Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-18 / 290. szám
1988. október 18., kedd Dunántúlt napló * 5 Baranya aranyai Még egyszer Horváth Renátáról Gyermeklopás, gyermekrablás vagy valami más? Horváth Renáta rejtélyes eltűnését, majd szerdán közölt előkerülését valamennyi napilapunk bűnügyi tudósításokról szóló rovata kiemelt helyen közölte. Az azonban már a címekből és a cikkek tartalmából is kiderült, hogy Páll Lász- lóné gyanúsított cselekményének büntetőjogi megítélésében elég nagy a bizonytalanság. A legtöbben, így a Dunántúli Napló szerzője is igyekezett felhívni a figyelmet, hogy most olyan cselekményt produkált az élet, amelyre a törvényhozók nem készültek fel, vagyis ilyen törvényi tényállást büntetőtörvényünk nem ismer. Páll Lászlóné cselekményének elbírálása a bíróság feladata, kerülve tehát a konkrétumokat csak általában lehet egy ilyen magatartás büntetőjogi következményeiről most beszélni. Véleményem szerint joghézagról nem beszélhetünk (ez esetben egyébként az általános büntetőjogi elv alapján, miszerint senki sem büntethető olyan cselekmény miatt, amelyet a törvény még a cselekmény elkövetését megelőzően bűncselekménnyé nem nyilvánított, a büntetőjogi felelős- ségrevonás szóba sem kerülhetne), inkább egy érdekes jogértelmezési problémát vet fel ez az eset. Jogunkban lopást csak dolog vonatkozásában lehet elkövetni, az élő ember azonban — legyen bármennyire is magatehetetlen - nem dolog, Így lopásnak tárgya sem lehet. Törvényünk valóban nem ismeri a gyermekrablás törvényi tényállását, bár az korábbi jogunkban szerepelt. A Csemegi-kódexként emlegetett 1878. évi V. törvény szerint a gyermekrablás bűntettét követte el, „aki 14 éven aluli gyermeket akarata ellenére, szülője vagy felügyelője hatalmából erőszakkal, fenyegetéssel vagy ravaszsággal elvisz vagy letartóztat." Hatályos büntetőtörvénykönyvünk alapján egy ilyen cselekmény megítélése során elméletileg két törvényi tényállás is alkalmazhatóna'k látszik. A törvény szerint ugyanis' az, aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűncselekményt követ el (Btk. 175. §). E bűncselekmény szerint büntetendő minden olyan magatartás, amellyel mást mozgásában, helyváltoztatásában vagy tartózkodási helyének megválasztásában korlátoznak, akadályoznak. Annak értelmezésében, hogy vajon ez a törvényhely alkal- mazható-e csecsemő sérelmére elkövetett cselekménynél is, ellentmondó vélemények olvashatók a jogi irodalomban. Meghatározónak nevezhető azonban az az értelmezés, amely szerint személyi szabadságát csak annak lehet sérteni, aki azzal önállóan rendelkezni is tud, tehát az öntudatlan személyek, a csecsemők sérelmére kizárt. A törvény egy másik rendelkezése alapján, aki más családi állását megváltoztatja, így különösen gyermeket más családba csempész, elköveti a családi állás elleni vétséget (Btk. 193. §). E rendelkezéssel védi a törvény a családi állást, azaz valamely személy meghatározott családi kötelékbe való tartozását, és az ebből származó társadalmi és jogi helyzetet. Ennek megfelelően — és jelen esetben is erről van szó —, aki e családi állásból eredő jogok gyakorlását, illetve kötelezettségek teljesítését akadályozza, bűncselekményt követ el. A gyakorlat azt mutatja, hogy sem a személyi szabadság megsértésének, sem a családi állás elleni vétségnek nem tipikus módja az, amit most az élet produkált. Ennek ellenére azonban nem célszerű joghézagról beszélni, inkább egy büntetőjogilag igen érdekes és főleg nem tipikus jogi esetről van szó. A konkrét cselekmény minősítése és megítélése a bíróság feladata lesz. A megoldásként tárgyalt két bűncselekmény egyébként törvényünk szerint azonos súlyú, hiszen mindkettőnél az elkövetővel szemben egy évig terjedő szabadságvesztés, javító-nevelő munka vagy pénzbüntetés kiszabását teszi lehetővé. A gyanúsított helyzetét tehát nem a minősítés befolyásolja alapvetően. Dr. Szili Zoltán Mozsgó járművel megyünk Keresztur a Dráván, drágán, ezen a gyorsfolyású Patacson. Erre már nem Viszlá, legfeljebb Oroszló, útitársunk egy tarkaHarkány. Áfa {z)Abaligeten, aztán eszünk egy kis fejesZa/ófát, és utána vár Boly rád, tehened és Borjád. Erre lakik a Mó- lomarcú lány és Babarcú húga. Ök már tudják, hiszen hatja őket a Nagyváty, hogy először jön Gyula, aztán Nyomja, közben Lánycsók, Mogyoród, végül Kölked lesz. De ez már Sik(am)lós téma. Erre könnyen kialszik a Villány, így nyugtával Bicsérd a Napot, Birján megaddal. Ne Ócsárd ezt a vidéket, még akkor sem, ha Marázó kocsi (még mindig jobb, mint a L/ppóhintó), különben elküldelek, méghozzá Szaporcán, ne- Geresdlakra, ahol <még egy Sátorhelyed sem lesz. Bár, igazad lehet: ha meg- Dobsza víiPócsa mellett egy ropogósra sült Bogcfácsával, felveszem a Keszüt és neked is luta zegészből. Szajk ózhatsz, hogy Szente- gát itt a Sásd mellett, mondhatod, hogy jut itt hely Otellónak, lógónak, hogy sok az Eilend rukker az Udvarban is. Panaszkodhatsz, hogy a (s)Zo- bákban Mánia sincs... Jó hely ez, vagy legalábbis sokszor így Vejti az ember. Ügy írnám alá, hogy Bozsok, ha lenne Palotám: Bozsik L. írásunk 45 baranyai helységnév felhasználósával készült, valamennyi itt szereplő, és most kimaradt baranyai településről várjuk továbbra is olvasóink érdeklődését. Szelídítenem a szavakat Képünkön: Bükkösdi László köszönti a költőt Galambosi László irodalmi estje a Művészetek Háza nagytermében Galambosi László pécsi költőnek az idén jelent meg a tizenharmadik verseskötete Szelídíteném a szavakat címmel, és ebben az évben töltötte be 60. életévét. E két esemény adta az időszerűségét annak az irodalmi estnek, amelyet a Magyar írók Szövetsége Dél-dunántúli Szervezete és a pécsi Művészetek Háza rendezett hétfőn este.. Bökkösdi László, a Magyar Televízió pécsi stúdiójának rendezője mondott személyes hangú bevezetőt, megvallva a költőhöz fűződő három évtizedes barátságát. Felidézte Ga- fambosi életútját, amely olyan falusi környezetben indult el, ahol elevenen éltek a népművészet hagyományai, ahol a gyermek a természettel való szoros kapcsolatban nőtt fel. „Talán ez az oka, hogy Galambosi László költészetében o szómágia olyan természetességgel szólal meg, mint az ősiköltészetben" mondta Bükkösdi László, s néhány vers, szókép elemzésével tárta a Művészetek Háza nagytermét megtöltő közönség elé Galambosi költészetének sajátosságait. Ezután Sebők Klára és Mo- ravetz Levente színművészek adtak elő verseket, közreműködött Bónky József zongora- művész. Végül Galambosi László olvasott fel verseiből. G. T. A lahti hangverseny Lahti kórusutazás Ne vegyék zokon az építészek és külkereskedők, de érzek vallami jelképeset abban, hogy népes delegációjuk kellemes repülőúton utazott nemrég Finnországba, mig a Mecsek Kórus tagjai — amellett, hogy személyenként ezerötszáz forinttal járultak hozzá az út költségeihez - másfél ezer kilométeres kerülővel, kétnapos vonatozás után érkeztek Lahtiba. A finnekkel való összehasonlításban ez az egyszerű tény is messzemenő következtetésekre ad lehetőséget. Mert ha van exportképes „cikkünk” a mai Finnország számára, akkor az százszor inkább a zenekultúra, az ott igen nagy becsben tartott Kodály-módszer és a rendkívül nagy figyelemmel kísért magyar kórusmozgalom, mintsem a közepes szintnél alig fejlettebb ipari termékeink. Már ma is számos magyar énektanár dolgozik északi rokonainknál, s még sokkal többet hívnának, várnának. Nem akármilyen fizetéssel! Tapasztaltuk, hogy egy tisztességgel nyugdíjba vonult - nem is akadémiai képesítésű — zenetanár fele havi nyugdíjából megvehet egy videomagnót színes televízióval. És mi sem természetesebb, hogy az egyéni felkészülésére fordított ösz- szeget — könyv, hanglemez stb. — levonhatja az adójából ... Mondom, nem akarom bántani ipari és műszaki szakembereinket, akik minden bizonnyal hasznosítható tapasztalatokkal tértek és térnek haza testvérvárosunkból. Csupán az értékek eltolódására szeretném a figyelmet felhívni. Költségvetésből gazdálkodó finn művészeti együttessel aligha fordulna elő, Hogy jóval hátrányosabb körülményeket kénytelen vállalni a vele azonos képesítésű értelmiségi társainál. * A hosszú vonatutazás és a kétszeri moszkvai időtöltés persze nem volt haszon nélküli. Kitűnő összehasonlítási lehetőségeket kínált kontinensünk keleti zónájában. Vannak változások a Szovjetunió fővárosában, ezt f még az egyszerű szemlélő is hamar észreveszi. Különösen, ha az Arbatra téved, ahol montmartre-i nyüzsgés fogadja. Lázas szemű politikai dalosok verik a gitárt hajnaltól éjfélig, a tömeg pepsi colát és olasz fagylaltot nyalogatva vándorol egyik csoporttól a másikig. Az Arbaton szinte semmi sem tilos. Moszkva Hyde- parkja ez a hosszú keskeny utca, s tagadhatatlan, hogy mámorító az örvénye, reményt adó a hangulata. Kilépve azonban a prosz- :• pektekre, a változások még kevésbé kézzelfoghatóak. A pincér, a portás, a vasutas, az összes egyenruhás - legyen az egyenruha akár csak egv címeres sapka — nyomban feljogosítva érzi magát a „népnevelésre". A hang általában durva és felelősség revonó. A tágas Vörös téren Lenin felé sorakozNem kis jövedelme az élni hagyott vállalatok, s a köz- szolgáltátásokat élvező lakosság adóiból származik. * Mint említettem, talán az egyetlen, amiben a finnek tanulni tudnak és akarnak tőlünk: a művészeti élet, a zenekultúra. A Mecsek Kórus közmegelégedésre végezte el ezt a misszióját. Mind a lahti, mind a heinoloi hangverseny nagyon szépen sikerült, s ha a helyi lap kritikusa kissé karcosabban fogalmazott is a koncert után, mint a közönség reakcióiból számítani lehetett rá, aligha kétséges, hogy Nagy Ernő együttese tovább erősítette a Mecsek Kórus 1974-ben kialakított barátságát a lahti dalostársakkal. Míg a finn kórusok általában harmincnegyven „szólistával” szólalnak meg, a magyarok — így a Mecsek is - elsősorban a szép összhongzásra törekszenek. Másfél évvel az énekkar megszűnéssel fenyegető „két pártra szakadása" után immár jó néhány műben felcsillannak a Mecsek régi, a publikum által megszokott s elvárt erényei, az erőteljes, tömör hangzás, a játékosság, az oratórikus ünnepélyesség. Ha a karnagynak sikerül megszüntetnie a szólamok közti egyenetlenségeket — több fiú kellene a tenorba —, ha sikerül megközelítően ozonos szintre hoznia a tagok felkészültségét s kibékítenie a helyenként kissé túlburjánzó generációs ellentéteket — a város énekkara a legszebb reményre jogosíthatja híveit. A felkészülés fontos, önbizalomnövelő állomása volt a szeptember végi finn út, melynek sikere a lelkes kórusmuzsikán* túl egyszersmind a Doktor Sándor Művelődési Ház szervezését is dicséri. Egyszer talán a magyar amatőrmozgalom is eljut oda, hogy az amatőrséget nem az önfinanszírozás és a „luxusnak", a „nem értéket teremtő tevékenységnejt" kijáró kényelmetlenségek vállalása jelenti majd. Havasi János ván megnézhette magát a gyereksereg és tanárnője, mit kapott egy rendőrtől. Valamelyik nebuló tíz centivel átlépte a macskakőre festett fehér vonalat... Azon a szombaton, amikor az újabb változtatásokról tanácskozott a Legfelsőbb Tanács, egy karnyújtásnyira sétáltunk a Kremltől. Jó lett volna már ott kint, a téren, az utcán is érezni, hogy fellélegezhetnek az emberek. * Lahti világváros lett az elmúlt évtized során. Murányi kollégám már érzékeltette a változásokat e hasábokon, én csak aláhúzni szeretném a legfontosabbat: a nyolcvanas évek első felében költségvetésének nagy részét kulturális beruházásokra költötte a város! Gyönyörű színház, új technikai iskola, rendkívül korszerű felnőttoktatási központ épült. A finnek szemmel láthatóan nemcsak beszélnek a kultúra, a közoktatás fontosságáról, az átképzés szükségességéről, hanem a kor követelményeinek megfelelő — sőt, már a következő évszázad felé tekintő — beruházásokkal, fejlesztésekkel váltják valóra a szép elveket. Most époen az amúgy is élénk sportélet fejlesztése van soron. A jövőre Lahtiban megrendezendő északi sívilágbajnokság nem a tömegsportra szánt pénzeket apasztja majd, hiszen a létesítményeket a város ap- raja-nagyja használhatja. (Finnország csak egy aranyérmet szerzett az olimpián, de nagyon szeretném, ha olyan kerékpárútgyűrű és sípálya futná körül Pécset, mint Lahti városát.) Honnan? Miből? Alighanem ez az igazi finn csoda. A valóság prózaibb: a rendkívül demokratikusan kormányzott állam csak azzal foglalkozik, amit a mindenre fogékony vállalkozói szféra nem tud, vagy nem akar magára vállalni. Az állam klasszikus funkcióival foglalkozik: a szociálpolitikával, a közoktatással, az egésiség- üggyel, a közművelődéssel.
