Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-10 / 314. szám
1988. november 11., péntek Dunántúli napló 3 Politikai, hatalmi kérdés Viták a választójogról „Ami 1986-ban demokratikusnak tűnt, ma már kevés” — vallják a szakértők A választójogi törvénytervezet társadalmi vitái folynak. Nem a vélemények befolyásolása, csupán néhány szempont megjelölése volt a célunk, amikor a téma két szakértőjével, dr. Szelestey Györggyel (Pécs M. Város Tanácsa) és dr. Sü- kösd Ferenccel (JPTE Jogtud. Kar) beszélgettünk. DN: - Mi tette időszerűvé a választójogi törvény módosítását? Nem lett volna jobb megvárni az új alkotmányt? Szelestey: - Az 1985. évi választások minden korábbinál demokratikusabb választójogi törvényen alapultak. A tapasz- talatók alapján kezdték el már 1986-ban a módosító tervezet elkészítését. Csakhogy, ami akkor demokratikusnak tűnt, ma már kevés. Túlhaladta az idő, azonkívül a tervezet ljó néhány pontja ellentmondásos. Ezzel magyarázható, hogy a tervezet még egy korábbi szemléletmódot tükröz. Sükösd: — Tegyük mindjárt hozzá, hogy nyitott tervezetről van szó. Bármelyik szakasza félretehető, újabbra cserélhető. A szövegben huszonnégy alternatív rendelkezést találunk, nem egy esetben három változatot bocsátanak mérlegre a szerkesztők. Már csak azért is szükség van a nyíltságra, mert a választójogi törvény megalkotása lényegében politikai-hatalmi aktus. Szelestey: - A választójogi törvényt valóban nem önmagában, hanem a politikai rendszer átfogó fejlesztésével összhangban lehet csak minősíteni. Jobban össze kellene hangolni az Országgyűlés és a tanácsok továbbfejlesztésére irányuló munkálatokat a választójogi törvény célkitűzéseivel. Jogos a kérdés, nem kel- lene-e megvárni az új alkotmányt. Véleményem szerint a jelenlegi parlament csak a törvény korszerűsitését tűzheti ki célul . . . Sükösd: — ... és az újonnan megválasztott országgyűlésnek természetesen joga lesz visszatérni a kérdésre. Akár teljesen új választójogi törvényt is alkothat majd.- DN: - Valóban érdekes helyzet: a jelenlegi parlament készül megalkotni az új egyesülési törvényt, a választójogi törvényt és az új alkotmányt. De éppen ezek rendelkezései alapján állhat elő az a helyzet, hogy egy teljesen új ősz- szetételü országgyűlés radikális változtatásokra tart igényt ezeken a törvényeken. De haladjunk tovább. Mi a véleményük: az országgyűlési választások egy időben legyenek a tanácsiakkal vagy más ciklusban? Szelestey: — Mindkét megoldás mellett lehet érvelni. Úgy vélem, o ‘két választást függetleníteni kell egymástól. Mindegyiknek más a célja, tartalma. Más oldalról viszont célszerűnek tartanám mindkettőt ugyanabban az évben lebonyolítani. Tavasszal és őszszel, például. Sükösd: — A fő kérdés az, elkülönithetö-e a két érdek, mármint a helyi és az országos. Kialakitható-e a helyi és országgyűlési választások önálló politikai arculata? Ha ezekre a kérdésekre igennel felelünk, ennek a szabályozásban is tükröződnie kell. A jogszabályszerkesztés szempontjából sem helyes, Iha a törvénytervezet egy-egy .mondatán belül mind a tanácsi, mind az országgyű]ési választásra vonatkozóan találunk rendelkezést. DN: - Melyek azok a pontok, amelyek különös Ügyeimet érdemelnek? Szelestey: - Például mindjárt az első szakasz. Minden amellett szól, hogy a helyi tanács elnökét közvetlenül a választópolgárok válasszák meg. Az egyéni választókerület léte és az egész város képviseletének 'igénye önmagában is ellentmondásos helyzetet teremt. Ezt meg kellene szüntetni. Másrészről a közvetlen választásnál a lakosság széles tömege állna a „polgármester" mögött, nem csupán szűk testület. Ezért nem látom indokoltnak a B-változatot, vagyis, hogy kivételt tegyünk a nagyobb városok tanácselnökeivel. Ez utóbbi variáció mellett azzal szoktak érvelni, hogy nagyvárosban nem ismerik annyira a jelöltet, mint falun. De hát ott a helyi sajtó, a rádió . . . Sükösd: — Meg aztán veszítsen, akit nem ismernek!... Én is a közvetlen tanácselnökválasztást tartom jó megoldásnak. Az 5. és a 9. szakasszal kapcsolatban kételyeim, sőt aggályaim vannak: miért az Országgyűlésnek alárendelt Elnöki Tanács határozná meg, hány képviselőt válasszanak országos listán? A 9. szakasz egyenesen diszkriminál: o HNF Országos Tanácsa mellett kiemel néhány szervezetet, amelynek legfelsőbb vezető testületéi jelölhetnek az országos listára. De mi történik akkor, ha egy alkotmányosan létrejött szervezet nem kíván a népfrontba tömörülni, ám ott szeretné látni jelöltjét az országos listán?- DN: — Az eddigi viták során megütközést keltett, hogy a spontán jelölés lehetőségét korlátozták. Sükösd: - Ez valóban meglepő, 'hiszen 1970-től valamennyi jelölőgyűlésen közvetlenül is lehetett országgyűlési képviselőt jelölni. A tervezet bővíti a kört azzal, hogy a jogi személyeket is feljogosítja a jelölésre, ám egyszersmind korlátot is beépít, amikor a spontán jelölést pusztán a tanácstagi válaszásokon engedélyezi. DN: — Nagyon valószínű, hogy a tervezet készítői 1986- ban nem tartották kívánatosnak az 1985-ben történtek megismétlődését, amikor is csaknem lélszáz spontán jelölt került a parlamentbe a hivatalos jelölttel szemben. Szelestey: - Az volna a korrekt megoldás, ha működne ugyan a jelölést előkészítő bizottság, de a jelenlegi tervezet 38. szakaszával ellentétben nem rangsorolná a jelölteket, hanem csupán tájékoztatást adna a jelölőgyűlésnek. A bizottság „konzultációs" jogában manipulációs veszélyt érzek, ezért nem tudok azonosulni vele. Ugyancsak helytelenítem, hogy a jelöltség elnyeréséhez abszolút többségre, tehát a szavazatoknak több mint a felére szükség van. Szerintem változatlanul elég volna az egyharmados többség is. Sükösd: - Ez az ötven százalék annál inkább furcsa, mivel - az egyik alternatíva szerint - a mandátum elnyeréséhez már elegendő a relatív többség, legkevesebb 25 százalék. Többet kívánunk meg a jelölésnél, mint a választásnál? Ügy vélem, itt összekeveredtek a fogalmak. DN: - 1985-böl jól emlékszünk azokra az esetekre, amikor egyes munkahelyekről csapatostul vitték az embereket más választókerületbe korteskedni. Lesz-e változás? Sükösd: — Igen, a tervezet 45. szakasza úgy rendelkezik, hogy a választópolgár csak az állandó lakóhelyén szervezett jelölőgyűlésen kap szavazati jogot. A saját választókerületében. Szelestey: - Nem ártana persze a jelölőgyűlés létszám- miniimumát meghatározni. Ezenkívül 'különösen fontosnak tartom, hogy minden jelöltnek reális egyéni programja legyen. Ennek kialakításához kapjon meg minden segítséget, szabadon agitálhasson, s a választás minden szakaszában legyen esélyegyenlőség. DN: — Milyen garanciákat kinál a tervezet a törvényesség betartására? Sükösd: — Elsősorban a bírósági eljárást. Ez teljesen új fejezet a szövegben. Minden korábbinál részletesebben sorolja fel, mikor lehet bírósághoz fordulni. Bár nem tudom, az amúgy is túlterhelt bírói apparátus hogyan lesz képes ezt a szerepkört is betölteni. Szelestey: — A másik garancia a nyilvánosság. A sajtó -és a jelölt — még a szavazatok összeszámlálásánál is jelen lehet. DN: — A társadalmi vita közepén egyelőre ennyit. Köszönöm a beszélgetést. Havasi János Dr. Szelestey György és dr. Sükösd Ferenc Igaz beszéd, tiszta elvek és valósabb célok kellenek Baranyai felszólalások az MSZMP november l-2-i központi bizottsági ülésén Az MSZMP november 2-án véget ért központi bizottsági ülésén két baranyai KB-tag is felszólalt. Dr. Ormos Mária és Deák László hozzászólásának egy-egy részletét közöljük az alábbiakban. ORMOS MARIA: Az MSZMP-nek újra kell kezdenie a politizálást Az MSZMP-nek újra kell kezdenie a politizálást. A politizálást, mint azt a tudományt vagy művészetet, amely a hatalom megszerzésére és megtartására irányul, beleértve ebbe a hatalom mindenkori társadalmi bázisának biztosítását, továbbá azokat az eszközöket, amelyek a társadalom önszerveződése és a hatalom ellenőrzése útján biztosítják a korrekciók lehetőségét. Ezeket az eszközöket a pártnak hosszú ideig nem kellett alkalmaznia Ha azonban ma meg akarja védeni az újfajta, modern szocializmus kialakítására feltárult esélyt, úgy erre csak akkor van remény, ha politikai eszközökkel sikerül biztosítania a reform erőinek összefogását, a szocializmus körüli erők koalícióját. A társadalmi szerveződések, mozgások a pártértekezlet által nyitott út szellemében keletkeznek, és aggályosakká csak akkor válhatnak, ha o politikai szféra a jelenséget értetlenül és tétlenül szemléli, illetve, ha szokatlanságuk miatt jelentőségüket túldimenzionálva hibásan reagál rájuk. Mivel e szervezetek értelmiségi befolyás alatt keletkeztek, és keletkeznek, az a benyomás alakult ki, mintha a hatolom kérdése az értelmiségen fordulna meg. Ez azonban hamis látszat. Tény, hogy szellemi alkotó tevékenység nélkül semmiféle fejlődés nem képzelhető el, és az is tény, hogy a társadalompolitikai alternatívákat általában értelmiségiek fogalmazzák meg. De biztosítani kell a reform- folyamat lényegesen szélesebb társadalmi bázisát, támogatását. Aligha vitás, hogy a gazdaság átszerkesztésének programja a termelékenység világszínvonalának majdani elérése érdekében eminens érdeke az ország egész lakosságának, beleértve ebbe a munkások minden rétegét. Átmenetileg azonban e folyamat kétségtelen áldozatokat jelent a párt egyik legszilárdabb oszlopa, a nagyipari munkásság, pontosabban szólva: annak egy része számára. E politikai és anyagi természetű dilemmát elmélyíti annak emberi és erkölcsi aspektusa, az a tény, hogy a magyar kohászok, szénbányászok és más nagyipari munkások nem maguk tehetnek arról, ha rossz szerkezetben, elmaradott felszereléssel és technikával eladhatatlan árukat állítanak elő. Amíg a párt e kérdésben nem alakítja ki álláspontját, addig a reformtámogatók körében nem lehet hatékony, miközben a munkástömegeket a lassú és bizonytalan lépések is távolithatják tőle. Döntő fontosságúnak mutatkozik ezért, hogy a pórt megkeresse a reformban közvetlenül és közvetve érdekelt munkásköröket, politikai irányt mutasson a távlati megoldásokra, a társadalmi átmentés útjaira és módjaira. A társadalmi bázis kiszélesítésének másik útja a jelenleginél lényegesen átgondoltabb és aktívabb ifjúsági politika lehet. Az ifjúság úgyszólván predesztinálva van arra, hogy egy radikális reform- program támogatója legyen. Hogy a magyar ifjúság azzá válik-e, az véleményem szerint ma nem szervezeti kérdéseken múlik elsősorban, hanem azon, hogy a pártnak, a KISZ-nek vagy bármi más konstruktív, progresszív vezetésnek sikerül-e az egész ifjúság számára vonzó feladatokat, kihívásokat megfogalmaznia és megértetni vele, hogy az előttünk álló heroikus küzdelemben az egész országnak szüksége van az ő dinamikus és érett közreműködésére. Mindebből az is következik, hogy történelmünk jelenlegi szakaszában — kivételesen - nem a széthúzás, hanem az együttműködés lehetőségeit lenne jó keresnünk. A döntő politikai erők egyelőre az MSZMP-ben tömörülnek, és e tömörülést az átmeneti, minden bizonnyal nehéz időkben, szerencsés lenne fenntartani, mint az össznemzeti erőfeszítés koordinátorát. A társadalmi támogatás kiterjesztéséhez azonban ma már elengedhetetlen előfeltétellé vált az új program megfogalmazása, amelynek nem feltétlenül kell minden részletre kiterjednie, de magában kellene foglalnia a szocialista mozgalom célját, az út irányát, beleértve ebbe a mélypontról kivezető átmenet gazdasági stratégiáját is. Ami az utóbbit illeti, az ország lakossága manapság elvész a mutatók tengerében és a különböző variációkban nem találja meg a koncepciót. És miközben a mutatók mutatnak, amit tudnak — olykor még biztató jeleket is -, a magyar polgár a mutatóktól függetlenül éli meg a gazdasági változásokat, és személyes tapasztalatai távolról sem kedvezőek. 1987-et úgy élte át, hogy miben sem tapasztalta a termelés élénkülését, és ezért nem látja, hogy inflációs és adóterhei vezetnek-e, és ha igen, milyen eredményre. Ha a gazdasági válság- stratégia megfogalmazása elkerülhetetlen, legalább ennyire szükséges a pórt új politikájának megfogalmazása. Meg lehet mondani, hogy e politika lényege a tőkés viszonyok helyreállításának elkerülésével a gazdaság és a társadalom természetes törvényeinek visz- szahelyezése jogaikba. Az új politika lényegéhez tartozik a szocializmus súlypontjának áthelyezése a gazdaság területéről a politikára, az emberi esélyek és az igazságosság biztosítására, az egészségügyi, oktatási és szociális szférára, valamint mindazokra az eszközökre, amelyekkel biztosítani lehet az emberi lehetőségek kibontakozását. Meg lehet, sőt meg mondani az embereknek, hogy jelenleg alig ígérhetünk mást, mint könnyeket, de azt is, hogy mi az elérhető cél az átmeneti megszorítások és áldozatok árán. DEÁK LÁSZLÓ: Rendezni kell a párt külső kapcsolatait Fontos az elmúlt másfél évtized értékelése, akárcsak a mai helyzetértékelés. Közös vonásuk, hogy nem nyújtanak Sok örömet az embernek. Automatikusan azonban nem adhatunk felmentést önmagunknak, mert tévedtünk. Folytatni kell a múlt kritikus elemzését. Itt ma sem a folytonosság megszakításáról, avagy meg nem szakításáról kell döntenünk, hanem arról, képes-e ez a párt hitelét visszaszerezni úgy, hogy bevallja: amit eddig csinált, nem volt mindig sikeres és eredményes, ideológiája maradi nézeteket tükrözött, vívmányainak egy része pazarlásnak minősült. Az elmúlt másfél évtized legnagyobb hibájának tartom, hogy menekültünk a konfliktusok elől, amelyek elől ma már kitérni lehetetlen, megoldásuk sokkal nagyobb erőfeszítést igényel, mintha ezt korábban felvállaltuk volna. A demokrácia, a nyilvánosság felvállalása üdvözölendő még akkor is, ha néhol zavart, bizonytalanságot okoz. Ebben a helyzetben a pártnak nyíltabban és egyértelműbben fel kell vállalnia a pluralizmust, a platformszabadságot, s kiállni igazáért a politika eszközeivel. Úgy látom, ma ezzel a pártvezetés adós, bizonyos irányzatokra rájátszik, bizonyos esetekben kivár, késlekedik az állásfoglalással, esetleg utólag cáfol vagy az önállóság jegyében az alapszervezetekre bízza a választást. Véleményem szerint nem hiba, ha az alsóbb szintű pártszervezeteket rákényszerít- jük az önállóságra, vagyis élhetnek elemi jogaikkal, az önálló politikai véleménynyilvánítással, az önálló cselekvés lehetőségeivel. De ez egyik napról a másikra nem megy. A segítségnyújtás még nem sérti az önállóságot. Az alsóbb pártszervek igenis igénylik, hogy alapkérdésekben legyen a KB-nak határozott, tiszta, követhető álláspontja. Hangsúlyozzuk, hogy politizáló párttá kell válnunk, ezt ki- vánjo saját iól felfoqott érdekünk, erre kényszerít a környezetünk. Tudjuk, hogy a politikai harc fő színtere a lakóterület lesz. Ha ezt tudiuk, akkor a legsürgősebb feladat a lakóterületi DÓrtszervek megerősítése. Ez nem őzt ielenti, hogy nem tartjuk fontosnak az üzemi, az intézményi oórtmunkát; azt kell tudatosítani, hogy az üzemben, az intézményben dolgozó párttaaok feladatává válik a területi politikában való aktív részvétel. Erre fel kell készíteni őket. Rendezni kell a párt külső kapcsolatait. Rendezni kell a kormánnyal, a szakszervezettel, a HNK-el, a KISZ-szel, és más szervezetekkel, az alakuló mozgalmakkal, szervezetekkel. Azt a követelési hullámot, amely az elmúlt időszakban megindult, valahogy meg kell állítani, nemcsak azért, mert átlépték az intézményes kereteket, hanem azért is, mert ha végeláthatatlan alkudozásba bocsátkozunk, pontosan arra nem marad időnk, hogy a gazdaságban állítsuk talpra valóban torz értékviszonyainkat ta rtom, az adó- valamint a szociálpolitika felgyorsításán, valamint azt, hoqv folyamatosan ismertessük milyen lépésekre készülünk a politikai intézményrendszer és a gazdasági reformok területén. Bojnak tartom, hogy a munkásság nem érzi és nem is érti a szerkezetátalakítás szükségességét, mert úgy érzi, alapvető érdekeiket sértik. De megmagyaráztuk-e, hogy elemi érdekük az átalakítás? Adtunk-e garanciákat arra, hogy az átmeneti nehézségekkel küszködőkről gondoskodunk? Amit mi garanciaként felsoroltunk. az kevés. Túl sokat beszélünk a szerkezetátalakítás hátrányairól, keveset az előnyeiről. Híve vagyok az újnak. Érzem, tudom, hogy a régi, elavult sémákkal le kell számolni. De ahhoz, hogy az új felépítéséhez csatlakozzanak a tömegek — valós beszéd, tiszta elvek és valósabb célok kellenek. Kell egy jó adag hit - bizalom és összefogás. A tét valóban nagy. kell Elkerülhetetlennek hogy ne változtassunk zás feltételein, bérreform és a
