Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-16 / 16. szám

Kézilabda DM Kupa A PEAC-lányok szolgáltatták a meglepetést Nem várt fordulattal foly­tatódott tegnap délelőtt Pé­csett, a városi sportcsarnok­ban a 37. alkalommal meg­rendezett kézilabda Dunántúli Napló Kupa mérkőzéssorozata. A második forduló meglepe­tését a megyebajnokság női csoportjának listavezetői, a PEAC-lányok okozták, akik nagyszerű hajrával kerekedtek felül az első fordulóban az NB ll-es bőrgyári lányokat „legázoló" Pécsi Hunor felett. A törzsszurkolók ugyan csak 20 percet jósoltak az egyete­mistáknak, ám azok erre rá­cáfolva, az 50. perc végén is örömmel ölelkezhettek össze a kezdőkörben, míg az NB II. nyugati csoportjának har­madik helyén átlók, szomorú­an voltak kénytelenek az öl­tözőbe vonulni. A női I. osztály további mérkőzésén a papírforma iga­zolódott, mivel a Pécsi BTC —, kiheverve a Hunortól el­szenvedett vereséget —, biz­toson győzött, jobb második félidejével a Konzum együt­tese ellen. A férfi I. osztályban leját­szott másik két találkozón az esélyesek szerezték meg a két pontot, bár az első cso­portban most először szerep­lő piros-fekete 'ifjúságiak nagyon közel álltak ahhoz, hogy megleckéztessék az NB ll-ben szereplő Pécsi Baromfi- feldolgozó gárdáját. A PMSC ll-ben azonban hiába védett szenzációsan Szendi, a meg­számlálhatatlan helyzetet ron­tó társai lehetővé tették a kakasosok győzelmét. A má­sik találkozón a válogatottja­it és sérültjeit nélkülöző, te­hát csere nélkül felálló NB 1-es PMSC I. galoppmérkő­zésen gyűjtötte be a két pontot az NB ll-es PEAC el­lenében. A DNK eredményei. 2. fordulójának Férfi I. osztály: 30-18 Simon. Kovács PMSC I.—PEAC (13-6). V.: Cserepes, Góllövők: Hang 11, J. 8, Kovácsevics 5, Kunos 3, Fazekas 2, Gelb 1, Ml. Vörös 5, Trézsi 3. Papp 3, Danyi 3, Márton 2, Bari 1, Nagy 1. Pécsi Baromfifeldolgozó SE —PMSC II. 19-15 (12-9). V.: Mike, Szabó. Góllövők: Ta- bajdi, 6, Fehér 4, Vajda 4, Ivarrics 3, Vük 1. Duga 1, ill. Kotroczó 4, Szabó 3, Becskei T. 3, Hajós 2, Balogh 2, Farkas 1. A TABELLA ALLASA: 1. PMSC 1. 2. KBSK I. 3. PBFSE 4. PEAC 5. KBSK II. «. PMSC II. 2 2 ------ 64-33 4 2 2 ------ 43-31 4 2 1 — 1 36-37 2 2 1—1 40-5« 2 1 ----- 1 20-22 0 3 -------- 3 30-33 0 Női I . osztály: PEAC—P. Hunor 18-16 (10-9). V.: Cserepes. Simon. Góllövők: Szüts 5, Hamar 5, Kocsis 3, Hehn 3, Gelencsér 1, Czakó 1. ill. Dajka 6, Pucs- K 4, Tucsek 2, Haustock 2, Tóth 1, Nagy 1. PBTC—Konzum 19-14 (9-6). V. : Mike, Szabó. Góllövők: Balogh 7, Gergely 4, Tollos 2, Kurcz 2, Virágosi 2, Bar­baries 1, Németh 1, ill. Gyú­rok 5, Szomor 5, Máté 3, Gut- rai 1. A TABELLA ALLASA 1. PMSC 1. 2 2 — — 47-32 4 2. PMSC »1. 2 1 — 1 37-27 2 3. P. Hunor 2 1 — 1 36-32 2 4. PBTC 2 1 — 1 33-34 2 5. PEAC 2 1 — 1 33-47 2 4. Konzum 2 — 2 25-4! 0 K. L. H 0 H O 1. Atalanta—Aicoli 1-0 1 2. Boloyno—Lacea 2-1 1 3. Florentina—luvantus 2-1 1 4. Verana—Cesena 04 X 5. Laiio—Rama 1-0 1 6. Raleara—Sampdorla 0-1 2 7. Torino—Pi*a 0-0 X 1. Ancona—Cosenza 2-0 1 ». Bari—Rodara OO X 10. Catanzaro—Mes si na 0-0 X ti. Oanea—Udinaia 2-0 1 12. Pincerna—Empoli 0-0 X 13. Roggina—Cromo no so 1-0 1 +1 14. Ñopo 1 i—Intornazionalo 0-0 X 13. Milán—Como 4-0 1 16. Licata—Sambanadattaia 1-0 1 szonnégyórós, csupán röpke szünetekkel „enyhített” tré­ning, igazi emberpróbáló fel­adat volt a sportolók szá­mára, akik között a legna­gyobb számban a sotokan és a kiokusinkaj művelői voltak. Az óránként-kétóránként né­hány percnyi pihenőt enge­délyező gyakorlatsorokat egy magyar származású, ötdanos izraeli karatemester, Rony Kluger irányította. Ezen a hét végén a küzdősportokban még csak kezdőknek számító ver­senyzők töltöttek el 24 órát a tatamin, gyakorlatiag megál- ás nélkül. A jövő héten hala­dók és karatemesterek követ­keznek, várhatóan félszázan, hasonló céllal. Csupán egy­szer álltak meg a mozgásban: nagyjából az edzés félidejében iktattak be körülbelül egyórás lazítást, szakszóval relaxációs pihenőt. A nonstop vállalkozás egye­di jellege persze elengedhetet­lenné tette az orvosi jelenlétet is, hiszen előre nem lehetett tudni, hogy a mégoly edzett szervezet, miként reagál a rendkívüli megpróbáltatásra. A Sportkórház szakemberei vállal­ták a felügyeletet, s az egy­napos edzések folyamán ter­heléses vizsgálatokat is vé­geztek a karate-maratoni résztvevőin. Még egyszer Szöulról - és Ben Johnsonról Lassan mór négy hónapja, hogy Szöulban megnyitották az olimpiát, de még mindig ké­szülnek érdekes és tartalmas összefoglalók 1988 legna­gyobb sporteseményéről. Ezek egyikéről Schmidt Pál, a NOB magyar tagja számolt be az MTI munkatársának. — A napokban kaptam meg a Sports Korea című kiad­ványt. amely minden eddiginél részletesebb statisztikai össze­sítést közöl. „A szöuli olimpia átírta a rékordök könyvét” című cikkből kiderül, hogy a XXIV. nyári olimpiai játékokon 33 világcsúcs mellett 227 olimpiai rekord dőlt meg, s hogy ezt mennyire lehet be­csülni, az az összehasonlítá­sokból derül ki: 1972Jben Münchenben a világcsúcsok szórna 43 volt, az új olimpiai rekordoké 37, míg négy évvel később Montrealban 70 olimpiai csúcs született, ame­lyek közül 35 egyben világ­rekord is volt. Említést kell tenni arról is, hogy Moszkvá­ban és Los Angelesben, a távolmaradósok miatt csonká­nak nevezhető játékokon is ki- tették magúkért a sportolók, így például 1980-lban az új re­kordok száma 60 volt, míg 1984-ben 12 világ- és 27 olimpiai csúcs került a csú­csok könyvébe. — A Szöulban szere,(jelt 160 nemzet közül a rekordgyüjtés- ből első helyezettként a Szov­jetunió vette ki a részét 7 vi­lágcsúccsal és 54 olimpiai re­korddal, míg az amerikai spor­tolók 9 világcsúcs mellett 23 olimpiai rekordot döntöttek meg, az NDK kiválóságai előbbiből kettőt, utóbbiból 24-et. A legjobbak névsorából mi magyarok sem maradtunk ki, két világcsúccsal és 8 olimpiai rekorddal az előlkelő rangsorban a 6. helyet fog­lalták el. Rövid párizsi tartózkodása alkalmából sajtókonferenciát tartott Juan Antonio Sama- randh, a NOB elnöke. Egy kérdésre válaszolva kifejtette:- Egyáltalán nem tartanám megbotránkoztatónak, vagy sértőnek, ha Ben Johnson részt venne a barcelonai olimpián. Először is azért nem, mert nem élete végéig szól az el­tiltása, hanem csak két évig, omely utón újra teljesjogú sportolóként készülhet, verse­nyezhet. Másrészt: meg kell ismételnem korábbi kérdése­met, azt, hogy nem Johnson volt a főbűnös az emlékeze­tes doppingügyben, hanem azok, akik a közvetlen környe­zetét alkották. A doppingellenőrzéssel kap­csolatban pedig már most el­mondta: néhány hónapon be­lül a NOB orvosi bizottsága olyan helyzetbe kerül, hogy megkezdheti a rajtaütésszerű, az edzéseken elvégzett tesztek sorozatát. A női sizök Világ Kupáján a szuper óriás műlesiklásban a francia Carole Merte (képünk) áll az élen. ö nyerte a legutóbbi, grindewaldi futamot is. (MTI-telefotó) Bicskei Bertalan bő kerete A PMSC-ből Lehote a jelöltek között Kosárlabda Szeged-PVSK 87-81 (45-46, 78-78). NB I. férfiak, Szeged. A pécsiek legjobb dobói: Ma- rijanovics, Varasdi (25-25), Peredi (13). 78-78-as állásnál, néhány másodperccel a rendes játékidő lefújása előtt a PVSK megszerezhette volna a győztes kosarat, de hibázott. A hosszabbításban az első ko­sarat Peredi triplájából a pé­csiek dobták, utána azonban csak a szegediék gyűjtöttek pontot. PVSK II.— Győri Volán 55-49 (33-23). NB II. nők. Kleemann az új csillag Andrea Ehrig és Karin Kania Visszavonulása után továbbra ¡s az NDK gyorskorcsolyázó­női „uralkodnak" 'Európában. Az idei, 14. négytávú össze­tett Európa-bajnoksógon, Nyu- gat-Berlinben a tavalyi máso. drk helyezett, a 22 éves erfur­ti Gunda Kleemann szerezte meg a végső győzelmet, még­pedig úgy, hogy a négy táv­ból hármat megnyert. Megle­petésre a calgaryi olimpia há­romszoros aranyérmese, a hol­land Van Gennip csak az ötödik helyen végzett. punajntüli AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BOOÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírtapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hlrla(»löfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIH 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij: egy hónapra 105,-forint, negyedévre 315,-forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007, Vívás Teljes hazai sikerrel zárult a nyolc ország részvételével megrendezett 18. tallini nem­zetközi nárbajtőr-verseny. Az egyéni küzdelem után — ahol Vlagyimir Reznyicsenko győzött — a csapatverseny is szovjet sikert hozott. A döntőben a Szovjetunió 2. csapata 8-5-re győzött a Szovjetunió 1. együt­tese ellen. A 3. helyért az észt együttes és a magyar vá­logatott lépett pástra, 9-6 arányban a házigazdák nyer­tek. Teremlabdarúgó­világbajnokság Rotterdamban befejeződött oz első hivatalos teremlabda­rúgó-világbajnokság. Tizenhat válogatott 11 napos viadalát Brazília nyerte meg. A dél­amerikai együttes tehát, a teremlabdarúgás első világbaj­noka. Talán nem érdektelen emlékeztetni arra, hogy a vb-aranyérmest a csoportse­lejtezők során, Magyarország 3-2 arányban legyőzte. Helyosztók: döntő: Brazília—Hollandia 2-1 (1-0). Ahoy-csarnok, 4000 néző, v.: Crombi (svájci). Gólszerzők: Benatti (11. p.), Raul (47.), illetve Loosveld (44.). A 3. helyért: Egyesült Álla­mok—Belgium 3-2. (A végered­mény hosszabbítás utón ala­kult ki, a holland hírügynök­ség további részleteket nem közölt.) Végeredmény: 1. Brazília, 2. Hollandia, 3. Egyesült Álla­mok, 4. Belgium. Bátorfi kikapott az olimpiai bajnoktól Bangkokban az egyéni ver­sennyel folytatódott Európa és Ászia legjobb asztaliteniszezői­nek küzdelemsorozata. A ma­gyar színeket képviselő Euró- pa-bajnoknőnek, Bátorfi Csil­lának, nem kedvezett a sze­rencse, az olimpiai bajnok kí­nai Csen Csing ellen lépett asztalhoz, s 2-0 (12, 12) arányban vereséget szenvedett. Teke Herendi Porcelán-P. Gáz­mű 6-2. NB II. férfiak. Vere­séggel kezdte a tavaszi foly­tatást a pécsi csapat, amely­nek pontszerzője Fábián (457) és Berta (437) voltak. llöiM TÉLI VASÁR BECSBEN. 1989. január 20-tól minden pénteken AUTÓBUSZOS BEVÁSÁRLÓUTAT SZERVEZÜNK. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás: MAVTOURS: 24-523. Attila is jelöltjei között volt, de a középhátvéd fegyelmi vét­séget követett el klubjában, ráadásul februárban katonai szolgálatra is bevonul. Ezért 5 nem utazik Barba, de a válo­gatottság felé nyiló kapu nem zárult be előtte. Bicskei Bertalan bő kerete, egyesületek szerint: Gáspár, Farkas, Híres, Lőrincz, Kékesi, Balog, Katzenbach (valamennyi MTK-VM), Keller, Simon, Lim- perger, Kincses, Fischer (Fe­rencváros), Disztl P., Disztl L., Gregor, Csuhay, Sass, Varga L. (Bp. Honvéd), Petry, Csu- csánszky, Petres (Videoton), Kiprich, Szalma (Tatabánya), Hajszán, Bordás (Rába-ETO), Géléi, Zsivótzky (Vác), Gulyás, Szekeres (Békéscsaba), Kozma, Kovács E. (Ú. Dózsa), Csepregi (ZTE), Zsinka (Dunaújváros), Mészöly (Vasas), Bognár Z. (Haladás), Lehota (PMSC). Január 24-én, hétfőn utazik a jugoszláviai Barba a magyar labdarúgó válogatott keret, amely edzőtáborozáson gyűjti az erőt az idei világbajnoki selejtezőkre és más feladatok­ra. Bicskei Bertalan, az új szövetségi kapitány, vasárnap este közölte bő keretét. Ezt csütörtökön 22-24 tagúra szű­kíti. A szűkítésre azért kerül sor, mert több egyesület szak­vezetői is jelezték, hogy van­nak sérültek, másrészt pedig az indiai Nehru Kupa küzdel­meire készülő Videoton válo­gatottjait — lévén, hogy a fe­hérváriak magyar olimpiai vá­logatott néven szerepelnek —, az MLSZ elnökségével való megbeszélések után Bicskei szabaddá tette a nemzetközi tornára. Hozzáfűzte: a jövő­ben természetesen számít a Videoton labdarúgóira. Erede- detileg a ferencvárosi Pintéi Nonstop karate - edzés 24 órán át A minél nagyobb teljesít mény, a sosem volt eredmén elérése, mindig is nagy kihí vás egy sportoló számára Megdönteni a korábbi legjob bat, vagy egyszerűen csak ma radandót, egyedit alkotni - alapvető emberi vágy. Többel között ez munkál annak < különleges vállalkozásnak c hátterében is, amelynek az el múlt, a mostani hét végén < Kertészeti Egyetem tornacsar noka ad otthont. Szombaton 18 óráig tartót az a mintegy száz karaték részvételével péntek este kéz dődött nonstop edzés, amilyen re még nem volt példa. A hu

Next

/
Oldalképek
Tartalom