Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-19 / 322. szám
I Heti jegyzet Padion Kedden ismét leszerepelt a magyar labdarúgás. Fogalmazhatnánk persze úgy is, hogy a válogatott, de az semmiképpen sem a valóságot tükrözné. Mert az tény, hogy kedden kényszerűségből nem a legjobb magyar tizenegyet láthattuk az Olympi- akosz stadionban, lévén, hogy hiányoztak a bundabotrányba keveredettek. Ezzel szemben a görög válogatottból is hiányoztak az ászok, sőt Szofianidisz, a megbízott szövetségi kapitány csak a vasárnapi bajnoki forduló után állította össze csapatát. (Ehhez hasonló káosz a görög labdarúgásban emberemlékezet óta nem fordult elő. - Olvashattuk a Népsport hétfői számában). A csaknem üres stadion pedig azt mutatta, hogy mit tartott a -görög ‘közönség a mérkőzésről. A mérkőzés után Szofianidisz így nyilatkozott: Gratulálok a fiúknak, úgy játszottak, mintha legalább öt éve együtt futballoznának. Mezey György: Ha belegondolok, nem is lehetett más a végeredmény. Sajnos. És abban is igaza van Mezeynek, hogy Málta ellen, s a többi vb-selejtezőn ezzel a csapattal aligha boldogulhatunk ... Miért? Mert a magyar bajnokság olyan, amilyen. Mert a görög válogatottban játszók a vasárnapi bajnoki forduló után kedden a pályán frissebbnek tűntek, mint a Tatán felkészülő, a „bajnoki forduló alól felmentett" magyarok. A látottak alapján a sors különleges szerencséjének kell tartanunk, hogy ezen a héten nem a spanyol, vagy az ír válogatottal kellett „éles" mérkőzést játszani, hanem „csak" a sebtében összeszedett görög válogatottal. A kommentátorok többször is felhívták a figyelmünket arra, hogy a fiatal magyar csapat megilletődött. Nálunk a televízió képernyőjén az látszott, hogy lassú. Nem csak futógyorsaságban, de gondolkodásban is. És technikájukkal sem kápráztatták el a nézőket. Mindezt nem a szövetségi kapitányon kell számon kérni. Ö abból válogathat, amit kínálnak neki. Lehet persze a bundabotrányra is hivatkozni, hogy az nem tett jót a labdarúgásunknak. De nem ám! Lehet, hogy sokan még mindig lebecsülik azt az erkölcsi kárt, amit a hosszú évek óta (ne felejtsük el a totóbotrányt sem) folyó, a bajnokság eredményét befolyásoló manipulációk okozhattak a magyar labdarúgás egészének. Sok más között a kedden g magyar színeket képviselő fiúk is részben annak az áldozatai. De akárhogy csűrjük, csavarjuk is, nekik, az ő korosztályuknak kell majd a padlóról való feltápászkodás után megint csak a szoritóba állni. Mert az élet már csak ilyen. A régi dicsőséget visszasírni nem lehet. Újat kiharcolni, újat teremteni, azt igen, azt lehet, sőt kell! Ehhez persze elszántság is kell és akarat, amit kedden még nehéz volt felfedezni a pirosmezes csapatban. — K — Újabb újonc mutatkozik be a kezdőben? Vasárnap Dunaújvárosban játszik a PMSC — Kovácsevics kapust visszaigazolták Mohácson a jó évzáróban bíznak Az őszi utolsó előtti fordulót rendezik a hét végén a labdarúgó NB l-ben. A párositás: Siófok—Tatabánya, Veszprém—Videoton, Haladás—MTK-VM, Ú. Dózsa—Békéscsaba, Vasas— FTC (mind szombat), Vác—Rába ETO, Honvéd -ZTE, Dunaújváros—PMSC (mind vasárnap). Ezúttal vasárnap játszik a PMSC, Dunaújvárosban. A pécsieknél a bajnokság mostani szünetében sokan foglalatoskodtak a sebek nyalo- gatásával; Csoboth, Balogh, Nagy T., Vén és Hámori is sérüléssel bajlódott. Közülük Hámori járt a legrosszabbul, rá Achilles-in bántalmai miatt a napokban műtét vár. A héten azért rajta kívül mindenki edzett, Nagy T. azonban csak könnyített munkát végezhetett. Mivel Czéh idegfáradtságra panaszkodik és Nagy T. játéka is kérdéses, lehet, hogy újabb újoncot avat a PMSC Dunaújvárosban. A kezdőcsapat tagja lehet a 18 éves saját nevelésű Szabó Zsolt, aki jobbszélsőként, jobboldali középpályásként egyaránt számításba jöhet. Ha már a neveknél tartunk: a héten visszaigazolták Bajáról Kovácsevics kapust, mert Bogyay tartalékja, Rótt megsérült, meg is műtötték. Kovácsevics Baján 13 mérkőzést védett zsinórban az NB ll-ben. Ez csak hasznomra vált, sokat számított nekem az a 13 meccs. Két-három találkozó után megjött az önbizalmam is. Tapasztaltabb, rutinosabb, bátrabb lettem. Szívesen jöttem vissza a PMSC-be. Már csak ez a sorsa Ko- vácsevicsnek, a visszatérés. Amikor Bodnár megsérült, a fiatal kapuvédőt visszahívták Zalaegerszegről, ahol a ZTE- nél szintén kölcsönjátékosként szerepelt. Most ugyanígy járt, csak Bajáról hozták vissza. A pécsi szakvezetők abban reménykednek, hogy az ifjú pécsi játékosok igyekezete, lelkesedése tovább tart. A héten rengeteget gyakorolták a labdarúgók a támadásbefejezéseket, nehogy annyi helyzetet hagyjanak ki Dunaújvárosban, mint legutóbb a Vác ellen. Talán az is hozhat valamit a konyhára, hogy Lehota felfüggesztett büntetése lejárt. Ez felszabadulttá teheti, ami csak jovithat a játékán. A PMSC-ben Berényi biztos, hogy kezdőember lesz. A piros-feketék így kezdenek: Bogyay - Tomka, Márton, Braun, Palaczki - Nagy T. vagy Szabó, Berényi, Csoboth, Vén vagy Czéh — Lehota, Balogh. Az ellenfél, a Dunaújváros sincs rózsás helyzetben. Ke- repeczky és Dózsa a bundaügy miatt kényszerpihenőn van, Nyállal szerződést bontott a klub, a nyáron Szolnokról igazolt László és Tóth is sérült, Így ott is saját nevelésű fiatalok következnek: Sztanó, Kovács és Szép Mindhárman be is mutatkoznak vasárnap a kezdőben. H. L. Az őszi szezon jól sikerült első fele után egyszeriben zorddá vált a hangulat az utolsó mérkőzés előtt Mohácson, az újvárosi stadion környékén. Az Oroszlány pontrablása, majd a Kaposvárott elszenvedett legsúlyosabb idei vereség után, már- már fejek hullásáról beszéltek a Duna partján a szurkolók. Fejek ugyan nem hullottak, ám igaz, ami igaz: a szakvezetés kemény kritika alá vette a csapat elmúlt hónapban nyújtott teljesítményét. Mindezek után nincs pánikhangulat az Új Barázda TSZ SE házatáján, hiszen a Szekszárdi Dózsa elleni vasárnap sorra kerülő találkozón szerezhető három ponttal még a „tervekben" szereplő helyen végezhet a piros-fehér gárda. A mohácsiak egy esetleges - három pontot érő - győzelmével egyszeriben szétszakíthatják a mezőnyt. Abban az esetben a Mohács öt ponttal távolodhatna el a mezőny első felében az őket követő második nyolcasát vezető Szekszórd elől. Csakhogy baljós jelek is vannak az újvárosi pályán. Erről tájékoztatott bennünket Bőzsöny János edző.- Úgy látszik, a szerencse az elmúlt hónapban elpártolt tőlünk. Ez nemcsak az eredményeinkre vonatkozik. Antal kapus már két héttel ezelőtt kidőlt a sorból, Kaposvárott Riczu Lukácsot tette harcképtelenné egy csúnya belépővel, Így a kapuban a saját nevelésű, 19 éves SzaTöbb csalódás után milyen lesz a búcsú? bó Attila mutatkozhat be a közönségnek. Kovács 1. a hétközben sérült meg, mig Katona eltiltása még nem járt le. Gond, hogy Óbert is begyűjtötte a harmadik sárga30 másodperc alatt elúszott a komlóiak számára vasárnap a 3. helyezés az utolsó pillanatban kapott gól miatt, s újabb csalódást kellett legyűrnie magában az egyre fogyatkozó közönségnek a Sopron elleni őszi hazai búcsúfellépésen. Illene tehát valami szépet produkálniuk a fiúknak az utolsó fordulóban a Bauxitbányász otthonában. Már csak azért is, hogy ne kerüljön elérhetetlen messzeségbe a tavaszi folytatásra az élgárda. Mindehhez Boday Ferenc szakosztály-igazgató még hozzátette, hírüket sem szabadna tovább rontani, s egyáltalán nem mindegy, milyen szájízzel kezdik a hosszú téli szünetet. Elég nagy pofont kaptak a játékosok is ahhoz, hogy lényegesen többet tegyenek a sikerért — ha másért nem, márcsak az egyre fogyatkozó anyagiak miatt is. Mert végül is az ő zsebükre megy a játék. Mindezek alapján egyértelmű, a minél jobb eredmény elérése lebeg a szemük előtt, kérdés azonban, mit sikerül megvalósítani az újoncként gyengén kezdő, óm az NB II. légkörét megszokva egyre frappánsabb eredményeket érnek el a Bauxitbányász játékosai. A tapolcaiak ellen csak akkor változtat Boday, ha Jurin hétközben szerzett sérülése nem jön rendbe. Ebben az esetben Hohmann helyettesíti. A várható kezdőcsapat: Tábit — Hammer, Vukmann, Gallai, Andreidesz — Katona, Tigyi, Jurin - Takács, Hüber, Varga. G. G. lapját, Így rá sem számíthatunk. Mindezek ellenére győzelmet várunk az idényt záró csapatunktól, amely a következő lehet: Szöbó - Újvári, Rumszauer, Kóliás vagy Adler, Reit - Kovács L., Ben- des, Bíró — Ratting, Csibi, Becker. K. L. A hétvége sportműsora November 19., szombat: Labdarúgás. NB III.: Sellye—Szigetvár, Sellye, 13.00. Megyebajnokság: P. Kini/M—Újpetre, Kovácstelep, 10.30; P. Zsolnay—Szentlő- rinc. Porcelángyár-pálya, 10.30; Pécsi VSK—Pécsi Postás, Vasút-pálya, 10.30; P. Gázmű—Somberek, Gázműpálya, 10.30. Ökölvívás. NB ll-es csb: Pécsi VSK—Szegedi Dózsa, Vasutas tornacsarnok, 17.00. Vívás. Pannónio Kupa nemzetközi verseny (női tőr), Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. Asztalitenisz, Általános iskolások megyei diákolimpiája, Egyetemi tornacsarnok, 9.00. Kézilabda. Diákolimpia megyei döntője (4. korcsoport), Nevelési Központ, 8.00. Röplabda. NB II. nők: Haladás —Pécsi VM, Szombathely, 12.00. November 20., vasárnap: Labdarúgás. NB I.: Dunaújváros — PMSC. Dunaújváros, 13.00. Tar- talékbajnokság : Dunaújváros—PMSC, Dunaújváros. M.00. NB II.: Mohácsi Új Barázda Tsz SE—Szekszárd, Mohács, 13.00; Tapolca—Komlói Bányász, Tapolca, 13.00. NB III.: Boly—Paksi SE, Boly, 13.00; Bony- hád—Siklós, Bonyhád, 13.00; Paksi Atom—Mázaszászvár, Paks, 13.00. Megyebajnokság : Harkány—PBTC, Harkány, 13.00; Steinmetz SE—Va- sasi Bányász, Postás-pálya, 13.00; Szajk—Beremend, Szajk, 13.00; Ge- resdlak—PEAC, Geresdlak, 13.00. Kézilabda. NB I. férfiak: PMSC —Debreceni Dózsa, Pécs, városi sportcsarnok, 18.00. Diákolimpia megyei döntője (4. korcsoport), Nevelési Központ, 8.00. Vívás. Pannónia Kupa nemzetközi verseny (kard, női párbajtőr), Pécs, városi sportcsarnok, 8.00. Röplabda. NB II. nők: Sz. Tanárképző—Pécsi VM, Szombathely, 11.00. NB II. férfiak: Kövágóőrs— PEAC, Kövágóőrs, 12.00; D. Volán —Steinmetz SE, Dunaújváros. 16.00. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Dunántúli napiö „Aludjunk kedvenceinkkelI” A holland labdarúgó-szurkolóknak éjszakára sem kell megválniuk kedvenceiktől, sőt velük is al- hatnak, ha megvásárolják a két leghíresebb labdarúgó, Gullit és van Basten képmásával ellátott takarókat. (TELEFOTO—MTI külföldi képszerkesztöség—DN) Pénteken az összes férfi- mérkőzés közül a Magyarország-Bulgária találkozó fejeződött be legkorábban a szaloniki sakkolimpia 5. fordulójában, méghozzá igen örvendetes módon, 2,5:1,5 arányú magyar sikerrel. Ez a győzelem bizony nagyon kellett, mert a bolgárok eddig fél ponttal Portischék előtt álltak, - de csak eddig, mert most fordult a kocka. A délelőtt tartogatott egy — a magyar nők számára nem túl kedvező - eseményt. A szovjet Lityinszkaja megnyerte a román Badulescu elleni függő-partiját, s ezzel az olimpiai bajnoki cím védői fél ponttal a magyar nők elé ugrottak. Közvetlenül Kaszparovék mellett, az éllovasoknak kijáró „ketrecben" tologatták a bábokat a magyar és a bolgár férfiak. Méghozzá felettébb gyorsan, olyannyira, hogy öt órára valamennyi parti véget is ért. Először a nagymennyiségű teát, de jóval kevesebb gondolkodási időt elfogyasztó Adorján és Krum Georgiev állapodott meg remiben, a Caro-Kann védelem egy változatának lejátszása után. Nem sokkal később Ribli és Doncsev is megosztozott a ponton. Náluk a szicíliai védelem került terítékre, a döntetlent Doncsev ajánlotta. Sax már nem volt ilyen békülékeny. Szintén a szicíliai védelmet játszották, amelyben a magyar nagymester bástyaáldozattal középre „kergette" a bolgár királyt, majd amikor felrémlett a matt, lókiov beszüntette az ellenállást. Alig néhány perc telt el, amikor Portisch és Kirill Georgiev is remizett — Liptay László kapitány ajánlotta a magyar éltáblásnak, hogy ne kockáztasson, ha nem muszáj, s Így kialakult az egypontos magyar győzelem. Magyarország—Bulgária 2,5-t,5. Portisch—Kirill Georgiev döntetlen; Doncsev—Ribli döntetlen; Sax—In- kiov 1-0; Krum Georgiev—Adorján döntetlen. Vívó Pannónia Kupa Ötvenötén indultak a Pannónia Kupa nemzetközi vívóverseny második napján lebonyolított férfi tőrben Pé-, esett, a városi sportcsarnokban. Az NDK-beliek és a csehszlovákok erős csapattal érkeztek, előbbiek felvonultatták a szöuli olimpián negyedik helyen végzett férfi tőrcsapatuk egyik tagját, Enkel- mannt is. A döntőbe öt magyar, két csehszlovák és egy NDK-beli vívó került. A férfi tőr magyar szempontból a második vonal versenye volt, a nagy nevek közül senki sem indult. Eredmények: 1. Pál (Bp. Honvéd), 2. Kiss R. (Vasas), 3. Enkelmann (NDK-beli), 4. Dancsó A. (Vasas), 5. Koncz (Csepel), 6. Nagy (csehszlovák), 7. Gál (Ü. Dózsa), 8. Kovács (csehszlovák). NŐI SEGÉDMUNKÁSOKAT, — BÁDOGOST, LAKATOSOKAT, VILLANYSZERELŐKET. Jelentkezni lehet: a vállalat munkaügyi osztályán. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 52. PÉCSI BŐRGYÁR Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007.