Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-04 / 4. szám

1989. január 4., szerda Dunántúlt napló Országos falufejlesztési program Középpontban a helyi társadalom és az önszerveződés „Valamikor a történelem kezdetein kialakult a falu, s vele együtt a város és a vi­dék kettőssége, azután csak­nem történet nélküli változás­sal folyt a falu élete a váro­soké alatt, s végre napjaink­ra válságba került a falu, s szembenállássá zordult a vá­ros és a falu különbsége. Úgyannyira, hogy most az a nagy történelmi kérdés állott elő: mi lesz ezután a falu­val...” - Ki hinné, hogy jó néhány évtizede elmúlt, hogy e sorokat Erdei Ferenc papír­ra vetette. A felvetés azóta is időszerű. A falvaink sorsáért aggódó­kat eddig többnyire kudarc érte. De mintha semmit sem tanultak volna ebből, most egy újabb nagyszabású terv született. Az Országos Tervhi­vatal és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa által kidol­gozott elképzelések társadal­mi vitáját decemberben tar­tották Pécsett. A tanácskozá­son Tolna, Somogy és Bara­nya félszáz képviselője volt jelen és mondott véleményt. De valójában miről is? A falufejlesztési program széles körű társadalmi össze­fogást sürget és a helyi ön­állóságra alapozva a helyi kezdeményezésekre számít. Célja: „tudatosítani a közvé­leményben azokat a veszélye­ket, amelyekkel a vidék, a fa­lu szembenéz, és azokat az intézkedéseket, lehetőségeket, amelyek ezek elhárításához szükségesek.” Szeretnék ösz­tönözni a lakosságot, hogy jobban törődjön tágabb lakó­helyi környezetének fejleszté­sével, a helyi problémákat tu­datosan és öntevékenyen old­ják meg. — Most nem azzal foglal­kozunk, hogy milyen hibák történtek — fogalmaz nagyon határozottan Inzsel Ottó, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának osztályvezetője. - Sokkal inkább azzal, hogyan tudnánk a falvak és városok fejlesztéséért többet tenni. — Kikre számítanak a prog­ram megvalósításánál? — Mirtdenekelőtt a falusi emberékre, nem a tanácsok­ra, hivatalokra. Hiszen eddig is ők játszották a döntő sze­repet a falu fejlődésében. Ok építették a lakásokat, a köz­műveket. Szeretnénk ezt a jö­vőben mégjobban koordinál­ni, összefogni. Ebben fel kell használni azokat az új közös­ségeket, mozgalmakat, egye­sületeket, 'köröket, klubokat, baráti társaságokat, amelyek mór megalakultak, vagy ala­kulni okarnak és fő céljuk a falufejlesztés.- A világon mindenütt probléma volt a vidéki tele­pülések leépülése - folytatja az indoklást Novotnik Imre, az Országos Tervhivatal fő­előadója. — A jelenség érzé­kelése attól függött, miként alakult a társadalmi jelzések sora. A helyi vagy vidéki tár­sadalom mennyire tudta kép­viselni, érvényesíteni érdekeit. A nyugat-németországi ta­pasztalatok szerint például ott is megindult ez a folya­mat, és a 60-as évek végén arra ébredtek, hogy a német falu bajba 'került. Ez társa­dalmi, gazdasági és kulturális értékcsökkenést jelentett, ami­nek az lett a következménye, hogy tartományi és regioná­lis mozgalmak szerveződtek és a 70-es évekre programo­kat dolgoztak ki. Ugyanez történt Ausztriában, Finnor­szágban is. A nemzetközi ta­pasztalatok megerősítették azt, hogy nekünk is lépnünk kell. A VII. ötéves terv során országos szinten 16,8 milliárd forintot fordítottunk falufej­lesztésre. Megindult az elma­radott térségek fejlesztésének programja. Ez most kiegészül egy újabb elképzeléssel, ami sokkal átfogóbb és a társa­dalmi mozgalmakat, a tele­pülés menedzselését próbálja a középpontba állítani.- Elképzeléseink szerint to­vábbi fórumokat szervezünk Békés és Borsod megyében, ezt követően az év elején a Minisztertanács elé kerül a jovaslat, hiszen ez teljesen társadalmi alapon nem me­het - mondja Inzsel Ottó. — Ehhez is kell az állam egyet­értése, támogatása. De a programnak nem célja a köz­ponti források felkutatása. Er­re a jelenlegi gazdasági helyzetben nemigen lehet szá­mítani. A helyi forrásoknak viszont sokkal nagyobb a je­lentőségük. Szándékaink sze­rint az év elején hirdetnénk meg az országos mozgalmat. A terv megvalósításának el­ső lépcsőfokaként helyi kez­deményező csoportokat sze­retnének létrehozni. Ezek cél­ja a szomszédok, ismerősök, utcabeliek bevonásával a la­kóhely fejlesztése, gyűlések, összejövetelek szervezése, egyesületek alapítása. Mind­ezt természetesen a Hazafias Népfront koordinálná, segíte­né, de számítanak a minisz­tériumok, a különféle tudomá­nyos intézetek támogatására is. F. D. 125 éve született a pécsi és a hazai munkásmozgalom nagy alakja Dr. Doktor Sándor életpályája (1864-1945) „ ... Ki szenvedni tudott, mert hűséggel vállalt vala­mit, küzdő példájával immár min­deneket tanít: nem veszhet el a veszni in­duló világ, mindig van Messzenézö, aki messzire lát." Dá,!<oKtz István így adózott em_ lékének Messzenézö című ver­sében, se szeri, se száma azon méltatásoknak, tanufmányok­Világra jött a második ma­gyar lombikbébi. A nevezetes újszülött hétfőn délután sírt fel először a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem szülészeti kli­nikáján. A Ferenc nevű egész­séges kisfiú valóságos óriás: 4000 grammal született. A pé­csi fiatalasszony kilenc éven át élt meddő házasságban. Ta­valy tavasszal történt meg a petesejt-visszaültetés, s már az első beavatkozás sikeresnek bizonyult. Zavartalanul ment végbe a terhesség és kompli­káció nélkül zajlott le a szü­lés. Dr. Csaba Imre professzor, a szülészeti klinika igazgatója a továbbiakban elmondta az MTI munkatársának, hogy újabb három lombikbébi „van útban": - két komlói fiatal- asszony tavasszal fog szülni, egy szombathelyi kismama pe­dig nyárra várja az első ki­csinyét. A klinikán eddig tíz mesterségesen létrehozott ter­hességet regisztráltak - ötven százalékos eredménnyel. Az egyik oldalon két egészséges újszülött és három probléma- mentes terhesség áll, a másik oldalon négy vetélés és egy méhen kívüli terhesség. Pécsett 1986-ban kezdődött meg az önálló kísérleti prog­ram mesterségesen létrehozott terhességek céljából. Másfél éven át folytak az állatkísérle­tek, ez idő alatt több mint ezer egérnél végezték el a ## Cipőgyári „haragszomrád Be kell tartani a játékszabályokat Amikor október 15-i szá­munkban a Szigetvári Cipő­gyárban 'bejelentett átszerve­zéseik és elbocsátások kap­csán arról írtunk, 'hogy átok ül a 'hazai cipőiparon, a nyil­vánvaló érdekütközések elle­nére sem gondoltuk, Ihogy a gyáron (belüli torzsalkodások — ha csupán egyetlen esetben is, de — egészen a 'munkavég­zés megtagadásáig fajuljanak. Pedig egy 'fiatal, két gyerme­két egyedül nevelő özvegyosz- szony, Törökné Barna Elvira ezt tette november 14-én. Dönté­sében és 'indulataiban, ez utóbbiaUdból jócskán jutott 'munkahelyi .vezetőinék, nagy valószínűséggel szerepet ját­szott, hogy másfél 'hónappal korábban ő is megkapta az előzetes értesítést munkaviszo­nyának megszüntetéséről. Ké­sőbb ugyan tájékoztatták, 'hogy az egészet felejtse el, s hogy családi körülményeire való te­kintettel néki nem mondanak fal, 'háborgását nem tudta csil- lopitoni. Aztán azon a 'bizo- nyos novemberi reggelen be- faft a pohár . .. A fegyeilmi jogikör gyakorló­ja, Pincési Endre műszaki igaz­gató orról tájékoztat, 'hogy akar o 'legsúlyosabb fegyelmi büntetést, az elbocsátást is le- n a tervé teszi ilyen esetekben Q jogszabály. Törökné ugyanis „rizikói változó" munkakörben cgiailkortatott dolgozó, s egy­szerűen nem fogadta el-.7"' rogaara et vezetőjétől, bogy aznap Ur>Vofeladatot lásson el a mu­imás — Méltányosak- voltunk. — Kommentálja a fiatal műszaki vezető a személyi alapbér 3 'havi időtartamra szóló 20 szá­zalékos csökkentését kimondó fegyelmi határozatot. Ezen túl­menően az adott időszakban a prémiumból, a részesedési alapból fizetendő nyereségré­szesedésből, továbbá minden, a nyereségrészesedés szabá­lyai szerint kifizetésre kerülő juttatásból kizárták a fiatal- asszonyt, aki természetesen 'megfellebbezte az általa mél­tánytalannak tartott döntést.- Mások bejönnek részegen, •haza'küIcfi'k őket, aztán kiírják a szabadságot nékik - mond­ja Törökné 'Barna Elvira. — Ve­lem miért nem csinálták meg ugyanezt?! Azért mert panasz­kodtam a létszámleépítés miatt? ... Dr. Kapás László gazdasági igazgató volt az, aki annak idején aláírta azokat a bizo­nyos értesítéseket, most is őhozzá fordultunk, mert Török­né szerint újabb és újabb dol­gozókat küldenek el. —■A valóság egészen más- válaszolja látható csodálko­zással a gazdasági igazgató.- Tény, hogy nemcsak olya­noknak mondtunk fel, akikkel valamilyen probléma volt, ha­nem olyanoknak is, akikkel a Ikopacitáscsökkentés miatt nem 'számolhattunk tovább. Ráadásul azokat sem tudjuk megtartani, akiket szeretnénk. Hogy imáist ne mondjak, októ­ber óta hét teljesítménybéres és 'három időbéres dolgozónk számolt le, és sajnos még min­dig nem állt meg ez a folya­mat. Az eredetileg 49 főre ter­vezett felmondásunk tehát eny- nyivel mindenképpen keve­sebb ... Dr. Hajdú Zsuzsától, a vál­lalat 'jogi előadójától tudom, hogy a mun'kaügyi döntőbi­zottság azóta már elutasította Törökné Barna Elvira fellebbe­zését. A fiatalasszony eltökélt­ségét látva azonban nem kell különös jóstehetség ' ahhoz, hogy 'kijelentsük —, az ügynek további folytatása lesz. Annak ellenére, hogy eredmény alig­ha várható. Nem azért, mert a megtagadott mumkofe ladaí nem jelent adott esetben na­gyobb fizikai megterhelést, .mint a megszokott, hanem azért, mert ezt a „partit" ha­zánkban (is egyre szigorodó játékszabályok szerint 'kell ját­szani, s mert a jog értői min- deniképp be fogják tartani eze­ket a szabályokat. A „harag- szamrád”-nak pedig vajmi (ke­vés értelme van, hisz a dolog ennél sokkal 'komolyabb. Ez utóbbit csOk azért iram, mert a gyárban azt 'beszélik, hogy Törökné nem volt hajlandóát- venn'i azt az általa (kért leve­let, amelyben feketén-fehéren írva van —, nem kell munka­helyet változtatnia. Ferling József Jete megtermékenyítését, illet- te visszoültetését. Ennek során sok tapasztalatra, óriási gya­korlatra tett szert a dr. Csaba Imre professzor vezette munka- csoport, amely 1987 decembe­rében - hazánkban elsőként - sikeres beavatkozást hajtott végre egy tíz év óta meddő házasságban élt fiatalasszony­nál és 1988. augusztus 24-én megszületett az első .magyar lombikbébi. A paksi anya és kislánya jó egészségnek ör­vend. A pécsi szülészeti klinikán az úgynevezett gíff-módszert alkalmazzák (ez az eljárás an­gol betűrövidítése) mestersé­ges terhesség létrehozására. A világ első ily módon fogant csecsemője 1985-ben látta meg a napvilágot az Egyesült Államokban. Az eljárás lénye­ge az, hogy az érett petesej­tet kiemelik a méhtüszőből és - mikroszkóp alatt - különféle módon kezelik, „edzik", egy­idejűleg a férfi spermiumot is előkészítik, szükség esetén „dúsítják”, fokozzák megter­mékenyítő képességét. A pete­sejtet és a spermiumot ezután egyesítik, s azonnal visszahe­lyezik a méhkürtbe. A megter- mékenyülés tehát az anya tes­tében, természetes körülmények között megy végbe. S ha az ivarsejt megtapad, beágyazó­dik a méhfalba, megkezdődik c sejtosztódás — elindul egy új kis élet. Ma már rutinműveletnek számít a gift p pécsi klini­kán: hetente több ilyen be­avatkozás történik, egyelőre azonban még kevés esetet ko­ronáz teljes siker. Eddig ösz- szesen 314 petesejtet kísérel­tek meg termékennyé tenni és 76-ot helyeztek vissza a méh- be. Közülük öt beavatkozás bizonyult teljesen eredményes­nek. Dr. Csaba Imre professzor beszámolt arról, hogy a gift- módszerrel párhuzamosan megkezdődtek a kísérletek ..igazi" lombikbébi megterem­tésére is. Ezzel az - ivf-nek nevezett - eljárással 1978-ban sikerült először eredményt el érni, akkor született meg a vi lúg első lombikbébije Angliá- ban. Az ivf esetében méhen kívül _ ¡n vitro, azaz lombik­ban — történik a megtermé­kenyítés. Speciális, fehérjetar­talmú tápoldaton tenyésztik a petesejteket, amelyeket azután o lombikban hoznak össze a *Perm'ummal. A sejtosztódást követően beültetik az embrió csírasejtet az anya testébe. A pécsi munkacsoport eddig 410 petesejtet próbált ily mó­don megtermékenyiteni, közü­nk 147 osztódott is és 71-et helyeztek vissza a méhbe. Het- ven beavatkozás sikertelen VO j hetvenegyedig azonban eredményesnek bizonyult egy pécsi fiatalasszonynál, akinek a méhkürtje különben alkal­matlan a terhességre. A sejt­osztódást követő 48 óra múlva két petesejtet ültettek az anya testebe, s úgy tűnik: a műve- let sikerrel járt. Az idén tehát világra jöhet az első lombik­Pécsett 01 ma9yar gyermek nak, amelyek' életútjáról szál­lnak. Ki volt ő, miért (kell tisz­telnünk életútját, mit adott a mai kor emberének? Már csak ezért is érdemes fölidézni mun­kásságát születésének 125. év­fordulóján. Beregrákoson született 1864. január 4-én, szegényparaszti családból. Egy rokonuk, a szat­mári kaszinó vendéglőjének 'bérlője tette lehetővé, hogy .a tízgyermekes család éleseszű fia gimnáziumban tanulhasson. Az élet hamar megtanította ar­ra, hogy csők saját erejére számíthat: 13 éves korától szol. gödiekként, korrepetálóként te­remti elő a taníttatásához szükséges anyagiakat. Tanul­mányi előmenetele lehetővé te­szi, hogy beiratkozzon a fővá­rosi egyetem orvostudományi karára. 1889-ben kapta meg a diplomáját, majd dr. Kézmárszky Tivadar mellett dolgozott az I. számú szülészeti klinikán, aki atyai jábarátja lett. Állami ösz­töndíjjal többször járt külföl­dön: a nyugat-európai neves gyógyintézetekben gyarapította tudását. Ekkor már egymás után jelentek meg tudományos munkái, dolgozatai, amelyek­ben szaktudománya legújabb tudományos eredményein ala­puló saját kutatási eredményeit 'tárta a szakmai közvélemény elé. A Pécsi Bábaképző Intézetet 1901-ben létesítették, és en­nek igazgatói székét pályázat lútján ő nyerte el. Életének új szakasza kezdődött el ezzel, ekkor fordult a figyelme a bal­oldali eszmék gyakorlati meg­valósítása, 'hirdetése felé. Ko­ra aggasztó társadalmi kérdé­seiről írt cikkeket többek kö­zött a Társadalomtudományi Társaság folyóiratába, a Hu­szadik Századba, 1906-ban c Szabadgondolkodók Pécsi Tár, sasága elnökévé választották Nagy szerepe volt az 1907-bér Pécsett lezajlott Szabadtonítás Országos Kongresszusa lebo nyolításában. Nagy tudásá megosztotta azokkal, akiknek c legnagyobb szükségük volt rá a Pécsi Munkásképző Egyesü let — amely szociáldemokraU vezetés alatt állt — szervezésé 'ben létrehozott munkásískolc egyik rangos előadója lett Hallgatóságát egyszerű szavak kai vezette be olyan bonyolul kérdések tárgyalásába, mint < világegyetem eredete, fejlqdé se, az ember emberré válásó nak állomásai, a munkásmoz galom története ... Az 1907-es év több szem pontból is fontos volt a váró és Doktor Sándor életében: a országos kiállítás alkalmává június 29-30-án rendezték me a Szabadgondolkodók Orszc gos Kongresszusát, amely rer dezvény nálunk indult útjárr A Vigadóban rendezett tanác: kozáson az ország minden r< széből jött, jobbára értelmiséí hallgatóság soraiban a pécs Pécs vidéki munkások is hely< foglaltak! Ezekben az évekbe vált a helyi imunkásmozgalo egyik nagytekintélyű vezető}! (vé dr. Doktor Sándor és a íme lette föltűnt dr. Hajdú Gyűli aki rókoni kapcsolatba is k. rült atyoi barátjával: öt lán^ közül az egyiket, Doktor Kl< 'rát vette el feleségül. Az első világháború ideje fölemelte szavát az értelmet} öldöklés ellen, a világégés az azt követő események érit te meg benne az elhatározó stre kell hozni az új, szocia- ista típusú társadalmat! Az 1918-as Őszirózsás For- adalom 'hatására Pécsett no- ember 1-jén délelőtt 10 óra- :or mintegy 15 000 ember rész. ételével népgyűlést tartották, ■ melynek egyik vezérszónoka 'olt a Széchenyi téren. A nép- jyűlésen alakították meg a íelyi nemzeti tanácsot, omely. tek elnöke dr. Doktor Sándor, ritkára dr. Hajdú Gyula lett! Sajnos, a forradalmi esemé­nyek továbbfejlődését megaka­dályozta, hogy Pécsett és a megye déli részét antant-szerb .sápotok szállták meg, és a belgrádi kormány utasítására kiépítették az ekkor megalakult Szerbhorvót Szlovén Királyság helyi szerveit, megakadályozva a helyi baloldali erők szervez­kedését. A megszállást követően ma­gát Doktor Sándort is nemso­kára letartóztatták, aki éhség- sztrájkot kezdett a börtönben, s a tiltakozás hatására kényte­lenek voltak szabadon bocsá­tani. A Tanácsköztársaság le­verése után lehetővé vált Pé­csett a baloldali mozgalmak szervezkedése, sok üldözött me­nekült ide Horthy különítménye­sei elől. Minden megmozdulás­ban részt vett, irányító szerepet töltött be a megszállt terüle­tek munkásmozgalmában, irá­nyította a III. Internacionálé- hoz csatlakozott Pécsi Szocia­lista Pórt lapjának, a Munkás­nak szerkesztő 'bizottságát, s vezette a párt balszárnyának 'küzdelmét a Línder Béla köré csoportosult jobboldali szárny ellen. A békeszerződések végrehaj. tása során az antant-szerb csapatoknak ki kellett üríteni a körzetet, 1921. augusztus 14-én megalakult a Baranya-Bajai Magyar-Szerb Köztársaság, ami azonban csak tiszavirág életű lehetett: a horthysta csapatok augusztus 22-én bevonultak a városba. Dr. Doktor Sándor ekkor emigrációba vonult, az SHS-állomhoz - a későbbi Ju­goszláviához - tartozó Magyar- kanizsón élt családjával, ahol orvosi hivatása gyakorlása mellett figyelemmel kísérte a világeseményeket, a munkás- mozgalom történéseit. A Horthy-rendszer azonban itt is utolérte: az 1941-es be­vonulást követően a súlyos be­teg, idős, félig vak embert le- ’artóztatták és elítélték. Bör­tönéből a hadiesemények sza­badították ki. A fölszabadulás iután kedvező körülmények ko­zó jutott Keszthelyen, de no­vember 7-én egy teherautó ha­llóira gázolta. Pécsi sírja ma •munkásmozgalmi emlékhely, iszátmos létesítmény őrzi el nem 'halványuló emlékét... Dr. Vargha Dezső Tájépítészeti, szobrászati pályázat Március 31-ig hosszabbítják meg annak a pályázatnak a jelentke­zési határidejét, amelyet a Váci Városi Tanács és a villányi nem­zetközi szobrász szimpozion hirde­tett meg a váci Duna-part rende­zésére. Az újszerű pályázat célja, hogy a jelentkező művészek ötle­teiket, a váci Duna-parti sétány területére vonatkozó komplex táj- építészeti és szobrászati terveket közös alkotói szimpozion keretében dolgozzák ki. A munka első sza­kaszaként a művészeket a város vendégül látja; itt megismerked­hetnek a helyi adottságokkal. Ezt követően kerül sor a villányi szob­rásztelepen a háromhónapos „ki­vitelezési szakaszra", ahol a mun­kához a pályázók minden szüksé­ges anyagot és technikai eszközt is megkapnak. A szimpozionra jelentkezhetnek azok a magyar képző-, ipar- és építőművészek, valamint kollektí­vák, akik tagjai a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának, a Magyar Képzőművészeti és Ipar- művészeti Szövetségnek, a Fiatal Képző- vagy Iparművészek Stúdió­jának. A pályázatot levélben kell elküldeni a következő címre: Or­szágos Grafikai Műhely, Vác, Eöt­vös u. 16. A pályázatokat függet­len bizottság bírálja el, és a pá­lyázókat értesíti. Újabb lombikbébi született Pécsett Ferenc 4000 grammal, egészségesen érkezett

Next

/
Oldalképek
Tartalom