Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)
1989-04-02 / 91. szám
Galamb az aszfalton Rétfalvi Sándor újabb alkotó korszakában Vári Évával arról: miért is érdemes? Élt egyszer Pécsett egy szobrászművész. Húsz évig élt o vórosbon, ahol van egy alkotása, pontosabban, ahol egy alkotása von: egy korpusz a Havihegy tetején. Keresztre feszitett Krisztus a város felett. Kinek mit mond, nem tudhatom. Nekem, a messziről érkezettnek jelkép. Kétezer év, ötszáz vagy az utóbbi 45 szimbóluma? Mikor mi. A művész szerint olyan alkotás, ami lehetőségként 100 évben adódhat egyszer. Püspöki megrendelésre . készült 1970-ben. Utána a művész több megbízatást nem kapott a városban ... Rétfalvi Sándornak hívják, .Munkácsy-díjas. A JPTE-n idő közben egyetemi tanszékké szervezett Rajz és vizuális nevelés tanszékvezető tanára. 1941-ben született a délerdélyi Aknász latinán. »Apja a sóbánya főtárnokmestere, anyja tanítónő. Negyvennégyben a család Magyar- országra szakadt. Rétfalvi a budapesti művészeti gimnáziumban érettségizett, már Somogyi mester keze alatt. A főiskolán 1964-ben kaEz most a legnagyobb öröm a számára. 1984-'ben Nagykanizsára költözött családjával. Itt van műterme is, itt kerestem föl tervei iránt érdeklődve. ömlött bélőle a szó, o terv, az elképzelések sora. A siklósi telep rendkívül izgalmas féldrágakő-programja. Minden föltétel együtt áll a viaszvesztéses bronzöntés fi. nomöntödéjében. És több új műve született, készül az utóbbi 4-5 évben.. Egyebek közt carrarai márványból egy Zrínyi-fejes ablak, amely tűzfalra kerül a vár felszabadulásának 300. jubileumán. A nagy méretű (5x6-os) Olajbányász-emlékmű az 50. évfordulóra, a „125 éves a Délivasút"-reliefje a kanizsai állomás falára készült. A Hungária Nagyhotelbe kü- lönbözö szolgáltatási ágazatok „jeleit" öntötte bronzba; Lenti részére pedig 95 köbméter mészkőből faragta meg a város (6,8x7 m-es) Hősi emlékművét. Újabb alkotó korszakához további sok szépet kívánunk. Pécsi tisztelői nevében: Wallinger Endre háttá először a közönség képeit. Közben és azóta, művészi pályája eddigi húsz esztendeje során, számos jelentős hazai és nemzetközi csoportos kiállításon vett részt és rendszeresen jelentkezett egyéni tárlattal is. Művei bejárták Európát és a világot, Velence, Madrid, Párizs, Stockholm, Mexikón át egészen Tokyo és Szöulig. Magyarországon a budapesti Műcsarnokban 1983- ban megrendezett nagysikerű gyűjteményes kiállításával összegezte addigi munkásságát. Keserű Ilona sokoldalú művész. Alkotótevékenysége nemcsak a festészet, de a plasztika, az alkalmazott művészetek (jelmez, játék) és a fotó területére is kiterjed. És mint a JPTE rajz tanszékének docense, alkot az ifjúság körében is. Látni, befogadni és továbbadni tanítja o felnövekvő művész- és rajzpedagógus nemzedéket. Művészetében nem elégszik meg a látott és megélt élmények egyszerű képi átalakításával. Tudotosan, módszeres kísérletezéssel keresi a formák és a színék számára tökéletes harmóniáját, a szín és a tér, majd a hang kapcsolatát, egymásra hatását. Így jöttek létre a hatvanas-hetvenes években a hullámvonalas, „sírköves” festmények, a nyolcvanas években pedig a szivárvány valamennyi színében és árnyalatában pompázó, az emberi bőr színével harmonizáló művek. Képei sajátos teret alkotnak. Plasztikusságukat a színek mozgalmas játékával, vászondomboritá- sain az egymásba kapcsolódó formák térdinamikájával hozza létre. Legújabb alkotásait, a „M/nd" és az „Utóképek" sorozatokat ez év februármárciusában állította ki a budapesti Ernst Múzeumban. Ugyanez az anyag most a kecskeméti Galériában látható, május végéig. Több művét őrzik hazoi és külföldi múzeumokban, közgyűjteményekben, köztük a pécsi Modern Magyar Képtárban. Sarkadi Eszter pott diplomát. Tanárai Somogyi József mellett Szabó Iván, Pótzay, Barcsay, Hincz Gyula. Tíz évig a pécsi művészeti szakközépiskolában tanít. 1974-től „szabadúszó" mű. vész, aki közben, szinte ittlététől, többedmagával szervezte a siklási-villányi szobrász szimpoziont, amelynek 1967-től egyik vezetője. 1982-től óraadó, majd tanszékvezető a pécsi rajz tanszéken. Óriási és izgal\ Keserű ILona: útnak indította Pécs Pólyája Pécsről indult, ebből a városból, mely annyi tehetséget, országosan és nemzetközileg is híressé vált művészt indított útjára, s fogadta be később a visszatérni, alkotni vagy megoihenni vágyókat. Keserű Ilona itt született, itt végezte iskoláit és az első művészeti élmények, képző- művészeti benyomások is itt érték. Martyn Ferencet vallja tanítómesterének. Egy a kevesek közül, akit a neves festő is büszkén tekintett tanítványának, „spirituális” gyermekének. A Képzőművészeti Főiskolát Budapesten végezte. Első önálló kiállítása Rómában, a Galleria Bars-bon volt, majd eav év múlva bemutatkozott Budapesten is. Pécsett a Janus Pannonius Múzeumban 1972-ben lótmas feladat munkál benne: egyetemi tanszékké szervezni!... Neves pécsi alkotókat és kiváló elméleti szakembereket hív meg a tanszékre, a legjobbakat. Az ügy azonban 1985-ben elsüllyedt egy hivatalban . .. Erélyes föllépésére „lépnek" csupán az illetékesek, így 1989 szeptemberétől megindulhat Pécsett a képzés, amely a budapesti Képző- és Iparművészeti Főiskolával egyenértékű oklevelet ad. Én Josie-ta emlékszem leginkább. Josie-ra Nell Dunn darabjából. Josie (Vári Éva) él, összeroppan és felkel, énekel, zokog, viccelődik, keserű ... El. Vári Éva (Josie?) egyedül lakik, néha sétálni viszi a kutyáját, a kávét szacharinnal issza, rágyújt, rágyújtok, beszélgetünk . .. Most beszélgetünk, és Josie már sehol sincs, most az indok egy elismerés: Vá- . ri Éva érdemes művész. Ahogy mindig ilyenkor, először örül az ember. Ö is. Aztán kérdez, magába figyel, tudni akarja, megérdemelte-e. Mert az ilyen cím érték, olyan elismerés, ami oldani segíti az örökös kétségeket, erőt ad tovább. Méa akkor is, ha tudjuk, nagyon sok színész van, aki soha nem kap dijat, pedig az érték árnyékban is érték, csak a fényben jobban látszik. Azt mondja, most sütött rá a nap . .. Aztán az is érdekel, hogy van ő itt, Pécsett. Hogy van, és miért. Hiszen tavaly két ajánlatot is kapott, Budapestre . . . Nem megy el mégsem, pedig kérdezik tőle, gyakran, miért marad. Nem érti a dolgot, szerinte megtartani, és nem küldeni kéne az embereket. Azt mondja, ő hűséges természet. Azt mondja: annyi jót kapott itt szerepekben és lehetőségekben, hogy valamit vissza kell adnia. Akkor is, ha a hűséggel, a hittel, visszaélnek, akkor is, ha megkérdőjelezik olykor, kell-e színház,' és kellenek-e színészek, 'akkor is, ha tudjuk mind a ketten, szégyellni való, mennyi hit megy veszendőbe, mennyi sors tö- . rik derékba. És már a munkáról van szó. Arról, hogy dolgozni kell, hogy a pillanatnyi legjobb állapotban játszani akkor is, ha nem is jön be minden. Mert minden darabot a nulláról kell kezdeni, a görcsök a sokadik előadáson is előjöhetnek, hogy nem lehet tudni pontosan, mi is lesz a vége: siker vagy bukás. De a sikertelenségért is keményen dolgozni kell. ö tudja, hogy a játék több is, mint játék, tudja, hogy a legtöbb szerepet nem lehet lelki sérülés nélkül megformálni, tudja, hogy a színész az ideg- rendszeréből éf, és érzi talán azt is, milyen, ha az embert szereti a közönség. Mert szereti. Most Martha szerepére készül AI bee darabjában. Kegyetlen komédia, ahol élesben megy minden, ahol nem tudni még, hogyan lehet egymás szemébe nézni, ha eljön a reggel. Beszél Martháról, csillogó szemmel, és benne él a játékban. Ahogy abban a monodrámában is, melyet ördögh Szilveszter darabjából készít a televízió, s amelyre már most tanul.. . De egyre kevesebb az időnk. Már csak a fákról beszélünk, amelyek virágoznak minden évben, minden tragédia ellenére. A fákról van szó, erről a misztériumról, amit át kellene menteni színpadra mindenáron. Mert játszani — kell. Hodnik Ildikó Az otthonossá tehető világ Három művész közös tárlata a Pécsi Kisgalériában Mire jó egy két férfitenyérnyi kátyú az aszfaltút közepén, talán egy nyomócső, csap,•* vagy valami hasonló fölött? Ezen a gyér forgalmú, lejtős utcán legföljebb, ha egy kanyarodó autó kereke döccenhet • meg a kátyú peremin. Annál alkalmasabb viszont, hogy az elmúlt napok kevéske csapadékából egy jó gyerekvödörnyit összegyűjtsön és olthassa az éhenkórász városi madarak szomját. A Szent István téri, Pécsi Kisgaléria kiállításáról jövet, ahogyan az úttesten átvágtam, innen rebbent arrébb lépteimre egy galamb, s fogalmazódott meg bennem ismét mindaz, amit a három művész — Várnagy Péter építész, Uherkovich Ágnes belső építész, valamint Bencsik István szobrászművész közös tárlata példázott: az organikusan teremtődő és a tudatosan teremtett környezet mindent átható, sorsformáló jelentőségét. A galamb példája persze lehet, hogy túlságosan is költői, érzelmes és félrevezető annak érzékeltetésére, mit is jelent az — akár mikro- vagy makroszkopikus értelemben —, ha egy adott térnek a foglyai, öntudatlan bennszülöttei, használói és rabjai, kényurai és elszenvedői vagyunk. Ha lehet valami eszmeileg is általánosíthatóan közös abban, hogy a három művész együtt jelentkezett —, túl a rokonszenven, a barátságon vagy akár a hasonló alkotói beállítódásokon —, crkkoz az olyasfajta törekvés lehet, amelyben ott a hit, és ott az alkotókedv, hogy a világ otthonossá tehető, hogy esztétikailag is megszervezhető. A város arcát művészetével formáló, a napokban Ybl-díj- jal elismert Várnagy Péter munkássága ilyen módon alkot szerves egységet Uherkovich Ágnes, a belsőépítészfeleség alkotásaival, s ebben az értelemben kapcsolódik párosukhoz szobraival -, ahol már a forma koncentrált üzenet lesz — Bencsik István. Pécs, de a megye közönségének sem kell bemutatni egyikőjüket sem. Akit meg tud ejteni a Pannónia könyvesbolt polcainak kellemes zöld varázsa, akit bolyongásra hívnak a Művészetek Házának az intimitást a tágasság élményével váltogató belső terei, aki megérzi a kimunkált, fabútorok tüzes, mélybarna tónusai és a bordó, barna, zöld huzatok matt színei közt a finom kontrasztot és átmeneteket, akinek tetszik a romantikának és a szecessziónak egy nagyon evilágivá avatott, tartózkodóan alkalmazott formarendje, az otthon érzi magát Uherkovich Ágnes termeiben, szobabelsőiben, tárgyai, bútorai között. E belső terek, bútorok, patika és presszóbelsők - mindazok, amelyek most fényképen láthatók —, már belakottak, túl vannak szüzességükön, emberi kéznyomoktól, emlékektől, a múló időtől szennyezettek —, s úgy vélem, most csak annál szebbek, hogy megkezdhették valóságos életüket. Hasonló a helyzet Várnagy Péter munkáival, a szimmetrikus alaprajzi rendet finoman megtörő asszimetriáival, az épületek vonalvezetésének, a boltíveknek szelíd hullámzásával —, a genius loci törvényei szerint, amelynek nem feltétlenül és nem mindenben kell a már megépített, teremtett környezethez alkalmazkodnia. S amely már igen sok pécsi lakóház és középület révén —, de sorolhatnánk a paksi, szentlőrinci, • nagykanizsai, dombóvári munkákat is — mindennapi építészeti környezetünkhöz tartozik. A műveivel Franciaországtól Svédországig, Torontótól Tokióig, már számtalan helyen jelentkező Bencsik • István szobrászművész kiállításon látható néhány alkotását sem feladatom értékelni. A három, már számtalan díjjal, kitüntetéssel elismert művész közös kiállítása az eddigi, immáron évtizedekben mérhető munka, a megtett út és a múzsák effajta testvériségének demonstrálása. Amit látunk, az tulajdonképpen már egy életmű lekötelező terhe is lehet. Persze, alkotó energiáikat illetően — életkorukat tekintve — remélhetjük, hogy még csak a feleúton járnak. Bóka R. Sz. Lukács Imre Egyszer volt, hol nenr Az én gyerekkorom olyon, miit a mese. Hol volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. Mégis emlékszem rá. Ahogy a falunkat elérte a front, a mi házunkat szétlőtte a tüzérség. Éppen egy zsidó kereskedő házában szorongtunk, vártuk, hogy elvonuljon fejünk felett a vihar. Ezt az öreg zsidót nem hurcolták el a nyilasok, csak a családtagjait. Elégett mindenünk. A stofé- rung, meg ami csak elfért a lakásban és az ólakban. Jószerivel az maradt, amit az anyám hordott, meg az én pólyám. Ez 1944 végén történt, s az apám rövidesen hazaérkezett a harctérről. Hiába keresett bennünket a régi utcában, a zsidó házban kaptunk menedéket. Többen húztuk ott meg magunkat. Édesapám már olyan gyönge állapotban volt, hogy nem bírt e a karjában. Hazajött meghalni. így kezdtük mi az új életet. Koptunk mindjárt egy kecskét, és a rokonság segítségével próbáltunk megkopaszkodni. A földosztásnál jussoltunk, jól < szem, összesen hét holda véltünk. 'A munkákból bőven Szinte hihetetlen, de én m< évesen szántottam. Nem i! hogyan. Két tehenünk v olyan kemény leckét adó künk az az időszak, olyar szerhelyzetben éltünk, hog mar tudtuk magunktól a d kát, soha nem kellett arra meztetni. Őriztem libókot, kot, csalánt szedtem, d összekevertem, vizet adti szárnyasoknak, s a kukoric fásban, tollfosztásban, naf góverésben is kivettem a met. Amikor szántani ind anyám a rétet kaszálta. / szántásra úgy emlékszem, mai napra. A jó homokos földünk a vasútállomás 1 terült el. A Szegfű tef nem szeretett a báró» menni, a Rúzsa volt az jármos. Az utcán nem senki, akinek szólhattam hogy segítsen a szekérre I
