Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)

1988-11-16 / 319. szám

Lehetőség a magyar reform- törekvésekről való tájékozódásra Grósz Károly különgépe va­lamivel fél 11 előtt - landolt Madrid Barajas repülőterén. A helyi szokásoknak megfelelően a főtitkár-miniszterelnököt Ro­sa Conde tájékoztatási minisz­ter, Inocencio Arias külügyi ál­lamtitkár-helyettes és Javier Rubio, Spanyolország buda. pesti nagykövete fogadta. Itt csatlakozott Grósz Károly kísé­retéhez Csejtei István, a Ma­gyar Népköztársaság madridi nagykövete. A gépkocsisor a repülőtérről a szálláshelyre, a patinás Ritz hotelhez indult. A hivatalos program röviddel ezután a miniszterelnöki rezidencián, a Moncloa-palotában kezdődött. Az épület főbejáratánál ka­tonai díszegység sorakozott fel. Kürtszó jelezte a magas rangú vendég érkezését. A gépkocsiból kilépő Grósz Ká­rolyt elsőként a házigazda, Felipe González kormányfő lüdvözölte, majd egy díszemel­vényen hallgatták végig a magyar és a spanyol him­nuszt. Ezután a két politikus ellépett a spanyol szárazföldi haderő diszszózadának sorfala előtt. A Madridban honos proto­koll szerint Felipe González mutatta be a kíséretében levő spanyol politikusokat, köztük Francisco Fernandez Ordonez külügyminisztert, Pedro Perez államtitkárt, majd Grósz Ká­roly ismertette meg vendéglá­tójával a vele érkezett ma­gyar politikusokat. Major lászfót. az MSZMP KB Irodá­jának vezetőiét, a Központi Bizottság szóvivőjét, Bartha Ferenc államtitkárt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét, Gecse (Attilát, az MSZMP KB kül­Felipe González és Grósz Károly palota kertjében ügyi osztályának helyettes ve­zetőjét, Kovács László külügy­miniszter-helyettest, Melega Tibor kereskedelmi miniszter- helyettest és Lőrincze Pétert, a Magyar Gazdasági Kamara fő­titkárát. A Moncloc-palota tárgyaló, szobája készen várta a két kormányfőt, ám mégsem ültek asztalhoz: Felipe González a verőfényes időben sétára invi­tálta vendégét a parkba, így szemmel láthatóan is oldott hangulatban kezdődtek meg a magyar—spanyol hivatalos megbeszélések. Ezzel egyidejű­leg kétoldalú eszmecsere kez­dődött a magyar és a spanyol tárgyalócsoport tagjai között. A megbeszélések várható tartalmára utalt keddi számá­ban a spanyol kormányhoz közelálló El Pais. A napilap szerint Grósz Károly látogatá­sa hangsúlyozottan gazdasági jellegű. Spanyolország a láto­megbeszélése a Moncloa­gatásra úgy tekint, mint újabb lépésre Magyarország és Nyu- gat-Európa közeledésében, írja a lap és megjegyzi: a láto­gatás egyben jelzi a spanyol diplomáciai érdeklődés erősö­dését a kelet-európai szocia­lista országok iránt. A madridi újság egy külügyi forrást idézve arról ír, hogy „Felipe González kormánya most köz­vetlen lehetőséget kap a ma­gyar reformtörekvésekről való tájékozódásra. A spanyol állami televízió kedd délutáni híradója részle­tesen beszélt a magyar ven­dég programjáról és ugyan­csak hangsúlyozta, hogy a tárgyalások fő célja a gazda­sági együttműködés fellendí­tése. Este a vendéglátók díszva­csorát adtak a magyar kül­döttség tiszteletére, amelyen pohárköszöntőt mondott Felipe González és Grósz Károly. Kibővített elnökségi ülést tartott tegnap Pécsett a Bara­nya Megyei Tsz Szövetség el­nöksége. Lehoczki Mihály, a TOT főtitkár helyettese az időszerű szövetkezetpolitikai kérdésekről tájékoztatta az el­nökséget. Brun József, a Ba­ranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat igazgatója ismertette a vállalat 1989. évi üzletpolitikai elképzeléseit és a szerződési ajánlatait. A piaci lehetőségekről szól­va rámutatott: ma a hús el­adható a világpiacon, a kér­dés csak az, milyen áron. A marhahús világpiaci ára emel­kedett, a sertésé nem válto­zott. A nyugati piacon főként a darabolt sertést, a karajt, combot keresik. A vállalatnak a rentábilis működéshez jövő­re minimum 380 ezer, de in­kább 450 ezer darab sertésre és 12 000 darab vágómarhára van szüksége. Ezt az árualapot elsősorban megyén belül ki. vánják megtermeltetni oly mó­don, hogy a hasznon megosz­toznak a termelővel. Az árakról szóló rendelet Imég nem jelent meg. A válla­lat stratégiáját a garantált árról a tájékoztató árra törté­nő áttérést azonban nem ta­lálta elég ösztönzőnek az ér­dekképviselet. A vitában több itsz-vezető is szóvá tette a háztáji hátrányos helyzetét. Az ár megállapításánál csakis a minőség döntsön, ne az, hogy ÜLÉST TARTOTT AZ MSZMP POLITIKAI BIZOTTSÁGA (Szóvivői tájékoztató a 2. oldalon.) ♦ MIHAIL GORBACSOV NAGY-BRITANNIÁBA LÁTOGAT Mihail Gorbacsov szovjet államelnök elfogadta a brit kormány meghívását és felesége kíséretében december 12. és 14. között hivatalos látogatást tesz Nagy-Britanniában (Folytatás a 2. oldalon.) ♦ KIKImLTOTTÁK A FÜGGETLEN PALESZTIN ÁLLAMOT Az állam területeként Ciszjordániát, a Gáza- övezetet, fővárosaként Jeruzsálemet jelölték meg (Folytatás a 2. oldalon.) ♦ VALLÁSTÖRTÉNETI KONFERENCIA PÉCSETT Mit mondott Marz a vallásról és hogyan értelmezendő az ópium? (Tudósítás az 5. oldalon.) Pécsett, a mai Szabadság út és Jókai utca között építette Schlauch Imre, a kor jeles, és igen termékeny építőmestere ezt a hangulatos villanegyedet. Még alig megbontott egységes képe helyi műemléki védelmet érdemelne. A helyi védettségről szóló megyei tanácsrendelet-tervezet­ről tárgyalt a műemléki albizottság. (Tudósításunk az 5. oldalon.) Läufer László felvétele Rakétakilövő állvány a Tenkes-hegyen. Lehet, hogy rövidesen csak emlék lesz. Megszűnik Baranyában a jégesőelhárítás Ülést tartott a TESZ ÖV elnöksége a sertés a nagyüzemből vagy a kisüzemből származik. A szerződéskötések majd csak ezután kezdődnek meg, né­hány vitás pont nyitva maradt, bizonyos kérdésekben azonban a termelők egységes állás­pontra helyezkedtek. A tegnapi tanácskozásra a jégesőelhárításban érdekelt baranyai tsz-ek és állami gaz­daságok vezetőit is meghívták. A 12 éve működő, s kezdet­ben jól bevált rendszert az utóbbi időben sok bírálat ér­te. Az induláskor ezüstjodid töltésű rakétákról az olcsóbb ólomjodid használatára tértek át, ami szennyezte a környeze­tet s nem nyújtott kellő védel­met. Dr. Wirth Endre, az Or­szágos Meteorológiai Szolgálat pécsi főállomásának vezetője elmondta, hogy a korábban 40 százalékos hatékonysággal működő rendszer az utóbbi két jeges évben már csak 20 szá­zalék védelmet nyújtott, nélkü­le azonban a 12 év alatt 2,6 milliárd forint kárt szenvedett volna Baranya mezőgazdasá­ga. A mode.rnizálásra a nö­vekvő költségek miatt nincs meg az anyagi fedezet. Ha nem lesz gazdaságos, az OMSZ végül is egyetért a fel. számolásával, de az Állami Biztosító leegyszerűsítő állás­pontját nem tudják elfogadni, hiszen itt értékmentésről van szó. A kezdetben nyereséges vál­lalkozásra az utóbbi időben az Állami Biztosító ráfizetett. A jégesőelhárítás hektáron­ként 583 forintra emelkedett, amire a biztosítási díjak nem nyújtanak fedezetet. Zakocs Jó. zsef, az ÁB budapesti köz­pontjának főosztályvezetője há­rom javaslatot tett, az egyik szerint 35, a másik szerint 49 százalékkal emelnék a biztosí­tási díjakat. Ha ez nem kell, akkor a termelők és a bizto­sító hozzanak létre KFT-t, vagy részvénytársaságot a rendszer működtetésére, mert költségvetési támogatásra nem számíthatnak. Amennyiben ezt is elvetik, a baranyai jégeső­elhárító rendszert meg kell szüntetni. Nos, a termelő üzemek kép. viselői döntöttek, amikor egy emberként kijelentették, hogy ilyen jelentős plusz pénzügyi terheket nem tudnak elviselni. A biztosítási díjak már így is horribilisak, részvénytársaságra tőkéjük nincs. Egyes tájegysé­gek máris az önbiztosítás le­hetőségét fontolgatják arra az esetre, ha a jégesőelhárító rendszer megszűnik, ami úgy tűnik, most már csak idő kér­dése. — Rrté — Tüntetés Rómában a romániai falurombolás és nemzetiségi politika miatt A román kormány nemze­tiségi politikája és a közel­látás romlása miatt kedden tiltakozó tüntetést rendezett Rómában az olasz Helsinki- bizottság, illetve több más emberi jogi társadalmi szer­vezet. Á tüntetők táblákkal vonultak a román nagykö­vetség elé. Az akciót a Helsinki Záró- ] okmány emberi jogi alapel­veinek betartását előmozdí­tó szervezetek bécsi székhe­lyű nemzetközi szövetsége kezdeményezte a brassói tüntetés és sztrájk első év­fordulójára. A tüntetők elítélték a ro­mán kormány falurombolási programját, amelynek kere­tében mintegy 7-r8000 falut kívánnak megsemmisiteni, lakóit más helyre költöztet­ve. Elítélték az emberi jo­gok sorozatos megsértését Romániában, valamint az életkörülmények romlását, ami ezreket késztet az or­szág elhagyására. A római tüntetéshez ha- j sonló megmozdulások zaj- j lottak más európai és ame- j rikai városokban is össze- ; hangolt akció keretében. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúl nanio^H — "1 termelők nem uällaljäk plüss terheket XLV. évfolyam, 319. szám 1988. november 16., szerda Ára: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja A tárgyalások fő célja a gazdasági együttműködés fellendítése Grósz Káralv Madridba érkezett A tartalomból:

Next

/
Oldalképek
Tartalom