Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-01 / 1. szám

Tizenhat pár szép kebel Kebelkeresőbe indu'lam a budapesti Maxim bárba - így kérte telefonon a VDN. Meg­köszöntem hát szépen a Rad­nóti Színpadnak a Szent Jo­hanna drámafeldolgozásra küldött jegyet és kicsit felad­ván elveimet, a tisztelt olva­sóknak adtam igazat. Elballagtam tehát a Maxim bárba és tisztelettel jelentem a VDN olvasóinak: szép keb-' let csak négy méterről, vagy­is a színpadon láttam, ami persze még mindig jobb, mintha a háztetőn láttam vol­na. Közelről csak egy osztrák hölgy keble adódott, amikor a tizenegyedik pohár pezsgő után halkan, de stílusosan be esett az asztal alá. A hókeb­le meg kibuggyant s én szak­értő szemmel meggusztáltam — kizárólag a VDN olvasói kedvéért! — meg egy akkorát lehelt, mint Rézi néni o bú­csún. Hát ebben maradtunk! Volt még Super Magic Show, aztán „Argentin ördö­gök”, pardon „The Argentin Devils". Legjobban az Aman­da Lear paródiát szerettem, mert mindig meghat, ha egy nő férfi akarna lenni, de nem megy neki. „Istenkém, már ne­ki sem!?" - sóhajtott fel odébb egy vikszelt-kopasz, ám elegáns öregúr. Végre jött a tánckar, szé­pen felöltözve, ezüst cipőben meg ágyéknál ezüst bajusz­kötőben, a többi — ohne. Ti­zenhatan voltak, ha balról számoltam, tizenöten, ha jobb­ról. És gyönyörű keblek! Sze­gény Szent Johanna, hát tu­dott ő igazából élni?... De lássuk csak... És jobbról ti­zenhat, balról már tizennyolc pár. . . Jesszusom, ez balról mindig több! Szóval matema­tikailag nem jött össze. Végül már ujjal mutogatva számol­tam. Ettől fizetés után a kö­zönség megtapsolt és kifele jövet azt hallottam németül: „Jó volt a száma ennek a hü­lye matematikusnak is!" Hát akkor boldog új évet! Földessy Dénes Mömozgolom ? Cini bordélyház terve ök ketten (Cini és Cicciolina) Fotó: Barcia Zsolt Szilveszter napján születtek Kevés olyan ember akad városunkban, aki születése után néhány perccel már 2 évesnek mondhatja magát. Tavaly 11-en, míg 86-ban 7- en látták meg a napvilágot az évfordulón, ünnep az új esztendő, ünnep a születés­nap. Szabó-Földes Gabriella, o Janus Pannonius Gimná­zium tanulója az idén válik nagykorúvá.- Engem soha nem zavart a születésem dátuma, ilyen­kor szinte reggeltől estig „áll a bál". Délután a csa­lóddal ünnepelek, este pedig o barátaimmal búcsúztatjuk az óévet. Szinte hihetetlen, hogy va­lakinek még a neve napja is e dátumra essen. Vörös Szil­veszter.- A hiedelemmel ellentét­ben valóban kétszer annyi ajándékot szoktam kapni, így ez a többszörös egybeesés „nem károsított" meg engem. Éjfélig nagykorúságom lesz a téma családom körében, az új esztendő első perceit vi­szont a barátnőmmel és „ha­verjaimmal” töltöm. Egy idős néni, aki pont éjfélkor született, mondta ne­kem: - Tudod, fiacskám, most hiányzik csak igazán az az egy év" - majd nevetett. Hogy idén kik lesznek az ÁB-bébik, azt még a cikk írásakor nem tudjuk. Egy biz­tos. Akárki is lesz, az 50 000 forintos életjáradékkal lesz gazdagabb. Jó egészséget és sok bol­dogságot minden újszülött­nek! Tóth Tamás ...és a Rákóczi tér nem szégyen? - Kik azok a tekintélyes szajhák? Az új esztendők csak jön­nek, jönnek, a magyar kis­ember meg nagyokat pislog, hogy akkor hát most hogy is lesz majd . . .?? Zailatnay Cini- ről pedig kering a hír: bor­délyházat akarna nyitni. De még egyet? Hisz ekkorát már úgysem tud, mint amekkora néha itt van!... Meg még pártot is?! — Drága Cini, most akkor párt? Vagy mozgalom? Vagy bordélyház? Ez alléié Ciccio- lina-hatás? — Dehogy! Ha a nőmoz­galom, amit kezdeményezek, nemzetköziileg kiszélesedik, ak­kor ők Olaszországban segí­tenék! Ennyi őróla! A moz­galom pedig nem a hagyo­mányos értelemben vett fe­minista, tehát női egyenjogú- sf tő mozgalom, ellenkezőleg: alapgondolata az, hogy a nő maradjon nő! A Reform heti­lap kicsit félreértett: nem ar­ról van szó. hogy e mozga­lom elsősorban bordólyházak tagjaiból, vagy egyáltalán prostituáltakból áll majd. Va lójában a bordélyhoz csak egy esetleges, ám törvényesíteni kívánt pénzkereseti forrás lenne a szervezet számára. — Mozgalmi vezér lesz? — Nem! Ez a szervezet va­lamilyen társulási, vagy állami formában lenne életképes. Az én szerepem csupán annyi, hogy először mondtam ki: ha végig a társadalomtörténetben szükség volt bordélyokra, ak­kor annak oka van és egész­ségesebb, természetesebb meg­oldás, ha nyíltan vállalják és egészségileg ellenőrzik. Szó sincs arról, mintha mindenki­nek az lenne a vágya, hogy ott legyen vendég, vagy ven­dégfogadó. Ez csak a sokféle életvitel egyike lehetne!- iMi az összefüggés az említett nőmozgalom és a nyilvánosház között?- Mindössze annyi, hogy a ház valószínűleg jólmenő üz­let lenne, akár egy étterem és elsősorban külföldiek szá­mára. Hiszen ilyesmi a bűnö­zés keretei között most is vi­rágzik. De mást is mondok: sosem tapasztaltam, hogy egyesegyedül a hivatalos ha­zai nőmozgalom valami lé­nyegeset tett volna a nőkért, amit előtte még senki, vagy semmiféle más szervezet nem tett volna meg. Bárhová utaz­tam, mindenütt azt láttam, hogy ott komolyabb szerepük van a nőszervezeteknek. Mo­dern formákat ke!l tehát ta­lálni, hogy a magyar nők kapcsolódjanak az egész világ nőszervezeteihez. Ez csak az egyik forma lehetne. Egyéb­ként úgy látszik, Magyaror­szágon még nem hallottak például a svéd asszonyházak­ról, avagy hasonló amerikai, NSZK-beli intézményekről, me­lyek úgy működnek, akár egy jutányos áru szálloda. A la­kásínségben lévőknek is segí­tenek, pedig e három ország­ban nemigen van lakásínség. Több vitát érdemelne ez a kérdés.- Végül is, ezt véli a fia­talság, vagy a nők jövőjének?- Ismétlem, ez csak az egyik megoldás, amit az emberi sza­badság alapján elképzelhe­tünk. Még mindig jobb, mint a Rákóczi tér és főleg az egyéb kapcsolatok, amit ti­tokban csinálnak, pedig nem szabad, nem illik, de sok úri vagy csak átlagos foglalkozá­sú dolgozó nő jövedelem- kiegészítésképpen tesz. — Ezek szerint olvasta Haj­nóczy Péter: Viktória című re­mek novelláját a tekintélyes állású ringyókról?- Igen, de a történelem is gazdag tekintélyes állású án­gyokban. Aztán a Rákóczi tér?!! A lányok szót sem tud­nak németül, angolai, koszo­sak, bűnözők és egészségügyi ellenőrzés híján nagyon ve­szélyes betegségterjesztők is. Biztos vagyok benne, hogy akiket mindez felháborít, vagy akik politikailag ellenzik, azok a Zolatnay Cini elképzelésé­ihez társadalmi talajt adó 'helyzetért, kizárólag őt teszik majd felelőssé. Pedig .. . Földessy D. Radio mellett, Talán tetszenek emlékez­ni, a múltkorokban említet­tem, hogy még negyvenöt utón is 'volt „cselédsors” a jobb módú gazdák egyike- másikánál, ahol a béres — elesett, szerencsétlen em­ber - évtizedekig hált az istálló széna-jászolában, nagyjából fizetség nélkül, csak a napi ennivalóért és levetett göncökért dolgozott o barmokkal és barmok kö­zött. Régi ügyek ezek — gondolná az ember -, ame­lyek néha feltűnnek a közel- történelem ködéből ... Most - napjainkban! - vall sorsáról egy 80 eszten­dős, magányos asszony, a rádió riporternőjének, s mondom, a történet m a i keletű. A mikrofonból halla­ni, amint szürcsöli a tejes­kávét valamilyen presszóban talán, ahova a lány meg­hívta. Az idős asszony nap­jainkban a Keleti-pálya­udvaron alszik, a múltkor egy buzgó vasutas föl is rázta, mondván „... miért nem megy haza, mama, nincs magának lakása!?” Nincs. Volt ugyan, mert elég régen fölkerült Pestre, még a negyvenes évek vé­gén, majd néhány év múlva elszegődött cselédnek egy családhoz, ahol afféle min­denes munkát végzett: fő­zött, takarított, bevásárolt. „...Tudja, lelkem, én min­dig takarékoskodtam nekik, a piacon mindig alkudtam, szóval ügyeltem, hogy ta­karékosan éljenek. Náluk laktam, volt két gyerekük, azok is már szépen megnőt­tek azóta. A férfi meghalt, és már nem volt maradá­som. Egyszer leutaztam hét végén vidéki rokonokhoz, s amikor hazajöttem, nem en­gedtek be a lakásba, ahol évtizedeket töltöttem el ve­lük, egy fedél alatt..." Az ajtót soha többé nem nyi­tották ki neki. Még a hol­mija is ott von a régi „gazdá­nál" ... A nyugdíjért - 3595 forintért — bejár a postára. A pályaudvar kör­nyékén van egy bisztró, ott költi el reggelijét, pohár ká­vé, két zsemle, ebédre kis főzelék és ha fogytán a pénze (egyszer ellopták az egész nyugdíját, csomagban őrzött cuccaival együtt a váróteremben . . .), szóval, ha kevés a pénze, akkor a Lehel téri piacon összeszedi a standok alá begurult üres sörös-, borosüvegeket... „Hol tisztálkodik"? - kérdi tőle a lány. „Széchenyibe járok hetente, a fürdő­be . . ." És a ruhák, alsó­neműk? Azt is ki kell mosni valahol . .. Fürdés közben mossa a holmiját... ......Amíg jó idő volt. a Vé rmezőn szárítgottam a bokrokra terítve .. ." Hát így alakult egy házi­cseléd sorsa 1988-ban. Ajánlhatnánk ezt a rádiós­riportot a fiataloknak, akik már elnézően mosolyognak - érthető módon - a régi fogalmak hallatán ilyesmin, hogy „béres, meg cseléd­lány, meg naccsága”, ...csak a „csövezést" ér­tik, más előjellel persze, miként azt a 80 esztendős asszony űzi a mai napig is. Hallgattam egy másik ­köztiszteletben álló, nagysze­rű, idős férfiú - vallomását is. Borsos Miklós Kossuth- díjas szobrászművész. Nem­zetünk Nagy öregje. Töb­bek között ezt mondotta — miután a riporter tapinta­tosan faggatta egyéb kedv­teléséről: „Igen..., valóban hegedültem, ötven éven át napi egyórás gyakorlással. Aztán abbahagytam, mert rájöttem, hogy a saját igé­nyeimnek megfelelően tulaj­donképpen nem is tudok jól hegedülni . .Mélységes tiszteletet érzek a Mester iránt. És eltanulni tőle a bátorságát. Magamnak és másoknak is ajánlva ... Ebben a nagy össznépi ze­nekarban ugyan hányán mu­zsikálnak úgy, hogy hamis hangot fognak, de erre nem jönnek rá, csak húzzák és húzzák a vonót, veszettül, kivilágos virradatig, elké­pesztő osakönyösséggel... 4 vasárnapi (Szilveszteri) Panoráma Mikor jön a Dávid? Ez itt Goldie Hawn művész­nő katonalány szerepben, amint a Privát Benjamin című filmben Dávidra gondol. A Warner Bross filmgyárban so­kat beszélnek szép szájáról. Bőripari vonzerő Rosanna Schioffino, a nem­rég még csodaszép volt olasz filmszínésznó Nápolyban bot­rányos körülmények között kö­tött új házasságot. Elvetette magát egy kozmetikus férfival, akiről kiderült, hogy még há­rom felesége van szanaszét Olaszországban. Hiába, a bőripar — természetesen az arcbőrre gondolunk! — höl­gyek számára igen vonzó! Hová meredt el szép szemed világa? Ez a fotó egy hollywoodi év­könyvben jelent meg. mint bi­zonyos brazil Donna Lucia nevű hölgy fényképe. Nevezett hölgynek nem tetszett a saját fotója, ezért beperelte a ki. adót. Tipikusan ilyen esetekre mondogatta boldogult Erb Já­nos kollégánk: „Én fotóripor­ter vagyok, nem plasztikai se­bész !" Hu-hu-huuuuu! A Sportmagazin című német nyelvű folyóirat a sport bizal­mas titkairól számol be. A szabadfogású birkózás képün­kön látható intimitása közben a megfogott kövér úr a ma­gazin szerint így üvöltött fel: „Hu-hu-huuuuu!” Meg is ért­jük! Hegedű...

Next

/
Oldalképek
Tartalom