Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-05 / 338. szám

Dunántúli napló 1988. december 5., hétfő Befejeződött a szakszervezetek országos tanácskozása (Folytatás az 1. oldalról) relem, naprakészség kell, mert csak így vagyunk képesek fel­ismerni, hogy mi az az érték, amit támogatni akarunk és mi az, ami káros, amitől el kell határolni magunkat. Az útkeresés vitákkal is együtt jár. Nem hízelgő po­litikai kultúránkra nézve, hogy az eltérő véleményeket még sokan nagyon nehezen viselik el. Éneikül pedig nincs part­nerség, nincs együttműködés és •nincs kompromisszum sem. Mi­közben tehát közösen elhatá­roztuk, hogy új viszonyt alakí­tunk ki a párt, az állam, a szakszervezetek, a különböző társadalmi szervezetek együtt­működésében, meg is kell ta­nulnunk új módon együttmű­ködni. A Magyar Szocialista Mun­káspártnak érdeke, hogy a dolgozókat olyan szakszerve­zeti mozgalom szervezze egy­ségbe, amelynek munkával szerzett tekintélye, tömegbázi­sa, önálló politikai arculata, érdekvédelmi koncepciója van. Van ereje a napi harchoz, álláspontja realitásokra épül és az alkotmányos rendet el­fogadja, Így képes csak a közösen kidolgozott politikát — nem megalkuvó módon, ha­nem kritikai szemlélettel, a kulturált politizáláshoz szük­séges kellő önuralommal — támogatni. — Manapság — helyesen —, nagyon sokat foglalkozunk a politikai intézményrendszer fejlesztésével. De a politikai rendszer működtetésének cél­ja az ember boldogulásának elősegítése, ennek alapja pe­dig a termelés hatékonyságá­nak állandó és folyamatos növelése. Ezzel a szükséges­nél jóval kevesebbet törődünk, s ez mai gondjaink egyik for­rása. A magyar gazdaság igen alacsony hatékonyság­gal működik, nemcsak a fej­lettebb nemzetgazdaságokhoz viszonyítva, hanem önmaga le­hetőségeihez mérve is. Okát én elsősorban elméleti téve­déseinkben látom. Kettőre akarok csak utalni. Az egyik: a szocializmus korszakát nem vegyestulajdonú, hanem kizá­rólag társadalmi tulajdonú gazdaságnak fogtuk fel, mi­közben nem alakítottuk ki azokat az ösztönzőket és kény­szerítő eszközöket, amelyekkel a társadalmi tulajdon na­gyobb hatékonyságát tudtuk volna biztosítani. A másik ilyen téves felfogásunk meg­ítélésem szerint az, hogy az állam olyan ellátási felelős­séget vállalt o négy évtized alatt magára, amit nem tud és nem is tudhat a termelő­erők mai színvonalán bizto­sítani. Ezen akarunk változtatni, ezt hirdettük meg, amit ön­magában is nagyon nehéz lesz teljesíteni, elsősorban a szem­léleti konzervativizmus miatt. Neheziti felismerésünk gyors megvalósítását az a tény is. hogy az elmúlt 15 esztendő alatt akkora külföldi adósság- állományt halmoztunk fel, amely a gazdaságot lassan eljuttatja a működőképtelen­ség határáig. Ezt kívánja meg­előzni az a program, amelyet a múlt év szeptemberében az Országgyűlés elé terjesztettünk. Látszik, hogy e rövid távú, három-négy esztendős prog­ram megvalósulását is nagyon nehéz megélni, mert minden, amiért itt ma ebben a terem­ben bíráltak bennünket - ezért merek Így fogalmazni, mert nemrég még miniszterelnök voltam -, az nem más, mint amit megfogalmaztunk a kor­mányprogramban. Nem több, sőt, talán valamivel keve­sebb is.- A mostani tanácskozáson is csak kevés olyan igény fo­galmazódott meg, amely nem lenne jogos, csak éppen most nem teljesíthető, nagyon egy­szerű prózai okból — nincs miből. Én tehát nem a kor­mány vagy a vezetés számára kérek türelmet és megértést, hanem az ország számára és az ország érdekében. Ezt a kormányt - amely felvállalta szinte a lehetetlent — nem kényszeríteni kell, ahogy ma itt egy felszólalásban elhang­zott -, hanem segíteni, kriti­kával, vitával, ha okot ad rá, jó szóval, de mindenfélekép­pen a valóságban meglévő ér­dekkonfliktusok feltárásával. • Vasárnap reggel az Építők Székházában folytatta munká­ját a szakszervezetek országos tanácskozása. A dokumentu­mok feletti vitában elhangzott véleményeket, észrevételeket Nagy Sándor, a SZOT főtit­kára foglalta össze. A felszólalók alapvetően megerősítették a szakszerveze­tek megújulásának, tevékeny­ségének fő irányairól a doku­mentumban foglaltakat — mondta. A tanácskozás eleget tett annak a szándéknak, hogy a továbblépés fő irányainak ki­jelölésével utat nyisson a szak- szervezeti mozgalomnak a tag­ság által kívánt átalakításá­hoz. A főtitkár véleménye szerint természetes, hogy a vitában igen nagy hangsúllyal vetőd­tek fel az érdekvédelem, az ér. dekképviselet kérdései, az or­szág gazdasági nehézségei, a dolgozók életszínvonalát, szo­ciális helyzetét alapvetően be­folyásoló gazdasági gondok. Ezen belül is a legöbben — érthetően - a bérezés problé­máiról szóltak. Ezzel összefüg­gésben utalt arra, hogy a szakszervezetek kidolgozták bérreform-koncepciójukat, ame. lyet a tagsági vita megerősí­tett. Az abban foglaltakat azonban át kell gondolni, mert időközben változtak a kormány vállalásai, s ezzel együtt a szakszervezetek ere­deti elgondolásai is. Az már látható, hoqy jövőre nincs reá­lis lehetősége annak a bérre­formnak, amire a viták és a tanácskozás dokumentumainak előkészítése során javaslatot tettek. A bérmechanizmus jövő­re ugyan bizonyos fokig libe­ralizálódik, de a fékek egy része továbbra Is megmarad. Országos szinten a bértár­gyalások rendszere kialakuló­ban van. A vállalatoknál azon­ban a mechanizmus még nem világos, mert először azt kelle­ne tisztázni, hogy az igazga­tók tulajdonképpen kit és mit képviselnek. A vitában elhangzott: a je­lenlegi reálbérszínvonalat úgy is biztosítani lehetne, ha a je­lenleginél alacsonyabb bruttó- kereseteket terhelné kevésbé szigorú személyi jövedelem­adó-elvonás. A főtitkár szerint ezt a javaslatot vizsgálták, s a pénzügyi kormányzattal ki is cserélték véleményüket, ám eddig nem találtak fogadó- készségre. Nagy Sándor leszögezte: fenntartjuk és erősítjük azt a felfogást, amely szerint ennek a szakszervezeti mozgalomnak nem kell félnie az alternatív szervezetektől. Létrejöttük ha­zánkban ma realitás, sőt, hosszú távon is az marad. Lé­tük az eddigi szakszervezeti munka kritikája is, persze ugyancsak érvényesül bennük egyfajta korszellem, divat, sőt, politikai megfontolás. A moz­galomnak a velük való vi­szonyt azon az alapon kell tisztázni, hogy egyes konkrét kérdésekben együtt tudunk-e működni a munkavállalók ér­dekeiért, vagy pedig más-más felfogást követünk. Ezt követően Kósáné Kovács Magda, a SZOT titkára, a szerkesztő bizottság elnöke is­mertette a bizottság megálla­pításait. Elmondotta: az érte­kezleten 156-on kértek szót, közülük 70-en felszólaltak, 81- en pedig Írásban adták be észrevételeiket. A szóban el­hangzottakon kívül az írásos anyagok további 500 javasla­tot és észrevételt tartalmaztak. A tanácskozás végezetül egyhangúlag elfogadta a ma­gyar szakszervezetek országos szintű szövetsége alapokmá­nyának alapelveiről szóló do­kumentumot, mint ajánlást. Egyúttal határoztak arról is, hogy bizottságot hoznak létre az új alapokmány előkészíté­sére. s a majdani tervezetet tagsági vitára bocsátják. Az alapelvekkel kapcsolatban fel­vetett egyik kérdés - az er­délyi menekültekkel elhangzott vasárnap reggeli rádióriport — kapcsán szükségesnek tartot­ták leszögezni: már korábban határozatot hoztak arról, hogy minden, Magyarországon mun­kát vállaló külföldi — állam­polgárságra való tekintet nél­kül — tagja lehet a SZOT-hoz tartozó szakszervezeteknek. A tanácskozás Paszternák László zárszavával, majd az Internacionálé eléneklésével ért véget. Cselekvő felelősséggel a beolvadás ellen (Folytatás az 1. oldalról) Tatai Ilona az MSZMP nem­zetiségiekkel, a kisebbségek­kel kapcsolatos állásfoglalá­sát ismertette: viszonosságra való tekintet nélkül van szük­ség az aktív kisebbségvéde­lemre, nemzetiségi politikánk támogató jellegű. Huszár Ist­ván értékgyarapító szándékú­nak nevezte a délszláv kong­resszust, ügyük nemcsak nem­zetiségi, hanem össznemzeti ügy - mondotta. Jugoszláv részről Stanko Dragicevic el­mondta, hogy valamennyi érintett intézménynek továb­bítják majd a kongresszuson megfogalmazott, az anyaor­szágot illető tennivalókat. A tanácskozás második nap­ján szólalt fel dr. Stark Fe­renc, a Művelődési Miniszté­rium Nemzetiségi önálló Osz­tályának vezetője, aki a nem­zetiségi élet eddigi, fentről kez­deményezett működése helyé­be a decentralizált, helyi kez­deményezéssel zajló tevékeny­séget szorgalmazta. A küldöttek hozzászólásai, különösen az első napon igen sok általánosságot tartalmaz­tak. Felesleges volt a sok tiszteletkor, várattak magukra a valódi helyzetelemzések. Mindez elfogadhatatalan a hor- vátakat, szerbeket, szlovéne­ket egyaránt fenyegető asszi­miláció tudatában. Az asszi­miláció folyamata abszurd, mondta Barics Ernő, a JPTE TK tanszékvezetője, hiszen to­lerancia és támogatás nyilvá­nul meg a magyar állom ré­széről. A szövetség azonban ma sem heverte ki 1948-ban elszenvedett szétveretését. A humán és műszaki értelmiség ma ismét tudatos, felelős tag­ja a nemzetiségi közéletnek, órájuk kellene jobban tá­maszkodni. Lasztity Ljubomir, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora az alternatív véle­mények meghallgatására hí­vott fel. Demokratizálásra van szüksége a szövetségnek, még nem alakultak ki azok a csa­tornák, melyeken a tagság, főleg a falvak népe eljuttat­hatja véleményét a vezetőség­hez. Tovább nem lehet bürok­ratikus szellemben kezelni a szövetségben a nemzetiség ügyeinek intézését, hangsú­lyozta, és végül arra hívta fel a szövetség figyelmét, hogy szorgalmaznia kell a Rákosi­kor horvát, szerb és szlovén nemzetiségű áldozatainak re- hc'bilitását. Frankovics György, a JPTE TK oktatója szerint politizáló szervezetté kell felnőnie a szö­vetségnek, amely képes együtt­működni a társadalmi, állami szervekkel, amely követi az országban zajló demokratikus változásokat. Az óvodai, isko­lai hálózat kiépítése, könyvki­adás, az anyaországgal való kapcsolat, rádió, televízió adásidejének növelése, az ér­telmiség számára a tanul­mányutak megszervezése mel­lett magyar-jugoszláv közös vállalatok szervezésében tar­totta fontosnak a szövetség kezdeményező, szervező szere­pét. Végül hangot adott a magyarokon, németeken kivül szerbeket, ukránokat is disz- krimináló román nemzetiség- politika elítélésének. Gyúrok lános a közelgő népszámlálásra hívta fel a fi­gyelmet: a szövetség aktivis­tái valós kép kialakításához segítsenek. Legyenek ott, ve­gyenek részt, hisz nincs aka­dálya, minden őket illető kér­désben, politikai, gazdasági, óHomigazgatási téren is. Több kritikát kapott a szö­vetség hetilapja, a Narodne Novine: a szerbség ciril be­tűvel írott cikkei kevés helyet kapnok benne, mondották többen, s hiányolták az or­szág területén szétszórtan élő csoportok bemutatását. Jelen­leg nincs szlovén újságírója a lapnak. Minderre Markovics Marko főszerkesztő reagált, és elutasította az aránytalanság­ra utaló vádat. A hozzászólások ezzel zá­rultak, bár négyen nem jutot­tak szóhoz. Mandity Pregrad kért ezután szót a szövetség Ifjúsági Bizottsága nevében: a fiatalok a szövetséget tették felelőssé, amiért nem kaptak meghívót a KISZ értekezleté­re. Saját lapjuk van, az Usta, amely nem kapott meghívást a délszláv szövetség kongresz- szusára. A fiatalok — miköz­ben országszerte érdekszövet­ségek születnek — nem látnak igazi védelmet az asszimiláció ellen, mert hiányzik a megfe­lelő iskolai szervezet. Hiá­nyolták a legaktívabb fiata­lok, a fiatal értelmiség jelen­létét a kongresszuson. Zárszavában Mandity Ma­rin főtitkár üdvözölte a külön­böző véleményeket, és kifejez­te a szövetség szándékát egy vertikális szervezet kiépítésé­re: hét területi szervezet ala­kult eddig, a helyi szervezetek kialakítása van soron. Az össz­hang, a testvériség és az egy­ség fontosságát hangsúlyozta, az értelmiség szerepét emelte ki és dicsérte a fiatalok akti­vitását. A kongresszus végül elfo­gadta a beszámolót, majd megszavazta, hogy az alap­szabály módosítását mindenütt helyben véleményezik, és el­fogadásáról később dönt a kongresszus. A választás utón a Ma­gyarországi Délszlávok De­mokratikus Szövetségének ve­zetősége változatlan maradt: elnöke Rusz Márk, főtitkára Mándity Marin, titkára Popo- v/cs György. Gállos Orsolya Fejleszteni és segíteni kell a nemzetiségi nyelv használatát (Folytatás az 1. oldalról) lőtt problémakörrel a kong­resszus vitájában: a felgyor- sulóban lévő asszimilációval és az iskolai nyelvoktatás em­lített (s a felszólalásokban gyakorta emlegetett) mostoha feltételeivel. Mindez pedig összefügg 200 ezernyi némel nemzetiségünk hagyományos kultúrájának fennmaradásával, amely nemzeti kultúránknak is sajátos színfoltja, értékes kin­cse. A különböző rendezvényeken, a német klubokban, a hagyo­mányőrző együttesek bemuta­tóin sok szép eredményt is fölmutatnak hazai német nem­zetiségeink. Oktatási területen is történt azért egy s más, mint ezt a művelődési minisz­ter fölszólalásában ismertette. Tizenkilenc általános iskolá­ban kétnyelvű: négy középis­kolában két tannyelvű a ta­nítás. Ezeknek a körét, ahol a feltételek megvannak hozzá, szeretnék bővíteni. Az anya­nyelv megőrzése, ápolása alapvető - s ehhez minden erőt össze kell fogni a jövő­ben —, hangoztatták többen a tegnapi vita során. És hangot adtak ennek a nemzetiségi létfeltételnek, az egyébként nagy tetszéssel fo­gadott baranyai felszólalások is. Bősz Józsel a Bolyban im­már hét éve folyó kétnyelvű nemzetiségi oktatási kísérle­tekről szólt, s a község, va­lamint a megye támogatásá­ról, a föltételek kialakításá­ban. Lantos Józsel, a Bara­nya megyei tanácsnak a nemzetiségi jogok érvényesü­léséről ez évben hozott ren­deletét emelte ki, röviden is­mertetve néhány várható fon­tos intézkedést. Közöttük em­lítette, hogy nemzetiségi te­rületeken a kétnyelvű oktatás­ban részt vevő pedagógusok, továbbá népművelők, s a ta­nácsi igazgatásban dolgozók munkahelyi pótlékot kapnak a jövőben. Poch Anita pécsi középisko­lás társai nevében is közvet­lenül a miniszterhez címezte sürgető szükségszerűség gya­nánt, hogy a technika és az orosz választható legyen a ta­nulmányi tárgyak között. Sie- bért Ferenc baranyai küldött a szülők felelősségét hangsú­lyozta, bírálva az otthoni, csa­ládon belüli nyelvhasználat­ban nem egyszer tapasztalha­tó közömbösséget. Oerner Éva (Pécs) a KISZ KB képviseleté­ben egyebek között a német nemzetiségi környezetben fel* növekvő ifjúság identitás- zavaraira hívta fel a figyel­Interjú a szünetben Szombat estére tetőzött a feszültség (Munkatársunk telefonjelen- tése.) Szombaton kezdett igazán érdekessé válni a SZOT teg­nap befejeződött háromnapos országos értekezlete. A má­sodik napon már a reggeli órákban érezhetően feszültté vált a hangulat, és bár a szakszervezetek tanácskozásá­nak eredményességéről elté­rőek a vélemények, azt az egyet nem lehet ráfogni, hogy unalmasain telt el ez a hosszú hétvége, az Építők Rózsa Fe­renc Székházában. A tanácskozás egyre élén­kebbé válását mi sem bizo­nyította jobban, mint hogy óráról órára emelkedett azok száma, akik jelezték, hogy hozzá kivannak szólni. Szom­bat délben úgy állt a helyzet, hogy a szólásra jelentkezet­teknek több mint fele várt ar­ra, hogy délután sorra kerül­jön. Szombaton késő délután az addig jelentkezett 119 kül­döttből még 61 nem kapott szót. Úgy tűnt, az értekezlet hajnalig is eltarthat. A szü­netben — akkor még nem tud­ván, hogy ez lesz aznapi utolsó szünet - megkerestem Medvecrky Antalt, az SZMT vezető titkárát, hogy rövid in­terjút kérjek tőle. — A terem hangulata egész más, mint pénteken volt, a hangulat láthatóan feszülteb­bé és hgrciasabbá vált. Ma már teljesen nyílton, csoma- golatlanul mondta el minden­ki a véleményét. Érezni, a kül­döttek „rendelést” hoztak ma­gukkal, hogy otthon majd szá­mon kérik tőlük, elmondták-e, amit vártok. Ilyen hangulatú, ilyen típusú kongresszusra vagy értekezletre nem emlékszem, hogy lett volna a szakszerve­zeteknek. — Mennyire elégedett a ba­ranyai hozzászólókkal? — Elégedett vagyok velük. Eredetileg azt terveztük, hogy ketten szólnak hozzá, Kele­men József, a Pannon Volán gépkocsivezetője, a közlekedé­siek küldötte, és Szépe Lőrinc, o Pécsi Postaigazgatóság te­rületi szakszervezeti bizottsá­gának titkára. Harmadikként terven felül szót’ kapott Ge­lencsér Mihály, a Pécsi Kesz­tyűgyár szabásza, a bőrösök küldötte. Nagyon tetszett amit elmondott, és szemmel látha­tóan ez volt ,a teremben lévők véleménye is. Hozzáteszem, a sajtópáholy­ban és a sajtószobában is élénk helyeslés kísérte egy- egy kijelentését. S itt be is fejeztük a be­szélgetést, hogy a szünet vé­gén ki-ki elfoglalja helyét, hi­szen tudtuk, többek között az is ekkor dől el, hogy a többi 60 hozzászólásra váró szót kap-e. Ezt szavazásra bocsá­tották, ennek lefolyására nem lehet azt mondani, hogy tel­jesen simán ment volna. A hangulat ekkor vált igazán in­gerültté, de a küldöttek végül is nem sok többséggel arra szavaztak, hogy este 7-kor befejezik és majd csak vasár­nap folytatják. Sokan voltak hát, akik élő szóban nem tud­ták elmondani amit szerettek volna. Volt, aki kétségbe von­ta, hogy az írásban beadott anyagot elolvassa-e valaha is valaki. Elmondható, hogy formájá­ban, és többségében tartal­mában is már majdnem telje­sen olyan volt ez az értekez­let, mint az „igazi", amilyen­re korábban is vágytunk. Hogy miért csak majdnem? Mert pl. nemcsak az érdektelen hozzá­szólásoknál fordult elő, hogy kitapsolták a beszélőt, aki így nem fejezhette be mondani­valóját, hanem többször indo­kolatlanul is. Nem mindig le­hetett eldönteni, hogy mit je­lez a taps, tetszésnyilvánítást vagy épp az ellenkezőjét, és ez kínos pillanatokat is ered­ményezett. De hát ahogyan egyik utolsó hozzászóló mond­ta: a demokráciát még tanul­nunk kell. Dücsö Csilla met, megkérdezve: hogyan vallja magát nemzetiséginek ez a fiatalság, ha túlnyomó többsége saját történelméről semmit sem tud? . . . A küldöttek növekvő figye­lemmel hallgatták Rittinger Engelbert (Újpetre) tegnapi hozzászólását, amelyben az anyanyelvi kultúra és az identitástudat összefüggéseire világított rá. Strasser Jakab (Mágocs) a nemzetiség és hazafiság fogalmának össze­tartozását hangoztatta. örömmel fogadta a kong­resszus két országos vezető személyiség fölszólalását. Ivó nyi Pál, az MSZMP Politika Bizottságának tagja, a ké szülő nemzetiségi törvény po litikai szándékai között ki­emelte a nemzetiségi nyelven való oktatás követelményét, meghatározott számú jelentke­ző esetén, óvodától a közép­iskoláig. A magyar felsőokta­tási intézményekbe való be­jutás lehetőségét pedig saját nemzetiségi nyelv használatá­val is elő kell segíteni —, han­goztatta. A kormány nevében Czibere Tibor miniszter válaszolt több küldött kérdésére, javaslatára. A rendelet, amely az oroszt fakultatívvá tette, a nemzeti­ségi nyelvórák növelésére is lehetőséget nyújt. A felsőok­tatásban, álláspontja szerint, o felvételi keretszámokat nö­velni kell. Ennek fejében vi­szont elvárható, hogy a nem­zetiségi területeken működő fiatal nevelők valóban térje­nek vissza szülőföldjükre - hi­vatástudatból . . . A kongresszus vitazárás után titkos szavazással meg­választotta a szövetség tiszt­ségviselőit. A szövetség elnöke: dr. Manherz Károly. Alelnök- nek választották Kerner Lórin• cet; főtitkár: Hambuch Géza. W. t.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom