Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-01 / 60. szám

/Hég proletárjai, egyesüljetek! PK födém, EH feszített gerenda Dunántúli tlaploÉM Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Járcíus 7-re összehívták i központi Bizottságot *iit akar z MSZMP? ;bbb téma a Politikai ej ottság ülésén l< ikatársunk telelonjelentése) yan akcióprogramra van ■ sége a pártnak, amely ; an szembenéz a múlttal, IV ilja a jelent — ami ko- + sem könnyű — és bizonyít- hogy az MSZMP minden idésben megegyezésre kész 'képes. Többek között ez fo- limazódott meg tegnap a Etikai Bizottság ülésén, s ■t a rövid távú akciótervet, *ly a következő kongresszu- 9 szól — és bizonyos elvei- en még azon is túlmutat - Vmába kell önteni. Gondolá­it illetően három szóval jel - ¡mezhető: szabadság, igazsá- osság és szolidaritás. Továb- a, - mint azt Kimmel Emil 'évivöhelyettes a sajtó képvi­selnek elmondta, néhány ol- ?;°n a közérthetőség ked- ®ert tömörítve megfogalma­zna kerülő nyilatkozat az 9es* nemzethez szól. . A program megvitatása és s9sö formába öntése a Köz- °nti Bizottság feladata, és °9y melegében megtehessék, ’orcius 7-re összehívták az esét. A Mit akar az MSZMP? 'unkacimmel jellemezhető r°9ramnyilatkozatban — me- majd Berecz János terjeszt ' ülése elé - az alábbi 'Adóiatok kerülnek megfogal- azasra. A párt vállalja a 1a9yar progressziót, az azo- asulást a magyar reformesz- ¿®kkel- A munkásmozgalom et szárnyának, a szociálde- !Jol<[áciának és a reformkom- í.?n.i sióknak szellemiségét is Va|lalja. Bizonyára megfo­^°lytatás a 2. oldalon) Az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának ülése Az MSZMP Baranya me­gyei végrehajtó bizottsága tegnapi ülésén elsőként meg­vitatta a gazdasági szabá­lyozórendszer változásainak a gazdálkodásra, a gazdasági magatartásra gyakorolt ha­tásairól szóló tájékoztató je­lentést, melynek előadója Szűcs István, a Magyar Gazdasági Kamara Dél-du­nántúli Bizottságának elnöke terjesztett elő. Ezt követően jóváhagyta a testület a me­gyei tanácsi munka tapasz­talatairól és megújításának feladatairól szóló ez év ja­nuár 19-én elfogadott me­gyei pártbizottsági állásfog­lalás végrehajtásának intéz­kedési tervét. A testület ezután aktuális politikai kérdéseket vitatott még. Dr. Dányi Pál első tit­kár a Központi Bizottság 1989. február 20-21-i ülésén k i a l a k ított ó I lásf og ía Iá sábó I adódó megyei feladatokra tett javaslatokat. A végre­hajtó bizottság állásfoglalá­sa alapján a megyei párt­bizottság legközelebbi ülését március 9-re hívják össze. Elfogadták a napirendre vo­natkozó előterjesztéseket is. Végezetül megvitatták a pórt központi szervei által hozott határozatokból, illetve állás­foglalásokból adódó- megyei feladatokra vonatkozó követ­keztetéseket. „Kettes számú kelet-európai delegáció” A hazánkban tartózkodó Európa Parlament küldöttsége február 28-án az országgyűlési bizott­ságok tagjaival találkozott a Parlament gobelintermében (jobb oldalon a vendégek). MTI-telefotó Budapesten tárgyal az Európai Parlament küldöttsége Budapesten folytat tárgyalá­sokat az Európai Parlament küldöttsége, Paul Staes belga politikus vezetésével. A kül­döttség kedden találkozott Sta- dinger Istvánnal, az Ország- gyűlés elnökével. Az Európai Közösségek tör­vényhozásán belül szerveződött képviselőcsoport hivatalos el­nevezése „Kettes számú Kelet­európai Delegáció”, s az a feladata, hogy a magyar és a bolgár parlamenttel tartsa a kapcsolatot. Ennek a delegá­ciónak az egyik alelnöke Habsburg Ottó, aki kedden délután érkezett Budapestre, és csatlakozott a küldöttséghez. J nYu9at-európai vendégek kedden délelőtt az Országház vadásztermében először három (Folytatás a 2. oldalon) A tartalomból: Feljelentették a körzeti orvost­(3. oldal) Fufballbottány Cseh­szlovákiában (8. oldal) Az EH-tipusú feszített gerenda vázszerkezete készül a gyártó- csarnokban Fotó: Laufer László Megfelelni a gazdasági kihívásnak Mától drágább 9 százalékkal a PK födémpanel, az AD át­hidaló gerenda, az E és az EH jelű feszített födémgerenda és 6 százalékkal az EB 60/19-es födémbéléstest. Felhasználói oldalról nincs mit hozzáfűzni. És mit szól hozzá a gyártó? A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) dunaújvárosi gyára hird-komlói gyáregységének vezetője Dub- róvszky Gábor kommentárja: „Ez az áremelés is csak rész­ben enyhíti a gondjainkat, de teljes mértékben még így sem fedezi az egyéb költségek emelkedését.” A költség- és áremelkedési lavina tehát ismét „begyűrű­zött”. A BVM komlói és hirdi gyár­telepe az elmúlt évben még a dunaújvárosi gyár egységeként külön-külön működött és vesz­teséggel zárta 1988-at. A hir- dieknél a krónikus munkaerő­gond, a komlóiaknál viszont az 1987-es stabil piac 50-60 szá­zalékának elvesztése jelentet­te a legjellemzőbb érvágást, ám egyaránt sújtotta mindket­tőt sok minden. A beruházások visszafogása, a növekvő költ­ségtömegek, a progresszív adó­zás hátrányait képtelenek vol­tak ellensúlyozni. Ehhez még a termékárindexük leszorítása is kivédhetetlenül hozzájárult: az elmúlt év negyedik negyedének árszintje is csak megközelít­hette az 1987-est, pedig az el­múlt évben a már fent emlí­tett tényezők miatt is jelentő­sen drágábban tudtak csak gyártani. De hagyjuk a múltat. A je­len és a jövő a lényeg. A komlói gyártelep a hirdivel (Folytatás az 5. oldalon) Izraeli légitámadás Romba dőlt a DFLP főhadiszállása Palesztin állások ellen inté­zett támadást kedden az iz­raeli légierő. A Suf-hegység- ben, Bejrúttól délkeletre vég­rehajtott bombázás során két ellenálló meghalt, 23 gyerek és két tanár megsérült. A hat izraeli bombázó által végrehaj­tott akcióra a palesztin, drúz és síita milíciák a hegységben lévő harci állásaikból válaszol­tak. Jeruzsálemben az izraeli hadsereg egyik szóvivője kö­zölte, hogy a légitámadás rom­ba döntötte a Demokratikus Front Palesztina Felszabadítá­sáért (DFLP) elnevezésű szer­vezet főhadiszállását. A DFLP Bejrútban kiadott közleménye hangsúlyozza: a támadás meg­erősíti, hogy az izraeli terro­rizmus nem szünetel. js milliárd jen h MNB újabb kötvény- kibocsátása Japánban A februári tavaszban... Laufer László felvételei o banki kölcsönök- "?T* szamurój-kötvények ese- n a lejárat tíz esztendő, mi9 a kereskedelmi bankok 06171 ..fZ'vesen folyósítanak köl- évnél hosszabb fu- ?,mi .°.re' ^ kötvényeknek má- 1 e onye, hogy kamatozásuk li? lényegesen ponto- !S°n tervezhető a visszofl- vóltozá koteI<iz«ttség, mint a kamatozású hiteleknél. Japánban az MNB eddig 0^Y,.S2arT’Uráj-kötvényt bocsó- ,n kl' a^lyek egyenként 20 tok T 'ard jen értékűek vol­NSZK-aCnném6'l6tt 0 ban'k °Z ... . es Svájcban bocsa­‘i • ^ Magyar Nemzeti ®an, égynevezett szamura,­fe^nYt bocsát ‘ki Jopón^ itatták az MTI-t a Ma- -T Nemzeti Bankban. „S^asen befejeződtek « S**?ít6 tárgyalások. * W lé- Qtéan a jövő hónap ...°. j ;; megkezdik a 35 2 *WM. 10 éves lejcratu ¡^-kötvény ^ Qséf a tokiói értékpö'P|ZP' )rm ^ Magyar Nemzeti >«rekszT h°gY °Z Íré’ éh^nnány átalakítása 'kef n Q következő évekb«n & a kötvénykibocsata bo <^SLT 2*a~

Next

/
Oldalképek
Tartalom