Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)

1989-04-22 / 110. szám

' Ida

m sebzi föl

A táj nyugalma végleges, nem sebzi föl a lépted.

Nem visszhangozza a neved. Atjárhatatlan éjek emelnek örökös falat, bazalttornyod elébed.

Ezer megvakult virradat éli őrt mozdíthatatlan «vényén ezer éjnek.

di József

ornácon

Ne mutasd magad gyöngének Nálad gyöngébbeknél Stéthordják hírét kudarcodnak Kudarc? — Osszgyüjteménye Elemi kísérleteknek Példatár I — Hirtözsdések Spekulációihoz Minősíthetetlen „győzelem” EJnünneplés egy lélek —

S jelenléttelen tornácon

ö Dudiltagy útra szülőknek

llerszörnyek szájában virág, s**kelykapuk, csontok, kopjafák, '•»iafákon csángó név, magyar, székely, kit honi rög takar.

Mjon oz, ki érez még erőt 'I siratni ősi ház előtt,

,ar szavakat halkan súgni csak, ""»ként él, de lélekben szabad.

l8ii«n, kinek sorsa mór sebes, me9vakitott s nem lát már eget. "'bolt házak, felperzselt mezők Po,szemként áll az Isten előtt.

'^váltódhat, még ne jöjjön el,

1 aii kinek már senki sem felel ,ni*> jöhet, és mégis ott marad, ^odjon egy hazát, mely szabad.

Orosz utazó feljegyzései

Bronyevszkij a XIX. századi Somogyról

Chaplin a „Cirkusz" című filmjében

írók, művészek Chaplinről

Filmjei nézők millióit bűvölték, bűvölik el

Charlie Chaplin, a zseniális színész, a nagyszerű rendező alkotásai a nézők millióit bűvölték s bűvölik el ma is. Elragadtatott sorokat vetnek papírra kortársai: művészek,

költők, színészek, filmrendezők. Néhányat idézünk közülük.

„Chaplin a film költője. Filmjei valóban filmszerűek, mélyen költőiek, mert a gyerekes beállítás sajátos távlatot ad nekik. Az élet apróságainak költészetét látjuk, a jelentéktelen tárgyak néma életét, amely csak a gyerekeket és a dologtalan csavargókat érdekelheti. Mégis, éppen ez az elidőzés az apró részleteknél teremti meg a leggazdagabb filmköltészetet. Ezért mestere Chaplin mindenek felett annak a különleges, nem irodalmi, tiszta filmanyagnak, amelyről annyit álmodoznak az éles eszű filmesztéták ... A film alkotását nem az ötlettel, a forgató- könyvvel kezdi meg, hanem azzal, hogy megragadja a valóság apró részleteinek eleven anyagát. Induktív költő, nem deduktiv. Nem saját maga formálja a film anyagát. Ellenkezőleg, önmagától bomlik ki és nő meg az, mint valami élő virág. Ezt a virágot Chaplin szíve vérével öntözi, mélyebb értelmet varázsol belé. Chaplin nem a halott anyag szobrásza, hanem az eleven

élet művészi kertésze" - írta róla Balázs Béla.

1916—17-ben, az amerikai Mutual cégnél készült tizenkét Chaplin-film (Az osztályvezető, A tűzoltó, A rendőr, A zenész stb.) megtekintése után jegyezte meg Delluc, francia

író, drámairó, filmrendező: „mesterét, Max Lindert már messze maga mögött hagyta, moliére-i magasságig emelkedett."

Ezekben az években Elie

Faure Shakespeare neyét idézi Chaplinnel kapcsolatban. És Shakespeare neve újból felmerül a Rivaldafény című film kapcsán, 1952-ben: „A

nagy színész és rendező

egyik művében sem közelítette meg ennyire Shakespe- are-t, akinek gondolati mélységét és közvetlen kifejező

erejét egyaránt örökölte” vélekedett Georges Sadoul filmesztéta.

Chaplin a némafilm királya volt. Aki mindent ki tudott fejezni mozdulatokkal, gesztu- • sokkal. Attól tartott, ha megszólal, nem mindenütt értik meg. - „De lángeszének ha- sonlithotatlan ereje, amely első kis komédiájában éppen úgy megnyilvánult, mint utolsó filmjeinek tragikus nagyságában, megállta a versenyt a hangosfilm Hollywoodjának csupán szalmalángként sziporkázó tehetségeivel" - 'fia Sadoul.

„Charlie Chapl.in ma talán egyetlen művésze a filmnek.

A némaság és a mozgás művésze, és a rendezés, a technika, ördögi mestere ez a furcsa, szomorú ember" — Radnóti Miklós írta ezeket a sorokat 1928-ban, a Cirkusz című film ürügyén.

„Chaplin a célzások és ki; hagyások segítségével valósággal lemeztelenítette művészetét, s mindamellett közérthető tudott maradni... A Cirkusz című filmben a komikus, a tragikus és patetikus vonások után új elem mutatkozik művészetében: a keserűség. S ez már soha többé nem hagyja el" - írja Georges Sadoul.

Georges Arles, az egyik legnagyobb angol színész mondta: „Mindig azt hittem, hogy filmen harsányan kell játszani, de később rájöttem, hogy a színpadról a filmműterembe lépő színész legfontosabb teendője a mérték- tartás. Az önkorlátozás és az utalások művészete a mozivásznon legjobban az utánozhatatlan Charlie Chaplin játékában figyelhető meg."

S végül egy MajakovszkiJ- idézet: „Chaplin bajuszkái/

őriznek ma mindent, / mi Európa arcán / még európai."

Összeállította;

Kádár Erzsébet

°zok akár ne

A* első fele- aki most itt- ‘■’dik volt már. {• isten nyu- “enne voltom °sszekerültünk. szegény, az

i'Sjhogy meg- !| ° már el is én, uram, skkel. Dolgoz- arn akkor is, inkább én . e9V hétig, ?. e9Y kis zsí- °ztem, vasaljam, mintha Ssz°ny is. Né- ? , ezt-amozt, ,?,Qmészkodtak,

alták.

'öreg, meg- j a szavain, °rmálja mon- l°J?m, ha va- ^ál a fák alá

az árnyékba, melléje ül az öregember is. S ha kérdezik, beszél.- És a fiai?- Rendesek voltak azok, uram, olyan rendes gyerekek, hogy na. Mikor már tudtak, segítettek. Meg tanultak. Mert azt akartam, hogy tanuljanak. Ha nem is miniszter, de legalább szakmunkás legyen belőlük. Lett is.

Aztán megismétli újra, kicsit féloldalra dől közben a füvön, ránéz a kutyára is, mintha, annak kéne igazolni, amit mond.- Lett is. Csak az a nagy jó isten tudja, mit küszködtem én azokért. Aztán, amikor már felnőttek, szakmát szereztek, megnősültem. Azt ’ gondoltam, elég volt egyedül. Ők is elmennek dolgozni, nagyon magam leszek. Hát megnősültem. Rendes, jó asszony volt, nem mondta az egyik fiamnak se még azt se, hogy állj odébb. Nem érezték azok azt soha, hogy mostoha van a háznál. Ügy volt* minden, mint addig. Csak ők nagyok lettek. Emberek. És elmentek dolgozni, ugye, ki erre, ki arra. És ritkán jöttek. Azt hittem, Így kell ennek lenni.

Cigarettát vesz elő egy ócska, régi bádogdózniból. Kossuth vagy Munkás lehet, a dobozát eldobhatta, s rábízta őket a dóznira, ne törjenek annyira. Nyújtja felém is, jó szívvel, látom. Mintha a hálája lenne a mozdulatban, a hála, hogy meghallgattam.- Aztán nem jöttek. Még ritkán sem. És nem is irtok. Kezdtem magamban gondolkozni. Mi lehet ennek az oka? Hiszen ha nem lettem volna jó apjuk, ha ütöttem, vagy éheztettem volna őket. De nekem mindig munka volt a kezemben, uram, meg a gyerekek a szivemben, úgy higy- gye el, ahogy mondom.- Egyszer aztán a fiam itt járt Debrecenben. Hallottam. Találkozott vele egy ismerősöm. Kérdezte tőle, hát apádat nem akarod megnézni? A fiam meg azt mondta: nincs neki semmi néznivalója rajtam. Amikor ezt elmondták, akkor tudtam meg, uram, hogy én már itt maradtam magamban. Asszony nélkül, gyerekek nélkül. Nincsenek fiaim. Bár kettőt neveltem fel, etettem őket, mint a madarak a kicsiket.

Csönd ül közénk, amilyen csak szikrázó nyárban hűvös vízparti erdőben lehet, ha körül gyerekek alszanak, s két férfi fekszik egymás mellett, rágják a keserű fűszálakat. Hát mit is mondhatok én most ennek az embernek?- Azért... írni kellett volna... talán mégis...- Azért irtom ...

Már nem kérdezek semmit. Csak ő mondja:- Kérdezzen meg mindenkit a faluban, uram, milyen apja voltam a két fiamnak. Nem ittam én pálinkát, csak ha disznót öltünk, akkor is egy kupicával a hideg ellen. Bort meg névnapkor, savanyút, olcsót. Meg nem vertem tán egyszer se őket. Az asszonyokat se bántottam én soha ... Hát látja ... mégis Így kellett maradnom.

Magamban mondanám már, hogy ez a szülők sorsa, meg hogy addig az övék a gyerek, amíg kicsi, aztán úgyis elviszi másfele az idő. De minek mondjam? Vigasznak késő és üres. Filozófiának meg hazúg, és önmagát csalja vele az ember. Vagy éppen a majdani keserűség ellen akarja már most bebiztosítani magát. Jobb hát, ha hallgatok.

Az öreg feláll.

— Na, menjünk a hivatal után _ mondja, hóna alá veszi a botját, megigazítja a kalapot meg a fekete ujjast magán és elindul.- Isten áldja - köszönök én is szorító torokkal.

A kutya észreveszi, megmozdul ő is. Nyújtózik, úgy áll fel.

S az öregember felmagasodó árnyéka rádől a vízre. Megy, megy. hóna alatt a hivatalával, nagyon maga van itt a szikrázó víznél.

Megy, megy, alázatosan és meggörnyedten.

Mögötte a kutya.

Az elfogultságtól mentes önarcképhez hozzátartozik, hogy figyelemmel legyünk a külhoni utazók leírásaira. Tekintetbe kell vennünk, de ez nem jelenthet kritikátlan elfogadást. Hiszen az idelátogatók szintén csak szubjektív képet közvetíthetnek, az előjel attól függően változik, hogy milyen érzelmekkel lépték át a határt. Az elfogadás és a távolságtartás között, ingadozott a múlt század elején Vlagyimir Bog- donovics Bronyevszkij (1784- 1836), orosz kisnemesi származású Író. Élményei jelentős részét annak köszönhette, hogy tengerészeti hadapród iskolát végzett, s 1801-től folytonosan hajózott, harcolt o francia és a török flották ellen. így kerül Triesztbe. Ott parancsot kapott, hogy bajtársaival együtt, gyalog térjen vissza Oroszországba.

A bécsi Udvari Főhaditanács engedélyezte 1801. tavaszán, hogy Magyarországon át utazzanak.

Útinaplójába - maga mondta -, feljegyzett mindent, amit arra érdemesnek látott, s ami felkeltette a kíváncsiságát. Ránk nézve nem a legkedvezőbb a kép, mert azt látta, hogy a stájer-magyar határ átlépésével, sok minden megváltozott. A szép vidék, a csinos épületek, az erőteljes parasztok eltűntek. Gyászos tájék fogadta őket; sártól borított országút, békák és legyek mindenütt. A lakosság sem emlékeztette Bronyevsz- 'kijt arra, amire a magyarok bátorságának híreiből következtetett. Mondatai szomorú fényt vetnek a jobbágyság állapotára: „Az ócska rongyokba öltözött parasztasz- szonyok földre szegezett pillantásában szomorú csüggedtség; alázatos görnyedt- ségük minden találkozásnál hangosan beszél arról, milyen régen megszokták mór a megalázó rabságot. Mezítlábas asszonyok, kócos, fésületlen hajjal, sárgás, sápadt arccal." A Tardy Lajos fordításában idézett sorok, mintegy előkészítik a következtetést, amihez a szerző eljutott: a felvilágosult Európa nem terjed túl Magyar- ország határain!

Ennek jegyében vezette katonáit a Dunántúlon át. 1810. április 10-én és 11-én menetelt a csapat Somogy megyében. Az útvonalról több települést említ Bronyevszkij; Nemesvidet, Szó- ládot, Szemest, Lengyeltótit. S, ha a határon valósággal megrettent az élményektől, itt már - legalábbis a tájban kedvező képeket rögzített. Ennek egyik oka a Balaton. Ilyen bekezdéseket olvashatunk Utazás Trieszttől Szentpétervárig 1810-ben című oroszul 1828-ban megjelent könyvében: „Az út Marcaliig felüdített. Kicsit szemerkélt az eső, de aztán kibújt a nap a felhők közül; nagyon szép volt az idő. Az erdei út dombok között vezetett; tölgyek, nyárfák, diófák, friss leveleik pompájában gyönyörű szép kert benyomását keltették. Sohasem fogom elfelejteni ezt az erdőt és azt a pillanatot, amikor egy magaslatra érve, elénk tárult a Balaton."

A mocsarat és a sarat erre is észrevette, itt-ott a sivárságot ugyancsak, de a szőlőskertek csodálkozással vegyes örömöt okoztok. Aztán a „gyönyörű Marcali falu”-ról beszél, ahol két

napig pihentek. Némi meglepetéssel vette észre, hogy a házak kőből épültek és a parasztporták módosnak látszottak. Viszont az emberekkel nem volt kibékülve, mert a vendégszeretetet sehol nem tapasztalta. Azt jegyezte le, ha nem lett volna fogadó, ahol jó bort és ízletes halételt kaptak, akkor ebéd nélkül maradnak, mert ] a földesúr megtiltotta a parasztoknak, hogy a katonai oszlopnak bármit eladjanak.

Marcali után egyetlen helyen szerezhettek tapasztalatot a hírekből hallott magyaros vendégszeretetről: Lengyeltótiban. A falu föl- • desura meghívta az oszlop tisztikarát ebédre és vacsorára. Érdekes azonban, hogy o földesúr nevét pontatlanul irta, Kisics bárónak nevezte. Csak gyanítani lehet, hogy miért. A naplószerűen készített feljegyzéseket több, mint tizenöt évvel később rendezte sajtó alá Bronyevszkij, s olyan nevek, mint a Lengyel család, vagy báró Pászthory Menyhért, nagy nehézségeket okozhattak (ha egyáltalán feljegyezte), egyszerűbb volt o valahonnan előbukkanó Ki- j sics nevet leírnia. Ilyen bir- I tokosra a történelmi adatokban nincs nyom, s a szerző feljegyzései a területet bér- | lő báró Fechtig-családra sem helytállóak. A vendéglátás -során, Bronyevszkij ar- j ra számított, a lovagi közép- , kor szertartásossága eleve- j nedik meg a kastélyban. Ehelyett, német udvariasság- i gal, a gazdaság megtekintésével és billiárdozással telt az idő. Az mindenesetre nem | kerülte el figyelmét, hogy a szalon a legmodernebb bécsi bútorokkal volt berendez- \e, s az európai muzsika élvonalát idéző koncertet adtak, a csolád hölgytagjai pedig német és olasz, majd magyar dalokat énekeltek . . .

A szerző mindebből arra következtetett, hogy az európai szellemiség hiányát túlságosan hamar irta le.

Marcali és Lengyeltóti mellett, természetesen a Balaton tette a legnagyobb ho- ; tást Bronyevszkijra. Szemesen, ahol egy éjszakát töltöttek. a paraszti építészet sajátosságait vette észre (ti. a falu építészete a hunok majdani táboraihoz hasonlatos). S aztán jött az esti barangolás a tóparton. A beszámoló itt már-már költői emelkedettségű: „örömmel

legeltettem szememet a hatalmas vízfelületen, amelyet egyébként sivár, szomorú vidék vesz körül. A szem be sem tudja fogni látásával a roppant, sima víztükröt, mely a boldogság múltával beköszöntő bajokra, megszámlálhatatlan veszélyekre emlékeztet. A szemben lévő part magas és teleépült falvakkal, egyikük meredek fokon emelkedik, előtte két- árbócos vitorlásdereglyék. A mi partunk alacsony és kevéssé lakott, homokos, domb nélküli pusztaság."

Bronyevszkij, tengerész létére, természetesen vonzódott a tóhoz. Átélt egy vihart, megkóstolta a balatoni halakat. Részletező leírásain érződik az idegen szem frissessége. Ezért mondhatjuk, hogy útinaplója számunkra is érdekes adalékokat tartalmaz. Tardy Lajosnak köszönhető, hogy legalább részben hozzáférhetővé tette magyarul.

Laczkó András