Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)

1989-02-02 / 33. szám

1989. február 2., csütörtök Dunántúlt napló 3 |:||!p|í||:| . Sz íntér Andrej Szaharov, a tegnapi kelet-európai sajtóban az im­perializmussal szimpatizáló el­lenzéki, a maiban a Nobel- békedíjas atomfizikus megfo­galmazása szerint a szocializ­musban a hatalom ógjjsi ener­giát fordít arra, hogy az ál­lampolgárok ne mondják ki azt, amit gondolnák, és ugyan­ilyen energiát fordít arra, hogy mégis megtudja, mit gondol­nak az emberek. Ebben a korlátozó, de ugyanakkor kutakodó politika, 'bon életképtelenné válnak — többek között - a kultúrának azok a területei, amelyek csak a spontán közösségi nyilvános­ság közegében működhetnek. Ezért sem véletlen, hogy az elmúlt évtizedékben a legtöbb betiltás a film- és a színház­művészet alkotásait érintette. Regényt lehet szamizdatként terjeszteni, de színházat csak nyilvánosság előtt lehet játsza­ni (és a film. videó-verziója is csak nemrég óta elégíti ki a zugmozizói igényeket). De a (neo)sztálinizmus csak a rituális, szervezett nyilvános, ságot tűri meg, sőt, ez a lét- eleme. A színház azonban, mely a spontaneitás, a pilla­nat művészete (is), élőhalottá válik a szervezett (protokoll) nyilvánosság közegében. Ezért is tart ott a magyar színház ma, ahol tart. A színház mindig is a bot­rány és a katarzis közege volt. (Ami a hatalom szemében bot­rány, az a közönség számára lehet katarzis, és fordítva, és a befogadói csoportok belülről is rétegeződhetnek.) Ma azonban a színház nem közege sem a botránynak, sem a katarzisnak. Sajnos. És a kultúrpolitika óvatossá­ga (azaz politikája) még szem­betűnőbb a színházi előadások tévéközvetítésének esetében. Az elmúlt harminc év tévében su­gárzott színházi közvetítései két műfajt kultiváltak: a propagan­dát és a bulvárt. Az elmúlt hónapokban (he­tekben?, napokban?) azonban változni látszik a Magyar Tele­víziónak a színházhoz való vi­szonya. Hetekkel ezelőtt a Já­tékszín előadásának tévéválto­zatában láthattuk Vészi Endre A sárga telefon című darabját, mely pontos, noha didaktikus képet adott az intézményi ha­talmi mechanizmusokról, a ká­derpolitika patológiájáról. A Stúdió '89, melynek 87 októr bérében megtiltották, hogy Spi. ró György Csirkelej című drá­májának bemutatójáról beszá­moljon, most hírt adott Kornis Mihály Körmagyarjának pre­mierjéről. S a TV 1. belefogott egy Színházi este elnevezésű soro­zatba, melynek keretében a múlt héten Veszprémből közve­títették Spi ró Az imposztor cí­mű darabját. Az élőben sugár­zott előadás előtt, közben és után az íróval, a rendezővel es a címszereplővel Wisinger István beszélgetett. Másnap pedig a Nézőpont című vitaműsor a színházak Irányításának kérdésével foglal, kozott. Itt hangzott el az, hogy a színházat (és a kultúrát) nem irányítani, hanem me­nedzselni kell. A műsor tanul- ^ga számomra az volt, hogy nincs szín - tér nélkül. M. P. A Művelődési Minisztérium sajtótájékoztatójáról Költségvetési reform a kultúrában Bár folyton a kulturális élet anyagi gondjairól hallunk - kezdte a Művelődési Miniszté­rium hétfői sajtótájékoztatóját Czibere Tibor miniszter -, 1989-ben a korábbi átlagnál 30 százalékkal több kulturális rendezvényünk lesz idehaza és külföldön. Ez utóbbiak közül kiemelkedik a London új kul­turális központjában, a Bar­bican Centerben rendezendő magyar kulturális napok, amely hosszú évek óta az első átfo­gó magyar kulturális bemutat­kozás a szigetországban. A kultúra és a pénz viszo­nyáról azt mondta el Knopp András államtitkár, hogy az adókedvezmények hatására je­lentős tőke áramlik a könyv­kiadásba, sőt a kultúra más területeire is. Stark Antal ál­lamtitkár arról szólt, hogy mű. ködő külföldi tőkét vonnak pél. dóul az iskolaalapításokba. Tárgyalásokat kezdtek a Világ­bankkal, a felső- és a közép­fok^ szakoktatás fejlesztésére nyújtandó hitelekről, örvende­tes, hogy hazai gazdálkodó cé­gek is hajlandóak példáúl a Fesztiválzenekar, oz Opera szponzorálására. A Magyar Hi­telbank az év végén pl. az Operett, a Madách Színház, a Magyar Nemzeti Galéria, a Szentendrei Játékok stb. kötött együttműködési megállapodást. A bank kulturális menedzseriro­dát hozott létre, a gazdálko­dási egységektől pénzt von be ezékre a célokra. A Pénzügyminisztérium elen. gedi a vállalati nyereségadót, amennyiben könyvkiadásra for­dítanak egy összeget. Ez eset­ben csak 10 százalékot kell adózni. Vagyis komolyabb tőke áramlik várhatóan a könyvki­adásba, mivel itt gyorsabb a megtérülés. A Művelődési Mi­nisztérium ettől függetlenül ad támogatást erre a célra: a tavalyi 77 milliót idén 100-ra emelik. A könyvkiadás - egy­két kivételtől, így a Szépiro­dalmi Könyvkiadóban bekövet­kezett válságtól eltekintve ­1988-ban sikeres volt. Knopp András említette a tavaly ala­kult debreceni, békési kiadók mellett a frissen létrehozott Holnapot, s utalt arra, hogy Vas és Baranya megyében újabb állami, tanácsi kiadók alakulnak. Az utóbbi esetben a január 1-jétől megindult Je­lenkor Irodalmi és Művészeti Kiadóról van szó. Költségvetési reform zajlik tehát a kulturális élet terüle­Könyvkiadás, egyházi iskolák, felsőoktatás és világbanki hitel tén, 1990—1991-tői pedig meg­változik a finanszírozás teljes rendszere: az állam, a gazda­ság, valamint a lakosság pénz. eszközeit bizonyos esetekben, pl. egy film, egy könyv meg­jelentetésére, azaz feladatokra mozgósítják, másokat intézmé­nyek, pl. múzeumok támogatá­sára nyernek meg. Teljesen új zését, ez azonban az eredeti június 30-i időpontban fog be­következni. A tanítást az aktuá­lis tatarozások mellett fogják idén szeptemberben újrakezde­ni a nagyhírű iskolában. Számos bírálat érte ez al­kalommal is az Országos Pe­dagógiai Intézet nagy létszám. Világbanki hitel jön az oldatosba lesz a normatív finanszírozás, amely a felsőoktatást fogja tá­mogatni, és önfenntartásra ösz­tönöz. A közoktatás, és ebben az alsófok helyzetének jobbítása is egy megváltozott pénzügyi struktúrában lesz elképzelhető. Tekintettel arra, hogy az alsó- és a középfok fenntartási és bérkerete a helyi tanácsoknál van, a fejlődés itt az ő gaz­dálkodásuktól, valamint a helyi erők részvételétől függ majd. Bizonytalan ugyanakkor a vállalati, a vegyes fenntartású művelődési házak sorsa: a kul­turális tárcának többnyire nincs lehetősége a megvételükre, vi­szont támogatja azt, hogy ezek az objektumok egy-egy kultu­rális egyesület kezébe kerülhes­sen. De ezek a példák ritkák. Élénk érdeklődés kísérte a sajtótájékoztatón az egyházi és a magániskolák várható jövő­jét: az állam most olyan isko­lákat ad egyházi kezelésbe, amelyek sohasem lettek álla­mosítva, vagyis egyházi tulaj­donban maradtak. Nem vissza­adásról van tehát szó, — hang­súlyozták. Az OPI helyére lépő Fasori gimnázium iránt oly nagy a társadalmi érdeklődés, hogy öt első, három második, két harmadik osztályt tudnak indítani. Az evangélikus egyház ezért siettette az OPI k i költő ­mai, szerény hatékonysággal, viszont kényelmes munkahelye­ken dolgozó kollektíváját; el­mondták, egy más mentalitású gárda fog itt dolgozni a terve­zett mintegy 50 százalékos lét­számcsökkentés után. Gazsó Ferenc miniszterhelyettes arra hívta fel a figyelmet, hogy nem a felüPről, központilag irá­nyított oktatásfejlesztésé a jö­vő, hanem e téren is a demok- ratizá lásé. Keddi tudósításunkban be­számoltunk, a megújuló tör­ténelem-tankönyvekből őszre új nyolcadikos könyv jelenik meg, 1990-ben egységes középiskolai tankönyv; a Glatz Ferenc tör­ténész vezette munkabizottság garancia arra, hogy gyerme­keink e tankönyvekből reális képet kapnak századunk és az utolsó 40 év történelméről. Ele­ve elavult ugyanakkor a többi kort tárgyaló történelemkönyv is, tekintettel arra, hogy pusz­tán „elnyomók-elnyomottak" harcára szűkíti le a világ ese­ményeit. A minisztérium vála­sza úgy hangzott, ezek a könyvek valóban elavult szem­lélettel íródtak, kicserélésük idő kérdése. A legelső új tanköny­veket, az újkori történelemből íratják meg, mert itt a leg­kártékonyabb a rossz tananyag. Gállos Orsolya Pécsiek, baranyaiak az év kulturális programjain Kortárs magyar képzőművé­szeti kiállítás nyílik január 10- én, 40 magyar alkotó részvé­telével Aachenben, a Ludwig Gyűjteményben, ahol Pinczehe- lyi Sándor három nagyméretű, a Velencei Biennálén bemuta­tott festményét is kiállítják. Májusban Kelet-Berlinben lát­hatóak Pinczehelyi képei, előt­te pedig a svédországi Lund- ban mutatják be őket a Ve­lencei Biennálé nagy sikert aratott magyar kiállítási anya­gának keretében. Keserű Ilona új képeit mu­tatja be január 26-február 19. között Budapesten, az Ernst Múzeurrtban; Gellér B. István­nak októberben lesz kiállítása a Dorottya utcai kiállitóterem- ben. Dévényi Sándor építész munkásságából április végén rendeznek kiállítást a Buda­pesti Galéria Lajos utcai kiál­lítóházában. Baranya is otthont ad orszá­gos rendezvényeknek: az év egyik legfontosabb múzeumi rendezvénye lesz Mohácson A magyarországi délszlávok nép­viselete és népművészete cí­mű, nemzetközi viszonylatban is jelentős gyűjteményt bemu­tató állandó kiállítás. A nyá­ron rendezik meg a XI. orszá­gos kisplasztikái biennálét és országos jellegű lesz A szobor, mint műalkotás című tárlat novemberben - mindkettőnek a Pécsi Galéria ad otthont. Az év folyamán Pécsett ren­dezik az országos gyermekszín­játszók, az úttörőszínjátszók fesztiválját, a nemzetközi ka­marakórus- és felnőtt bábfesz­tivált. Októberben nemzetközi diaporáma fesztivál lesz Pé­csett. Megalakul a Magyar Qrvesi Kamara A szerveződő Magyar Or­vosi Kamara alakuló közgyű­lését március 3-án tartja a Budapest Kongresszusi Köz­pontban — adott tájékoztatást Veér András professzor, az Or­szágos Ideg- és Elmegyógyá­szati Intézet főigazgató főor­vosa, a kamara szervezőbizott­ságának elnöke. Az orvosok szakmai, etikai, gazdasági és szociális érdek- képviseleti szervezetével kap­csolatosan elmondta: Magyar- országon 1936 és 1945 között működött ilyen szervezet, ám munkájuknak csak az első sza­kasza tekinthető — a mai kor­ra átültetett változtatásokkal — elfogadhatónak. Fontosnak vélte azonban leszögezni: a jelenlegi testület újként indul, vagyis nincs jogfolytonossága a régivel. A szervezéssel eltelt két hónapról szólva vázolta: az orvosi kamarába eddig mintegy 10 ezer orvos jelent­kezett. A leggyakrabban ismét­lődő javaslat az volt, hogy va­lamennyi orvos kötelező érvé­nyűén tagja legyen a kama­rának, ami a testület közmeg­becsülését, fegyelmező erejét erősítené. Hiszen akit kizár­nak a kamarából, nem dolgoz­hatna a továbbiakban orvos­ként. A véleménynyilvánítók többsége szorgalmazta: az or­vosi kamara határozza Tneg azt a szakmai színvonalat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy magyar orvos praktizálhas­son. Nézetazonosság alakult ki abban, hogy a korporáció önálló, független, saját költ­ségvetésből gazdálkodó szer­vezet legyen. A társadalmi szervezetekkel való kapcsolatokról a profesz- szor kijelentette: az Egészség- ügyi Dolgozók Szakszervezeté­vel és a Magyar Orvostudo­mányi Társaságok és Egyesüle­tek Szövetsége (MOTESZ) jelenleg folynak a tárgyalá­sok, s bíznak a konszenzus ki­alakításában. A közgyűlésen vitára bocsá­tandó alapszabálytervezet gaz­dasági érdekvédelmi részével kapcsolatosan kifejtette: az orvosi kamara csak alapelve­ket kíván érvényesíteni a bére­zésben, a honoráriumrendszer­ben, az adózás problémájá­ban. Hangsúlyozta, hogy a Magyar Orvosi Kamara a há­lapénz valamennyi formája el­len fel kíván lépni. Az orvo­sok bérezését a tisztességes munka díjazására épülő bére­zési rendszerben tudja elkép­zelni. A pénz azonban ne köz­vetlenül a betegtől származ­zon, hanem valamilyen bizto­sítási rendszeren keresztül jus­son el az orvoshoz. El kívánják kerülni az úgy­nevezett bérharcot, viszont a kamara kezdeményezni fogja az orvosok adózási rendszeré­nek megváltoztatását. Hiszen az önképzés — a külföldi or­vosi szakirodalom, a különbö­ző kongresszusokon való rész­vétel — sok pénzbe kerül, s ezeket a költségeket az adóz­tatásnál figyelmen kívül hagy­ják, miközben a hálapénz oz adóbevallásnál jövedelemnek számít. E témában az orvosi kamara a közgyűlést követően állást foglal. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium, valamint a szer­veződő Magyar Orvosi Kamara kapcsolatát úgy ítélte meg, hogy az harmonikus, a minisz­térium semmiben sem akadá­lyozza a kamara létrejöttét. Az autonóm orvosi kamara te­rületi - megyei, illetve regio­nális - egységeiről a március 3-i közgyűlés dönt, csakúgy, mint a mindenre kiterjedő aiapszabálytervezet elfogadá­sáról. Tóth József: Urbanizáció az Alföldön Színvonalas és esztétikus, gondos nyomdai munkával ké­szült szakkönyv jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásá­ban. A Területi és Települési Kutatások sorozat harmadik kötetének szerzője Tóth József egyetemi tanár, a Regionális Kutatások Központjának fő­igazgató-helyettese. A már pé­csi szerző negyedszázados ku­tató tevékenységének szintézi­se az új szakkönyv. Az első fejezetben a szerző az urbanizáció fogalmát értel­mezi, illetve e folyamat kap­csolatrendszerét elemzi. Meg­állapítja: a település egy adott földrajzi környezetben, annak elemeivel intenzív kölcsönha­tásban élő gazdasági, társa­dalmi és műszaki struktúrák rendszere. Ez a felfogás az egyes struktúrák harmonikus fejlettségét, feltételezve legin­kább egy tetraéderrel tehető szemléletessé: ennek az alap­ja a földrajzi környezet, má­sik három lapja pedig a gaz­dasági, társadalmi és a mű­szaki (infrastrukturális) szféra. Az „élek" mentén az egyes szférák között azok fejlettsé­gétől függő, erősségű kölcsön­hatás van. Különösen időszerű a cent­rum-periféria fogalompár ter­minológiai behatárolása, amely kiindulópontja a Ny. Európa — K. Európa, a Budapest - vi­dék, a központi — határmenti területek fejlettségbeli különb­ségeinek megítélésének. A környezeti adottságok, a társa­dalmi-gazdasági fejlődés cso­mópontjainak feltárása jelen­tős segítséget nyújthat. A má­sodik fejezet az Alföldnek mint perifériának sajátos ur­banizációs folyamatait tárgyal­ja, végigkíséri a népesedési viszonyok alakulását a kapita­lizmus koráig, a kapitalizmus időszakában, majd a felszaba­dulástól napjainkig. Az urba­nizációs folyamatok és az Al­föld településrendszere közötti összefüggések elemzése a me­zővárosok, az óriásfalvak és (vagy) kisvárosok, valamint a tanyák településtípusaira ter­jedt ki. A szerző saját mód­szerével, a rangkoefficiens al­kalmazásával ad képet az egyes alföldi települések hely­zetének alakulásáról. Megálla- P'tja: a mezővárosok fejlődési esélyei, szükségszerűen függe­nek az országos tendenciáktól és lehetőségektől, de nagy és az új feltételrendszer működé­se mellett növekvő lesz a he­lyi tényezők szerepe is. Ha fejlett vagy legalábbis fejlődő kisváros-hálózattal ren­delkezünk, akkor ennek elemei képesek tehermentesíteni a nagy- és középváros-hálózatot, az odaözönlő népességnek egy részét felfogni és ezáltal össz­társadalmi szinten „olcsóbbá tenni” ezt a folyamatot. A prosperáló kisváros-hálózat ré­vén közelebb kerülnek a fal­vakhoz mindazok a funkciók, szolgáltatások, amelyeknek hiá­nya ezek népességmegtartó-ké­pességének csökkenéséhez ve­zet. A szórt tanyás külterületek gyorsuló ütemű elnéptelenedé­sével párhuzamosan új csopor­tos települések jöttek és jön­nek létre. Fzek szorosan kö­tődnek valamely mezőgazda- sági nagyüzemhez, közlekedés­földrajzi helyzetük viszonylag kedvező. Nagyrészt megoldat­lan ugyanakkor a települések alapellátása, közülük azonban a legfejlettebbek községgé nyilvánítása feltétlenül indokolt. A településfejlesztési politi­ka és az Alföld kapcsolatát, a nagytáj beruházási és infra­strukturális helyzetét taglalja a szerző, majd az urbanizá­ciós térszerkezeti vonatkozá­sait vizsgálja. összegzésként megállapítja, hogy az urbani­zációs folyamat legfőbb alföl­di sajátosságai a régió vi­szonylagos elmaradottságából, ütemhátránnyal kibontakozó fejlődéséből fakadnak. Dél-Dunántúl, így Baranya megye településhálózata az Al­földétől eltérő sajátosságokat mutat, a szerző megalapozott következtetései mégis alkalma­sak arra, hogy azokat a terü­leti és településkutatásokkal foglalkozó szakemberek nálunk is eredményesen hasznosítsák. Dr. Vuics Tibor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom