Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)
1988-12-10 / 343. szám
Heti jegyzetünk Hétfőn Csötönyi Sándor, az -ökölvívó válogatott vezető edzője, szerdón Goják Ferenc, a szövetség szakfelügyelője mondott le tisztségéről. A lemondások okát még csdk találgathatjuk, minthogy a lemondások ürügyei közel sem jelentik a tényleges indítékokat. Szóbeszéd tárgya, hogy Csötönyi túlságosan előtérbe tolakodott az olimpiai versenyek idején, ezért „ejtették". Goják Ferenc azzal indokolta lemondását, hogy nem látja biztosítottnak az ökölvívás jövőjét. Véleményét szakmai kérdésekben nem kérték ki, s az „IB-nek nevezett szűk kör" nem a sportág érdekeit képviselte. Egy szó, mint száz, Papp László meglehetősen magára maradt az EB-re és a VB-re való felkészülés idején. Azaz segítenek néki természetesen a klubed- zök, akik a jólértesültek szerint soha sem szimpatizáltak Csötönyi Sándorral, A képzeletbeli törölközők persze nem csak a ring környékén repkednek. Repkedtek őzök már — érthetően — a súlyemelő dobogó tövében is, a doppingbotrányt követően. Bedobta a maga törölközőjét Parti János is, sokéves kajakkenu sikerek után, Buzgó József az öttusa válogatott edzője nem dobott be semmit, őt magát dobták, most állás után járkál. De mi maradjunk csak a ring környékén. Goják Ferenc nem látja biztosítottnak az ökölvívás jövőjét. Érthető. A magyar ökölvívás már hosszú idő óta kevés jelét mutatja annak, hogy jövője is lenne. Néhány évtizede még tömegeket foglalkoztató és megmozgató sportág volt. Például: Pécsett három egyesületnek volt ökölvívó szakosztálya. A megyei, a területi és a vidékbajnokságon keresztül vezetett az út az országos egyéni bajnokságig. A csapatbajnokság három osztályában (területi, OB II., OB I.) izgalmas küzdelem folyt a bajnoki címért, a magasabb osztályba jutásért. Az első komoly vereséget akkor szenvedte el az ökölvívás, amikor megszüntették a csapatbajnokságot. Szakosztályok bomlottak fel, a követhetetlen egyéni versenyek elszoktatták a nézőket attól, hogy összegyűljenek a ringek körül. Igaz, néhány nagy értékű érmet szerzett a sportág, de a népszerűsége csak a világversenyek idején emelkedett. Végül visszaállították a CSB- rendszert. De ez a mai csapat- bajnákság már nem az a csapatbajnokság, amelyet korábban megszüntettek. A CSB-hez sportoló tömegek kellenek. Azök pedig egyelőre nincsenek. Csák hiányos csapatok vannak. Ebbe persze belejátszott az is, hogy az ökölvívás egy ideig a „durva” sportok listáján szerepelt. Riasztó képet festettek a lehetséges károsodásokról, eltanácsolva az ifjúságot itőle. Mellette ugyan- ákkor felnőttek egyéb ütő-rú- gó, csonttörő sportágak, amelyéket a divat is magasba emelt, könnyű sikereket ígérve. Az ökölvívás ma valóban keresi a jövőjét, míg egyéb küzdősportok élik a világukat. Olvasom, hogy a BS-'ben sorra- kerülő Budó Gála keretében thai-bokszolók és kiokasinkáj- karatésok között három súlycsoportban rendernek kiütésig tartó összecsapást. A győztes 20 000, a vesztes 10 000 forint jutalmat kap. Biztosan izgalmas les*. És nem kell tartani a pontozók részrehajlósótól. Hát ezután még kevésbé látni az ökölvívás jövőjét. Atlétikától a tornáig Kik voltak 1988-ban Baranya legjobb sportolói? Szavazzanak A magyar sport számára oz aranyévet -jelentette 1988, az olimpia éve. Sajnálatosan mi, baranyaiak nem nagyon mondhatjuk ezt el a megyei sport- eredmények ismeretében. Igaz, ezúttal is utazott baranyai az olimpiára, pontosabban, többen is utaztak olyanok, akik szűkebb pátriánkból kerültek a különböző válogatottakba, csakhogy egyetlen embert, Kakas János kézilabdázót kivéve, valamennyien más megyék sportegyesületeinek színeit képviselték. A Baranyából való elszármazós, elvándorlás az idei évben sem szűnt meg. Sőt, mintha felgyorsult volna a kimagasló eredmények, teljesítményekre alkalmas tehetségek elvándorlása. Különösen vonatkozik ez a mind nehezebb helyzetbe kerülő PMSC kiválóságaira, akik — más megfelelő bázis a megyében nem lévén — kénytelenek a jobb körülményekért, adottságokért és jutalmakért elhagyni szülőföldjüket. Nem ünneprontásként kívánjuk mindezt most a sportot kedvelők figyelmébe ajánlani, sokkal inkább azért, hogy érzékeljük: tehetségeink „kiárusításával” szegényebbek leszünk. Nem azok eredményeinek értékét kívánjuk ezen felvetéssel devalválni, okik elnyerik az év sportolója címet, ők a tőlük telhetőt megtették, vagy legalábbis igyekeztek megtenni. Az elvándoroltakért kívánjuk félreverni a harangot, hogy fel hívjuk a figyelmet egy esetlegesen pótolhatatlan veszteségre. Bízunk benne, hogy olvasóink helyesen fognak mérlegelni és dönteni. Biztosak vagyunk, hogy szavazataik alapján 1988 legjobb baranyai sportolója címeket azok kapják, akiket arra a legérdemesebbeknek tartanak az olvasók. Egyébként is ezen vetélkedőnek nem lehetnek vesztesei. Annál is inká.bb nem, mert aki már csak egy szavazatot is kap, már győztesnek tekintheti magát, hiszen fáradozásával máris felhívta magára az olvasók figyelmét. S ez önmagában is felér egy győzelemmel. Mint oz előző években, az idén is felelevenítjük az 1988- ban legszebb eredményeket elért sportolóink neveit. Az emlékezet felfrissítésére kívánunk egy kis „mankót" adni olvaaz olvasók! sóinknak, hogy az elkövetkező héten lapunkban megjelenő szavazócédulákon eljuttathassák szerkesztőségünk (Dunántúli Napló, 7601 Pécs, Hunyadi út 11. SPORTROVAT) címére a legjobb női, legjobb férfi sportolókra, valamint a megye legjobb csapatára tett javaslataikat. Az egyéni sportágakban az atléták és a tájfutók szerezték a legtöbb bajnoki győzelmet. Név szerint az atléták közül a PMSC-s Szabó Gábor nyert magyar maratonbajnoki címet, klubtársa Verebes János junior kalapácsvető bajnoki címhez jutott. A Komlói Bányász atlétái közül Kirszt Károly a junioroknál lett első, míg a felnőtt gyaloglók között a férfiaknál Czukor Zoltán, a nőknél Allöldi Andrea szerzett ezüstérmet, a mohácsi atlétáknál a távolugró Ébert Zoltán nyert korosztályos bajnoki címet. A birkózók között a PMSC két kiválósága érdemel említést. A junioroknál Gyöngyösi Krisztián ezüstérmes, míg Vass István bronzérmes lett. A DO- ZSO karatésai közül Jorcsák József a bajnoki címe mellett Európa-bajnoki ezüstérmet, Márton Roland ugyancsak az Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, a lányok között Horváth Márta országos bajnoki címmel dicsekedhet. A PMSC kerékpározói ugyancsak gazdag idényt zártak, akik közül Ottó József junior kritériumbajnoki címet, Hirth Józsel terepbajnoki címet nyert. A PMSC kézilabdázói között a férfiak jó szereplését döntően befolyásolta az olimpiát is megjárt Kakas János teljesítménye, de ugyancsak sokat tett az esetleges jó végső helyezés eléréséért a kapus, Tóth András, és az új válogatottkeretbe behívott Füzesi Ferenc. A lányoknál két kimagasló teljesítményt kell megemlíteni: Hang Gyöngyi kapus és Tóth Edina irányító játékával sokat tett, hogy a csapat a bentmaradó helyen zárta az évet az NB l-ben. A PVSK női kosárlabdázóinak sikeres szereplésében nagy érdemeket szerzett a válogatottban is helytálló Hollós Anna. Az ökölvívók a sportág jövőbeni fellendítését várják a komlói, majd ismét PVSK-s, a Honvéd színeiben olimpiát is megjárt Alvics Gyulától. A PVSK tájfutó szakosztályára idén valóságos oranyeső hullott. Különösen sokat tett a sikerért: Pavlovics Gábor, aki országos bajnoki címe mellett junior Európa-bajnokságot is nyert. A felnőtteknél Kelemen János nappali és éjszakai bajnoki címmel, Kovács Ildikó bajnoki ezüsttel, Paróczi Zsolt hosszú távú bajnoki címmel és junior Európa-bajnoki ezüstéremmel gazdagította a fekete-fehérek gyűjteményét. Úszásban a PMSC úszónője, Kovács Judit képviselte az országos bajnokságon egy aranyéremmel és egy ezüstéremmel Baranyát. A csapatsportágakban hatalmas siker a PVSK tájfutóinak bajnoki címe. A PVSK-s kosaras lányok sokat tettek, hogy megőrizzék helyüket a legjobbak é'mezőnyében, minthogy nagy esélye van a PMSC férfi kézilabda-együttesének is arra, hogy húsz év után ismét pécsi csapat végezzen a tabella 4. helyén, lévén ez a legjobb eddigi eredmény o baranyai férfi kézilabdában. Ugyancsak szép eredmény a PEAC vívóinak az I. osztályba kerülése, mind a női tőrben, mind a férfi tőrben és párbajtőrben. A legjobb úton haladnak az I. osztályba kerülésért a PEAC-Zöldért férfi asztaliteniszezői és o Pécsi Gázmű férfi tekézői, minthogy egy év szünet után ismét a legjobbak között lehetnek a PMSC férfi sakkozói is. A hétvége sportműsora December 10., szombat: KOSÁRLABDA. NB I. férfiak; PVSK—Dombóvár, Pécs, városi sport- csarnok, 16.00. Nők: Tungsram— PVSK, Budapest. 16.30. NB II. férfiak: PEAC—Táncsics, Műszaki Fo- isko!a, 10.30: LABDARÚGÁS. Bajnokok tornája, terembajnokság: Nevelési Központ: MÁV ÉHF—Szövaut. 8.00; Megyei Kórház—Baranyaker. 8.45; POTE—MÁV Lét., 9.30; AFOR BP— Vertikor, 10.15; X>£DASZ—Pécsiterv, 11.00; Candy—Hunor, 11.45. ATLÉTIKA. A PMSC tehetségkutató versenye, Tüzér u.f 14.00. RÖPLABDA. Mini-torna, általános iskolásoknak, rácvárosi is-kola, 9.00. CSELGÁNCS. Felnőtt női és férfi bajnokság, Körcsarnok, 10.30. KARATE. Sotokőn országos csapatba fnoksóg, erzsébetvárosi sport- csarnok, 11.30. SÚLYEMELÉS. Országos bajnokság. Tatabánya, 12.00. December 11., vasárnap: MODELLEZÉS. MAGÉV Kupa autó* modellező verseny, városi sportcsarnok, 10.30. ASZTALITENISZ. Diákolimpia, középiskolások megyei döntője, Egyetemi tornacsarnok, 8.30. Ki wolf Baranya legjobb sportolója 1988>ban? Férfiak 1................................................................................................................................................... 2. .......................................................................................... 3 ..................................................................................................... Nők 1................................................................................................................................................... 2...... ..................................................................... 3 .................................................................................................... Csapat 1.............................................................................................................................................2. ...............-......................................................... 3. ...•>.*..* ....................»...., .................. A pályázó neve: .......................................................*......>•« La kcíme: ................................................................................ A Z MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra43,-forint, negyedévre 129,-forint, egy évre 516,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló Drámai csatában vereség Elektromos-PMSC 21-20 (10-8) Tóth András, a pécsiek kapusa ezúttal is a csapat egyik legjobbjának bizonyult. NB I. férfimérkőzés. Fóy u. 300 néző. V.: Soltész, Soós. PMSC: Tóth — Kovács I. 1, Füzesi 6, Kakas 5, Kovács T. 2, Hang 1, Kunos 3. Csere: Fekete (kopus), Fazekas, Horváth 1, Kovácsevics 1. Edző: Koleszár György, Harmat Tamás. A Tromos szerezte meg a vezetést, de nem sok öröme telt benne, mivel a pécsiek egy triplával válaszoltak. Azt követően azonban ismét a fővárosiak kezdeményeztek többet és a félidő közepére ha csak egy góllal is, de képesek voltak fordítani. Füzesi nem hagyta annyiban, és egymást követő három gólja azt erecf- ményezte. hogy 7-5-re ismét fordítottak a piros-feketék. Az örömbe üröm vegyült, mert Kovacsics büntetőt hibázott, s mivel az utolsó 10 percben Hang, majd Kakas is kihagyott egy ziccert, Kovács I. pedig eladott egy labdát, a bordó-sárgák pedig rendre góllal fejezték be támadásaikat, ismét a javukra fordították a mérkőzés állását, amit még ráadásul csökkentett az is, hogy Fekete kivédett egy hétméterest. Alaposan meglódult a szünet után a PMSC, mert négy perc alatt nemcsak kiegyenlített, de átvette a vezetést is. Ekkor úgy tűnt, hogy eleve lefutott találkozóval von dolga □ pécsieknek, hiszen előbb 17-14-re, majd 19-16-ra vezetett a vendégegyüttes. És ekkor történt ismét a botlás: Füzesi elhibázott büntetője a hazaiakat hozta lendületbe, s mivel az utolsó 8 percben Füzesit, majd a fölöslegesen elkövetett szabálytalanság után Kunost is kiállították, a Tromos nem hagyta büntetlenül a kettős emberhátrányt, és 8 másodperccel a mérkőzés befejezése előtt megszerezte a győztes gólt. A nagy fontosságú mérkőzésen elkövetett botlás fő okát a két szélső indiszponáltsága okozta, márcsak azért is, mivel a mór-már biztos győzelem birtokában, nagy hibákat vétettek és hozzásegítették a hazaiakat az újításhoz. A pécsiek közül a két nagyszerűen védő kapus Tóth és Fekete mellett a kiemelkedően játszó Kakas, valamint az ugyancsak nagyszerűen játszó Füzesi mellé képtelenek voltak a feladathoz felnőni a többiek, és éppen ezért kénytelenek voltak meghajolni a rendkívül lelkesen játszó fővárosiak előtt. K. L. Irány Valletta Pénteken délelőtt a tatai edzőtáborban utolsó, átmozgató, a csapatrészeket még jobban összeszoktató gyakorlatokat vezényelt a játékosoknak a magyar labdarúgó-válogatott szakvezetése a vasárnapi világbajnoki selejtező előtt. A Málta elleni 90 percre — a vallettai Ta Qali stadionban sorra kerülő erőpróbát a görög Germanakosz vezeti, kezdési idő: 14.15 óra — ugyan társaival tart o Toulon légiósa, Bognár György, de játékára nem kerülhet sor. Makacs combizomhúzódása miatt a szakvezetés nem kockáztat. — Jobb a békesség - indokolt Egervári Sándor, a Me- zey György szövetségi kapitánynak segitő edzők egyike. — Ha közbejönne egy komolyabb húzódás, netán szakadás, az hónapokra visszavetné a középpályást. — Bognár mit tud a máltai válogatott játékerejéről? — Papíron veszélyesek, hiszen 1-1-et értek el azzal a Ciprussal, amelyik a franciákkal játszott hasonlóképpen 1-1- es döntetlent vb-selejtezőn. Mielőtt Tatán 14 órakor buszba szállt volna a magyar válogatott, Mezey György megismételte azon korábbi bejelentését, mely szerint csak szombaton, a Vallettán sorra kerülő utolsó edzést követően nevezi meg kezdőcsapatát. Közlemény A PMSC Baráti Köre Intéző Bizottsága értesíti az egyesület tagságát, hogy december 12*én, hétfőn 16.30-kor tartja Pécsett, a városi tanács II. em. 56. sz. alatti tanácstermében (Széchenyi tér 1.) évzáró közgyűlését. Az egyesületi tagok részvételére számítanak. Jegyelővétel A kedden kezdődő pécsi tereifc- labdarúgó-tornára jegyek elővételben vásárolhatok a Rózsa cukrászdában 9-21 ára között. FIATALOKNAK AZ ÜNNEPI KÍNÁLATBÓL: V Levis férfiing 690 Ft-ért, V Levis férfipóló 822 Ft—1120 Ft-ig, V Wrangler jogging 2230 Ft-ért, V Kappa sportpóló 997 Ft-ért, V Jacqueline Tanco szabadidőruha zöldben, pirosban, rózsaszínben kapható 2250 Ft-ért. VÁLASSZON KARÁCSONYRA A DIVATÁRU OSZTÁLYUNKRÓL AJÁNDÉKOT! íKONZUM ÁRUHÁZ KONZUM