Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-01 / 273. szám
1988. október 1. szombat DunQntQli napló Az idei első premier Strauss: Bécsi vér Általános iskolások tanulmányi látogatáson a Janus Pannonius Múzeum régészeti kiállításán Az új színházi évad első premierje jó irányú „áttörés” előjeleivel, biztató ígéretét adta annak, hogy a mostohább körülmények, beszűkült játéktér ellenére is lehet „igazi" színházat csinálni. Az áttörés többek között abban nyilvánult meg, hogy - kilépve a „bűvös körből" —, mertek szakítani a korábbi évek eléggé szokványos, bejáratott, a kasszasikert rizikó nélkül biztosító, de - valljuk be — már meglehetősen lejáratott nagyoperettek felújításával. A Bécsi vér, amelyre a választás esett, nem tartozik a keringőkirály Johann Strauss közismert nagyoperettjei (a Denevér, „Cigánybáró) közé. Bár ő maga is operettnek tervezte, egy keringőt komponált is 1871 táján, az op. 354-es Wiener Blut-ot, voltaképpen csak halála után állította színpadra több más Strauss-dal- lam felhasználásával egy Adolf Müller jun. nevezetű karmester, akinek apja - a maga korában nevezetes zeneszerző és színházi karmester — Tolnán született és innen jutott el a leghíresebb pest-budai, valamint bécsi színházakba. Nyomdokaiba lépő fia mutatta be a Karl Theater színpadán 1899- ben először operettként a Bécsi vért, melynek magyarországi színreviteléről nem tud az Operettek Könyve sem. A Magyar Rádió tűzte műsorára néhány évvel ezelőtt, éspedig Breitner Tamás vezényletével. így valóban szakavatott, a műfaj elmélyült ismeretéről tanúskodó, lendületes tempókat diktáló irányításával szólaltatta meg a Pécsi Szimfonikus Zenekar a színesen hangszerelt Strauss-dallamo- kat, melyek sorában szívet melengetőén bukkannak fel már ismert melódiák, így a II. felvonásban a címadó keringő, a hangulatosan gyönyörű hárfafutamokkal. Vezényli az előadásokat Hirsch Bence is. A szerencsés kézzel összeválogatott és változatos énekesi szólamokban felcsendülő Strauss-melódiákat ezúttal olyan együttes tolmácsolja, amilyet rég nem hallottunk a pécsi színpadon. A kiegyensúlyozott produkciókat az jellemezte, hogy eltűnt a határvonal operaénekesek és eddig operettekben fellépők között, sőt a főbb szerepekre két-két egyenértékű énekes is jutott. A szombati premieren lépett először a pécsi színpadra Zalai Lidia, Morvay Pálma m. v., Molnár Zsuzsa m. v., Laczó András m. v„ Kokas László m. v. Adrigán Judit, az operatársulat új magánénekesnője máris bizonyított: nemcsak énekhangja cseng tisztán, hanem szerepjátszása is átélt. Bukszár Márta — ha lehetséges — eddigi önmagát felülmúlva, a magas regiszterekben is bitzonsógosan trillázva, temperamentumos játékkal bonyolította a rengeteg félreértésen, szerepcserén, szerelmi zűrzavaron alapuló vidám cselekményt. Ebből a vérbő komádiázás- ból ízléssel, ugyanakkor e szerepkörben szokatlan énekesi és tóneosi teljesítménnyel vette ki részét az operai szerepeiből már előnyösen ismert Csáky Ágnes. Hármójuk fergeteges versengése nyomán győztes a közönség lett: érdemes és fontos leírni, hogy a társulat rendelkezik három (sőt több!) kitűnő énekesnővel, akiknek teljesítménye emlékezetes élmény marad. Nem maradtak le mögöttük a férfiak sem, noha a bon- viván szerepkört csak vendégekkel sikerült betölteni. Igaz, Harmath Albert, akinek tenorja megnemesedett, játéka letisztult, voltaképpen csak a hivatalos szinlapon m. v.! Derecskéi Zsolt is az operatársulat azon erősségei közé tartozik, aki mértékadó játékával és énekével hozzájárult annak bizonyításához, hogy a régi operett-szerepkörök átértékelésével is lehet közönségsikert elérni. Remek figurát állított színpadra - oly sok komoly operai szerep után - fanyar humorával Tamás Endre, harsányabb színeivel Egri Sándor. Velük vált teljessé az az énekesi gárda, amely a finálék nagy együtteseiben, a kórust is pótolva késztette hosszú tapsra a közönséget, örömmel láttuk ismét színpadon a társulat régi, sok sikert megért tagját, Fülöp Mihályt, továbbá Szabó Csabát és egy villanásnyi átvonulásával nyíltszíni tapsot kiérdemelt, a színlapon fel sem tüntetett Bárdlalvi Ferencet. Természetesen nem hiányzott a nagyoperettekben nélkülözhetetlen, Tóth Sándor koreográfiáját táncoló Pécsi Balett közreműködése. Vata Emil díszletei és Győrfly Anikó (m. v.) jelmezei stílusosan tükrözték a kort és a cselekmény helyszínét. A vendégrendező Seregi László és a társrendező Seregi Zoltán érdeme, hogy a közönségigényt kielégítő operettjátszás kulturált, vad kinövéseit lenyesegetett formáját sok-sok ötlettel feldúsítva, mindvégig meg tudták valósítani. Ezért a Bécsi vér őszinte sikerre tarthat számot a városban éppúgy, mint majd a vendégjáték során a külföldi közönség előtt. Dr. Nádor Tamás Iskola a múzeumban - múzeum az iskolában Kezembe véve a pécsi Janus Pannonius Múzeum kiállításainak látogatottsági statisztikáit, csak az egyik szemem nevet; a megyei múzeumi szervezetek közül országos szinten a Baranya megyei a leglátogatottabbak közé tartozik ugyan, de ha a tényékét közelebbről szemügyre veszem, kiderül, hogy bizonyos szempontokból meglehetősen egyoldalú ez az eredmény. Pécs és Baranya a felnőtt és országjáró diákturizmusnak egyik igen kedvelt célpontja. Ez az „átvonuló turizmus" azonban szinte kizárólag a leglátványosabb emlékeket keresi fel: Pécsett ez a Zsolnay, Csontváry, Vasarely kiállító- sóikat és az Ókeresztény Mauzóleumot jelenti, a megyében pedig a siklósi várat, örömtelinek tartom, hogy évről évre többen keresik fel szőkébb pátriánkat turistaként, de megyénk gazdagságát múzeumi szempontból is a sokkal nagyobb mértékű árnyaltság jellemzi. Hiszen Pécsett olyan 'kiállásoknak is csekély a látogatottsága példábl, mint a Modern Magyar Képtár, amely XX. századi művészetünk legjelentősebb vidéki gyűjteménye; a Várostörténeti és Munkás- mozgalmi Múzeum, melynek épületébe, udvarába lépve va. rázslatos hangulat ragadja magával a látogatót, s kiállítása a legkorszerűbb, leg- koncepciózusabb a hasonló jellegű múzeumok között. De említhetem a régészeti kiállítást is, amely római kori anyagának elrendezését tekintve más múzeumok szakemberei szerint is példamutató az ismeretterjesztés, oktatás szempontjából. Milyen eszközökkel, módszerekkel juttathatnánk el a szélesebb közönséghez rejtett értékeinket? Az „átvonuló turizmus" szokásaira múzeumunk közművelődési osztálya csak közvetett hatást tud gyakorolni progandával, kiadványokkal. De a szülőföldjük iránt fogékony polgárokra mindig számítunk, s talán alakítani és fejleszteni is tudjuk környezetünk mélyebb megismerésének igényét. E szempontból a legfogékonyabb az általános és középiskolai korosztály. Az egyik kézenfekvő megoldás múzeumi órák, tárlatvezetések tartása pécsi kiállításainkban, a tananyaghoz kapcsolódóan, a gyerekeket tanító szaktanárral személyesen egyeztetve a foglalkozás témáját. (Vajon teljesen elképzelhetetlen-e az, hogy egy gyermek vezesse el szüleit a néki egy ilyen múzeumlátogatás során megtetsző kiállításra?!) Múzeumi foglalkozásaink témaajánlatát mostanában juttatjuk el oz iskolákba. A Budapesti Történeti Múzeumban alkalmam volt megfigyelni az ott folytatott múzeumpedagógiai tevékenységet. Történeti korokra bontott tárlatvezetéseiken végigvitték a gyerekeket a kiállítás megfelelő részén, közösen megbeszélve a látottakat. Majd a múzeum minden szükséges felszereléssel (műtárgymásolatok, szemléltető anyagok, munkaeszközök) ellátott tantermében (!) készíthették el a gyerekek azoknak a tárgyaknak a másolatát, amelyeket megismertek a tárlatvezetés alatt (pl. középkori királyaink címereit, népvándorlás kori ékszereket, iniciálékat stb.). Nos, mi ilyen tanteremmel nem rendelkezünk Pécsett, de több kiállításunkban van közművelődési terem, amelyet oktatási célokra is hasznosítani lehet (pl. régészeti, néprajzi, vórostörténeti, természettudományi kiállítás). Szeretnénk mi is közelebb vinni a gyerekekhez a „néma" kiállítási tárgyakat, havonta szervezendő történeti játszóházakkal (római, népvándorlás, középkor stb.). Szívesen vennénk részt iskolák szaktanáraival közösen olyan — megyénk természeti, néprajzi, műemléki, történeti, művészeti értékeit bemutató — kirándulási tervezet ösz- szeállításában, amely évfolyamonkénti bontásban, esetenként szakmuzeológus vezetésével szerveződne — hiszen a kirándulást, országjárást feltétlenül gazdagítja a látottak értelmezése, elemzése, értékelése. Az iskolai tananyag folyamatos és gyors bővülésével gyermekeinknek egyre átfogóbb és általánosabb ismeretekre kell szert tenniük. Ennek a szükségszerű tendenciának az ellensúlyozására ajánljuk programjainkat, lehetőségeinket a személyes kötődéshez, s veszünk részt bármilyen oktatási, közművelődési kezdeményezésben — legyen az játék, vetélkedő, kirándulás — amely akár csak érintőlegesen kapcsolódik megyénk, városunk múzeumi kiállításaihoz. Az év során szerveződő ismeretterjesztő sorozatunk (HÉTVÉGE A MÚZEUMBAN) programjaira minden felnőtt és diák érdeklődőt várunk, aki mélyebben kívánja megismerni szülőföldje értékeit. Tillai Gábor, a Janus Pannonius Múzeum közművelődési osztályának munkatársa jelenet az első felvonásból Fotó: Proksza László Pákolitz István Pepitafüzetemből Lódítás Illés Béla is vendégünk volt egyik könyvhéten; Szegedre vágtáztam érte gépkocsival; Béla bácsi ui. megromlott egészségi állapotára hivatkozva kérte ezt és heherészve raccsolta a telefonba: „Ne kívánjátok, hogy törődött öregember létemre vonaton zöty- költessem magamat Szegedtől Pécsig." Gépkocsink Baján reparálásra szorult. Tudtam, hogy Béla bácsi szeret sétafikálni. (Az irodalmi találkozók alkalmával a színpadon, de még a pódiumon is le-föl mászkál pipa- szó-belengte mesélései közben.) Meghívtam egy rövid sétára, amíg pilótánk megigazítja a motorbajt és kitakarítja kocsinkból a vödörnyi pipa- és szivarhamut, bagót. Jelki András szobra előtt egy vörösecske hölgy, meglehetősen idegen hanglejtéssel őzt kérdezte: „Mére ván a Kéltséji ucá?" Mivel éppen a Kölcsey utcában leiedzett az a laktanya, melyben virágzó-hervadó ifjúságom legkeservesebb hónapjait töltöttem 1944-ben, köny- nyen elirónyítottam az érdeklődő külföldi asszonyságot. Béla bácsi természetesen jól ismerte a világjáró szabólegényből a I ki rállyá avanzsált Jelki András kalandos életét. Kiegészítésül előrukkoltam egy anekdotával, amit a bajaiak o Csanádiakra fognak, a Csanádiak meg a bajaiokra. Béla bácsi nem tudott a vastag tréfáról. Az történt, hogy a szoboravatás utáni héten egy kapatos atyafi sült tökkel bekente a szoboralak fenekét s egy kartonlapot akasztott a világcsavargó szobornyakába ezzel a klapanciával: „Szarok Bajára megyek Csanádra." Béla bácsi nem a durva stiklin göcögött, hanem a versfaragó biztos földrajzi tá- jékozottsáaán; ui. a szobor bronzlába éppen Érsekcsanád irányába teszi az első lépést, megindulva föld körüli vándorúján. Megérkezvén Pécsre, igyekeznünk kellett az irodalmi estre. Velünk jött az elnök is, ki régről ösmerte Illés Bélát; sajnálkozását fejezte ki, hogy Baján malőrünk volt a kocsival. Erre Béla bácsi elkezdi a mesét, rám bökdösve; miszerint nem is annyira a motorral volt baj. És levágta a nagy dumát, hogy én összetalálkoztam egy vörhenyeges ' hajú nőcskével, akit még katonakoromból ösmertem; azzal tűntem el, fene tudja, hol enyeleghet- tem véle, hiszen csak egy jó félóra múltán kerültem elő .. . Egyáltalán nem zavarta, hogy a fülem hallatára meséli- füllenti-lódítja a bajai inter- mezzót. Még jó, hogy a pódiumon régebbi anekdotáival szórakoztatta a puklikumot. Ijedtség Mikor az esti Angelust elharangoztuk és levonultunk a kórusról, az én tisztem volt a villanyoltás, aminek eleget is tettem. Ám a kattintás pillanatában Pichler Miska egy jókorát szellentett és tetézvén illetlen magaviseletét, azt találta mondani; „Ettől aludt el a lámpa!" A halmazati ordenáréságot nem hagyhattam megtorlatla- nul: belöktem Pichler Miskót a kórusföljáróba és rázártam az ajtót. Kivonultunk a külső tölgyfakapu elé (lehettünk né- gyen-öten), de néhány másodperc múlva visszamentünk a sötétben nyüszkölő Miskáért. Búcsúzóul kapott egy fenékbe- billentést, aztán lódulhatott haza. Néhány hét múlva Pichler bácsi fölkereste apámat; elmondta, hogy a Miska fia minden áldott éjszaka bevizel; arra hivatkozott, hogy a Zábolyi doktor úr megállapította: a gyerek nemkívánatos éjszakai viselkedete valamely ijedtségtől származik. Pichler bácsi azonmód hozzátette: Miska ijedtségét én okoztam azzal, hogy rázártam az ajtót, és most napra-nap azt álmodja: be van zárva. Nem tagadtam: igenis bezártam; azt se hallgattam el, hogy aki a templomban ilyesmit cselekszik, azt még deresre is kellene húzni. Szerintem a Miskát nem én- miattam keresztelték el Piska- miskának, hanem azért, mert már az első osztályban is „bent ment ki”, mivel elfelejtett kikéredzkedni. Beszélhettem, amit akartam, az orvosi költséget apámmal fizettette meg Pichler bácsi. Pénztárnál Esz a penész bennünket a pénztárnál; két-három percenként csoszogunk előrébb egy- egy lépést. Annyi a jugó, mint rostán a lik; olyikuk ösz- szetalicskázza a félboltot, aztán nem tudja kifizetni a portékát. Kiabálnak, kölcsönkérnek a földijüktől. Egy úrféle azon kesereg, hogy ő másodrendű állampolgárnak érzi magát, mert csak forintja van. Egy nem úrnőféle asszonyság úgy vélekedik, hogy az égvilágon mindenkinek kinyaljuk a ..., aki valutát hoz. A negyvenes, borostásképű pa- singer azt fejtegeti, hogy az idegenlégiós focisták tartanak el bennünket. Két csosszanós közben minden terítékre kerül: peresztrojka, devalváció; az erkölcsi nevelés totális csődje; a punkok és a diszkó; az eszmény nélkül ténfergő, unatkozó fiatalok; a szipózás, a bűnözés, a megfelelő szigor hiánya. Egy hetvenes-forma bácsika megállapítja, hogy a fiataloknak se Krisztusuk, se Máriájuk. Mi lesz velük? Kis tolvajokból nagy betörőkké válnak, erőszakos- kodnak, öncélúan ölnek. Lumpenkednek. Ha dolgoznak, nem ér a munká laistent se. Az előttem állc azzal vág vissza, ság az általánosítás; akad a fiatalok közt szép számmal, aki tisztességesen dolgozik, helytáll az iparban, a mezőgazdaságban, a sportban, szép eredményeket ér el a művészetekben. Egy Móricz Zsigmond-baju- szú atyafi a nép- és faluirtó „Buldózer Mikulást" emlegeti nagy keserűséggel. Hozzáteszi, hogy Erdély ügyében legalább egy negyedszázadot késtünk; ennyit akkor is elértünk volna, ha sokkal előbb kiáltozunk a lármafáról. Egy kakaslépéssel ismét közelítünk a pénztárhoz. Az anyja kezét elengedő kislegény odasomfordál a pénztár előtti asztalkához, babrálgatja a szép csomagolású csokiszeletet. Anyukája rászól: Robika, hagyd szépen, ma nem veszünk csokit. A mögöttem álló, sokgyűrűs, nagyasszonytartású hölgy beleavatkozik: Vágd csak zsebre, Robika, úgysem látja senki! Robika) anyja indulatosan reflektál:- Nem szegyeiIi magát?! Lopásra biztat egy kisgyereket?! Fizetnem kell. Nem tudom mi lett az etikai közmegegyezés. juk egy há> fia tejembe r hae^^stoba-
