Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-31 / 31. szám
1989. január 31., kedd Dunántúli napló 9 A művelődési tárca sa jtótájékoztatója Üj tankönyvek századunk történelméről Költségvetési reform a kultúrában (Munkatársunk telelonjelen- tése.) Aktuális kérdésekről tartott tegnap sajtótájékoztatót vezető munkatársaival Czibere Tibor 'művelődési miniszter. Az újságírók kérdésére elmondták, hogy a 20. század, ezen belül az utóbbi négy évtized történelme rövidesen a .tankönyvek, ben is reális bemutatást kap. Ősszel már kapható lesz az új nyolcadik osztályos történelemkönyv. A középfok számára létező 36-féle könyv helyett a Történettudományi Intézetben Glatz Ferenc vezetésével készül el 1990 őszére az új, egységes történelemkönyv. Ősztől szüneteltetni fogják az immár elavult állampolgári ismeretek oktatását — meg kell várni az új alkotmány megszületését.- Mit kíván tenni a minisz. térium a művelődési házak, iskolák, főként a vidéki intézmények helyzetének javításáért? - E kérdésre azt a választ kaptuk, hogy erre a célra a helyi tanácsoknál van a pénz. A minisztérium a közművelődési alap szerény keretével rendelkezik, melyből jó esetben is csak pár százezer forintot kaphatnak a művelődési intézmények. Költséqvetési reform várható a kultúra területén 1990-91- től és ezzel megváltozik a finanszírozás teljes rendszere. Az állami, a qazdasági szféra, valamint a lakosság is részt vehet majd bizonyos feladatok (film, könyv), intézmények (közgyűjtemények, múzeumok) támogatásában, míq a felsőoktatásnak az önfenntartó szerepét kívániák erősíteni. Változás előtt áll a sokat bírált Országos Pedagógiai In tézet, amelynek létszáma 270- ről 140-100 főre csökken. Az OPI ezután nem lát el hatósági típusú feladatokat, tevékenységi köre szűkül, de fontos szakmai területei megmaradnak. - Mindez összefügg ózza] - mondta Gazsó Ferenc miniszterhelyettes -, hogy a továbbiakban nem felülről, egy központi intézetből, hanem alulról, több műhelyből, iskolából indított oktatási fejlesztést terveznek. Az egész fejlesztés így közelebb kerül a gyakorlathoz. Az OPI székházát visz szakapja eredeti tulajdonosa, az evangélikus gimnázium. A református egyház visszakérte korábban a tulajdonában maradt, majd az államnak átadott négy iskoláját: ezek kö. zül eav iskola foq rövidesen megnyílni. A katolikus egyház tovább működteti a tulajdonában haqvott iskolákat. Az egyházi iskolákról szólván, a miniszter elmondta, hogy nem a 40 évvel ezelőtti iskolaállamosítás revízióiéról van szó. Nincs akadálya azonban új eqyházi iskolák alapításának. Az Állami Egyházügyi Hivatal funkcióiát. feladatkörét eqvéb- ként méa az idén tárgyalni 1‘oaia a kormány. Végül megtudtuk, hogv a múlt héten Pécsett rendező, 38 éves Csiszár Imre érdemes művész lesz a budapesti Nemzeti Színház igazgatója, ez év iúlius elseiétől, Ma/onyay Dezső nvugdíjba vonulása után. Az ORI-botrányról Úiabb hírrel nem szolgáltak a minisztérium vezetői, csak arra hívták fel a fiqyelmet, hogy a cég pénzügyeit nem a művelődési tárca. hanem a Pénzügyminisztérium vizsgálja meg. Gállos Orsolya Játsszunk bábszínházát! Gyerekek álltak a paraván mögé (vagy elé) s mozgatták bábjaikat vasárnap délelőtt a pécsi Szabó István Úttörőház nagytermében, az MTV „Játsszunk bábszínházát!" című újabb sorozatának területi bemutatóján. A Magyar Televízió közkedvelt bábjátszó sorozatát nyolcadik alkalommal rendezik meg idén. Eddig Győrben és Kaposvárott; a továbbiakban Kecskeméten, Nyíregyházán, Debrecenben, Budapesten tartanak a pécsihez hasonló bemutatókat. Pécsre kilenc együttes jelentkezett, s mutatta be tudása legjavát, kedvesen és lelkesen, azzal a titkolt reménnyel, hátha sikerül majd a képernyőre jutni- ok . . . A ..Pampalini” csoport (Bonyhád) Észak-sarki cukrászda és Pam- palini; a ..Kótyomfitty" (Pécs, Testnevelési Ált. Iskola) Az égigérő fa; az ..Ákombákom” (Paks) A kiskondás; a ,,Tura-raj” (Vajsz- ló) A buták versenye; a „Hangyabanda (Abaliget)a Vízipók; a ..Hétszínvirág” (Pécs, ANK) a Bu- jópatak; a ,,Csibészke (Mohács) az Etűdök c. bábjátékkal, a ..Fecske” (Sióagárd) helyi népi játékokkal jelentkezett a bemutatóra. A zsűri szerepkörét most a leg- illetékese'bb, az • MTV négy szerkesztője és rendezője töltötte be. Ha valamennyi területi bemutató már lezajlott, értesítik a képernyőre legalkalmasabb és legnívósabb csoportok vezetőit. A műsorsorozat előreláthatólag ősszel kerül programba. A Mecsek W" r r •• a •• Fuvosotos köszöntése A 25 éves jubileumát ünneplő Mecsek Fúvósötöst köszöntötték tegnap délután a Baranya Megyei Tanácson. Piti Zoltán elnök meleg szavakkal emlékezett meg Pa- láncz Tamás, Deák Árpád, Tolnay Gábor, Szkladányi Péter és Várnagy Attila immár negyedszázados vállalkozásáról, majd átnyújtotta a Baranyáért Emlékérmet. Az együttes nevében Paláncz Tamás köszönte meg az elismerést, és a városi, megyei tanács segítségét. A proto- kollünnepség később kötetlen beszélgetéssé alakult át, melynek során szóba kerültek a feleségek, akiknek áldozatkészsége nélkül - mint az ünnepeltek elmondták — A Baranya Megyei Tanácson fogadta a 25 éves jubileumát ünneplő Mecsek Fúvósötös tagjait Piti Zoltán megyei tanácselnök, s „Baranyáért” emlékplakettet adott át a zenészeknek. Fotó: Cseri László aligha érhettek volna el nemzetközi sikereket. Takács Gyula, a megyei tanács általános elnökhelyettese, továbbá Fischer János művelődési osztályvezető, Brand- statter György osztályvezetőhelyettes is további támogatásáról biztosította a jubiláló együttest, amelynek a tervek szerint hamarosan olbuma és nagylemeze jelenik meg. „Pénzt minden áron” A Belügyminisztérium vándorkiállítása Pécsett A munkaközvetítőben Ebben a hónapban 197 fő kért munkanélküli segélyt után 7—8000-rel is, mint raAmióta a föníciaiak jóvoltából megjelent a pénz az emberiség történetében, sajnos mind többen kívánnak hozzájutni becstelen úton, mások megkárosítása árán. Ez a „fejlődés" napjainkban hazánkban olyan méreteket öltött (nem utolsósorban az életszínvonal alakulása miatt), hogy átlagosan minden másfél órában betöréses lopást követnek el. A bűnözés jelenlegi helyzetét, s nem utolsósorban a megelőzés lehetőségeit mutatja 'be az a Belügyminisztérium által rendezett „vándorkiállítás", melyet tegnap délután nyitottak meg Pécsett, az MN Helyőrségi Klubban. A paravánokon érdekesebb és'tragikusabb történetekkel, helyszínelők megdöbbentő fényképeivel. s rablók, gyilkosok vallomásaival találkozhatnak az érdeklődők, akiket mindemellett még jótanácsokkal látnak el a plakátok, hogyan óvjuk meg a „hívatlan látogatóktól" a nyílászárókat, s ezzel egyetemben otthonunkat, hol, s milyen módon tároljuk, gyűjtsük pénzűn, két, s mire vigyázzunk leginkább mindennapjainkban. A „Pénz mindenáron” című minitárlat remélem elgondolkodtat majd mindenkit; érdemes-e azért az esetenkénti néhány forintért egy ehhez hasonló kiállítás anyagában szerepelni, mint főszereplő. Tóth Tamás Mint az orvosi váróteremben, oly feszülten várakoznak a Baranya Megyei Munkaügyi Szolgáltató Irodában — népszerű nevén a munkaközvetítőben — Pécsett, a volt megyeháza magasföldszintjén. A várakozók a falra kitett cédulákat böngészték. Sóhaj követett sóhajt, tétován jegyezték füzetbe az olvasottakat a fiatal és idős érdeklődők. Hétfőn 8 és 9 között több mint öt- venen fordultak meg a hangulatosnak aligha nevezhető előtérben. Nehéz volt szóba- elegyedni a kíváncsiskodókkal, akik közül jó páran nem is kopogtattak az ajtón: némán nézték az állást hirdető feliratokat, aztán távoztak. Elbocsátottakkal igyekeztem beszélgetni, hisz az ő helyzetük most kritikusabb, mint azoké, akik maguktól válnak meg régi munkahelyüktől. Bevett szokás, hogy egymásnak nem mutatkoznak be a rég idejáró álláskeresők. Ehelyett alaposan végigmérik egymást. A 35 év körüli, négygyermekes férfi nevét végül is megtudtam . . .- Nézze, szégyellem, hogy az utcára kerültem — mondja Lakatos János egykori csillés. — Nagyon kell valami bejegyzés a személyibe, hogy valahol dolgozom, mert akkor .nem hiszik a rendőrök, hogy lógós vagyok. Egyébként nem lehet arra utazni, hogy eltartassam magam munkanélküli segéllyel. Most megelégednék a valamikori 11 000 forintos kereset kodó . . . Másik beszélgetőpartnerem . . . Ervin, húsz év körüli, vidéki. Nem mondja a teljes nevét, nem akarja, hogy falujában kinevessék, netán megszólják, hogy állás után bolyong. Megfelelne neki egy 25 -30 forintos órabér, pedig szakmája sincs, ahogy sok itt kilincseiének a munkaközvetítőben. Elmenne kocsikísérőnek, de úgy tűnik, így is túlméretezte az igényeit, s -nem véletlen, hogy elkísérte anyukája. Átképzésekre egyikük sem gondol, pedig a feliratok ezek fontosságáról bőségesen informálnak, míg nagyon kevés betanított és segédmunkás állást kínálnak. Szinte majdnem mindegyik hirdető szakmunkást keres, de elsősorban Pécsről és környékéről.- Nem fogadják szívesen a bejárókat a bérletek drágulása miatt — panaszkodik a bük- kösdi Búzás Józsel. Csupa keserűség volt Barta Mária hajdani eladó és vendéglátós. Azt büszkén vallja, hogy nő létére nekivág a bizonytalannak, s nem fél. Sokféle arc tűnt fel az alig egy órában. Próbálkozók, csüggedtek, tétovázók. ’ Inkább ezt lehetett leolvasni a tekintetekből. Ök már érzik, hogy a munkaerőpiac könyörtelen, nem ismer pardont. Ebben a hónapban tegnapig 197-en kértek munkanélküli segélyt az irodában. Közülük csak 40-en jogosultak rá. Cs. J. Pártaktíva a Ivov-kertvárosi III. sz. alapszervezetben Főszerepben a lakóterület? Magyar táncház neves vendégekkel A pórt tavaly májusi országos értekezletének állásfoglalása többek között leszögezi, hogy a reformfolyamatok gyorsítása érdekében a párt ügyintéző pártból váljék mindinkább politizáló párttá. Ennek érdekében a politika alakításának színtere elsősorban a lakóterület lesz, ugyanakkor megváltozik a párt választási rendje is, hogy az eddigieknél is nagyobb beleszólása legyen a dolgokba a párttagoknak és az alapszervezeteknek. A KB e két lényeges témakör megvitatását várja a párttagságtól ... A Ivov-kertvárosi III. számú pártalapszervezete tegnap délután tartott pártaktívát, hogy kifejtsék véleményüket a két vitaanyaggal kapcsolatban. A 102 fős lakóterületi alapszervezet 90-95 százaléka nyugdíjas, így a megjelentek (voltak vagy huszonötén) véleményébenóhatatlanul nem csak az tükröződik, amire véleményt kértek tőlük. Az aktíván felszólalt dr. Bíró Zoltán, a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat és Radnóti János, a szövetkezeti ágazati pártbizottság titkára. A Németh László utcai mozgalmi házban a két és fél órás közös gondolkodást Plász Sándor, a [jártvezetőség propagandafelelőse vezette. Vélemények a lakóterületi munkáról: Tóth Géza szerint régi igényük, hogy erősíthessék a lakóterületi pártmunkát. Szarná József is helyeselte, hogy legyen a pártalapszervezet a lakóterület „gazdája". Tukora Péter azt vetette fel, hogy kettészakadt a párt munkahelyi és lakóterületi szervezetekre, bár már koraibban megkezdték a kapcsolatok kiépítését, de ez zsákutcába torkollott. Ö fogalmazta meg legtalálóbban a lakóterületen tevékenykedő párttagok sikereit, gondjait és a velük kapcsolatos elvárásokat. „Mi az életkorunk miatt is a lefelé szálló szakaszban vagyunk, rajtuhk mégis többször annyi a súly mint az üzemi alapszervezetek életerős tagjain, a lehetőségeink emiatt 'is _ sokkal nehezebbek. Az egészséges, életerős párttagok jöjjenek ki hozzánk és segítsenek nekünk." Domonkos De- zsőné azt a^ óhajukat fogalmazta meg, hogy nem valamiféle kampánymunkára, hanem állandó segítségül kérik az üzemi párta lapszervezete két. Zsllkovics György a vöröskereszt és más lakóterületi szervezetek tevékenységének összehangoltságát hiányolta. Ber- náth Pál: „A párttagságot nálunk sokkal nehezebb összehívni, mint az üzemben. „Tornai Márton és Andrasek Istvánná állították, hogy a lakóterületen nem könnyű politizálni, hiszen a bizonytalanság, °z áremelések a bizalomhiány egyre nagyobb káoszt vagy befelé fordulást idézett elő, az emberek az újabb és újabb dokumentumok birtokában már nem is tudják, hogy hová álljanak. Parázs vita bontakozott 'ki a nyugdíjasok között arról a legutóbbi Pozsgay nyilatkozatról, mely az eddigiekkel merőben ellentétes módon ítéli meg 56-ot. Ez a lakóterületi pórt- efapszervezet szinte egyöntetű véleménye szerint csak tovább fokozza a 'káoszt- a fejekben. A párt választási rendjéről kifejtve véleményüket, az aktívaértekezlet majdnem egyöntetűen az alternatív lehetőségek közül a „B" pontban foglaltakkal ért egyet. M. L. Magyar népzene dallamai csendültek fel vasárnap este néhány perccel hat után Pécsett, a "Vasutas Művelődési Házban. A zene hallatán rövidesen megmozdultak a lábak, fiatalok gyülekeztek a nagyterem parkettjén, kezdődött a magyar táncház. Ez a jelenet néhány hónap óta kéthetente ismétlődik a Váradi Antal utcában. — Egy olyan táncházat szerettünk volna létrehozni, amelyik egyik pécsi együtteshez sem kötődik. ,Egy állandó, rendszeres lehetőséget azoknak a fiataloknak, akik szeretik a népzenét, a néptáncot — mondta tegnap este Kovács Márton, a táncház egyik vezetője. — Kevés ma már az olyan rendezvény, ahol az ősi magyar népdal- és néptánckincs- csel ismerkedhetnek meg a fiatalok. Mi erre szeretnénk megteremteni az alkalmat rendezvényeinkkel. Alkalmanként más és más összeállításban húzza a zenekar a talpalávalót. Mindössze a prímás és a bőgős állandó a kaposvári őss Csaba és Benkö László személyében. De eddig még mindig akadtak társaik, neves népzenészek is rendszeresen közreműködnek a muzsikálásban. Dunántúli, széki, szatmári és kalotaszegi táncokat tanultak már a fiatalok, akiket a rendezvény szünetében mindig más meghívott vendéggel lepnek meg a szervezők. Tegnap a zengővárkonyi Töttös Sándor, az egyedüli magyarországi férfi szövőmester mesélt a Sárköz és a faluja népviseletéről, korábban már többek között Berecz András folklórkutató, Türk István hangszerkészítő, Ágoston Béla dudás és egy Romániából áttelepült kalotaszegi pár is a táncház vendége volt. Legközelebb, február 12-én, a farsangi táncházon Csokonay Dorottyáját jelenítik meg a szervezők és a résztvevők közösen. » K. E.