Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-12 / 284. szám
Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Használt cikkek börz Olcsó áruk vására a pécsi Nevelési Központ színháztermében Alkalmi vásárok napja Pécsett A török vendégek látogatást tettek a Zsolnay Porcelángyárban Kütahyai küldöttség Baranyában Zsolnay gyár, Pécsvárad, Harkány Á tüntetők követelései jogosak A Crna Gora-i köztársasági és a pártelnökség ülése Titográdban hétfőn délután együttes ülést tartott a Crna Gora-i köztársasági és a pártelnökség. A múlt pénteki és szombati tömegmegmozdulások követeléseit és tapasztalatait elemezték. Miljan Radovics, a Crna Gora-i Kommunisták Szövetsége KB elnöke beszámolójában megállapította, hogy a tüntetők jogosan sürgették életkörülményeik érezhető megjavítását, majd így folytatta: sajnos, mindannyian jól tudjuk, hogy köztársaságunk évek óta súlyos gazdasági problémákkal küzd, sok munkás és nyugdíjas a létminimum határán él. A válságot a külföldi eladósodás, az ésszerűtlen gazdasági szerkezet, a mezőgazdaságra nehezedő terhek, a fizetésképtelenség olyannyira elmélyítette, hogy csak hosszabb távon, a közösség támogatásával lehet leküzdeni. Az elkövetett gazdaság- és társadalompolitikai hibákért felelős embereket jogosan éri bírálat, amely alól e két elnökség tagjai sem képeznek kivételt. A felelősségre- vonást azonban legális úton kell megtenni. Francia—szovjet külügyminiszteri megbeszélés Laurent Fabius, a francia nemzetgyűlés elnöke díszvacsorát adott a Lassay palotában Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter tiszteletére, aki hétfőn kezdte meg háromnapos hivatalos látogatását Franciaországban. Fabius a vacsorán mondott pohárköszöntőjében üdvözölte a Szovjetunióban lezajló átalakulási folyamatot, amelyet „mi Franciaországban szenvedélyes figyelemmel kísérünk". Annak a reményének adott hangot, hogy a két nagy ország kapcsolatai új lendületet nyernek a külügyminiszteri látogatással és a két államfő közelgő találkozásaival. Zsúfolásig megtelt tegnap délelőtt a Nevelési Központ színháztermének előtere. Szinte összenyomták egymást a kaposvári Nivóker Kft olcsó gyermek- és nőiruhabörzéjére érkezett emberek. Nyitás után szinte beözönlöttek a színházterembe, ahol összetolt székeken helyezték el a használt ruhákat. Az új cipők, gyermekmelegítők, ingek, harisnyák, zoknik a bejárattal párhuzamosan álló asztalokon kaptak helyet. A használt ruhákat kilónként 300 forintért kínálták, így mindössze negyven-ötven forintba került egy blúz, egy tíz év körüli gyereknek már kétszáz forintért is kapható volt farmernadrág. A szerencsések bent válogattak, a később jövők az ajtó előtt türelmetlenül vártak. Egy-egy ajtónyitáskor majdhogy nem belökték egymást az ajtón.- A tavasszal alakítottuk meg a Nivóker Kft-t több kaposvári nagyvállalattal, intézménnyel közösen - mondja Gerőcz Emil, a börze vezetője, aki a pénztáros is egyben. - Állandó boltjaink vannak Kaposváron, de próbáltunk már hasonló börzéket a kis falvakban is rendezni, de nem sok sikerrel. Elősorbart a nagyvárosokban, Budapesten, Szekszárdon, Pécsett számíthatunk sikerre. Itt már kezd kialakulni ez az újfajta vásárlási szokás. Hiszen ön is láthatja, milyen sokan jöttek el, hogy olcsón felöltözhessenek. A Pécsi Orvostudományi Egyetem szakszervezeti bizottsága is tegnap tartotta meg alkalmi vásárát a négyszáz ágyas klinika hetedik emeleti klubszobájában. Itt a dolgozóktól megvásárolt gyermek- és felnőttruhákat, cipőket, sportszereket kínálták az érdeklődőknek. A legdrágább ruhadarab ötszáz forintba került. Az intézmény dolgozóin kívül a betegek közül is vásároltak néhányon. Sz. K. A tartalomból: Diplomamegújító tanfolyamok fizetésemeléssel (3. oldal) * Számítógép ajándékba az egészség segítésére (5. oldal) * Ismét gondban Garami József (8. oldal) Az MSZMP Megyei Végrehajtó Bizottságának ülése Az MSZMP Baranya Megyei Végrehajtó Bizottsága tegnapi ülésén tudomásul vette a Magyar Jogász Szövetség Baranya Megyei Szervezete munkájáról szóló tájékoztatót. Állásfoglalást fogadott el az október 14-i pártbizottsági ülés napirendjeihez kapcsolódó előterjesztésekről. A testület tagjait tájékoztatták a gyülekezési és az egyesülési törvényjavaslat társadalmi vitájának tapasztalatairól, a választási törvény módosításához érkező ajánlásokról, az alternatív szervezetek, mozgalmak, illetve más csoportosulások tevékenységéről és programjáról. Horn Gyula New Yorkban Horn Gyula külügyminiszté- riumi államtitkár elutazott New Yorkba, hogy átvegye az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség vezetését. A törökországi Kütahya tartomány és hasonló nevű székhelyvárosa négytagú küldöttsége érkezett tegnap Baranya megyébe. A delegáció vezetője az október 1-jétől a 'kütáhyai tartomány kormányzója, Erdo- gan Atasoy, kíséretében van Oral Ki per, Kütahyo város polgármestere, Ismét Gürel gyárigazgató és Ihsan Tungoglu, a város tájékoztatási, idegenforgalmi és kulturális igazgatója. A vendégeket tegnapi programjuk során a megyei tanács képviseletében dr. Bognár Zoltán elnökhelyettes kísérte. TaJán nem véletlen, hogy a delegáció első útja tegnap kora délelőtt a Zsolnay gyárba vezetett. Ismét Gürel ugyanis Kütahya egyik legismertebb váltakozója, aki - testvérével együtt - egy porcelángyárat is igazgat, mellette egyéb érdekeltségei is vannak, például a téglagyártásban, a szállodaiparban. A nemzetközi hírű pécsi gyár természetesen mint szakembert, érdeklődő üzletembert is egyaránt vonzotta, s a vendégeket fogadó Jedlicska Jánosné dr.-nak, a Zsolnay gazdasági igazgatóhelyettesének korántsem volt egyszerű dolga a bemutatóteremben — ez év elejétől tudják itt látogatóikat, üzleti partnereiket fogadni, felvonultatva a majdnem másfél évszázados pécsi, Zsolnay nevével fémjelzett porcelángyártás múltját, jelenét reprezentáló legszebb és legszélesebb körben forgalmazott termékeket —, amikor a szokatlanul apró részletek után is érdeklődő Ismét Gürel kérdéseire kellett választ adnia. Igen érdekelte például a kütahyai gyártulajdonost, hogy milyen a hagyományos és az új, az egyedi és a tömeggyártás aránya, milyen termékek jellemzik elsősorban az összetételt: dísz- vagy használati tárgyak, milyen mázat használnak a pécsiek, a gyár étkészleteiből mennyit adnak el, a gyártás során melyik ország gépeit használják, s melyik cég termékeit, mekkora a nyersanyag-felhasználás és a késztermék közötti különbözet - azaz: mekkora selejtszázalékkal dolgozik a Zsolnay gyár —, milyen áron találnak vevőre itthon és 'a nyugati piacokon a Zsolnay-porcelánok. A válaszok, a látottak — összegezte tapasztalatait a török gyártulajdonos,1 akinek egyébként Kütahyában nagyobb üzeme van, mint a Zsota nay, és most van folyamatban két beruházása: egy csempegyár és egy fajanszüzem — (Folytatás a 2. oldalról) Élesedő Harcok Afganisztánban Az utóbbi időben hevesebbé váltak a harcok Afganisztán több határ menti tartományában. A Bahtar hivatalos afgán hírügynökség jelentése szerint Kandahár tartományban a felkelők több mint hetven főt vesztettek és nagymennyiségű fegyvert hagytak hátra. Hétfőn rakétatámadás érte a kormánycsapatok által továbbra is ellenőrzött Dzsalalábádot. Az akciónak 20 halálos áldozata és 32 sebesültje van. Keddre virradó éjjel a kormányellenes erők elfoglalták a pakisztáni határtól húsz kilométerre fekvő Aszádábádot (Kunár tartomány fővárosa) — jelentette az ellenzékhez közel álló Afgán Információs és Dokumentációs Központ. Kunár ■már a második határ menti tartomány, amely állítólag a felkelők ellenőrzése alá került. Aszádábód elfoglalásával immár közvetlen veszély fenyegeti azt a Dzsalalábádot, amelynek helyőrsége közvetlenül Kabult védi. A tartománynak fontos stratégiai szerepe van: innen közvetlenül ellenőrzés alá lehet vonni Afganisztán északi részét. Ugyancsak ellenzéki források szerint Paktika tartomány fővárosából, Saranból kedden visszavonultak a kormánycsapatok. Kabulban Mohammad Haszon Sark afgán miniszterelnök fogadta az ENSZ jószolgálati missziójának küldöttségét, amely nyugtalanságát fejezte ki a Kabul és más városok ellen intézett rakétatámadások ■miatt. A miniszterelnök tájékoztatta a küldöttség tagjaita genfi megállapodás óta eltelt időben kialakult helyzetről és felhívta a figyelmet a háborús eszkalációnak és az ellenzék terrorisztikus akcióinak veszélyességére. , : . , ■ ■ ‘ A Pécsi Kesztyű és Bőrdíszműipari Szövetkezet cipőfelsörész-előállító üzemében évente 130 ezer pár cipő- és csizmofelsőrészt varrnak tőkés exportra. Termékeiket — 550 ezer márka értékben — nyugatnémet megrendelőknek szállítják. Proksza László felvétele Vilóg proletárjai, egyesüljetek! Du? intuit ngpioi^E XLV. évfolyam, 284. szám 1988. október 12., szerda Ara: 1,80 Ft A testvérkapcsolatok jegyében