Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)

1988-10-11 / 283. szám

1988. október 11., kedd Dunántúli napló 5 Négy társközségben nincs vízvezeték Vízellátás Pécsváradon Törökországi üti napló (1.1 Isztambul, a Kék Mecset A Boszporuszon túl Jelenkor-est Budapesten Harmincéves az idén a Pécsett megjelenő irodalmi és művészeti folyóirat, a Jelenkor. A Pesti Vigadó Kamaratermé­ben csütörtökön este 7 óra­kor jubileumi esttel emlékez­nek meg az évfordulóról. Az est műsorában először Berták László, Csorba Győző, Kalász Márton, Maka y Ida, Parti Nagy Lajos és Pákolitz István versei hangzanak fel a szer­zők és Töreky Zsuzsa, Ujváry Zoltán színművészek előadásá­ban, majd Csordás Gábor, Domokos Mátyás, Hallama Er­zsébet, Ilia Mihály, Lengyel Balázs, Mészöly Miklós, Ná­das Péter, Radnóti Sándor és a közönség részvételével kerek- asztal-beszélgetést rendeznek „Mi kell ahhoz, hogy a Je­lenkor „igazi" folyóirat le­gyen?" címmel. Ezután Koszta Gabriella színművész bemutat­ja Esterházy Péter Fuharosok című regényének színpadi vál­tozatát. Országos rejtvényfejtö­verseny Pécsett A Pécsett, október 22-én megrendezésre kerülő országos csapatbajnoksággal ünnepli fennállásának 20. évfordulóját a Pécsi Vasutas Rejtvénykedve­lők Klubja. A klub foglalkozá­sainak a Vasutas Művelődési Ház ad otthont, ahol kedden­ként mintegy 15 rejtvénybarát gyűlik össze. Itt egymástól is tanulva közösen oldják meg a legkülönfélébb logikai felad­ványokat. Az igaz, hogy en­nél sokkal többen kedvelik városunkban a fejtörőket — hallottuk Drelicska Attilától az egyik legsikeresebb „rejtvény­mestertől" de csak kevesen vállalják azt a fáradságot, hogy esetenként hétvégeket is feláldozva, kis anyagi hozzá­járulással ujazzanak a verse­nyekre. A mostani csb-re 10 mester és 25 haladó fokú csapat je­lezte részvételét. A 4—4 fős gárdának egy-egy rejtvényszi­get, megkevertük, olasz mód­ra és nehezített kockavadászat típusú feladatokat kell megol­daniuk gyorsan és hibátlanul. Ezek teljesítésére a Drelicska A., Mosonyi G„ Smith J„ Tö­rök G. mestercsapat, valamint a Sarlós P., Solti I., Szarvas F,, Tiborcz K. haladó csapat indul harcba, hogy legna­gyobb ellenfeleiket legyőzve, visszahódítsák budapesti ve- télytársaiktól a bajnoki címet. Tóth T. A vízügyi hatóság előrejel­zései évek óta vízellátási za­varral számolnak Pécsváradon, ami szerencsére eddig csak kismértékben következett be. Az idei aszályos nyáron is csak a magasabban fekvő te­rületeken észleltek esetenként vízhiányt, s csak kjsebb taka­rékoskodásra, az öntözés és a kocsimosás mellőzésére volt szükség. A Zengő forrásaiból táplálkozó rendszer azonban a következő években már nem tudja zavartalanul biztosítani a település vízellátását. A 3900 lakosú nagyközség­ben elvileg mór minden ház­hoz "eljut a vezetékes ivóvíz, amelynek kiépítését 1959-ben kezdték társulások segítségé­vel. Abban az időben még kétezer forint hozzájárulást fi­zettek tíz évig az emberek. A hetvenes évek elejére elké­szült a teljes vízhálózat, s az­óta a település növekedésével együtt bővült tovább, s ma már 30 kilométeres hosszúsá­got közelíti. A nagyközséghez legköze­lebb fekvő Zengővárkonyban is jó az ivóvízellátás. A Pécs- váraddal közös vízvezeték 1975-ben készült el, de a ma­gasabban fekvő Jókai utcá­ban és környékén csak az el­múlt évben rendeződtek a gondok. A termelőszövetkezet zengővárkonyi majorjánál tönk­rement a víztorony, s kézen­fekvőnek látszott, hogy az új víztározót a tanáccsal közö­sen építsék fel, így viztársulá- sok szervezésére nyílt lehető­ség. A pécsi Nevelési Központ nyugdíjas klubjából alakult meg a Kölcsönös segítség te­lefonszolgálat. A hét öt nap­ján tartanak ügyeletet. Egyik este feltárcsáztam a megadott számot. — Valóban hétfőtől pén­tekig minden este öttől hétig tartunk ügyeletet — mondta a telefonba egy kedves női hang. Változó, hogy egy- egy alkalommal hányán keres­nek bennünket. Sokszor csak egy emberi szóra vágynak, va­lakire, aki meghallgatja őket. A nyugdíjas telefonszolgálat másfél évvel ezelőtt alakult meg. Elsődleges célja, hogy a városban élő idős emberek gondjaikra, problémáikra a legrövidebb időn bejül kap­janak választ. A Nevelési Köz­pontban működő Nyugdíjas klub tíz tagja vállalkozott ar­ra, hogy esténként a telefon mellé ül és válaszol a kérdé­WnaHBMMBHBHBBaHBI Apátvorasdon és Pusztafa­lun is forrásra települt a há­lózat, bár az utóbbi, egy ut­cából álló községben csak az egyik oldalon fut a vízvezeték. Pécsvárad négy társközségé­ben, Erdősmecskén, Lovászhe- tényben, Nagypallon és Mar- tonfán viszont még nem épült vezeték. Az utóbbi években született településfejlesztési program keretében 1985-ben Martonfán és Erdősmecskén. kútfúrásokat végeztek, s az eredmény negatív volt. A ta­lált víz mennyiségében, sőt minőségében sem felelt meg a követelményeknek. A hasonló geológiai adottságú Nagy­pallon és Lovászhetényben már a fúrásokat sem végezték el a vízügyi szakemberek. A megoldást a Duna II. ve­zeték vizének eljuttatása je­lentené, de ezekre a telepü­lésekre az elkövetkező néhány évben nem tudnak bekapcso­lódni a hálózatba. Addig kényszermegoldásként zacskós vizet szállítanak a csecsemők számára, illetve néhány fel­nőtt a közeli községek köz- kútjairól viszi az ivóvizet. Pécs- vóradon pedig a strandnál fúrt kutat szeretnék a vízrend­szerbe bekapcsolni. Költségei á becslések szerint megha­ladják a hétmillió forintot, mivel vas- és mangántartalmát ki kell vonni, illetve 37 Celsius fokos hőmérsékletét lehűteni. A közfogyasztók anyagi hoz­zájárulásáról a napokban tár­gyalnak az illetékesek. sekre, tanácsokat, segítséget ad. Külön naplóban vezetik, hogy mire kerestek választ az idős emberek, mire kell ké­sőbb visszatérni, mert nem si­került megnyugtatóan megol­dani a felvetett gondot, prob­lémát. A lakótelepeken élő nyugdíjasok, főleg az egyedül­állók nehezebben találnak ba­rátokat környezetükben, mint a falusi emberek. A nyugdíjas telefonszolgálat segít abban is, hogy hasonló érdeklődésű emberek megismerkedjenek egymással, társakra, barátok­ra leljenek. A telefonálók kö­zül többet a Nyugdíjas klub rendezvényeire is meghívtak. A Kölcsönös segítség tele­fonszolgálat ezen kívül segít kérvények megírásában, meg­fogalmazásában. A kiskerttu- Tájdonosoknak kertészeti és növényvédelmi tanácsokat ad. Sz. K. Idén nevéhez méltó szép rendezvénysorozattal ünnepelte megalakulásának 30. évfordu­lóját a Baranya Megyei Kl- SZÖV Pannónia Táncegyüttese. A csoport sokak számára em­lékezetes jubileumi műsort adott a pécsi szabadtéri tánc­színen, nemes cél mellett tette le névjegyét a Hild-udvarban, majd ezt követően egy angol és egy török meghívásnak ele­get téve külföldön képviselte városunkat, megyénket, hazán­kat. Ez utóbbi utazásnak ma­gam is részese, így krónikása is lehettem. Csoportunk egy kora szep­temberi nap késő délutáni órá­jában indult Pécsről és egy, az autóbuszban átaludt, majd egy, a bulgáriai Hraskovóban töltött éjszaka után, harmad­nap reggel lépte át a bolgár -török határt. Bár a társaság egy része korábban járt már Törökországban, mégis a ha­tárt követő majd 400 kilométe­res útszakaszon valamennyien izgatottan vártuk, hogy meg­lássuk a történelem folyamán már annyi nevet viselő, több­ször is meghatározó szerepet betöltő hatalmas várost, Isz­tambult. A fogadtatás lenyűgö­ző volt. Autóbuszunk a . dél­előtti csúcsforgalomban érte el c metropolisz határát, így több, mint másfél óránkba ke­rült, mire a négysávos beveze­tő úton elvergödtünk a város szivébe, a Kék Mecsethez. Európai szemnek több, mint szokatlan volt az irdatlan tö­megű jármű az utakon, ha­sonlóan ö járókelőktől nyüzsgő járdák, fülünket pedig szinte bántotta tj hatalmas hangza­var. Ugyanis az autók vezetői - ha kellett, ha nem - nyom­ták a dudákat, a dallamkürtö­ket, az emberek pedig egy­mást túlkiabálva, széles geszti­kulációkkal kommunikáltak egymással. Hamarosan rá kel­lett jönnünk arra is, hogy nem egészen helyénvaló a délelőtti csúcsforgalom meghatározás sem, hiszen a városban töltött néhány óra alatt egy pillanat­ra sem hagyott alább a nyüzs­gés, így ha pár száz évvel ké­sőbb is, de élethű képet al­kothattunk magunkban arról, hogy milyen lehetett annak idején a törökök fölvonulása äz egri vár alá. Az Isztambulban rendelkezé­sünkre álló néhány órát ki-ki kedve szerint tölthette el. A kívülről és belülről egyaránt lélegzetelállítóan szép Kék Me­cset megtekintése, a barango­lás a ramadán utáni városi parkban, no és persze az el­maradhatatlan bazár (később bővebben is szó esik róla) ugyan csak egy csipetnyi, mégis felejthetetlen kép.et adott az egzotikus város kin­cseiből. Az Isztambulból kife­lé vezető út azonban újabb él­ményt tartogatott számunkra, hiszen az eddigiek mellett gyorsan helyet kellett találni c fejekben az Európa- és a Ga- lata-hid, valamint a róluk lát­ható kikötő és a város látvá­nyának. Isztambult elhagyva újabb, több mint 12 órás autóbuszút várt ránk, amin kevés híján mi is a bőrünkön tapasztal­tuk a törökök - jobb szó nincs rá - félelmetes közlekedési morálját. Már a határt átlép­ve is sűrűn figyelmeztettek bennünket a kiégett, összetört autó-, busz, valamint kamion­roncsok, de egy sem lehetett sokkolóbb az éjszaka felénk rohanó sóderrel megrakott te­herautó látványánál. Az' ütkö­zéstől csak sofőrünk gyorsasá­ga és lélekjelenléte mentette meg jármüvünket. Az autóbusz­ban töltött éjszaka folyamál megmásztuk a több mint 2000 méter magas llgazi-hegységet, amely délről határolja úticé­lunkat, Tasköprü városát rejtő völgyet. A hegy másik oldalán leereszkedvén a reggeli órák­ban értük el a XIII. századbe!' kóhídjáról (Tasköprü magyarul kőhíd) elnevezett kisvárost. Itt már ugyancsak Ázsiában jár­tunk. Tasköprü Ankarától északra, a Fekete-tenger part­jával határoson elterülő Kas- tamonu tartomány második leg­nagyobb, 14 000 lelket szám­láló városa. Érkezésünk reg­gelén a városházán Mehmet Serdaroglu, a polgármester fo­gadott bennünket. Az üdvözlé­sek után vendéglátóink a vá­ros határán épült középiskolás aiákotthonban szállásoltak el bennünket, és közölték, hogy a vígasság, a fokhagyma- és kenderfesztivól két nap múl­va veszi kezdetét. Nem tétlen­kedtünk azonban ezekben a napokban sem. Ki-ki a maga módján és módszereivel ismer­kedett, ha nyelvekkel nem bol­dogultunk, a kommunikáció legősibb módszeréhez, a mu: tagoláshoz folyamodtunk. Ha­marosan jó barátunk lett a patikus, a körzeti megbízott, a vendéglős, a bankár és a milliomos. A fesztiválra a ma­gyar csoporton kívül egy-egy spanyol, görög és török együt­tes volt hivatalos. Tagjaikkal a hegyekben eltöltött közös piknik alkalmával ismerkedtünk össze. Ekkor már valamennyi csoport megvillantott valamit saját néptáncából, az igazi bemutatkozás azonban a más­nap kezdődő fesztiválra ma­radt. Kaszás Endre P. E. Telefonszolgálat hétfőtől péntekig Nyugdíjas klub az idősekérl Szocializmust, de másképp Miként szerveződjön a KIS7? A lehetőségek minél több változatát kell kidolgozni Mecklenburg! vonósnégyes hangversenyei Ezen a héten Pécsett és Baranyában hangversenyezik a Schwerin! Mecklenburgi Állami Zenekar vonósnégyese. Kedden 19 órakor a Liszt Ferenc Ze­neművészeti Főiskola pécsi ta­nárképző tagozatának Bartók Béla termében lépnek ■ föl, szerdán este a pécsi katonai kollégiumban koncerteznek. A komlói zeneiskola kamarater­mében csütörtökön 18 órakor, a dunaszekcsői művelődési házban pénteken 13 órakor, adnak hangversenyt. Szomba­ton 17 órakor Pécsett, a Martyn Múezumban tartanak hangversenyt. Az igazi változások ugyan már jó ideje türelmetlenül to­porognak az ajtó előtt, de a játékszabályok, legalábbis egyelőre — a régiek. Sok pgyéb mellett ez is a múlt szombaton tartott KISZ KB ülés tanulsága volt. A no­vember végére tervezett or­szágos KISZ-értekezlet vita­anyagai, így a „Szocializmust, de másképp" című platform­javaslat, és az ehhez kapcso­lódó programtervezet is csak a hónap második felében, a Politikai Bizottság döntésétől függően kerül nyilvánosságra, az igazi véleménycserét csak akkor kezdhetik majd el a fiatalok. Nem lehet azt mondani, hogy a Központi Bizottság hí­ján lett volna bizonyos aggá­lyoknak a megújulás mikéntjé­ről folytatott élénk vita so­rón 28 hozzászólás volt. Bi­zony még ott, a • budapesti székházban is sok az aggódás, rengeteg az' indulat, noha ab­ban mindenki egyetért változtatni kell. Figyelmeztető jel természetesen, hogy egye­lőre sokan csak a szervezeti kérdésekre ügyelnek, azokat tartják fontosnak mindenek fe­lett. Nyilván ebből az állás­pontból bontakozott ki az ’ a 'vád is, amelyet manapság gyakran olvasnak a KlSZ-veze- tőinek a fejére. Nevezetesen, hogy mindenfajta koncepció nélkül egyszerűen szétverik a KISZ-t. A központi bizottsági ülés résztvevői természetesen több dologban is egyetértettek a vita során. Mindenekelőtt ab­ban, hogy az országos KISZ- értekezletig a programok és a szerveződési lehetőségek lehe­tő legtöbb változatát kell ki­dolgozni (abban már nem volt egyetértés, hogy ez kinek a feladata); Hogy az ifjúkom­munisták nagyszabású novem­béri tanácskozásán mindezt csak konstatálni kell, s hogy a végső döntés majd a KISZ kongresszusára vár. Addig egyetlen megoldás mellett, .még az oly sokat emlegetett laza föderáció megvalósítása mellett sem kötelezheti el ma­gát a vezetés. A platformot persze csak a működőképes gyakorlat hite­lesítheti majd. Kulcskérdés, hogy mindez tmikor, milyen gyorsan következik be, hisz a fiataloknak látniuk, érezniük kellene, hogy a megújulás szándéka ezúttal komoly. Mind­azonáltal nem túl biztató, hogy a környezet, ahol a KISZ önmaga gyökeres átala­kítását szeretné végrehajtani, alig változott valamit. — A megújulás önmagában nem cél; nem lehet zászlóra írni — mondta felszólalásában az egyik központi bizottsági tpg. - Ami számít, az a vég­eredmény. A munka, a tevé­kenység, amit magunkra vál­lalunk. A szocialista humanizmus ér­tékrendje, a közösségi tevé­kenység érvényesülése, az egyetemes emberi kuitpra tisz­telete és a személyiség auto­nómiájának támogatása . . . lÚgy tűnik, ezek ma a magyar ifjúság politikai szerveződésé­nek csomópontjai. Mindehhez természetes szövetségest az MSZMP reformpárti erőiben keres, s minden valószínűség tfzerint talál is a KISZ. Ferling József

Next

/
Oldalképek
Tartalom