Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)
1989-01-21 / 21. szám
1989. január 21., szombot Dunántúli napló Jobb légkört! j Eszembe jut Beszélgetés dr. Koltai Dénessel, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkárával Alig egy hónapja fogalmazta meg a városi pártértekezlet a megújulás igényét; választott új pártbizottságot, új tisztségviselőket. A váltás nem formai volt; alapjaiban módosult Pécs város politikai testületé. Erről beszélgettünk dr. Koltai Dénessel, az MSZMP Pécs Városi Bizottságának első titkárával, előrebocsótva, ez az egy hónap aligha elegendő orra, hogy magvas eredményeket mutassanak föl. A kérdés így hangzik: hogyan fogalmazza meg az első titkár a pártbizottság, az apparátus és a tisztségviselők legfőbb kötelezettségét, törekvését? Dr. Koltai Dénes egy levelet mutat:- A minap kaptam — mondta. - Azt írja a levélíró, hogy ..mögöttetek egy pártértekezlet támogatása áll", s arra kér, hág/ cselekedjünk ennek szellemében, tegyünk meg mindent a városért. Egy-egy ilyen megnyilvánulás irdatlan erkölcsi erő; biztos háttér. Vallom, akárhogy is volt a választás, e9y olyan minőségileg más pártbizottság állt föl, amelyet ha mérnöki szakértelemmel próbálunk kialakítani, akkor sem hiszem, hogy jobban sikerül. Mi re alapozom ezt? Ma nem lehet amatőrként asszisztálni o táisadalmi;politikai folyamatokban; olyan emberekre von szüksége a közéletnek, okik profi módon ismerik a társadalmat, akik nem koruk, nemük, vagy éppen hajszínük miatt kerülnek be egy-egy testületbe, s szavaznak minden meggyőződés nélkül igennel, vagy nemmel egyes konkrét ügyekben.- Ezt a korábbi, az egyes rétegek városi arányait tükröző, tükrözni óha/tő testületet váltotta löl egy, mondjuk meg leketén-lehéren, ,,értelmiségi” testület.. .- Igen. S baj ez? ... Különben is ez az értelmiségi túlsúly látszólagos. Értelmezzük úgy az osztálykategóriát, mint ahogyan Illyés a paraszti kategóriát, mindjárt kiderül; a többség igenis kötődik a munkásokhoz, parasztokhoz, vagy abból a környezetből indult, vagy családi kapcsolatai, baráti viszonyait illetően érintett. A lényeget másutt látom. Legyen ennek a csapatnak kikezdhetetlen etikai-erkölcsi tartása, végezze a munkáját minden titkok nélkül a legszélesebb nyilvánosság keretében, fogékony legyen a város életét érintő alapvető kérdésekben, képes legyen a „más" véleményeket is figyelemmel kisérni, az előrevivő gondolatokat integrálni.- Vélem: lesz mit. Hiszen a társadalomban lejátszódó folyamatok nem kerülik el Pécs városát; bizonyos társadalmipolitikai átrendeződések idejét éljük.- Nevezzük bárhogy, a mostanában alakult, alakuló társadalmi tömörülések, pártalakító kezdeményezések, többségének lényegi célja, szűkebb világunk jobbá tétele. Ezt vagy az MSZMP-vel szinkronban, vagy más módszerekkel akarják, vagy netán a velünk való szövetség kizárásával. Majd eldől a színvalláskor. Mindenesetre mi szorgalmazzuk a kapcsolat- felvételt, adjanak szándék- nyilatkozatot, mint ahogy azt mi is megtesszük. Ennek nyomán tudunk közösen gondolkodni és tenni, ha tetszik magúikért, Pécs városáért. Párt- bizottságunk legfőbb feladata, hogy a változásokhoz szükséges politikai légkört megteremtse, hogy felkészüljön egy koalíciós politizáláshoz.- Ehhez a párt belső életét •lletöen is változásokra van szükség. Újra kell Írni a pártegység fogalmát is . . .- Hogyne. Én, mint korábbi tonárember, mint aki a politikai szociológiával foglalkoztam, nagyon is jól tudom, hogy a pártegység ma több kérdőjelet hordoz. Négy alapvető korosztály adja ma a pártagságot. Az úgymond régi mozgalmi káderek, a felszabadulás előtt, vagy az idő tájt kommunistává lett emberek; a „hányás vagy" generáció, a fényes szelek nemzedéke; aztán a mi generációnk, a ma negyvenévesek és végül a mai, harminc éven aluli fiatalok, akikből sajnos kevés van az MSZMP soraiban. Miért ragozom a témát? Lehet, hogy amit az egyik generáció kiharcolt lehetőségnek, nagyszerűnek könyvel el, azt a másik béklyóként, gátként fogadja. Ha most ezt jól végiggondolom a következtetés egyértelmű: a pártegység elemeiből talán ma a legfontosabb a cselekvési egység, a poltikai egység, szervezeti egység, majd ez után következne az ideológiai egység.- ön egy korábbi beszélgetésen említette: a városi pártpolitika legfőbb letéteményesei o pártbizottsági tagok, s az apparátus és a tisztség- viselők a háttérsegítséget adó, ,, kiszolgáló személyzet".- Vezetőtársaimmal ebben egyetértünk, s legfőbb célunk, hogy ez necsak szavakban nyilvánuljon meg. A csendes, nyugodt időkben elkényelmesed- tünk, valljuk be, nem késztette se belülről, se kívülről semmi a pártot arra, hogy naprakészen gondolkodjon. Nem volt más politikai erő. A városi pártértekezlet legkeményebb kritikája talán az volt, hogy a bizottság arcnélküli, hogy nem érződik a közéletben a napi megmérettetés, hogy mikor, mit és miért képvisel. Ma nemcsak mi, vezetők, hanem gondolom a közvélemény is elvárja a pártbizottság tagjaitól, az önálló politizálást, vélemény- mondást, kiállást.- Ennek legfőbb kontrollja a nyilvánosság . . .- Vallom magam is. Éppen a csütörtöki pártbizottsági ülésen fogalmazódott meg; job bán kell élnünk a tömegkommunikáció adta lehetőségekkel. Ezért kell városi televízió, legyen ott a pártbizottság ülésén, tükröztesse a vitát, adjon hangot a kisebbség véleményének is. Még az álomszférában mozog, de eltökélt szándékunk egy városi lap alopitáso, amelyben hangot kap a pécsi polgár, amelyben a mindennapi életünket meghatározó tények és alternatívák gyűrkőz- nek egymással éppen azért, hogy a tények megváltoztathatók legyenek, az alternatívák közül pedig a legjobbak valósuljanak meg. E lap financiális feltételeit még nem látom, sajnos.- ön és az ön által vezetett testület egy, másfél évre kapott bizalmat. Miért vállalta, amit vállalt, és mire élegendő ez az idő?- Mai világunkban a politizálás nagyfokú kreativitást igényel; én, mint tudományos szakember, korábban az elmé»letben szereztem jártasságot, most itt a nagy lecke, hogy a gyakorlatban is kipróbáljam mc.gam. Mondhatnám úgy is; elementáris szükségletem, hogy mindig tegyek valamit, hogy ott legyek, ahol a dolgok eldőlnek. Amikor párttag lettem. - a közéletiséget vállaltam. Mindehhez hozzátenném, ez a poszt, rendkívüli munkát ad, napi 24 óra sem elég. S közben nem szeretném elveszteni a családi együttléteket, az esti együttes kacagásokat, nem s'zeretném elveszteni a barátaimat, az emberi kapcsolatokat. Különben sem tudok „álruhában" gyűjteni információkat, s nem érem be a hangulatjelentésekkel. Az első titkári poszt egy cím, ami bizonyos irányban elkötelez, de én elsődlegesen pécsi lakos va-' gyek. Ami a kérdés másik felét illeti; ez a másfél év valóban rövid idő. Ha ez a most megválasztott vezetői gárda — s köztük én -, az alapvető célt megvalósítja, azaz a város érdekét szolgáló jobb politikai légkört megteremti, vagy afelé viszi a dolgokat, már elégedett vagyok. Ha az általam kívánt pártegység kialakul — még inkább. S ha egyszer távoznom kell — már pedig nem szeretnék ezen a poszton megöregedni —, azt emelt fővel tehessem. Kozma Ferenc _ ... . . . ■ Két apróság tavalyi jegyzetfüzetemből. Ausztriában jártam. Nem a bevásárlások révén otthagyott milliók és a vám előtt kígyózó sorok a téma - lábjegyzet ez a szomszédok gyakorta „bezzeg"-ként emlegetett gazdasági színvonalához. És magatartásukhoz, gondolkodásmódjukhoz, amit nem szoktunk annyit emlegetni - még kevésbé utánozni. Január elején, miután az Autókérben az eladó nyeglén közölte, hogy nincs alkatrész a Ladámhoz, ámde „már van világútlevél", beültem füstölgő autómba, és áthajtottam a nyugati határon. A burgenlandi falvakban kézről kézre adtak a kereskedők, míg megtaláltam a Zsigulira szakosodott kis boltot és megvettem a keresett alkatrészt - mellesleg a hazai ár hatszorosáért, plusz benzinköltség mínusz Mehrwertsteiner. Fizetéskor egy üveg pezsgőt nyomtak a kezembe egy „Boldog új évet!" kíséretében, és én, aki kaptam ugyan mór ajándékba italt, de autóalkatrész-ügyben még mindig csak vittem - egyszerűen nem tudtam, hogy kell' ilyenkor viselkedni. Decembereben egy autógyár igazgatójának vendége voltam odaát, s ezt csak azért mondom, hogy jelezzem: a háziaknak van mit aprítani a tejbe. Négyen vacsoráztunk a meglehetősen jó külsejű étteremben. Amikor o vacsora végén a pincér jött leszedni az asztalt, jelentőségteljesen az igazgató feleségére nézett, aki bólintott. Az edényeket elvitték, a fizetés után megjelent az előbbi pincér, és átnyújtott egy reklámszatyrot. „Mi van benne?", kérdeztem. „A maradék a tálról", — mondta az asszony. „Viszi haza a macskájának?" „Nem, ez lesz a holnapi ebédünk.” „Igen?" „Igen. Egyrészt ki van fizetve, másrészt így nem kell főznöm, több idő jut a városnézésre. Itt Ausztriában sok vendéglőben ez a szokás. Nézze, négy műanyagdoboz — fel vannak készülve az ilyen kívánságokra." Eszembe jut, vajon hogy nézne rám egy hazai étterem pincére, ha a maradék összecsomagolására kérném fel. Miközben moslékba holdjuk a menzai és éttermi tálakon maradt ételeket. Eszembe jutnak a kinőtt, még használható, de eladhatatlan és elajándékozha- tatlan, ezért szemétbe dobott gyermekruhák csomagjai; a szabályozhatatlan távfűtés meg a nyitott ablakok a sokezer lakótelepi lakásban; a javítható, de nem javított, inkább kicserélt, aztán hiányzó autóalkatrészek. És arra gondolok, behorpadt a Ladám oldala, lehet, hogy megint útra kell kelnem. V1 I Vita, > Utcáról oteara Időnként vidám, könnyed oda nem figyeléssel szerkesztett feliratokkal találkozik az ember 0 pécsi utcán is. Naponta többször is elmegyek a bezárt Nádor-Gösser söröző előtt, helynek a kirakatüvegéről mindannyiszor a szemembe röhög a reklám: ,,Kedves vendégeink - Legyen a vendégünk". íme, a rosszul megválasztott sorvég, alaposan megtréfálta °z alkalmi költőt, aki a második sorral már nem tudott mit kezdeni, leleményéből erre a suta „költeményre” futotta . . . S ha már a Nádor, akkor a Széchenyi tér. Visszaemlékezem inagy, közös nyári örömünkre, amikor oly egy-kettőre sokminden elkészült városunk szivében. Büszkén vállalt lelkesedéssel írtam mindennek a dicséretét „Emelt tővel" címmel. A lényeg az volt: hogy az °ddig össze-visszo szabdalt, hepehupás téren végre úgy lehet végigmenni, hogy az ember- nek — nem akarván orraesni nem kell leszegni a fejét jártában-keltében. No,--ezt most sem kell, de ha az ember mégis a földre veti tekintetét, már üröm vegyül az örömébe. Néhány fa körül — nyilván a lazára sikeredett talajtömörítés miatt - „szépen" meghorpadt a járda, másutt pedig megfolyt az aszfalt, rá az esőelvezető csatorna díszrácsára . . . Tulajdonképpen nem nagy dolgok ezek, szóvátenni Is csak azért érdemes, mert hátha lesz ennyi foganatja, hogy máskor jobban tömörítenék és alkalmas dermedéspontú aszfaltot kennek a járdára . . . A Rózsadombon - vagyis Lvov-Kertváros ún. 7-es szerke; 7eti egységében - jártaps^a minap, és az jutott eszembp, még az itteni épitkezésgjv-rffeg- kezdése előtt arra kért a városi tanács tervosztályának munkatársa, hogy csinálnék némi propagandát a majdani üzleteknek, mert meg akarják pályáztatni azokat. Utóbb hallottam: legszívesebben valameny- nyí üzletet vendéglátási célra vették volna át. És a lakosság egyébirányú ellátása? Az talán nem olyan üzlet - sejtette a válasz. Valami lehetett ebben, hiszen ma -is egymás mellett sorjáznak az üres üzletek. Ami egyébként óriási fényűzés. Különösen ha arra gondolok, hogy a rózsadombiak sokmindennel kénytelenek cipekedni a városból. Persze, nem szeretném, ha e pár sor mcst meglódítaná a fantáziát: nosza kocsmát, presszót és más hasonlót! Ezekből - így láttam -, máris van elegendő. Egyszer, vagy kétszer már szóvátettem, most ismét megteszem. Hátha reagál rá valaki! ... Most is azt teszem, hogy dicsérem a tervezői leleményt, ami passzázsszerű átjárót szerkesztett a Berek utcai ABC és a Júlia utca között. Az átjáróba kirakatokat S * * * * * * * * * IS szerkesztett a lelemény, egy tucatnyit talán, csakhogy nem vették a lapot: a lefestett üve gekre mindenféle hókuszpókus került az ABC__reklámja gy° nánt, nem pedig ízlésesen el helyezett áru az üvegek möge Aztán pár éve, a maszekoso dós kezdődő térhódításakor ezek közül néhányat bérbe vettek a kiskereskedők, és lóm csak, csinos kirakatokat csinál tok. Aztán lelohadt a kezdeti lelkesedés — egy-két betört ki rakat tette-e? -, s visszasüp pedt az egész a régi mihasz naságba. Jelentem: már re gebben is közöltem az egyik kirakat betört voltát. Jelentem ez a kirakat mindmáig betör ten ásít a járókelőkre, és szép vastag szemét terpeszkedik benne. Ha már be nem üvegezik, legalább időnként kitakarítanák belőle a szemetet- .. . Még egy Ivov-kertvárosi élményemet megosztom a T. Olvasóval, hadd épüljön velem együtt. Hiába lakom a leírandó színhely közelében évek óta, csak a minap hökkentem meg a többéves jelenségen. Van az Egri Gyula út, s van annak a déli oldalán egy szervizút a házak előtt, s annak is van járdája. Hát kérem. máris helyben vagyunk. Egy este megyek gyanútlanul ezen a járdán, aztán egyszerre- csak mindenféle „Izé" állja az utamat. Megtorpanok, mert azt látom, hogy a járdának itt vege. előttem pedig egy cserjékkel dúsan beültetett parkocska van. A járda szép akkurátuson levezet az úttestre, azon folytatom 30-40 méteren at az utam (ott, ahol innen es onnan becsatlakozó utak által elég cseles a forgalom), aztán egyszercsak folytatódik a járda, mintha mi sem történt volna. Tíz esztendőnél is több mar, hogy hasonló, ám ismétlődő élményben volt részem, kb. 60 méterrel arrébb, az Egri Gyula út túloldali járdáján: mentem egy darabig a járdán, aztán vége lett, tovább az úton, aztán megint járda, ismét az út. . . - és így tovább. Utóbb kijavították ezt az anomáliát. Lehet, hogy Így jár a most szóvótett is? » Jó pár éve már annak is, hogy a Rákóczi utat felújították (meg is gyűrődtek már a belső, aszfaltozott sávok!). Még annakelötte dödögtem egyet „Ügyeskedők" címmel azokról a gépjárművezetőkről, akik mit sem törődve azzal, hogy a Konzum előtti szélső sáv az autóbuszok megállóhelye, újra meg újra behajtanak ebbe a sávba, megelőznek 10-15 szabályosan várakozó autót, s amikor zöldre vált a lámpa, bevágnak a sor elé. Sajnos, nem veszett ki ez az ügyeskedő fajta. Hiába van ott a Hal térnél a félreérthetetlen tábla, hogy tessék szives lenni mór bemenni a belső sávira, mert itt „megszűnik" a közút. Hanem ez a szép hosszú és ráadásul teljesen üres (mert éppen nem jött busz), sáv, bizony csábítóan hat egyes, ún. agresszív vezetőkre, akik se- hogysem képesek tisztességesen beállni a sorba. Ismételten látni ilyen ügyeskedőket ma is, napjában többször, néha úgy is, hogy miattuk a busz sem tud beállni a megállóba. Ez az egyik baj. A másik az, hogy a rendben várakozó kocsisor egyetlen tagjának sem jut eszébe megregulázni a rendet- lenkedöket, s mindig elengedik őket. De van még valami, ami engem mindennél jobban- aggaszt. Mégpedig az, hogy aki a város szívében eny- nyire nyilvánvalóan semmibe veszi egy KRESZ-tábla rendelkezését, az vajon mire lehet képes kint, a nyílt országúton? A legutóbbi városi tanácsülésen egy tanácstag a nyugati „városkapu", a Szigeti vám állapotát ostorozta. Szerintem joggal. Bár a takarékszövetkezeti építkezés befejeztéig nyilván nem érdemes lépni, akkor viszont feltétlenül. Rendezni kell a rendeznivalókat. Annál is inkább, mert jó ideje elfeledkeztek erről. Ezt nem csak az ABC körüli leromlott helyzet jelzi, hanem sokkal inkább oz egykori „hatcsöcsü" helyén épült Galéria mellett látni. Ott van még az újabbkeletű járda mögött a hajdani zebra egy része, ott a járműosztályozó sávok az iránymutató nyilakkal — mindez a rég elfeledett dolgok kövületeként. Hársfai István Régi emlékek nyomában fóruma
