagja, a KB nemzetközi pártkapcsolatok osztályának vezetője köszöntötte a spanyol vendégeket. Jelen volt Luis de la Torre de Andrés, Spanyolország budapesti nagykövete. A délutáni órákban Lukács János, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, .a KB titkára a Központi Bizottság székházában megbeszéléseket folytatott az SSZMP küldöttségével. Arafat Lengyelországban Lengyel—palesztin csúcsszintű tárgyolások kezdődtek hétfőn Varsóban, lasz- szer Aralat, a Palesztinái Felszabaditási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke, a kikiáltott palesztin állam feje találkozott Wojciech laruzelskivel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárával, az államtanács elnökével. Arafat hétfőn érkezett kétnapos hivatalos látogatásra Lengyelországba Jaruzelski meghívására. Ez Arafat első hivatalos európai útja a kikiáltott palesztin állam elnökének minőségében. Varsóban biztosra lehet venni, hogy tárgyalásai során megállapodnak a PFSZ állandó varsái képviseletének nagykövetségi szintre való felemelésében. A kőbánya a Szársomlyó oldalában. Ez okozza a hegy vesztét. A rendkívüli tisztaságú mészkő kitermelésének a bővítése egyértelmű merénylet a természet- és környezetvédelem, a Szársomlyó ellen. (írásunk a 3. oldalon.) Harckocsik Tbiliszi utcáin Grúziái helyzetkép 18-ra emelkedett a halálos áldozatok száma A tbiliszi központi kórház illetékeseinek hétfői közlése szerint két asszony meghalt azok közül, akik a grúz fővárosban vasárnap reggel lezajlott tüntetés során megsebesültek. iqy 18-ra emelkedett a tüntetők és a karhatalmi erők közötti összecsapások halálos áldozatainak száma (A DPA nyugatnémet hírügynökség moszkvai tudósítójának tbiliszi ellenzéki forrásokra hivatkozó — más forrásból meg nem erősített - jelentése 30- 50 halottról beszél.) Moszkvai tudósítók Tbilisziből telefonon szerzett értesülései szerint grúz ellenzékiek arra szólították fel a lakosságot, hogy ,,a karhatalmi erők erőszakos beavatkozása miatti tiltakozásul" folytassák a még pénteken meghirdetett általános sztrájkot. Ellentmondásos jelentések érkeznek arról, hogy a sztrájkfelhívásnak milyen foganatja volt. Egyes hírek szerint az orvosokon és a pékeken kívül szinte senki sem vette fel hétfőn a munkát. A grúz külügyminisztérium szóvivője a Reuter brit hírügynökséggel azt közölte, hogy az üzemekben zajlik a normális termelőmunka, és a városban nyugalom van. Hozzátette egyébként, hogy Tbiliszi utcáin páncélozott járművek, harckocsik járőröznek, és megakadályoznak minden gyülekezési kísérletet. A szovjet külügyminisztériumban a külföldi újságírókkal közölték, hogy egyelőre nem utazhatnak Tbiliszibe. Köimíivelödési-közgyfijleniényj intézményeknek Jelentős központi bérfejlesztés Az értelmiségi foglalkozások közismerten nem túl magas átlagbéréhez viszonyítva is keveset kerestek a közművelődési, közgyűjteményi intézmények dolgozói, akiknek bérét legutóbb 1977-ben rendezték. A SZOT és a kormány vezetőinek tanácskozása az elmúlt évben figyelemre méltó eredményeket hozott: A Minisztertanács 3925/1988. sz. határozata értelmében a közművelődési és közgyűjteményi intézmények dolgozói 1989. április 1-jétől központi bérpolitikai intézkedésben részesülnek. A helyi bérfejlesztések végrehajtására a Közalkalmazottak Szakszervezete és egyez(Folytotás a 2. oldalon) Ígéretes kapcsolat Együttműködés az Eurochambers-szel ígéretes kopcsolat kiépítését kezdte meg a Magyar Gazdasági Kamara a Közös Piac országainak komaráit tömörítő szövetség, az Euro- chambers vezetőségével - mondotta brüsszeli tárgyalásait követően Lőrincze Péter, a Magyar Gazdasági Kamara főtitkára. Lőrincze Péter Belgiumban Joachim von Bü/ow-val, az Eurochambers főtitkárával folytatott megbeszéléseket. Az Eurochambers a közös Piaci üzleti körök képviseletében véleményt mondhat a közösség gazdaságát érintő - előkészületben lévő - in-, tézkedésekről. A szövetség egyes kérdésekkel - a szállítás, a regionális politika, a 'kereskedelemszabályozás - szakosított bizottságai révén folyamatosan foglalkozik. Az Eurochambers-szel kialakí-- tandó együttműködés keretében a magyar vállalatok létfontosságú információkhoz juthatnak majd a közös piaci integráció továbbfejlesztéséről, az 1992-ben befejeződő átalakulásról. Amennyiben az Eurochambers tanácsa is egyetért ezzel, a Magyar Gazdasági Kamara már az idén meghívást nyerhet o szövetség egyes, Magyarországot érintő rendezvényeire. Ez lehetőséget adhat, hogy a kamara szakemberei egy-egy előkészületben lévő intézkedéssel kapcsolatban kifejthessék véleményüket. Ilyen lehetőséget még egyetlen szocialista ország kamarája sem kapott. Zsúfolásig megteli tegnap este a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházának nézőtere; a társulat tagjai műsort adtak a nemrég autóbaleset következtében tragikusan elhunyt színművész, Sipos László és Güth János dramaturg emlékére. Az „és megint a ró- 1 . • •' e'm>ü összeállítás szép vallomás volt Írókról, színészekről, a színházról, a művészi alkotómunka szépségeiről, nehézsé- ae,í?j.T ° tagjai verseket, monológokat, dalokat, tánco kát, operarészleteket adtak elő. A teljes bevételt a két művész csalódjanak megsegítésére ajánlották fel. Läufer László felvételei