Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-29 / 332. szám
1988. november 29., kedd Dunántúli napló 3 kisuällalkozas Terjeszkedik« gyarapodik a Mecsekép Gmk Decemberben megkezdi működését a Mecsek Trade Kft Fennállása alig néhány éve alatt mindig is vállalkozó szellemével tűnt ki a gmk-k sorából a pécsi Mecsekép, ráadásul minden évben kitaláltak és megvalósítottak valami újat és jócskán megfejelték az előző évi eredményeiket. A legújabb sikerük: az elmúlt héten immár másodízben vehették át a Vállalkozók Országos Szövetségétől a Kiváló Kisvállalkozás kitüntető címet. M i a sikersorozatuk titka? Hollmann Antal, a pécsi Mecsekép Gmk közös képviselője : . - Egy sor műszaki fejlesztést vezettünk be, a piacon importpótló termékkel jelentünk meg, volt néhány valóra váltott elképzelésünk, és van is nem egy megvalósítás előtt álló ötletünk . , . Az Idei évük a korábbiaknál is eredményesebb. Hogy miben léptek előre? íme, röviden :- Vízmértékcsaládot tavaly kezdték el gyártani - idén elnyerték vele a Kiváló Áruk Fóruma kitüntető cimet. A kezdeti három méret helyett ma már a 3 méteres szintezőlécet is beleszámítva, tizen- kétféle méretben készítik. A fémtestű és import libella jú vízmértékcsalád idehaza importpótló termék, de már exportra is gyártják, Havi 6000 darabot szállítanak belőle az NSZK-ba, de tesztelik már termékeiket az USA és Nyu- gat-Európa több cégénél, valamint Jordániában. Ha ezek az üzletek is bejönnek, a gmk a további fejlesztésekkel évi 300 ezer darab vízmértéket is képes gyártani. A földtégla is sikerrel kecsegtető kutatásfejlesztési programjuk, az ÉVM 1 milliós támogatásával és a Pécs Városi Tanács közreműködésével. Hogy ez mi? Egy már ngluk lévő francia berendezéssel humuszmentes földből, 5—6 százaléknyi cementtel olyan földtéglát készítenek, melyből kétszintes családi háznál a számítások szerint 150 ezer forint falazóanyag-költséget lehet megtakarítani. A pécsi Bártía utcában a jövő évben két referenciaház épül a Mecsekép Gmk már legyártott földtégláiból. Ipari melléktermék-hasznosításra tértek át az építőanyaggyártásban - ez is a gmk vállalkozókedvét igazolja. Az általuk készített födémbéléstes- tekbe, zsaluzóelemekbe és válaszfaltéglákba a téglaőrlemény mellett kohóhabsalak- granulátumot is bedolgoznak. S ha már gyártók, miért más fölözze le a forgalmazással elérhető kereskedelmi hasznot? Ezt felismerve alakították meg idén márciusban a PIPKER-t, a Pécsi Ipari és Kereskedelmi Kisszövetkezetet termékeik értékesítésére. Sorra jött a többi ötlet és lehetőség . . . A hőerőmű mellett 6 hektáros területet vásároltak a tanácstól, hogy a jelenlegi te1989. július 1-jén nyitnak. A Mecsek Trade Kft-be, mely az új társasági törvény lehetőségei folytán a jövő évben átalakul részvénytársasággá, az előzetes tárgyalások szerint várhatóan több nyugati és ha- zdi cég is beszáll a tőkéjével. Nálunk még nem gyakorlat, hogy ott épüljön áruház, ahol még csak most kezd kinőni a földbóT egy új városrész. A patacsi 600 lakásos lakótelep jó előre már egy olyan áruházát tudhat a szomszédságában, mely az alaptól a tetőig mindenféle építő, lakberendezési és egyéb anyagot kínál. A -Mecsek Trade Kft kereskedelmi és szolgáltató, exportimport joggal működő kereskedőházzá vqlik. Beton béléstesteket rakodnak a Mecsekép cserkúti telepén lephelyükről jövőre oda telepíthessék át az építőanyag, valamint a vízmérték gyártását. Ehhez a beruházásukhoz sikerült nyugati partnert is megnyerniük, az szállítja majd a gyártás teljes technológiai berendezését. Az épületeket a gmk építi meg. Élve az új társasági törvény adta lehetőségekkel, korlátolt felelősségű társasággá alakítják át az új gyártótelepüket. S mi lesz a jelenlegi telepükkel, ahol még 1989 júniusáig gyártják az építőanyagot? Átadják a decemberben induló Mecsek Trade Kft-nek, mely Szederkényi György ügyvezető igazgató irányításával kezdi meg tevékenységét. A kft ötletgazdája és szervezője is a Mecsekép, rajtuk kívül tagjai sorában található a Magyar Hitel Bank Széchenyi István Gazdasági Társasága, a Bázis Dél-dunántúli Építőipari Vállalat, a Baranya Megyei KIOSZ és a dél-dunántúli régió pécsi és kaposvári székhelyű táglaipari vállalata. A Mecsekép a kft-be az általa már épített kereskedő áruházát viszi be, melyet 2300 négyzetméter alapterülettel, 4000 négyzetméter szabad tárolótérrel és gépkocsiparkolókkal A Mecsekép Gmk Idei hetedik számottevő újdonsága az a szolgáltató menedzseriroda, melyet december 1-jén nyit meg a pécsi Iparosházban a gmk, a Mecsek Trade Kft és a Baranya Megyei KIOSZ. Ez az iroda alapvetően a m a- gánépittetők segítését tűzi maga elé, természetesen üzleti alapon. Segítség és üzlet? Lássuk, hogyan fér meg egymással . .. Az építtető az irodában bemutatott hagyományos és korszerű építőanyagok és építési módon közül kiválasztja a neki megfelelőt, ahhoz a szakemberek tanácsai alapján megrendeli az összes anyagot ütem szerinti szállítással.' Az iroda soron kívül megtervezteti a házat, segítenek az engedélyeztetésben, az OTP köl - csönintézésében, vállalják az építkezés műszaki vezetését. Az ott megrendelt anyagért cserébe - a tervezési és a műszaki vezetési díj kivételével - valamennyi szolgáltatást ingyen kapja az építtető. S ha nem akar építkezni? Akár házhoz szállítva és felállítva is vehet magának az irodában a Fertighaus osztrák-magyar vegyesvállalat kész házaiból. Murányi László Kulcskérdés a jövő szakmunkásképzése Pékár István szakoktató, a CNC vezérlésű, többcélú megmunkáló központ működését magyarázza tanulóinak. Fotó: Proksza László Alkotó légkör a Sopiana tanműhelyében Korszerű berendezések, számítógép, videó segíti az oktatást A nehéz gazdasági helyzetből való kilábalás egyik fontos pontja lehet a jelen és a jövő szakmunkásképzése. Hosz- szú távon az iskoláknak és a gyakorlati képzés lehetőségét biztositó gyáraknak, üzemeknek, azonos az érdeke: minden tekintetben jól képzett szakembereket bocsássanak ki a tanulóidő leteltével, olyanokat, akik a mindennapi termelőmunkában is jól megállják a helyüket. Megyénkben a legjobb körülmények között talán a pécsi Sopiana Gépgyár tanműhelyében folyik a szakmunkásképzés. A gyár három éve pályázattal fordult az illetékesekhez és a beruházáshoz szükséges 30 (millió felét állami támogatós formájában nyerte el. Az ötlet megszületésétől mindössze másfél év telt el a teljes kivitelezésig, így, ma mór valamivel több mint egy éve a gépgyár területén helyet kapott tanműhelyben folyik a tanulók gyakorlati képzése. Profilját tekintve a Sopiana a két alapvető gépipari szakma növendékeit, a géplakatos és a forgácsoló tanulókat fogadja, folyamatos kapcsolatot fönntartva az elméleti képzést végző 500. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézettel. A tanműhely műszakonként 75 szakmunkás- tanuló befogadására alkalmas. Az idei év mélypontot hozott az említett két szakma iránt érdeklődők esetében, annak ellenére, hogy a gyárral kapcsolatban álló intézet már bevezette a szakközépiskolai képzési szintet is. A továbblépő tanulók a gyakorlati képzés terhére elméletből kapnak többet. Az Így felszabaduló diákok a tapasztalat szerint rövid idő alatt behozzák gyakorlati tevékenységbeli lemaradásukat, és szinte valamcny- nyi munkahelyen beváltják a hozzájuk fűzött bizalmat. Idén heti váltással két 37— 37 fős diákcsoport látogatja a Sopiana Gépgyár tanműhelyét. A növendékeket kabinet- rendszerben foglalkoztatják, négy helyiségben egy-egy csoport kap helyet és végzi munkáját a szakoktatók irányításával. A dolog érdekességét az adja, hogy a tanulók a konkrét termelőmunkából veszik ki részüket. Míg korábban gond volt a munkaellátással, ebben az évben van munka bőven. A tanműhelyből a gyér profiljának megfelelően, speciális ragasztószerkezetek, csomagolástechnikai termékek, rekeszpályók és szállítóberendezések kerülnek ki, amiket ellenőrzésük után értékesítenek is. Az esztergályos tanulók 10 szovjet esztergagépen tanulják meg a szakma fortélyait, ettől az évtől kezdve azonban már a legmodernebb technikával is megismerkedhetnek a növendékek. A TCFM, 2,5 tengelyes, számítógép vezérlésű esztergagéppel olyan berendezés került a tanműhely birtokába, amilyen még magának a gyárnak sincs. A tanulók felváltva kapnak lehetőséget az új gép megismerésére, egyébként a hagyományos padokon dolgoznak. Gépeiket maguk gondozzák, ízelítőt kapva ezzel mór a brigádéletből is. A szakmai ismeretek elsajátítására külön előadóterem áll rendelkezésre. Segíti az oktatást a videó és a C—64-es számítógép használata. Ez utóbbival még csők most kezdenek barátkozni a növendékek, de a videón levetített gyártástörténeti, szakmai fogásokat bemutató filmek már szerves részei az oktatásnak. Ennek színvonalát tovább emelik a gyakori szakmai kirándulások. A tanulók örömmel emlegetik csepeli és váci ta- nulmónyútjaikat, de mindegyiknél kedvesebb o legutóbbi badacsonyi kirándulás, amelyen üzem közben láthatták az általuk elkészített szállítópályát. A tanulók közül többen a gépgyárban szeretnének elhelyezkedni. Nem véletlen tehát, hogy szívesen vesznek részt a belső társadalmi munkákon, a különféle célokra felajánlott plusz műszakokon. Bár az oktatók véleménye szerint az. utóbbi években sem létszámban, sem tanulmányi eredményben nem éri el a kívánt szintet a jelentkezők csoportja, azért minden évben akad egy két jó helyezés a szakma kiváló tanulója versenyen. Az oktatók szeretnék kiegyenlítettebbé tenni a végzősök felkészültségi színvonalát, hogy valamennyi munkahelyen szívesen fogadják az innen felszabadulókat. K. E. Létrejött a Mino Cipőgyár Budapest Kft Megvásárolták a budapesti törzsgyárai' A Pécsi Bőrgyár 50 millió forinttal szállt be a társaságbaTisztességes osztalékra és nyereségre számítanak öss^eomlott . a budapesti Minőségi Cipőipari Vállalat amerikai üzlete, súlyos pénzgondok támadtak, szanálás 'kezdődött, mely a három — budapesti, ’ tiszakeszi és szegedi — gyáregységgel dolgozó vállalatot a felszámolással fenyegette. A Minő sorsa most rendeződni látszik. A tiszakeszi és a szegedi üzemet az Országos Kereskedelmi és Hitelbank vásárolja meg, a budapesti törzsgyár további működtetésére pedig a közelmúltban új, korlátolt felelősségű társaság alakult, mely megvásárolta a pesti gyárat, és 1989. január 1-jétől Minő Cipőgyár Budapest Kft néven, új vállalatként működteti. A társaságot az Interbank Rt., a Tannimpex Külkereskedelmi Vállalat és a Pécsi Bőrgyár hozta létre, a Kft törzstőkéje 220 millió forint. A pécsiek 70 millió forint készpénzzel szálltak be, Így tulajdonosi részesedésük 23 százalék. Az ügylet részleteihez tartozik még, hogy a Kft 154 millió forintért vette meg - a Minőségi Cipőipari Vállalattól a budapesti gyár termelőeszközeit és készleteit, ebből az összegből fogják majd kielégíteni a Minő korábbi hitelezőit, így a Pécsi Bőrgyárat is. íme, megmozdult a tőke, melynek segítségével föltá- maszthatók a béna vállalatok. Legalábbis ezt reméli a három cég, ha már hajlandó volt befektetni a pénzét a társaságba. De vajon milyen meggondolások vezették a Pécsi Bőrgyárat, hogy beszálljék e vállalkozásba? Mindenesetre az egészet alaposan és körültekintően, egyszersmind előrelátóan meggondolták, úgy, hogy végezetül a vállalati tanács is áldását adta az ügyre. Melyek voltak a meggondolások? A Minő márkanév jó hírnévnek örvend, a Minőségi Cipőipari Vállalat jelenlegi termékei keresettek a piacon, a divatos női szandálok, cipők, és csizmák kategóriájában az országon belül változatlanul a legmagasabb minőséget jelentik. A vállalatnál a termelési tapasztalat, a munkerő rendelkezésre áll, az üzemépület (ezt bérlik), a gépek és egyéb állóeszközök színvonala jó. Mindezeken felül a 'Minőségi Cipőipari Vállalat termelési tapasztalatai lehetővé teszik, hogy technológiát, gyártási ismereteket értékesítsenek szovjet cipőgyáraknak. A jövő évben működésbe lépő Minő Cipőgyár Budapest Kft a tervek szerint 350—400 fős létszámmal, évi 500—600 ezer pár cipőt termel. Az így elérhető árbevétel 400—-500 millió forintra tehető, amelyből minimálisan 15 millió forint osztható szét a Kft tagjai között. A pécsiek úgy számolnak, vállalatuk nettó osztaléka az első évben 13—15 százalék lehetr de két—három év alatt reálisan elérhető akár a 20—25 százalékos nettó osztalék is. Vagyis a Pécsi Bőrgyár cipőgyártásba fektetett 50 millió forint tőkéje jóval több nyereséget hoz, mintha pénzüket mondjuk a bankban hevertetnék. Ez a közvetlen haszon, de közvetetten is érdekeltek az ügyben. A Kft — a Minő Cipőgyár —, biztos piacot jelent a vállalat termékei számára. A társaság exportját megosztott formában valósítja meg, ami azt jelenti, a cipő külpiaci értékesítéséből származó bevétel egy része a Pécsi Bőrgyár közvetlen exportjaként realizálódhat. Amennyiben a Kft know-how- eladásai sikeresek lesznek, a Szovjetuniónak, onnan cserébe a világpiaci árnál olcsóbban juthat nyersbőrhöz a Pécsi Bőrgyár. Azt is előnynek tartják, hogy jobb betekintésük lesz a cipőipar helyzetére, piaci körülményeire. — Végezetül álljon itt az Interbank Rt. véleménye: Ügy ítéljük meg, ezzel a lépésünkkel sikerült megőriznünk egy magas színvonalú, a 'belföldi és a nemzetközi piac által egyaránt értékelt termelési kultúrát, amelyre támaszkodva az új társaság tevékenysége stabilizálható, továbbfejleszthető, nyereségessége 'javítható. Mindezeken felül - a budapesti üzemhez hasonlóan —, a hitelezők és a Szanáló Szervezet hatékony közreműködésével a tiszakeszi és a szegedi gyárak további működési feltételei .is megteremthetők. Miklósvári Z. i