Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)
1989-02-11 / 42. szám
1989. feburár 11., szombat Dunántúli napló 7 Sportvölgy. Múltja — történelem. Az 50-es években, Komló hőskorában Sportvölgy és a szemközti dombon lévő Szállásfalu barakkváros volt. Munkásemberek, a város építői laktak a hófehérre meszelt falu épületekben. Egy-egy barakkban 12—16 család. Aztán megkezdték a barakkok lebontását, a lakókat komfortos lakásokba költöztették. Az elmúlt négy év alatt öt barakkot eldózeroitak, ma már csak négy áll, s 46 lakása közül 40 lakott. Száz ember él itt, köztük 27 gyerek. Ha megszólítok egy járókelőt Komló utcáin és azt mondom, hogy Spdrtvölgy, elrettenve néz rám: Oda még a rendőrök se mernek kimenni! Amikor az itt élők után érdeklődöm, a komlói rendőr- kapitányságon kapok neveket, s bűnügyi aktákat. De velük otthonukban úgysem tudnék szót váltani, legfeljebb valamelyik büntetésvégrehajtási intézetben. Az állandó sportvölgyi lakosokról sem kaphatok információt. Alig akad ilyen. A felnőttek börtönbe mennek, mások, újak, éppen onnan jöttek. Vannak, akiket most költöztettek be a városba, s vannak, akiket lakbérhátralék, tönkretett lakás, garázda életmód miatt éppen most költöztettek vissza. Gyerekek? Vannak, akiket még nem vettek állami gondozásba. Ök is jönnek, mennek. Többnyire nagyszülők nevelik itt azokat, akiket apjuk, anyjuk elhagyott. Csúszik és ragaszt a da- gadós sár. Beton- és cseréptörmelék között botladozunk. Szemét a kukában: mellette és mindenütt. Amott egy kiszáradt fa tövében piros lángok csapnak fel a koronáig. A permetező köd égett rongy szagát tapasztja az orrunkba. Lábunk alatt, néha bokánkhoz kapva, korcs kutyák suhannak a sötétben, a tűz felé igyekeznek némi meleget remélve. A mélységes csendben körülöttünk ott lapulnak a hosszú, alacsony épületek. Egyforma mind, akár a tükörkép, a hosszú betonfolyo- sékról nyíló tenyérnyi szoba Konyhával, a vakablakos, ürülékkupacokkal teli közös mosókonyhával és a még mocskosabb WC-vel. A vizeletszagú folyosókon fekete bogarak surrannak. A dróton lengő vil- Lanykörte derengő fényében piszkosszürke hálójuk mélyén óriási pókok lapulnak. Itt, en- mek a barakknak egyik tenyérnyi szobájában, csonkította és ölte meg Sallai Károly —, akit a megyei bíróság halálra ítélt — az élettársát. Az ajtón most lakat. A mellette lévőn halkan kattan a zár, s az ajtóban széparcú fiatal- asszony, domborodó hasán piros ruha feszül. — Márciusra várom — kapja el pillantásom, s félreáll, hogy beléphessek. — Igen, itt mellettünk ölték meg Kupái Évát — mondja a fiatalasszony, Jónásné, aki 8 éve él itt férjével és 5 éves kisfiával. Most várja a negyedik gyermeket. A négyéves Vera hetes bölcsődés, a 7 éves Mihályt a nagyszülők nevelik, István a szoknyájába kapaszkodik, ránknevet, énekel A komlói Sportvölgyben ff Oda még a rendőrök sem mernek kimenni... ff és kering körbe-körbe, konyhából a szobába és vissza. — Gyere nézd meg — húzza a kezem — van itt televízió, meg szép terítő. De nem szeretek itt lenni, mert sokan veszekednek és sok a rendőr. De meglátod majd, elmegyünk messzire, Szilvásba, a negyedik emeletre, vagy talán Pécsre, ahol nem érnek el . . . Énekel és kering, a sok-sok gumijáték körül a patyolattiszta szobában. büszkén Erzsi, aki 31 éves. — A legkisebb tíz hónapos, a legnagyobb 13 éves. A két kicsi itthon van velem, három pedig iskolába jár. A nagydarab férfi, a férj, Ref-es, öt és fél évet ült. Most alkalmi munkás. — Van olyan hónap, hogy 20—22 ezret is megkeresek, bontásból téglát árulok, vasa ‘ gyűjtök — mondja. Erzsiék 1980 óta élnek itt, előtte Szállásfalun laktak. Lakás? Állítólag többször beadKopogtatásunkra feltárul a másik ajtó, pipafüst vág mellbe. Kövér, beteg szemű asz- szony ül az ágyon, ő szívja. Élettársa fejszenyelet farag a sparheld előtt térdelve. Mária nem dolgozik, a szeme miatt leszázalékolták, János kubikos. Bent a szobában macska búvik az ágyban, a falon Krisztus kép függ, mellette egy szál stifolder és egy temetői vaskereszt. Tárt ajtó a másik barakk félhomályos folyosóján. Csapzott, ősz hajú asszony pókhálókat csapkod a falon. — Takarítok — mondja Mari —, de minek? Néz végig bánatosan az elmázolt pókhálóktól még szürkébb falon. Megmondom én, kaptunk mi lakást, három szobásat az Eötvös utcában, de emiatt ni —, piszkálja oldalba élettársát —, emiatt kellett eljönnünk, mert lakodalmazott, kocsmát nyitott. Körülnézek, három mocskos takaróval letakart ógyszerű tákolmány — ez az összes berendezés. Aztán előbukdácsol a lakodalmas. „Most már józan leszek!" — 'billen felém vigyorogva. Ajtók nyílnak, izzásig hevített kályhák öntik a forrósógot. Újabb tenyérnyi szobába lépünk, félmeztelen, nyakig tetovált férfi ül a konyhaasztalnál, a szoba telítve: öt gyerek meg az asszony. — Születésük óta én nevelem mindegyiket — mondja ták a kérelmet. Amikor az itteni , lakbérről érdeklődöm, csak a fejüket ingatják, nem, azt nem tudják, csak azt, hegy 1200 forint a hátralékuk. Búcsúzóul még egy pillantást vetek az asztalon a nagy tál túrós tésztára, fazékban leves. Körülötte a konyhaszekrényen óriási vörös csótányok fuvaroznak föl alá. — Éjjel is ég a villany — mondja Erzsi, nehogy bele- másszonak a bogarak a lány fürtébe. Négyes barakk. A falon kibelezett villanyórák lógnak karmagasságban. Egy fázisceruza az egyikben, szikrák villannak, és koromsötétbe borul a fglyosó. Néhány perc, amíg kicserélik a biztosítékot, s fiatal fekete nő terem előttünk, jókedvűen dudorászva. Ö a kukás Mari. Mögötte, a nyitott ajtón át macskát pillantok meg a fotelban, egy véres halfejen rágódik, az asztalon egy tálban malacaprólék. — Kukából szedtem — nevet rám Mari —, van ott minden, hurka, kolbász, sonka, még tyúk is. A múltkor találtam egy döglött tyúkot, elástam egy hetre, hogy a föld kiszívja, ha valami baja vót tán. Mari egyetlen osztályt sem járt. Három gyereke van intézetben. Hogy miből él? — Kukából. — Valamiből meg kell élni, lopni nem mehetek! — mondja. Tegnap még volt pénze, eladta a dunyháját 200 forintért, úgyis talál majd paplant a kukában. Ma? Az a baj — mondja, hogy elfogyott a négy liter bor... Bejönnek? — szólít egy halk hang a sötétben. — Itt is emberek laknak — indul előre az utolsó épületiben az őszhajú, tisztaruhás asszony. Ugyanaz a tükörkép barakk, de káprázat űzne csúfot velünk? Hófehér falak, tiszta vacsoraillat száll a ragyogó villanykörték fényében. Az asszony kulcsot varázsol elő zsebéből, a mészillatú mellék- helyiségekét, majd nyitja az óriási közös, zöldséges kamrát. — 1952-ben jöttem ide Bajáról, a várost építeni. — mondja Mária, üde, hófehér függönyös lakásában. Laktam én a Sallai utcában is, de itt olcsóbb, mindössze 40 forint a lakbér. Mária dolgozott a bányában is erőgépkezelőként, itt a barakkvárosban hét épület házmestere volt, s az Anyag- ellátó özemtől ment nyugdíjba. Az utolsó barakkban 12 család él. Ezt a barakkot is ugyanakkor újította fel a Városgazdálkodási Vállalat, mint a többit. — Rendnek kell lennie — mondta Mária, mert emberek élnek itt is! A Komlói Városgazdálkodási Vállalat 1982—1985-ig 2 382 000 forintot fordított a sportvölgyi barakklakások felújítására. A lakásokban beton helyett mozaiklapokat raktak le, a folyosókat leaszfaltozták, kicserélték az ajtókat, ablakokat, az elektromos vezetékeket, festettek, mázoltak, az épületek köré járdát építettek. A barakklakások lakbérbevételére évi tizennyolcezer forintot terveztek. Ma 64 ezer forint az ottla'kók lakbérhótraléka. De innen már nincs hova költöztetni. A Komlói Városi Tanács gyámügyi és szociálpolitikai csoportja minden támogatást megad az itt élőknek. Rendkívüli és rendszeres nevelési segélyt kapnak az unokákat nevelő nagyszülők. Az óvodás és iskolás gyermekek ellátási költségeit biztosítja a tanács. Segítik azokat is — 1—3000 forintos segélyekkel —, akik nem tudják kifizetni a városban kiutalt lakások használatbavételi díját. Főállású cigánygondozó és három tiszteletdíjas gondozó jár ki rendszeresen Sportvölgybe. Télapóünnepélyt szerveznek a gyerekeknek, ruhát gyűjtenek, bútort szereznek, segítenek a családoknak a költözködésben. Kapaszkodónak elég lenne... Marton Gyöngyi lfifta A politikai pluralizmusról E ddig c versenypályán, a bürokratikuson fel- málházott, kiöregedett ló egyedül s ezért kényelmesen rótta a köröket. Az azonos célért a kiscsikók is pályára kívánkoztak. Tapasztalat, gyakorlat, rutin hiányában még csak annyit értek el, hogy a pályán vannak. A fürge, rugalmas, mozgékony utódok a cél elérésére a kitaposottnál rö- videbb utat, kevesebb akadályt, gátat, egyszerűbb megoldást is találhatnak. A verseny, a kontroll jelen nagy eredménye, hogy az öreg párát ügetésre kényszerítették. A verseny kimenetele bizonytalan, de most még nem az a fontos, hanem az abrak mielőbbi elérése, a gazdaság talpraállitása. A tét fennmaradásunk, életünk színvonala: a cél elérése mielőbb, bárki is a befutó. De a fárasztó, nehéz, lemondással, izzadságszaggal együttjáró derbi befejezése után, a győztes nem szokta a vályúhoz engedni a lemaradóitokat. Pedig súlyozni lehet, kell, hogy ki mit tesz a gyors eredményért. A mielőbbi győzelem valamennyiünk érdeke, ám a közös gazdasági célt szem előtt tartva, biztosítani kell a befutás, a győzelem lehetőségét is mindegyik zsoké számára. A politikai pluralizmus kifejezést szakzsargonnak tekintem. Nem kell új fogalmat megtanulni: alkotmányos demokráciát kíván az ország. A Pireneusi-félsziget országaiban 5—10 évre volt szükség ahhoz, hogy a nép, s környezete is befogadja a köztársaság, illetve a királyság új politikai berendezését. Mi sem ússzuk meg olcsóbban reformunk kiteljesedését, a felzárkózást. Feltételezve persze, hogy nem érnek sokkoló külső hatások. A kötélhúzás most még természetes. Melyik az a hatalmi monopólium, mely felismerve a gazdasági kény. szer által megkövetelt változást, önként átadja a hatalmat?! Ez nem várható el, ezért nem is kívánható. Egyrészt, mert az MSZMP, mint az eddigi egyetlen, vezető párt vállalja csak, ugyanakkor tevékenyen tegyen is a saját maga által korrigált stratégiájának megvalósításában. Másrészt, mert a politikaigazdasági zsákutcából kivezető utat, a megoldást az önmagát megreformáló vezetésnek és az eszmélődő or. szágnak együtt kell megtalálnia. S nem utolsósorban, mert az alternatív mozgalmak, helyesebben, az „ellenzék", ma még nincs, nem is lehet felkészülve a vezetői szerepre. (Majd egy emberöltő telt-el némaságban.) Felismerve ugyanakkor az igényként megfogalmazódott, s megoldást jelentő demokrácia és piacgazdaság követelményét, (mint politikai és gazdasági kategóriákat), igenis minden jóakaraté embernek tennie kell azok mielőbbi zökkenőmentes megvalósításáért. A pártérdekektől, ha úgy tetszik, pártállástól függetlenül. A szocialista munkáspárt tagjainak harcolniuk szükséges még az MSZMP-n belüli megújulásért is. S ebben érdekelt mindenki ugyanúgy, mint ahogy abban is, hogy a nép kiformálhassa az érdekképviseletét vállaló pártokat. Avagy minden életképes ellenzéki erő kiformálhassa a maga tömegbázisát, s hatásos kontroll alakuljon ki a mindenkori vezetéssel szemben. A Hazafias Népfront és az ún. politikai pluralizmus, pontosabban az alkotmányos demokrácia összefüggéséről különböző összetételű társaságban sokan vitatkoznak. Elöljáróban: húsz évvel ezelőtt ezen mozgalomban ismerkedtem meg a közélettel. Jól, belülről ismerem a múltját, a jelenét. S hogyan tovább? Megoszlanak a vélemények. Az enyém: A közelmúltban csak ez a megnyilatkozási lehetőség létezett a pártonkivüliek részére. Nagyon szűk keretek között, de csak itt tehetett meggyőződése szerint a különböző felfogású magyar a vélt jövő megvalósításáért. És ez akkor egyedüli, ezért nagyon fontos lehetőség volt. Már akkor is véleményt lehetett volna mondani a választásokon például. Sajnálatos, hogy a kor félelme alapján, a tömegakarat nem juthatott felszínre. Pedig, ha tompított formában is, de nem lehetett volna figyelmen kívül hagyni már akkor sem azt. Virágkorát a Pozsgay időszakban élte a Népfront. A legtöbbet' ükkor tudott tenni, amikor reformszemléletű vezetője volt. Népszerűsége azóta rohamosan csökkent. Tömegbázisa a szó klasszikus értelmében sohasem volt, ám mozgósító ereje és mozgósítható háttere a jelenben megélt áttörés előtt érdemben is volt. Ma a tömegek teljesen elfordultak a „mozgalom”- tól. Vezető testületéiben finoman fogalmazva túlnyomó többségben MSZMP-tagok vannak. A párttagokat és pártonkívülieket tömöríteni hivatott szervezet ilyen körülmények között táptalaját vesztette. A korábbi vezetési struktúrából örökölt módon igen jelentős jogosítványokkal rendelkezik ugyanakkor. Ilyen például a közjogi funkció. Az alkotmányos demokrácia játékszabályaiból adódóan, a választások rendezésében, bonyolításában, a közjogi funkciókra, többoártrendszerben nem lesz szükség. Nagy kár, hogy az ilyen alapvető értelmezési kérdésekben döntő eltéréseket lehet tapasztalni. Az alakuló pártok időszakában a korábbi vezető hatalom által befolvásolt konzultatív, koordináló szervezetre nem lesz szükség, azt nem foaadhatia el az ellenzék. Az idő túl kell, hogy halad ja. Túlélési lehetősége a Hazafias Népfrontnak, ha valamilyen oárttá alakulna, vagy felvállalná a nem pártszerű envesüietek koalíciós érdekkéDviseletét, melyek ezt elfogadiók. Igaz, ekkor politikai tartalma elvész. Ha az MSZMP a választásokra való tekintettel, a régi törvényekben gondolkodva fel akaria - tudja — támasztani a Népfrontot, (s ezt szuverén módon maga a Hazafias Népfront is kezdeményezheti), akkor választásokra lesz előtte szükség. Ebben az esetben viszont az ellenzéki erőknek is részt kell venniük a lakó- területi népfrontválasztáso- 'kon. így a tényleges lakossági vélemények figyelembevételével alakulhat ki az a testület, amelyik a köz- igazgatási választásokon kulcsszerepbe jut. Ez egy változat, amire szükség lehet, de nem szerencsés megoldás. A választásokon ugyanis az egymással rivalizáló pártok saját érdekükből is nagyon ió ellenőrei egymásnak az alkotmányos demokráciákban. Várbíró Péter * A politikai pluralizmusról indított vitában a hozzászólók saját, személyes véleményüket fejtik ki. Az, hogy nézeteiknek a vitafórum keretében teret adunk, szerkesztőségünk részéről nem jelenti a véleményükkel való azonosulást.
