Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-22 / 355. szám

1988. december 22., csütörtök Dunflntüii napló 5 Segítség az elhunyt lencsehegyi bányászuk családtagjainak Jó hangulatú párttaggyűlés résztvevője lehettem kedden este Oroszlán, ahol megalakí­tották a helyi pártalapszerve- zetet. Tulajdonképpen az újjá­alakulás a megfelelőbb kife­jezés az alapszervezet létre­jöttével kapcsolatban, hiszen évtizedekkel ezelőtt a község kommunistáinak már volt helyi szervezetük, amely a centrali­zálás következtében megszűnt. Azóta a 383 lelket számláló, dinamikusan fejlődő falu — amely országosan is híressé vált helyi kezdeményezéseiről, s nem véletlenül kapta meg a HNF Nemzeti Zászlaját — kommu­nistái a Sásdi Nagyközségi Pártbizottsághoz tartoztak, il­letve az itt élők munkahelyi pártbizottságaihoz, alapszerve­zeteihez. Az igény tulajdon­képpen már korábban felme­rült a társközségi alapszerve; zet újjáalakítására, de az ilyen irányú óhajnak eddig nem kedvezett az idő.. . Most, hogy az MSZMP politikája megújult, lehetőség kínálkozik arra, hogy a kis községekben is összefogjanak és aktivizá­lódjanak a kommunisták. A közelmúltban elkészült, nagyon szép faluházban meg­tartott taggyűlésen Bán Gyula, a Sásdi Nagyközségi Pártbi­zottság titkára köszöntötte a megjelenteket, s mint elmond­ta, nagy örömmel fogadták és támogatták azt a kezdeménye­zést, hogy alakuljon pártalap- szervezet Oroszlán. Hangsú­lyozta, hogy a társközségek to­vábbi fejlődésének egyik na­gyon fontos eleme lehet a he­lyi párterők létrejötte, mert ha igaz, hogy az MSZMP politi­A téli vakáció idejére a pécsi, baranyai művelődési házak, ifjúsági házak szervez­nek programokat a kisebb, na­gyobb gyerekeknek, hogy biz­tosítsák a kellemesen, netán hasznosan eltöltött délelőttöt vagy délutánt. Pécsett a DO- ZSO-ban 22-én 15 órakor, 23- án 10 órakor tartanak játszó­házat, 27-én 15 órakor a Macskafogó című filmet vetítik videón, 28-án 15 órakor ismét játszóház, 29-én 10 órakor filmvetítés (Hugó, a víziló), 15 órakor gyermek táncház, 30-án 15 órakor játszóház várja a gyerekeket. A programok be­lépődíj-mentesek. Az Apáczai Nevelési Köz­pont Művelődési Házában 22- én 14 órától terménybábkészí- tés, 24-én 15 órakor „kukucs­kálás helyett” filmvetítés, 27- én a Fonotékában 10 órától gyermekprogram, 28-án kilenc­től délig játékcserebere az aulában, 29-én 10 órától Fele sem igaz vetélkedő, 30-án dél­előtt előszilveszteri batyubál, 31-én nyolc órától szilveszteri futás, 1-jén délután mozi, 2-án délelőtt ügyességi sportjátékok a sportegységben. A pécsi úttörőház ma 9 órától kirándulást szervez az állatkerttől a Remeterétre. 28- án 15 órától asztalitenisz-ver­seny, helyszíni nevezéssel, dél­után egy búvár tart előadást, 30-án délelőtt játszóház, ja­nuár 2-án hóemberépítés vagy teremsport. A pécsi mozik és az IH jó néhány, gyerekeknek szóló elő­adást tűztek a műsorukra. A komlói úttörő és ifjúsági ház naponta 8-18 óráig nyit­va tart és 22-ére, 23-ára, 28- ára, 29-ére változatos, kilenc órától kezdődő játszóházakat, olvasóklubokat, pingpongver­záló párt akar lenni, s ez igaz, akkor ezt a munkát ott is folytatni kell, ahol az em­berek élnek. Pozsgai Tibor, a község kommunista elöljárója szerint is azért döntöttek úgy, hogy önálló alapszervezetet alakíta­nak, mert úgy érzik, Így az eddigieknél jobban, a valós érdekeiket képviselve politizál­hatnak, alakíthatják a falu életét. Hozzátette, az is sar­kallta őket, hogy egyre-másra jönnek létre a különböző al­ternatív csoportosulások, s nem akarták megvárni, hogy bármelyiknek is előbb legyen helyi szervezete, csoportja . . . Roppant szimpatikus volt szá­momra, hogy a hozzászólók nem elcsépelt szólamokkal in­dokolták, hogy miért igényel­ték a saját pártalapszerveze- tet. Szűcs József, Szakcsi Já­nos, Hegyesi István, Jusztinger Tibor - mindegyikük máshol dolgozik, egyiküknek például Várpalotán van a munkahelye - is úgy fogalmazott, azért döntöttek így, mert az ottani szervezetekben nemigen kér­ték ki a véleményüket, más­részt úgy érzik, így többet tud­nak tenni lakóhelyükért. Dö- römböző Ferenc szerint ők nem világmegváltó dolgokat akarnak tenni, hanem a kom­munistákat összefogva tisztes­ségesen dolgozni a falu ja­vára. A hozzászólások után titkos szavazással a tagok az oroszlói pártalapszervezet titkárává Szűcs Józsefet, titkárhelyette­sévé Dörömbözö Ferencet vá­lasztották meg. R. N. senyt szerveztek, s 30-án dél­után vidám óév-búcsúztatást rendeznek. Siklóson a gyermekkönyvtár­ban kétnaponként várják a diákokat, 29-én a Művelődési Központba játszóházra, vala­mint a nagyobbaknak két al­kalommal diákpresszót hirdet­nek. Mohácson a Bartók Béla Művelődési Központ munkana­pokon 10—12-ig és 14—17-ig játszóházat indít, 28-án gomb- fociversenyt rendeznek. A programok segítenek a dolgozó szülőknek, de azért nem szabad elfelejteni, hogy egy jó vakáció azt is feltétele­zi, hogy legalább kicsit több időt töltsön együtt a család is. Fellélegezhetnek a dogozók és hamarosan visszatérhetnek ide azok a lakók is, akiket a felújítás ideje alatt a megye más szociális otthonaiban gon­doztak. Befejeződött a mozs- gói szakosított szociális otthon korszerűsítése és ez egyben azt jelenti, hogy véget ért az a program, amely a szociális ott­honokként működő kastélyépü­letek megóvását és megújítá­sát célozta. A sombereki, bé­lésfal és a mozsgói szociális otthon korszerűsítésére több mint százmillió forintot költöt­tek. Eredményeként több mint ötszáz gondozásra, törődésre szoruló ember körülményeit ja­vították. A mozsgói otthon korszerű­sítése bét éven át tartott. A munka ugyanis az épület alatt talált üregek, pincék tömedé­kelése, az alapok megerősíté­se után kezdődhetett. A külső, belső változtatáshoz, szépítés­hez 1985-ben látott hozzá a kivitelező, a Kaposvári Gene­rál Gmk. Az építési területté vált otthonból negyven lakót a sombereki és a harkányi szociális otthonba költöztettek, a többiről helyben gondoskod­tak. A 35 millió forintos költségű felújítással nemcsak a 140 egészségkárosodott fiatal, ha­nem az itt dolgozók körülmé­nyei is javultak. Többek között A lencsehegyi bányarobba­nás következtében elhunyt ti­zennégy bányász csa'ádjának segítséget nyújt a Dorogi Szénbányák, a bányászszak­szervezet és az Állami Biztosí­tó. Már a tragédiát követő napon minden családnak 60 000—120 000 forintot fizettek ki gyorssegélyként. Azóta a bányászati alapítványból jut­tattak ugyancsak minden csa­ládnak 50 000 forintot. A do­rogi vállalat a szakszervezeti bizottsággal közösen gondo­san felméri az elhunytak hoz­zátartozóinak anyagi helyzetét, és az ellátásra szoruló gyere­kek, idős családtagok számá­nak figyelembevételével ismé­telt támogatásban részesíti őket a bányászati alapítvány­ból. Ennék az alapítványnak az életrehívását az ország bá­nyásztársadalma kezdeményez, te 1983-ban a 38 halálos ál­dozattal járó márkushegyi bá­nyarobbanást követően; azóta erről is szólt a tegnap dél­előtt rendezett átadási ünnep­ségen dr. Pados Éva főorvos, a megyei tanács egészségügyi osztályának osztályvezető-he­lyettese, átadva azökat a me­gyei főorvosi és szigetvári ta­nácselnöki dicséreteket, jutal­makat, amelyekkel a kollektí­va és az építők munkáját is­merték el. Megköszönték a pat­ronálok, a mozsgói termelő- szövetkezet, a Szigetvári Kon­zervgyár és a megyei környe­zet- és természetvédelmi bi­zottság támogatáísát, akik a park, a tó rendbetételében és az otthon berendezésében se­gítettek. T. É. minden bányásznapon segítsé­get kapnak az alapítványból a munka frontján elhunyt bá- nyászök özvegyei és árvái. A Dorogi Szénbányák üze­meiben kommunista műszako­kat szerveznek, s az ebből származó munkabérrel ugyan­csak segítik az elhunytak hoz­zátartozóit. A Dorogi Nyomda­ipari Kft. kezdeményezésére más dorogi üzemben is vállal­koztak hasonló céllal kommu­nista műszakra. Az ország kü­lönböző részeiből, üzemekből, intézményekből, sportkörökből is érkeznek adományák Dorog­ra; ezekről pontos nyilvántar­tást vezetnek a lencsehegyi bányában és a szakszervezet közreműködésével eljuttatják a szerencsétlenül járt bányászok családjának. Az Állami Biztosító Észak­pesti Igazgatósága a budapes­ti kórházakban ápolt sérültek­nek személyenként ötezer fo­rint gyorssegélyt utalt ki. Speciális igényekkel is foglalkoznak Pécsi irodát nyitott a Garancia Biztosító Rt. Az Országos Takarékpénztár, a Magyar Hitel Bank és a Hungária Biztosító által tavaly novemberben létrehozott Ga­rancia Biztosító Rt. példás gyorsasággal alakította ki. há­lózati egységeit a megyeszék­helyeken. A tegnapi napon új színnel gazdagodott a Garan­cia palettája: Pécsett, a Jó­kai utca 3. sz. alatt nyílott meg képviseleti és ügyfélszol­gálati irodájuk. Az átadáson jelen volt dr. Sárai András, az rt. ügyvezető igazgatóhelyette­se is, aki rövid tájékoztatót adott az iroda tevékenységé­ről. Elősorban elmondta, hogy a Garancia, az ÁB és a HB mo­nopolhelyzetének feloldására született meg, új kínálatot nyújt a biztosítási piacon úgy, hogy független minden más biztosítótól. A lakossági bizto­sításokat az OTP köti helyet­tük és a nevükben, a gazdál­kodói és magánvállalkozói biztosításokat pedig a Magyar Hitel Bank. Profiljukba tarto­zik a kárrendezési terület, va­lamint a biztosítások nyilván­tartása és kezelése is. Ez utóbbinál céljuk, hogy minél kevesebb adminisztrációval, alacsonyabb költségekkel és gyorsabban végezzék. Mind­ennek bizonyítéka, hogy a ba­ranyai apparátus csupán öt emberből áll. A Garancia olyan speciális, egyedi igényeket is kielégít, amelyek egyik biztosító profil­jába se tartoznak bele. Itt — egyebek mellett — gondoltak a jövőben bizonyára gomba­módra megszaporodó kft-k gondjaira, illetve az új gaz­dasági társulások egyedi jel­legére. így a Garancia a köz­ismert biztosítási szerződéseken túl a hitelnyújtáshoz, hitel- felvételhez kapcsolódó bizto­sításokat is ajánl. Ilyen pél­dául a kölcsönfedezeti életbiz­tosítás, vagy az európai szo­cialista országokban egyedül­álló egyszeri kezesi biztosítás, illetve a vállalkozások hitelfe­dezeti biztosítása. Az építési, beruházási hitelfelvételnél az építés- és szerelésbiztosítás a legelőnyösebb. A Garancia Biztosító Rt. biztosításai - a tegnap meg­nyílt irodán kívül — megköthe­tők még az Országos Taka­rékpénztáraknál, a Magyar Hi­tel Bank Rt. valamennyi iro­dájában, és a takarékszövet­kezeteknél, ahol felkészült szakembergárda várja az ügy­feleket. Ó. Zs. Autóbuszjáratok az ünnepok alatt A Pannon Volán értesíti az uta­zóközönséget, hogy a karácsonyi ünnepek alatt helyi és helyközi menetrendszerinti autóbuszjáratait december 24-én szombaton a sza­badnapra, december 25-én és 26-án vasárnap és hétfőn a mun­kaszüneti napokra meghirdetett menetrend szerint közlekedteti. Ezen belül az elmúlt évekhez ha­sonlóan a helyi forgalomban az alábbi korlátozások lesznek: Pécsett december 24-én 17.00 órakor a forgalom leáll. A de- centrumokról 17.00 óra előtt elin­dult járatok a fordulóhelyekről a Konzum Áruházig közlekednek. 17.00 óra után: 1- es vonalon: Újmecsekaljáról 17.45—20.45 óráig 60 percenként indulnak járatok; 2- es vonalon: Újmecsekaljáról 17.15, 18.30, 20.00, 21.00 és 22.00, Fehérhegyről 17.45, 19.00, 20.30, 21.30 és 22.30 órakor indulnak járatok. 6-os vonalon: Nevelési Központ­ból 17.00—>19.15 óráig és 20.30— 22.00 óráig 45 percenként indul­nak járatok. 12-es vonalon: Budai Állomás­ról 21.00 (Szabolcsfalu betörés­sel), István-aknáról 22.30 órakor Konzum Áruházig indul járat. 20-as vonalon: Újmecsekaljáról 21.00, Baromfifeldolgozótól 22.20 órakor indul járat. 30-as vonalon: Főpályaudvarról 17.30—19.30 óráig óránként, és 20.15,_2J.00 és 22.00 órakor, míg a Kürt utcától 17.45—19.45 óráig óránként és 20.30, 21.15 és 22.15 órakor indulnak járatok. István-akna és Mázsaház kö­zött: István-aknáról 21.20 és 22.10, míg a Mázsaháztól 21.35 és 22.20 órakor indul járat. December 25-én a helyi forga­lom reggel 7.00 órakor indul. Ezt megelőzően a Budai állomásról István-aknára 5.00 órakor (Sza­bolcsfalu betéréssel) míg vissza 6.35 órakor indul járat. István-akna é? Mázsaház között István-aknáról 5.20 és 6.15 óra­kor, Mázsaháztól 5.30 és 6.25 óra­kor indul járat. A 20-as vonalon Újmecsekaljá­ról 5.15 órakor, a Baromfifeldol­gozótól 6.20 órakor indul járat. Komlón december 24-én az egyes vonalakon az utolsó jára­tok az alábbiak szerint indulnak: 1- es vonalon: Kökönyösből 15.50, Zobák-aknáról 16.10 órakor. 2- es vonal: Aut. áll.-ról 16.00, Mecsekjánosiból 16.10 órakor. 3- as vonalon: Autóbuszállomás­ról 16,20-kor, Béta-aknáról 16.40 órakor. 4- es vonalon: Autóbuszállomás­ról 16.00-kor, Sikondáról 16.15 órakor. 5- ös vonalon: Autóbuszállomás­ról 15.55-kor, Dávidföldről 16.10 órakor. 7- es vonalon: Autóbuszállomás­ról 20.20-kor, Kisbattyánról 20.40 órakor. 8- a* vonalon: Autóbuszállomás­ról 16.00 órakor. . 19-es vonalon* Autóbuszállomás­ról 16.00-kor, Körtevélyesből 16.15 órakor. Bányafenntartó járatok indulnak autóbuszállomásiól Béta-aknára 21.10-kor, Kökönyösről Zobák-ak- nára 21.10-kor, Zobák-aknáról Kö- könyösre 22.10-kor, Béta-aknáról Autóbuszállomásra 22.20-kor. Mohácson, Szigetváron és Sik­lóson dec. 24-én 17.00 órától he­lyi járatok nem közlekednek. Értesíti továbbá, hogy a forga­lomcsökkenés miatt Pécsett de­cember 27. és január 2-a között munkanapokon az iskolajáratok és a törzsvonalakon a gyorsjáratok nem közlekedtek. 1988. december 27-től 30-ig a Szigetvár városkörnyéki települé­sekről Szigetvárra 21.20—21.45 óra közötti időpontokban érkező valamint ellenirányba 22.35 óra­kor visszainduló ún. ,,műszakos” helyközi menetrend szerinti autó- buszjáratok — a munkáltatókkal való előzetes egyeztetés alapján — nem közlekednek. A szilveszter és újévi forgalom­ról újabb közlemény jelenik meg. A község kommunistái kezdeményezték Pártalapszervezet alakult Oroszlán Hurrá! lfakacio! Programok - szünidőre Játszóház, kirándulás, diszkó és sport r Szigetvaron marad a teho Ne szüntessék meg, ne csökkentsék, ne legyen ön­kéntes, viszont emeljék meg azokat az összeghatárokat, amelyek alatt nem kell te­lepülésfejlesztési hozzájáru­lást fizetni. így foglalta ösz- sze több tanácsi bizottság véleményét Veszprémi Zol­tán, a számvizsgáló bizott­ság elnöke, a tegnap dél­utáni szigetvári tanácsülé­sen, amelyen egy korábbi interpelláció nyomán visz- szatértek a tehóra. Ezt az álláspontot erősítette meg a városi népfront és a vá­rosi KISZ is, azzal érvelve, 'hogy a szigetváriak 67 szá­zaléka annak idején azért mondott igent a bevezeté­sére, mert fontosnak tartja, hogy a célként megfogalma­zott művelődési ház felépül­jön. A további véleménycseré­ben az is elhangzott, hogy a nehezedő életkörülmények miatt vannak, akiknek való­ban nagy gondot jelent a megyében egyedülállóan magas 1000 forint fizetése, épp ezért ismét módosíta­ni kell a tanácsrendeletnek azt a részét, amely az ösz- szeghatárokra vonatkozik. A tanácsülés egyhangúan úgy döntött, hogy marad qz 1000 forint, viszont a jövőben nem kell tehát fizetniük azoknak, akiknek a család­ban az egy főre eső jöve­delmük 3500 forint alatt van, akik nyugdíjból élnek és az egy főre eső nyugdíj nem haladja meg a 4000 forintot és azoknak a nyug­díjasoknak sem, akik egye- 'dül élnek és a nyugdíjuk 4500 forint alatt van. Megújult a mozsgói szociális otthon

Next

/
Oldalképek
Tartalom