Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-31 / 90. szám
2 Dunántúli napló 1989. március 31., péntek Újra Budapesten az eltérített Malév-gép (Folytatói oz í. oldalról) tercebónyaiak, géplakatos- tanulók. Az eltérítés okairól mindössze annyit mondtak, hogy Amerikába szerettek volna eljutni, politikai indítóokot nem említettek, s nem is kértek politikai menedékjogot. A rögtönzött sajtótájékozta: tón szóba került az is, hogy miért nem kommandóakcióval hiúsították meg a gépeltérítést. A gép porancsnoka el- mondto, hogy a végsőkig igyekeztek a békés utat választani, szem előtt tartva azt o szabályt, hogy minden esetben az utasok és a gép biztonsága az elsődleges: A frankfurti hatóságok töab mint 8 órán ót hallgatták ki a gépeltérítés szenvedő alanyait, az utasokat és a személyzetet, ezután kerülhetett csak sor a visszatérésre. A Malév vezetői nevében Odor lomál vezérigazgató-helyettes kijelentette, hogy a magyar légitársaságnak nincs kártérítési igénye a csehszlovák féllel szemben, pz akció kapcsán felmerült költségeket a Malév vállalja. A gép személyzete a megrázó eset után o szokásosnál jóval hosszabb pihenőidőt kap. Stela/i Macicko és Dusán Lstyk a neve a Malév-gép 15 és 16 éves csehszlovák elrablójának. Ezt az MTI tudósítójával csütörtökön délután a frankfurti rendőrfőkapitóny- ság szóvivője közölte. A rendőrségi szóvivő azt is jelezte az MTI tudósítójának, hogy a két suhanc a tettét már hetekkel-bónapokkal előbb tervezni kezdte. Kapóra jött nekik az a körülmény, hogy egyikük apja szenvedélyes vadász: az ő fegyvergyűjteményéből tulajdonították el a sörétes puskát és a karabélyt. A sörétes puskának le- fürészelték a csövét. Az NSZK- ban lefoglalt fegyverekben már nem volt töltény. A fiataloknál azonban megtaláltok egy töltényesdobozt. Macicko és Lstyk ügyét az éjszakába nyúló rendőrségi kihallgatás után csütörtökön a déli órákban Majna-Frank- furtban átadták a fiatalkorúok bíróságának. Magyarország—EGK Szimpózion a közúti árufuvarozásról (Munkatársunk telelonjelen- tése) Az Európai Gazdasági Közösség brüsszeli székházában tavaly szeptemberben, az EGK és Magyarország közötti kereskedelmi és gazdosági együttműködési megállapodás új szakaszt nyitott a Közös Piac és hazánk kapcsolataiban. A megállapodás értelmében az EGK 1992-ig fokozatosan feloldja egyebek között az áruforgalom mennyiségi korlátáit, segíti a kooperációt, ve- gyesvállalotok létesítését, az ipari, műszaki tudományos együttműködést, a szállítmányozást. A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete tanácskozást szervezett fnárcius 29-én és 30-án Budapesten az Átrium Hyatt Szállodában az Európai Gazdasági Közösség egységes belső piacának várható hatásáról és- a közös piaci közlekedéspolitika legfontosabb kérdéseiről. A kétnapos szimpozion során az egyes közlekedési ágazatokon belüli versenyfeltételek összehangolásáról, az eltérő ár-, adó- és illetékrendszerről, a munkafeltételek és vámszabályok összehangolásáról, a liberalizációról, a meny- nyiségi és adminisztratív korlátozásoktól mentes piac feltételeiről tanácskoztak. A konferencia célja volt, hogy a több száz résztvevő megismerje az EGK elképzeléseit, s hogy a legfontosabb kérdésekben kialakítsák a magyar közúti közlekedés állásfoglalását. Annak érdekében, hogy a nemzetközi közúti fuvarozásban részt vevő magyar vállalatok, szövetkezetek megfelelő partnerek lehessenek, igen fontos, hogy idejében tájékozódjanak a várható külső feltételek és szabályok változásáról, a hozai közlekedési kormányzat terveiről, elképzeléseiről, az 1992 utáni időszok közlekedéspolitikájáról. A tanácskozás utáni sajtóértekezleten dr. Mérő Károly, oz MKFE nemzetközi tagozatának elnöke azt is elmondta, hogy a magyar közúti fuvarozók számára hallatlanul fontos a nyugat-európai piac: évente 100 000 teheroutó kel ót a határon, 2,5-3 millió tonna árut szállítanak, oz ágazot deviza- kitermelése megközelíti a 180 millió dollárt. A nemzetközi fuvarozás növekedési rátája évente 15-17 százalék, tehát számunkra nem mindegy, hogyan alakul az elkövetkezendő években a hazai szállító cégek pozíciója. Elhangzott, hogy a szimpozion jól szolgálta a Közös Piac elképzeléseinek megismerését, az új viszonyokra történő felkészülést. A sajtó- értekezleten megtudtam, hogy az EGK-hoz való közeledés újabb lépéseként várhatóan áprilisban, a magyor közlekedési, építési és hírközlési miniszter is tagja lesz az Európai Közlekedési Miniszterek Tanácsának, a CEMT-nek. Roszprim Nándor Grósz Károly fogadta Cső Ho Dzsungot (Folytatás ai I. oldalról) nyílhat arra, hogy eleget tegyen a magyarországi meghívásnak. Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke az Orszógház- ban fogadta a dél-koreai külügyminisztert. A szívélyes légkörű találkozón jelen volt Vár- konyi Péter, valamint Hon Tak Cse nagykövet. Szűrös Mátyás, az Ország- gyűlés elnöke délután a Parlamentben fogadta Cső Ha Dzsungot. Tájékoztatta a vendéget a magyar parlalnent munkájáról, Magyarország külpolitikájáról. A dél-koreai külügyminiszter megerősítette a korábbi meghívást a délkoreai parlament elnökétől Szűrös Mátyás részére. A ma gyár Országgyűlés elnöke o meghívást köszönettel elfogadta, s jelezte, hogy annak a mindkét fél számára kölcsönösen alkalmas időpontban eleget kíván tenni. Szűrös Mátyás üdvözletünket tolmácsolta Ro Te Vu elnöknek, a Koreai Köztársaság kormánya és a törvényhozás vezetőinek, Dél-Koreo népének. A szívélyes hangulatú találkozón részt vett Han Tak Cse, a Koreai Köztársaság budapesti nagykövete és őszi István külügyminiszter-helyettes. Cső Ho Dzsung és kísérete az esti órákban elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren dr. Várkonyi Péter külügyminiszter búcsúztatta. Szükséges a Legfőbb Állami Számvevőszék létrehozása Az állami ellenőrzési rendszer továbbfejlesztésének részeként egy új központi ellenőrző szervezet, a Legfőbb Állami Számvevőszék (LÁSZ) létrehozásáról tárgyalt csütörtöki ülésén az Országgyűlés terv- és költségvetési bizottsága. Ballai László, a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke o képviselők elé terjesztett írásos beszámolóhoz ' fűzött szóbeli kiegészítőjében hangoztatta: az állami ellenőrzési rendszer korszerűsítésére vonatkozó átfogó javaslatot rendszerszemléletben kell kialakítani. E kérdésről nem született még kormány-állásfoglalás, így a bizottság véleménye sokat jelenthet a további munkához. A KNEB elnöke szólt arról, hogy az állami ellenőrzési rendszerből jelenleg hiányzik a folyamatos, szervezett és szakszerű parlamenti ellenőrzés. Az Országgyűlés lehetőségei viszonylag szűk térre korlátozódnak. A széles hatáskörrel, felruházott Legfőbb Állami Számvevőszék nemcsak az Országgyűlés tevékenységét teheti szakszerűbbé, megalapozottabbá; közreműködésével a meglévő és erősen tagolt különféle szakellenőrző apparátusok munkája is összehangoltabbá válhat. Az új szervezet kialakítására az igazságügyi, illetve a Pénzügyminisztériumban, valamint o KNEB-ben javaslatok készültek, ezek végkövetkeztetése egybecseng: a LÁSZ-t az Orszá'~"'ülés irányítása alatt ■kell létrehozni. Ballai László kifejezte meggyőződését, hogy a népi ellenőrzés képes lenne a számvevőszék típusú ellenőrzés végrehajtására. Az induláshoz a feltételek rendelkezésre állnak, illetve megteremthetők. Autóvásárlási akciók az egészségügyben A Szociális és Egészségügyi Minisztérium (SZEM) 1200 személygépkocsit kapott — a kereskedelmi tárca segítségével soron kívül az alapellátásban dolgozók munkavégzési feltételeinek javítására — tájékoztatták csütörtökön az MTI-t. A SZEM illetékese elmondta, hogy ezt a kontingenst az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetével egyetértésben osztották el a megyék között. Az autók kiutalásáról a megyékben ad hoc-bizottságok döntenek. Az elosztás fontos szempontja, hogy csak az alapellátási tevékenységet végző dolgozók (körzeti orvosok, körzeti gyermekorvosok, ápolónők és szociális gondozók) kophatnak soron kívül gépkocsit. Előnyben részesülnek azok, akik csatolt körzetben is ellátják feladatukat. Méltányolják az öt évnél idősebb autóval rendelkezők kérelmeit is. A tárca a Pénzügyminisztérium segítségével egy másik akcióval próbálja megköny- nyiteni az alapellátást végző, 35 éven aluli egészségügyi dolgozóknak első gépkocsijuk megvásárlását. Ehhez egy speciális OTP személyi kölcsön nyújt segítséget. Az igénylő a gépkocsi vételárának 50 százalékos értékhatárig (maximum 80 ezer forintig) veheti igénybe a kölcsönt, amelynek kamata 20 százalékos A kedvezmény új, illetve használt gépkocsi vásárlása esetén egyaránt kérhető. Leőwey-napok Pécsett Két napra átvették az irányítást a diákok a pécsi Leő- wey Klára Gimnáziumbon, a tegnap kezdődött, immár hagyományos Leőwey-napok rendezvénysorozatának részeként. A két nap alatt szórakoztató, játékos vetélkedőket tartanak, szerveznek tele-ferét az iskola tanáraival, őrület a sportudvaron címmel különböző sportversenyeket rendeznek, megmérkőznek a szekszárdi Gorái Gimnázium egyik csapatával is. Lesz magyar táncház, diszkó és nosztalgia-bál. A kézművesek műhelyébe is érdemes bekukkantani, s bizonyára népszerűségnek örvendenek majd a videó- és számítógépes játékok. Újságírók kitüntetése A hazánk felszabadulásának 44 évfordulóját köszöntő ünnepségek nyitányaként az elektronikus és nyomtatott sajtó 64 munkatársát tünte- ték ki csütörökön a Parlamentben. Az ünnepséqen jelen volt Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Pozsgay Imre államminiszter, a Minisztertanács nevében köszöntötte a magyar sajtó kitüntetett ’ munkásait, a meghívott vendégeket. Arra kérte a kitüntetett új- ságirókat és a tömegkommunikációs rendszer munkásait: vegyenek részt az újabb nemzedék tagjai felelősségtudatának, erkölcsi követelményrendszerének, értékrendjének kialakításában, illetve szakmai felkészítésében is annak érdekében, hogy o nyiladozó és egyre inkább kiterjedő torzulásaitól megszabaduló magyar nyilvánosságban a sajtó hitele egyszersmind az ország politikai hitelét is szolgálja. Pozsgay Imre ünnepi köszöntőjének befejeztével átadta a kitüntetéseket. Az Elnöki Tanács a Magyar Népköztársaság Csillagrendjével tüntette ki Bocz Józsefet, a Lapkiadó Egyesülés elnökét és Bodor Pált, a Magyar Nemzet rovat, szerkesztőjét. Az Április Negyediké Érdemrendet öten vehették ót. A Munka Érdemrend arany fokozatát heten kapták meg, ezüst fokozatát nyolcán vehették át, bronz fokozatában pedig ugyancsak heten része-, sültek. A Minisztertanács Hivatalának elnöke Rózsa Ferenc-díjat adományozott , Borát Józsefnek, a Magyar Rádió munkatársának, Földesi Józsefnek, az Üj Tükör fömunkatársónak, Lázár Istvánnak, a Valóság főszerkesztő-helyettesének, Papp Zoltánnak, a Csongrád Megyei Hírlap olvasószerkesztőjének, Tamás Istvánnak, a Népszabadság nyugalmazott újságírójának, Vincze Mátyásnak, a Heti Világgazdaság főszerkesztőjének és Zay Lászlónak, a Magyar Nemzet szerkesztő- bizottsága tagjának. A Szociolistp Újságírásért kitüntetésben 28 újságíró és fotóriporter részesült, közöttük Gárdonyi Tamás, a Dunántúli Napló kulturális rovatának ve. zetője. DRV SOMOGY MEGYEI ÜZEMIGAZGATÓSÁG bérbe adja CSOKONYAVISONTA TERÜLETÉN 1989. június 1-jétöl 3 évre 6 db 30 négyzetméteres pavilonját (zöldség-gyümölcs, bazár, fagylaltozó, tejivó, hurka-kolbász, büfé, lángos-palacsinta). Fürdölátogatók száma nyári időszakban: 1200 2000 f$/nap. Érdeklődni a gazdasági vezetőnél lehet: Kaposvár, Béke u. 41. Telefon: 82-13-434 Eladó állami lakások Komlón Hamis a vád, hogy kiárusítják a várost - Nem kötelező az ingatlanok vétele Tizenöt téma megvitatását tűzte napirendre a Morber Jff- nos elnökletével tegnap délután ülésező Komló Városi Tanács. A megbeszélt kérdések között szó volt a tanács múlt évi pénzügyi tervének teljesítéséről, beszámoló hangzott el a megyei tanácstagok tevékenységéről, a város óvodai ellátottságának helyzetéről. döntöttek a BDSZ körzeti könyvtár közös fenntartásba vételéről és az útjavításokra, felújításokra szánt pénzeszközök felhasználásáról. A legnagyobb érdeklődés azonbon az állami lokósok eladásáról szóló előterjesztést fogadta, hiszen ez a napirend már korábban is szerepelt a testület előtt, de akkor nem született döntés. A közel négy évtizede várossá nyilvánított Komlón a 10 800 állami lakásból 5331 szerepelt a megvásárolható ingatlanok listáján - kaptuk a tájékoztatást Szarka Elemér tanácselnök-helyettestől, aki azt is elmondta, hogy igen nagy az érdeklődés a lakás- vásárlások iránt. Február végéig 1534 lakó jelezte vételi szándékát. Közülük 1012-en összkomfortos, 522-en pedig komfortos lakást igényelnek. — Vannak, akik ózzál vádolják önöket, hogy kiárusítják a várost! ■ - Szó sincs erről - mondta Szarka Elemér. - Az állami lakások eladásáról az elmúlt időszakban számos tanácskozást, fórumot rendeztünk, ismerjük a lakosság és a társadalmi szervezetek véleményét. ám az is igaz, hogy lépnünk kell. A következő évek- ' ben nem tudunk annyi lakást építeni mint korábban, a lakásmobilitást viszont biztosítani kell. Tavaly még 45 millió volt a lakások fenntartására kapott állami támogatás, ez az idén már 10 millió forinttal kevesebb. Ha ezer lakást eladunk, ebből 21 millió fo-. rint azonnali bevételünk lesz. Ha a hőerömühöz szüksége; 140 milliót, vagy a kórház felújításához szükséges 200 milliót vesszük alapul, a kapott pénz nem nagy segítség, de a lakásgondokon ezzel már enyhíthetünk. Persze arro is ügyelnünk kell, hogy ne adjunk el túl sok lakást, mert akkor a későbbi igénylők .esélyeit rontjuk.- Mi lesz azokkal, okik az eladásra kijelölt házokban nem akarnak lakást vásárolni?- Az ingatlanok elidegení- tese nem kötelező, senkit nem kényszerítünk, hogy megvásárolja a lakást, amiben él. A feltételeken viszont érdemes elgondolkodni, hiszen ha például egy 1969-ben épült lakás becsült forgalmi értéke 700 000 forint, annak 30 százaléka, tehát 210 000 lesz a vételár. Ennek csők 10 százalékát, vagyis 21 000 forintot kell ae- fizetni, a többi j)5 év alatt tőrleszthető, havi 728 forintos részletekben. F. D.