Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-05 / 5. szám
I. teremlabdarúgó-világbajnokság 1-nbeicirugo IUB II, A mohácsi salakpálya kitűnő talaja most jó szolgálatot tesz a tavaszi idényre készülő labdarúgóknak Fotó: Proksza László Gazdag program januárban Mohácson A mar naptól már Antal kapus is a pályán Nem alaptalanul, az elmúlt bajnoki idény hajrájában idegfáradságról panaszkodtak Mohácson az NB II-be bekerült Új Barázda TSZ SE labdarúgói. Nos, most erre valóságos gyógyírt jelent majd az elkövetkező négy hétben az a program, amit Bőzsön y János állított össze a fiúknak. Igaz, a mostani csonka héten még csak a ráhangolás szerepel, hétfőtől azonban már napi két foglalkozással gyötri őket a mester, három héten át.- Kik nem jelentek meg a szerda délutáni találkozón? — érdeklődtünk Bőzsöny János edzőnél.- Antal Zoli - térdsérülése után — csütörtöktől kapcsolódik be a munkába. Amíg a kapusnak könnyített gyakorlatokat írtunk elő, addig a hollandiai útja miatt ugyancsak egy napot késő Hrotkót már teljes terheléssel várjuk az edzésen. A harmadik hiányzó az influenzával küzdő ifjúsági Kovacsics.- Rajtuk kívül mindenki jelen volt szerdán?- Igen, sőt eggyel többen .is, mivel a szünetben leigazoltuk a Kaposvári Rákóczitól Gilitschet. Éppen ezért megegyeztünk ‘a jugoszláv vendég- munkásokkal, Adlerral, hogy a jövőben ő otthon, Pélmo- nostoron folytatja pályafutását.- A többiek . . .- A többiek: Lukács, Szabó, Kófiás, Katona, újvári, Rum- szauer, Óbert, Reit, Kovács L., Bendes, Papp, Kovács Z., Bíró, Becker, Csibi, Martina, Ratting, valamint az ifjúsági Rigó és Ritter.- A liúk szerint valamelyik „utazási irodával" sikerült összeállittatni- a programot.- Nagyon jó körülményeket sikerült szereznünk, így a változatosság nem árthat. A szabadtéri edzéseket itt végezzük Mohácson. A futásokat - a ki- kapcsolódás kedvéért - a szabad parkerdőben tartjuk. A teremfoglalkozásokra Szederkényben áll rendelkezésünkre délutánonként a tornacsarnok. Harkányban lazító fürdések, míg Pécsett úszóedzések egészítik ki az edzésrepertoárt. — Milyen előkészületi mérkőzéseket terveztek a felkészülési időszakra?- A mérkőzéssorozat gerincét a VDN Kupára építjük. Az ottani hét-nyolc találkozón kívül a rajtig több NB l-es - Dunaújváros, Kohász, PMSC -, és több NB ll-es - Kecskemét, Szeged - csapattal is összemérjük tudásunkat. Reméljük mindez elég lesz ahhoz, hogy a csapat elé tűzött cél elérésére megfelelően felkészüljünk. K. L. Aouita Budapestre készül A marokkói csodafutó Said Aouita is részt vesz a budapesti II. fedettpályás atlétikai világbajnokságon - ez derül ki a Le Matin Daily cimű ma- lokkói lap Írásából. A többszörös világcsúcstartó afrikai atléta két hónapja kezdte meg felkészülését a világbajnokságra. A Los' Angeles-i olimpia 5000 m-es sikfutó bajnoka, tervei szerint, január 28-án Belgiumban, Louvainben kezdi meg téli versenyzését, majd Olaszországban, Indonéziában és az Egyesült Államokban indul a vb előtt. Az nem szerepel a Reuter jelentésében, hogy a 28 éves Aouita, aki negyvenöt évi szünet után elsőként tartja egyidejűleg az 1500 és az 5000 méter világcsúcsát is, a március 3-5-i budapesti világbajnokságon melyik távot választja, annyi azonban bizonyos, hogy bármelyiken is indul, különleges élményt nyújt a magyar közönségnek. Kézi labda Bravúros győzelem Szegeden PMSC—Budaprint Szeged 24-22 (13-11) Kner Kupa, vidékbajnoki mérkőzés. Szeged, 100 néző. V.: Bódi, Péntek. PMSC: Hang — Mészáros 4, Dolmány 2, Andi 6, Kruzsicz 5, Tóth 7, Kővári. Csere: Kulcsár, Szanyi. Edző: Spolár Viktor. A furcsa helyzetek mérkőzésén nyertek a pécsiek. A pécsi győzelem nemcsak azért meglepő, mert a szegediek Pécsett győztek egy tízessel, de azért is, mivel a találkozó időpontja a „Senki nem tud semmit" című csehszlovák filmvígjátékot idézte. A szegediek ugyanis keddre hirdették saját közönségüknek a mérkőzést, míg a szerdairól csak alig tudhatott meg valamit „wala- ki". A pécsi sportvezetők délután 4 órai kezdést jeleztek. Mindezek után a mérkőzést mégis megtartották szerdán délután 3 órai kezdettel. A dolognak ugyan nem sok jelentősége volna, ha az eredményt tekintjük. Most mégis elmondjuk: a megbeszélt időben hiába hívtuk a szegedi sportcsarnokot. Ott ugyanis - a szegedi portás tolmácsolásában — a pécsi szakvezető szemrehányó vádja várt. Nos, a mérkőzés végeredménye több mint örvendetes. Sajnos többel nem szolgálhattunk. Kapu László • •••••••••••••••••• v//AV.'AV.,.,.*AW.V.*.W.V.'.V.,.‘.,.,.,.V.V.*.V,V,V,» • • • • Totótipnek NépKépes DN 1. Ascoli—Verona sport X Sport 1 2 2. Cesena—Milán 2 x x 1 2 3. Florentina—Lazio 1 X 1 2 x 1 4. Lecce—Pescara X 1 1 X 1 5. Sampdoría—Atalanta 1 x 1 1 6. Torino—Napoli x 2 1 1 X X 1 7. Barletta—Ancona X 1 X 1 X 8. Cremonese—Avellino 1 x 2 1 X 1 9. Empoli—Reggina 1 1 X 10. Messina—Barí x 2 1 2 11. Monza—Licata 1 X 1 X 1 X 12. Parma—Genoa 2 x X 2 2 x 13. Udinese—Cosenza x 1 1 1 14. Roma—Juventus X 1 2 1 X Labdarúgás A megyei II. osztály „Tamás¡” csoportjának mélye: őszi végered1. Dunaszekcső 13 10 1 2 35-12 21 2. Nagykozár 13 8 2 3 39-19 18 3. Magyarbóly 13 7 4 2 28-17 18 4.- Szederkény 13 5 6 2 25-18 16 5. Sátorhely 13 7 1 5 32-22 15 6. Véménd 13 7 1 5 27-20 15 7. Hidas 13 5 3 5 17-14 13 8. Drávaszab. 13 5 3 5 27-25 13 9. Dunafalva 13 6 1 6 22-30 13 10. Püspökbóly 13 4 4 5 12-30 12 11. Hímesháza 13 2 5 6 18-28 9 1£. Károlymajor 13 2 3 8 17-28 7 13. Borjád 13 2 2 9 14-31 6 14. Babarc 13 1 4 9 8-27 6 A sportszerűségi verseny állása: 1. Drávaszabolcs 54, 2. Magyarbóly 61, 3. Babarc 87, 4. Hidas 92, 5. Dunafalva 109, 6. Hímesháza 140, 7. Nagyko- zár 140, 8. Dunaszekcső 141, 9. Sátorhely 153, 10. Károly- mcjor 155, 11. Szederkény 161, 12. Véménd 187, 13. Püspök- bál” 187, 14. Borjád 194 pont- tpl. A „Czibulka” csoport őszi végeredménye: 1. Boksa 13 10 3 — 40- 7 23 2. Kétújfalu 13 10 1 2 32-20 21 3. Sz.-szentk. 13 9 2 2 43-21 20 4. Szentegát 13 8 3 2 29-17 19 5. Hóból 13 8 2 3 32-19 18 6. B.-hídvég 13 6 2 5 18-20 14 7. Vajszlő 13 4 4 5 33-21 12 8. B.-mindszent 13 4 2 7 14-35 10 9. Nagypeterd 13 3 2 8 23-26 8 10. Orfü 13 3 2 8 26-33 8 11. Görcsöny 13 3 2 8 16-25 8 12. Kisvaszar 13 3 2 8 20-38 8 13. K.-szőlős 13 2 3 8 17-36 7 14. Tarcsa 13 1 4 8 15-40 6 Labdarúgójátékvezetői tanfolyam A Baranya Megyei Labdarúgó Szövetség játékvezetői tanfolyamot indít január 17-én, kedden 17 órai kezdettel, a megyei ifjúsági és sportosztály épületében (Pécs, Megye u. 21.). A tanfolyam hat hétig tart heti két foglalkozással, esetenként 17-19 óráig. A tanfolyam napiait az első foglalkozáson közlik az érdekeltekkel. A tanfolyam végeztével a résztvevők vizsgát tesznek, melynek sikeres teljesítése esetén aktív működést kezdhet, nek. Jelentkezni lehet a 10-103- as telefonon hétfőn, szerdán és Dénteken du. fél 5 és fél 6 között, vagy személyesen a megyei ifjúsági és sportosztályon. Játékvezetői tanfolyamot rendez a körzeti labdarúgó szövetség is Mohácson, melyre január 13-ig lehet jelentkezni a városi tanács ifiúsáai és sportosztálván (Széchenyi tér 1. sz. alatt, vagy a 10-722 es számú telefonon. Alvics nem edzhet Lapunk tegnapi számában adtunk hírt arról, hogy a rendőrség büntető eljárást indított Alvics Gyula, a PVSK ökölvívója ellen, zsarolás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt. A rendőrségi közlemény megjelenése utón iközölte velünk Matis Géza, a PVSK elnöke, hogy amíg az ügy nem zárul le, Alvics játékjogát felfüggesztették és az edzéseket sem látogathatja. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Áz első ellenfél pénteken Brazília Géléi és a siófoki sor kezd Leeuwardenben Hétfő estétől már Hollandiában tartózkodik az* I. terem- labdarúgó világbajnokságra meghívott magyar válogatott. A magyarok a Zeist városától 10 kilométerre lévő Papendahl. bán lévő sportközpontban nyertek elszállásolást tíz másik válogatott társaságában. Kedden reggel már edzést is tartott a játékosoknak Tajti József megbízott szakvezető, aki délután Rotterdamba utazott a vb technikai értekezletére, így a délutáni foglalkozást már Céléi Imre, a siófokiak mestere tartotta.- Hogyan alakult ki a keret? - kérdeztük Géléi Imrétől. — Újév napján találkoztunk, utána két edzést tartottunk Budapesten, a Lőrinci Sport- csarnokban. Hétfőn újra ott gyakoroltunk, majd onnan indultunk Amsterdamba a csütörtökön kezdődő és január 15-iq tartó első hivatalos teremlabdarúgó világbajnokságra, amelyre 16 válogatottat hívott meg a rendező Nemzetközi Labdarúgó Szövetség. — Zámében siófoki és váci labdarúgók kaptak bizalmat, ezek szerint az egyesületi sorok elve alapján állítják össze a válogatottat? — Már a válogatásnál eldöntött tény volt, hogy a szabadtéri válogatottakban nem szereplő, teremspecialisták alkotják majd az utazó keretet, akik között valóban sok a siófoki és váci játékos. A keret: Géléi Károly (Vác) és Brockhauser István (Újpest) kapusok mellett Kása László, Gyimesi Attila, Mózner János (Vác), Olajos Sándor, Quirikó Sándor. . Zsadányi László. Borostván Mihálv. Frep- DÓn Gvörqy (Siófok). Túri Zsolt ÍPMSC1 és CseDreqi András, Rózsa László (ZTE) mezőnyjátékosok alkotják a csapatot.- Mit tudnak az ellenfelekről? — Ügy hallottuk, hogy a mezőnyben főként a csakis kispályás futballban járatos amatőrök szerepelnek a világbajnokságon. A rendező hollandoknál például önálló kispályás szövetség működik. Mindezek mellett^ itt mi számítunk profinak, tehát így is kell szerepelnünk.- A világbajnokság végül is nem előzmények nélküli.- Bizony nem, mivel 1986. november 16. óta három próba jellegű FIFA rendezvényt bonyolítottak le. Az elsőt Budapesten Magyarország nyerte, azután 1987 februárjában, La Corunában Spanyolország végzett az élen, 1987 szeptemberében pedig Brasiliában) (Brazília) Paraguay diadalmaskodott. — Milyen a válogatottunk mérlege? — Eddig kilenc hivatalos teremmérkőzést játszott a magyar válogatott, a mérleg: 6 győzelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 33-20-as gólkülönbség. — Mit tudnak a lebonyolítás rendjéről? — A 38 találkozót magába foglaló világbajnokságon a négy négyes csoportban körmérkőzés lesz, s az első 2-2 helyezett jut tovább, aztán újabb két négyes csoportban játszanak. Az elődöntőben az A-csoport 1. helyezettje mérkőzik a B-csoport 2. helyezettjével, az A-csoport 2. helyezettje pedig a B-csoport éllovasával. A győztesek vívják a döntőt, a vesztesek a bronzéremért lépnek pályára. — Kik vannak a csoportunkban? — Brazília ellen pénteken, Spanyolországgal szombaton, Szaúd-Arábiával vasárnap játszunk. — Van-e kezdőcsapat? — A labdarúgás e válfajában véaképp nincs jelentősége annak, hoqv kik kezdenek. A kapuban mindenesetre Géléi áll, s valószínűleq az összeszokott siófoki négyes kezd előtte. Sorokban gondolkodunk, tehát négyesével cseréljük az embereket. x — Mit várhatunk a csapattól? — Meggyőződésünk, hogy igen harcias játékosok képviselik színeinket, és megtesznek majd mindent, hogy legalább a négyes csoportból továbbjussunk. A többit majd meglátjuk. Véqül telefonhoz hívtuk Túri Zsoltot, a PMSC játékosát is. akitől azt kérdeztük, hogy mi a véleménye a beváloga- tá sóról? . — Nanvon nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy itt lehetek a fiúkkal. Hallatlanul lelkes mindenki. Mindenesetre én is mindent meqteszek a sikerért. Remélem sikerül majd úgy játszanom, mint a pécsi döntőben, ahol a legjobb mezőnyjátékosnak bizonyultam. Végül is ezért is edzettem otthon még a két ünnep között is. Bízóim benne, hogv nem vallunk szégyent az élső terem labda rúgó-viláqbainoksá. gon, s nekem sikerül becsülettel képviselni a pécsi színeket. * K. L. Kis- és nagytermelők figyelmébe! ÚJ LEHETŐSÉGEK A DOHÁNYTERMESZTÉSBENI Kedvezményes feltételek mesterséges kisszáritók telepítésénél. Új árak a mesterséges és természetes szárítású dohányfajtáknál. Minőségcentrikus árszabályozás: Hevesi száraz „A" világos dohány esetén 16 000 Ft/q, Havanna szivaranyag 10 000 Ft/q, Kerti „A” 9450 Ft/q. 100 négyszögöl területen kb. 1 q szárazdohány termelhető. DOHÁNYTERMESZTÉS = biztos értékesítési lehetőség, biztos jövedelem, amely 500 000 Ft-íg adómentes. Érdeklődni lehet: személyesen vagy írásban, Dohánybeváltó üzem, Nagyatád, Dózsa György u. 17. Tel.: (83) 11-053. Telex: 13-552.