Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-07 / 7. szám
Bertók László | Olifoaónqplo| Sásdi, Kodolányi Az olyan könyv, amelynek hősében, környezetében önmagunkra, saját környezetünkre ismerünk, egy fokkal mindig erőteljesebben az áramkörébe von, mint a kívülről szemlélt regényvilág. Baranya két olyan regényírót is adott o magyar irodalomnak, aki csaknem minden művében visszahajlík gyermekkori élményeihez, ahhoz a tájhoz, ahol felnőtt. A kilencvenéves Sásdi Sándor az észak-baranyai Vargáról indult el, Pécsett volt . újságíró, de amióta a fővárosban, Mátyásföldön él, regényeiben azóta is visszavisszatér ifjúkori élményanyagához, a magyar falu rajzához. Innét merítette első, nagy sikerű regényének, az azóta számos kiadást megért Nyolc hold löld-nek a tárgyát, s vidékről, pusztáról indul el most megjelent regényének, a Vacsorára hazatértek-nek a hőse is. Ahogy Sásdi egész munkássága, ez a regénye is egy- ben-másban Móricz Zsig- mondot és A boldog em- ber-t juttatjo eszünkbe. A regény egyetlen fejezet, egyetlen hatalmas monológ: hőse, az Áglisból Ágivá, majd Ágikávó, a dohányföldön kapáló kislányból világvárosban élő, gyári munkássá lett asszony mondja el életét. Tikor-puszta, ahol Áglis gyermekkorát töltötte, messze esik mai életétől, de ohogy a világot megéli, ahogy dz eseményeket érzékeli és megítéli, abban a gyermekkori környezetnek meghatározó szerepe van. Az idős író megbocsátó szeretete hősét küzdelmes élete során elvezeti a feloldó, megtalált boldogsághoz: mint a népmesék, azt a reményt kelti, hogy a megküzdött élet, a megvívott harc, a megfutott út végén az igazakat a vacsora melege várja. Sásdinál két évvel később született, s mór csaknem húsz éve halott Kodolo- nyi János. Az ő regény- világa Dél-Baranyából, az ormánsági faluból, Vajszló- ból s a Dráva parti tájból nőtt ki. Hogy milyen volt élete a hozzá legközelebb állók, családtagjai szemében, arról most leánya, Kodolányi Júlia rrtondja el vallomását Apám című könyvében. A könyv szerencsére nem vitairat, nem törekszik irodalomtörténeti értékelésre és a művek elemzésére, nem régi pörökben kíván igazságot osztani. Kodolányi Júlia arról beszél, amiről ő tud o legtöbbet: az édesapáról, az író mindennapi életéről, legszemélyesebb gondjairól. Leveleket közöl, személyes emlékeit osztja meg. S közben — szinte észrevétlenül —, beavat a Kodolányi-művek keletkezési körülményeibe, föltárja az író emberi-baráti kapcsolatait, vagyis hiteles hátteret rajzol a művekhez. Kodolányi nem volt „könnyű ember", regényei sem „könnyű * olvasmányok". Életének, személyes indulatainak, elfogultságainak, alkatának, emberi kapcsolatainak megismerése azonban közelebb visz Írói világképéhez: lányának könyve vonzóan és hitelesen, szerényen és meggyőzően szolgálja az apa emlékét és az író életművének továbbélését. Napjainkban sokan vannak, akik a közelmúlt évtizedekben fontos események közelébe kerültek, meghatározó történések részesei voltak. Kodolányi Júlia könyve vonzó példa arra, hogy aki tanúja volt a történelemnek, annak nemcsak magában hordozott élményei vannak, hanem a tanúságtétel, a vallomás, a nyilvános elszámolás is a kötelessége. Abban az egyszerű, tiszta, hiteles és scl- langtalan formában, ahogy ő Apám című könyvében teszi. Tüskés Tibor Pál József: Megkötve születéssel és halállal ízléses, szerény külsővel jelent meg Pál József lírájának válogatása a Baranya Megyei Könyvtár kiadásában az Új versek kiegészítésével a Pannónia Könyvek sorozatában. A Megkötve születéssel és halállal így az eddig megtett költői pálya hosszmetszetét nyújtja. Nem feladatunk annak eldöntése, hogy esztétikai szempontból mennyire reprezentatív ez a válogatás, a művészi látásmód változását azonban mindenképp hitelesen szemlélteti. Az elmozdulások folyamatában pedig a „fordulat" utáni évtizedek törté- ne'mi élménye — ha mégoly J.ölesen is —, sajátosan összefonódik, szinte „együtt halad" az egyéni életúttal. (Akárcsak a nemzedéktársak többségénél.) Éppen ezért például az ötvenes évek línai termésében (Dúdolgató) aligha tudjuk szétválasztani az atkkori kultúrpolitika elvárásainak megfelelő kincstári optimizmust a férfikor küszöbén álló „fiatal élet" forradalmas lendületétől. (Az első gólya, Júliusi éjszaka, Hazalelé a népkönyvtárból.) Nem a mai olvasó hibája tehát, ha e tavaszt sugalló világ képeivel a jelen keserű tudását csak ritkán képes összhangba hozni. A valóságra eszmélés kötet- tanúságtételében (Mézperge- tés. 1955-1960) a disszonáns elemek szaporodnak: a méhes „zsongító békéjét" váratlanul öldöklő „vad bogár-háború" váltja fel (Mézperge- tés), az őszi tájban a pergő levél „könny a halálos ágy mellett" (Szél kacarászik); s még a pihenő favágók csendjében is a halál leselkedik (Pipázók). A lét fogságából kitörni vágyó indulat a lemondásra intő józanság egyidejűleg szóJal meg a kötet alighanem formailag is egyik legsikerültebb versében, a Nye- kergő-ben. A város versei a pécsiség „helyi színein" túl az egyetemesebb igényű reflexióknak is helyet adnak (Ásatás, Ars poetica, Segits akarat s te értelem) - igaz, kevésbé átütő erővel. E közhelyektől nem mentes gondolatokat a Titok üdítően élő ciklus-vallomásai követik. A szerelem folyton ismétlődő s mégis mindig egyszeri „csodája" Pál Józsefnél is igézet mélyéről feltörő egyszerű szavak varázsával hat. (Hogy nevettél, Irigység) A Kék ablak mögül és a léglurulya • kötet - szemelvényei tematikuson és kifejezés- módban is tágítják az életmű horizontját. A költői tekintet mintha nyitottabbá válna: a „való világ" képei a bányászok mindennapos nehéz földalatti életét éppúgy felvillantják, mint az alpesi tájban a véres múltat számon'kérő ide- genség-élményt. (No pá szépvilág, Vers a Grossglockner- röl, gyopárról, pisztrángról és egyebekről.) De nem csupán az évgyűrűk külső tapasztalata bővíti a lírai anyagot, a befelé forduló képzelet is merészebb utakra indul, az asz- szociációk ismeretlenje felé. A szavak súlya Így arányosan nő az alkotó kísérlet esélyeivel. Mert az igazi játék - legalábbis a művészetben - „elnehezíti". Ezért ebben a kötetben is azok a „fajsúlyos" versek, melyekben a míves munka gondolati tömörséget eredményez (pl. Szűkszavú szerelem, Metamorlózis, Bgr- zas hajam), s a metaforák talánya az olvasó fantáziájának is lehetőséget ad. A bonyolultabb világlátás és az árnyaltabb létértelmezés a költői szóhasználatban, a modalitásváltásban és a korszerűbb versforma változataiban egyaránt tetten érhető. Hol századunk modern terminusai — „radarkészülékeink", „rakétáink", „hangrobbanás", „ve- gacilinízű" stb. — épülnék be az egyes verssorokba, hol pedig az évezredes európai kultúra reminiszcenciái (Lesbia, Hegyibeszéd, Andersen mese, readingi fegyház stb.) A művek hangnemét pedig gyakran a keserű, groteszk vagy a játékos humor szinezi. E változások szükségszerűen szétfeszítik Pál József korai verseinek a formáit is. A kezdetben uralkodó dalforma négy- és kétsorosaival szemben a kötetek gya ropod tóval egyre több a „rendhagyó" versalakzat. Az érzelmi-gondolati hullámzást inkább követő tördelés. A kötetzóró Üj versek gyűjteménye a korábbi évtizedek kimunkált eredményeit szinté- zisszerűen tartalmazza. Múltat és jelent. Népies iz, ritmus és a ma költészetére is figyelő kísérletező kedv: egymást követve vagy éppen egy versen belül tanúsítja a kettős kötődést. A gesztusmozdulat pedig, amellyel Pál József pécsi költőtársaihoz fordul - túl a személyes kapcsolaton - minden bizonnyal a „hely szellemének" is szól. Szendi Zoltán 1989 január A hónap műemléke: Ott állunk hogy se be Ez nem szövetség csak szövi se képzője se céljai s mint a szakadt köpönyeg* ki se kell már fordítani ennyit akartam mondani közönségesen mintha egy verset folytatna valaki mert vitatkozni nem lehet de kerestem a rimeket s te sem tudtál veszíteni s mikor az eső megeredt ott álltunk hogy se be se l hát mért az a bűnös aki megint a markába nevet? Arató Károly Ha így szel követ... Tiszteletem!... De honnan1 Lombrés mögül, szobásáról a láthatár-peremről? Ha így szemmel követ, ha már ennyire állhatatosa' látja-e rezzenéseimet, a szapora verőeret homlokomon? Igen, ugyancsak gondolkodom! Mit kémlel még? A hátteret? Környezetem? Anélkül bezzeg én!... Rendetlenségem, hegyén-hój gondjaim, össze-vissza napi Zsilipekkel duzzasztott folyónyi képzelgéseim? Az irdatlan vargabetűket hátam mögött? Remény! Rejtőzködő Uram' Velük írom, írtam mindic nagyra-becsüléssel a nevél Kálvária, Szajk A szajki kálváriát a XIX. század közepén létesítették. Hosszan elnyújtva elhelyezett 14 stációja a szemet a kálváriacsoporthoz és a kis kápolnához vezeti. Az egyszerű, fehérre meszelt épület homlokzatát lizénák tagolják, s hangsúlyos, íves oromzat zárja le. Az 1861-ben elkészült kápolnácska a barokk építészet provinciális továbblépésének példája. Az öttagú kálváriacsoport Bartalics Mihály pécsi szobrász műve, 1859-ből. A szép környezetben elhelyezett együttes figyelemreméltó emléke a*..magas” művészet és a népművészet határ- területének. Megtekinthető: a Művészetek Háza tetőtéri galériájában. Aranyi László az egyetle az ő tulaj* Képmás. Állandó utánzat* lappang fehérben fehérei1 árny, mely árnyként is el1 haragvó, sorstalanná köp* üstök kastélyába. Marad«1 ' ki szembesít martalékkal? Előzményt az állandóban> zárt rendben tapintható t1 ki azonosít — és mivel?. Isten helyén mosolygó kS1 a képzelt kedvesebb áld»1 Bár gúnyolnak megkímélt képzelt alakként választW gyűjtögetsz, szétszórsz v«' ________________________________<< Pákolitz István: Pepitafftizetemböl Szenesvíz Április vége felé a k rolt két emse fülét-farl eresztve étvágytola Nagy lett az ijedelem dolmvalo. Állatorvost ír legföljebb lóhoz, . te hívtak, disznóhoz so Egyetlen gyógyír marod kis es nagy nyavalyák uzo szenesvíz. Mama a templomi °ssal azonos szinten k ‘í- el az orvosságot, az almariomból ünnepi lesbog remet; vizet tölti le. keresztet vetett rá aunnyogött valamit szót-e, imát-e, nem értettük Valter Lacival ott kuksoltunk □ sarokban; pisszenni se volt szabad a szertartás alatt. Anyám kinyitotta a sparherdajtót; ezúttal jól kivehettük, hogy a Miatyánkot susmorog- ja, közben egy-egy szem parazsat kotirgál mutatóújjóval a bögrémbe. Sistergett-gőzöl- gött a vízbe pottyant parázs; összesen hét került a bögrébe. A hetedik után ismét keresztvetés következett, mégpedig három; majd papucsát lerúgva, kiszaladt mama az ólba; a szenesvízzel meghintette az emsék orrát, szemét és fülét. A hintést kétszer megismételte. A szenesvíz használt, mert nem ártott. Harmadnapra vígan ropogtatták malacaink a kukoricát. Frast Náncsi néni viszont igen csúnyát mondott a szenesvízre. Megpróbálta ő is, ennek ellenére elvitte az or- bánc mindhárom hízóját. Náncsi néni bizonyára csak tessék-lássék hitt a szenesviz varázserejében. Vagy nem imádkozott elég jól. Regrufa Megölt volna szégyen, ha nem ütöm meg a mércét, ha elégtelen szívműködésem okán kiszuperálnak; bam, pléhfülem M meg a sorozóbizottso! sét. Föld alá süllyedte1 ha untauglichként élj1 nak, miként a lúdtö11 toficsot; vagy h o előtt obsitot kapok, 1 félnótás Blézer Ja*1 Abba meg egyene- zavarodtam volna, ha megtagadás miatt k fogdába, ahogy Hirí mesélik, aki babtisto hivatkozva, az IsteA nyúlt a Männliche1' Hanemhát alkalmi1' tem, s mellemet trappoltam a Spo1*? iskolaválogatott futk re. Csapattársaim \e9° tak, föl-földobóltak ' égbe, jól megcsípi1®' sátram csiklandósak1 it és üvöltözvén „Éljen, éljen a he11 Maginot-vonal és 0
