Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-06 / 310. szám

Itt a iffideoton —Thomson teuékésziilek lelke Morbilli - ribillió: kanyarós katonák Emem szeretői: 513, vagy több Mondd: Szerettél? Akkor Orsós Júlia már halott volt Világ proletárjai, egyesüljetek! vasárnapi Dunántúli napló XLV. évfolyam, 310. sióm 1988. november 6., vasárnap Ara: 2,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Grósz Károly az Ausztriában élő magyarok képviselőivel is találkozott Grosz Karoly hazaérkezett Bé Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtit­kára, a Minisztertanács elnö­ke — aki Franz Vranitzkynek, az Osztrák Köztársaság szövet­ségi kancellárjának meghívá­sára, háromnapos hivatalos látogatást tett Becsben —, szombaton hazaérkezett Bu­dapestre. Kíséretében volt Beck Ta­más kereskedelmi miniszter. Kovács László külügyminiszter­helyettes, Marosán György, a kormány szóvivője és Demján Sándor, a Magyar Hitel Bank Rt. elnök-vezérigazgatója. Grósz Károlyt és kíséretét a Keleti’ pályaudvaron Medgyes- sy Péter, a Minisztertanács elnökhelyettese, Várkonyi Pé­ter külügyminiszter és Raft Miklós államtitkár, a Minisz­tertanács Hivatalának vezető­je fogadta. Jelen volt Gerald Krieschbaum, az Osztrák Köz­társaság budapesti nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. Kik voltak a felbujtók? Indiai haditengerészeti alakulatok szombaton el­fogták az egyiket azon hajók közül, amelyeken a felbérelt külföldi zsoldo­sok menekültek a Maldiv- szigetekről az elvetélt puccskísérlet után. A puccsisták fogságában lé­vő túszokat, köztük a szi­getköztársaság szállítási és hajózási miniszterét, kiszabadították, - közölte telefonon a brit Reuter hírügynökséggel egy ENSZ-tisztségviselö a Maldív Köztársaság fővá­rosából, Maléből. A külföl­di zsoldosok - feltehető­leg Sri Lanka i tamilok —, csütörtökön megkísérelték megdönteni az Indiai­óceánon található sziget- ország kormányát. Egye­lőre csak találgatni le­het, hogy ki, vagy kik voltak a felbujtók. Hóesés Bulgáriában Kisebb-nagyobb meg­szakításokkal, Szófiában ok­tóber utolsó napja óta esik, néha egyenesen sza­kad a hó. A fehér takaró vastagsága meghaladja a 30 centimétert, bár no­vember 2-án sok elolvadt az „első menetben" ka­pott 16 centiméterből. Az ország legdélebbi terüle­teit kivéve - ahol még az eső esik kitartóan —, lé­nyegében egész Bulgári­át hó borítja. A szűnni nem akaró hóesés már ne­hézségeket okoz a kül­színi fejtésű bányákban, a még be nem fejezett mezőgazdasági betakarí­tásban, a közúti közle­kedésben, s még a szom­bati bajnoki futball-mér- kőzések lebonyolításában Az egyik slágerkocsi. Subaru M—70 Super de Luxe. (Tudósítás a 2. oldalon.) Több lehetőséget az anyanyelv tanítására Partnerek leszünk a mai politikában Vezef’őségválaszl'ás az MNDSZ-ben Eddigi tevékenységét vitat­ta meg és vezetőséget válasz­tott tegnapi értekezletén a Magyarországi Németek De­mokratikus Szövetségének (MNDSZ) VII. kongresszusára megválasztott baranyai kül­döttcsoport. Pécsett, az SZMT székházóban tartott értekezle­ten részt vett - mások mel­lett - Hambuch Géza, az MNDSZ főtitkára, Szende Bé­la, az MNDSZ elnöke, Wollart János, az MNDSZ titkára, va­lamint Kiss György, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának osztályvezetője is. A küldötteket Krasznai An­tal, a Hazafias Népfront me­gyei titkára üdvözölte, majd átadta a szót Báling József­nek, a megyei munkaközös­ség vezetőjének, aki németül mondott kiegészítést a kül­döttgyűlésre készített 12 olda­las beszámolóhoz. A beszámoló megállapítja, hogy a demográfiai felméré­sek szerint 42 ezernél is több a német nemzetiség létszáma Baranyában. Hét község la­kóinak háromnegyede, 19 fa­lu lakóinak több mint fele német. A megyei munkaközös­ség az anyanyelvi oktatás tá­mogatását jelölte meg leg­főbb tevékenységének megala­kulásakor. Az érdeklődés nagy, . Baranya általános is­koláiban mintegy 5500 diák tanul anyanyelvén. A munkaközösség sok min­dent elért a közművelődés­ben is. A rendszeres rendez­vények mellett 9 német klub is működik a megyében. Há­rom éve létrejött a Lenau Köz­művelődési Egyesület,, amely jelenleg 185 tagból áll. A megyei munkacsoport legna­gyobb jelentőségű vállalkozá­sa a Lenau-ház felépítése Pé­csett, a Munkácsy utcában. A jelentős külföldi támogatással épülő ház feltehetően 1989 közepére készül el. Dél-Dunántúlon hatvanon kutatnak hivatásszerűen nem­zetiségi témákat, 450 hallgató írt diplomamunkát erről a te­rületről a tanárképző főisko­la hallgatói közül. Báling József szóbeli kiegé­szítőjében további tetteket kért a résztvevőktől, külön ki­emelte a nemzetiségek nem­zetközi szerepét. Leszögezte, a nemzetiségi kérdés nemcsak a saját ügyünk, partnerek sze­retnénk lenni a mai politiká­ban. Egységes koncepción alapuló tettek kellenek, hogy (mint azt magyarul említette) „az elérhetőt ne add el ólom­pénzen !" Több hozzászólás hangzott el. A küldöttek kiemelték, hogy az elért eredmények el­lenére is jóval több lehetősé­get kell teremteni az anya­nyelvi nevelés ápolására, a nemzetiségi közművelődési le­hetőségek bővítésére is. Kiss György méltatta a nemzetiségek szerepét az új nemzeti közmegegyezés folya­matában. Hambuch Géza is­mertetést adott a szövetség országos munkájáról, vázolta azokat az erőfeszítéseket, ame­lyeket külföldi és belföldi ta­nácskozásokon folytatott, szólt a szövetség alapszabályá­nak esetleges módosításairól is. A vitát Báling . József fog­lalta össze. A küldöttértekezlet ezután megválasztotta az MNDSZ megyei munkaközösségének vezetőségét. Az elnök Báling József. Tagok: Bősz József, Rittinger Engelbert, Vargáné Fáth Éva, Müller György. Szó esett arról is, hogy a bara­nyai munkaközösség a továb­biakban 13 területi körzet sze­rint szerveződik, munkájukat a küldöttek tanácsa irányítja. A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége ba­ranyai munkaközössége teg­napi küldöttértekezletén végül Wolfart János, az MNDSZ tit­kára számolt be a december elején esedékes kongresszus előkészületeiről. Elmondta, hogy az országból érkező 360 küldött közül 84 képviseli majd Baranyát ezen a tanács­kozáson. A szervezet választ­mányába közülük 23 kerülhet. Bozsik L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom