Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-15 / 287. szám
Dunántúlt napló 1988. október 15., szombat Hol szorít a cipő? Felemás fogyasztói érdekvédelem Az összeszerelösoron a Konzum I. típusú konyhaszekrénysor készül Egyre bővülő választék Hidasról Űj konyhabútorok a piacon Jövőre új típusok kerülnek a boltokba Utolsó simítások a HIDAS konyhabútoron Lauter László felvételei Több mint fél évtizede, hogy létrehozták a fogyasztók tanácsait. A népfrontbizottságok mellett működő érdekvédelmi szervezetek kezdetben nagy ambícióval láttak munkához, véleményeket gyűjtöttek, vizsgálatokat végeztek, sorra-rendre üléseztek. Ám, mostanában mintha alább hagyott volna a kezdeti lelkesedés, egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: mi értelme a jelzéseknek? Az érdekvédelmi szervezet tagjai ugyanis rendszeresen gyűjtik a tapasztalatokat. Az elmúlt évek során foglalkoztak a bútorok minőségével, a különféle szolgáltatások helyzetével, az alkatrészellátás gondjaival, a tömegközlekedés szervezetlenségeivel. Észrevételeiket, véleményeiket rendszerint továbbították az érdekelteknek, amit azok meg is hallgattak, mégis minden maradt a régiben. Mindezek után joggal gondolhatná az ember, hogy a fogyasztók tanácsai is megpróbálnak megújulni, kilépni a szokásos keretek közül, hiszen ezt követeli tőlük az év eleje óta bekövetkezett számtalan változás. A gyermekholmik árának alakulása, vagy a mindennapi bolti bevásárlások tapasztalatai alapján a fogyasztók ugyanis valami másra számítanak. Az áremelések kedvezőtlen hatását, azt, hogy a hiánycikkekre ugyanúgy vadászni kell mint korábban, hogy a szerviz a beszerezhetetlen alkatrészek miatt késlekedik a javítással, hogy a termékek minősége számottevően nem javult, hogy a helyi és távolsági járatokon időnként elviselhetetlen zsúfoltság van - mindenki tudja. Azt talán kevesebben, hogy ezt a fogyasztók tanácsai időről időre szóvá teszik. A kérdést üléseiken megvitatják, jelentés készül, a papírt tovább küldik. Ez azonban ma már kevés! Még akkor is, . ha olyan komoly vita alakul ki, mint a Fogyasztók Pécs Városi Tanácsának legutóbbi ülésén, ahol a résztvevők épp a saját munkájukról, tennivalóikról hallgattok meg jelentést és tettek mások számára is figyelemre méltó megállapításokat. A tanácskozáson ugyanis végső soron az fogalmazódott meg, hogy a fogyasztói érdekvédelem gyakran tehetetlennek érzi magát az új jelenségekkel szemben. Igazából nem tud mit tenni, ha azt tapasztalja, hogy egyre- másra megsértik a fogyasztók érdekeit. Nem hatóság, tehát nem büntethet, csupán megfigyelheti, összegyűjtheti és jelezheti a gondokat. A fogyasztók városi tanácsának elnöke hatoldalas beszámolójában részletesen ismerteti az érdekvédelmi szervezet munkamódszereit. Ebben az olvasható, hogy kezdetben személyes vizsgálatot tartottak, később felkérték az érintett vállalatok, intézmények vezetőit, hogy adjanak tájékoztatást tevékenységükről. Újabban felmérőlapot, vagy kérdőívet küldenek a népfrontbizottságokhoz, hogy azok tudakolják a lakosság véleményét. A tanács tagjai ezenkívül rendszeresen részt vesznek a tanácsi bizottságok munkájában, a népi ellenőrök vizsgálataiban. Mindez nem sok, ha arra gondolunk, hogy az érintetteknek manapság már nem annyira a jelenségek feltárására, magyarázatára, mint inkább hasznos tanácsokra lenne szüksége. Arra például, hogy időben megtudják: hol és mikor, vagy mit érdemes megvásárolni a mind kevesebbet érő forintjaikért. A fogyasztók érdekeit különféle akciók szervezésével, tanácsadó kiadványokkal is lehetne segíteni. Annál is inkább, mivel van, erre példa, hiszen nem egy vállalat szervez - gyakran társcégeket is felkérve — kedvezményes vásárokat, kiárusításokat dolgozói részére. A fogyasztói érdekvédelem említett gyakorlatát nálunk fejlettebb országokban is ismerik. Némelyik államban egyébként több ilyen szervezet működik, jelentős tagsággal a háta mögött. Sokéves tapasztalataik tanulmányozása nyilván nem válna a hazaiak kárára. De az sem, ha a fogyasztok tanácsai - fél évtizeddel az alakulás után — pontosan tudnák, hogyan léphetnek tovább ,,a tegyük szóvá hibáinkat" mára némiképp elavult gyakorlatán. F. D. Nem lehet okuk panaszra azoknak, akik mostanában szeretnék berendezni vagy éppen modernebbé formálni konyhájukat. A pécsi Konzum Rt. Hidasi Faipari üzemének esetében akár a bőség zavaráról is beszélhetnénk, mert ar közelmúltban három új garnitúrát is piacra dobtak és további három áll tervezés alatt. A változás annál is szembetűnőbb, mert ezt megelőzően 12 éven keresztül csupán egyetlen fajta konyhabútor került Hidasról az ország üzleteibe. A „Mecsek-konyha" gyártásával ez év márciusában álltak le kényszerűségből, árproblémák miatt. Mondhatni, az üzem jövője forgott kockán, amikor három szakember — dr. Páncél Tibor, a Konzum Rt. ipari igazgatója, Gúnya Ferenc, a faipari üzem vezetője és Szak András műszaki vezető — összefogott és hórom hónap alatt öt új garnitúra terveit dolgozták ki. A bútorok modul rendszerűek, tehát a konyha nagyságán és a vásárlók fantáziáján múlik, hogy milyen alakzatban állítják ösz- sze. A tervezők egyaránt gondoltak a vékony és vastag pénztárcájú vevőkre. A „Konzum-I." elnevezésű bútoregyüttes például az olcsók közé tartozik. Színárnyalatai a tölgyre és a kőrisre emlékeztetnek. Már kapható az egész országban, egyébként ebben az évben 3—4000 garnitúra kerül forgalomba. Szintén megvásárolható mór a „Konzum—II.”, amelyet - az előbbivel ellentétben — nem tömegárunak szántak, ezt természetesen az ára is jelzi. A külseje is egyénibb, modernebb: zömében fehér színű, barnára pácolt díszítőlécekkel és tölgyfabetétes mintázattal. 1200 garnitúrát gyártanak idén belőle. A „Hidas-konyhát” is már szállítják az üzletekbe. A közepes árfekvésű termék szintén fehér színű lesz, a frontfelülete pedig vagy natúr színű bükk- ből, vagy sötétbarnára pácolt tölgyből készül. A frontfelületet, valamint az ajtókat és fiókelőket a Mecseki Erdő- és Fcfeldolgozó Gazdaság szigetvári gyára állítja elő. Egyelőre kidolgozás alatt áll a „Mecsek— L" és a ,,Mecsek-T” garnitúra, valamint eny harmadik, amely még névtelen. A mintadarabokat október 20-ig legyártják, a kész áru várhatóan jövő év első felében kerül a nagyközönség elé. A Hidasi Faipari üzem megnövekedett feladatainak függvénye az üzem fejlesztése. Az épülő üzemcsarnok és raktár október közepére lesz készen. Hamarosan új élfóliázó gépet, kombinált élezőgépet és sza- Icgfűrész-élező gépet vásárolnak. Mindezek mellett talán az is figyelemre méltó tény, hogy az üzem 200 dolgozójának átlagéletkora mindössze csupán 34 év .. . Ö. Zs. Utca, tábla nélkül Soha nem voltam túl nagy híve az ilyesminek. Pontosabban az olyanfajta törekvéseknek, melyeknek az a következménye, hogy valami eltűnik, megsemmisül. Szerencsére napjainkban egyre inkább gyakorlattá válik, a régi patinás emlékek felújítása, visszaállítása. Egy-egy szép épületdísz, vagy kovácsolt vaskerítés, netán a ládafiából előkerült régi szőttes, még okkor is megdobogtatja a szívem, ha tulajdonképpen nem is értek hozzá. Számomra egy antik óra épp oly értékes lehet, mint a padláson porosodó kovácsszerszóm vagy Szepi bácsi molyrágta köténye. Épp ezért tisztelem a gyűjtőket, a megszállottakat, akik képesek a kiszemelt darabért hónapokig kuporgatni, órákig zötykölődni vagy alkudozni. Elismerésre méltó a kitartásuk, konokságuk, ahogy összegyűjtik, rendezgetik az anyagot, hogy minél teljesebb legyen a kollekció. Most mégis aggódom, hiszen az elmúlt héten arról értesültem, hogy a György utcából eltűntek a régi utcanévtóblák. Igaz, akad még néhány hasonló a pécsi belvárosbgn. De mi lesz, ha azokhoz is létrát támaszt valaki és leszereli? Kevesebb lesz egy emlékkel? Végleg eltűnik valami, ami az életünk része volt? A szürke táblák túlélték a két világháborút, nem tett kárt bennük sem az idő, sem az utcanévváltozások divatja. Sőt az sem zavart senkit, hogy az utca szóban még a régies cz- forma szerepelt. Az ott lakók megszokták. Azt viszont már kevésbé tudják megszokni, hogy valaki vagy valakik egy reggelre óz utca mindkét végéről leszerelték a táblákat. A dolog teljesen csendben, a legnagyobb diszkréció mellett történt. Nincsenek tanúk, nincsenek elkövetők és nincsenek károsultak sem. Legalábbis abban az értelemben, hogy az ilyesminek forintban kifejezhető értéke nemigen van. A szellemi, az erkölcsi érték az más, arra vajon ki ügyel? F. D. Halászó katonák Hétágra süt a nap a tó fölött, a csillogó vízből jókora busák vetik magukat a levegőbe, s hullanak vissza. Októberhez képest nyárias meleg van, mondja is Farkas György, a Bikali Állami Gazdaság at- talai halászati üzemegységének vezetője, hogy ez az időjárás nem kedvez az őszi lehalászásnak, jobb lenne, ha ború- sabbra, hidegebbre fordulna az idő, mer a halak nyuatala- nok, idegesek. A 273 hektáros hársas—berki víztározó közepén és két szélén mindenki készen áll a halászat elkezdésére, a zsilip felőli részen felbőgnek a motorok, szemben a csónakban ülők integetnek, majd a hidraulikus csörlők megfeszítik az acélsodronyt, és a háló lassan elindul. A csónakokból igazgatják a hálót, hogy ne akadjon el, a parton halászok és katonák segítenek a húzásban, a mély, iszapos talajba térdig belesüppednek. A néphadsereg sorállományú katonái nem először vesznek részt a bikali gazdaságnál az őszi lehalászásban. Miért van szükség a munkájukra? — Egy, másfél hónapig tart c halászati főszezon; s az az igazság, hogy ennyi időre nem kapunk alkalmi munkaerőt — válaszol Farkas György. - Akik jönnének hozzánk, máshol rendes munkahelyük van, s bár nem fizetünk rosszul, több hétre nem tudnak fizetés nélküli szabadságot sem kivenni. Mi, az üzemegység dolgozói kevesen vagyunk, a lehalászást magunk nem tudnánk megoldani, így nagy segítséget jelentenek a katonák. Fehér Tamás főtörzsőrmestertől, a katonák itteni parancsnokától tudom, hogy a fiúk 60 forintos órabérben dolgoznak, ami azt jelenti, hogy naponta 480 forintot keresnek. Bár ennek az összegnek csak a 25 százalékát kapják meg - a többi a honvédségé —, senki nem elégedetlen. — Nagyon szeretünk itt lenni, igen rendesek a halászok, s érdekes is a munka — mondja a budapesti Horti Zoltán honvéd, aki augusztusban a gyógypedagógusi hivatását szakította meg. - Többnyire városi gyerekek vagyunk, halászatot eddig csak a tévében láttuk, úgyhogy egyáltalán nem unalmas. S még pénzt is kapunk...- Gondolom, az élet is szabadabb, mint a laktanyában.- Jóval, de azért napirendünk van — válaszol Merez Péter honvéd, aki jövőre kezdi meg tanulmányait a pécsi egyetemen testnevelés-földrajz szakon. — Az ellátásunk, a szállásunk — a gazdaság központjában — remek, a szobában olajkályha van, így a vizes holminkat megszáríthatjuk, televíziót nézhetünk . . .- Van lehetőség hazamenni?- Igen, beosztottuk egymás között, hogy mikor utazhatunk, a mostani hét végén én maradok, de talán a szüleim eljönnek Pécsről. A széles háló partközeibe ér, a halászok és a katonák az utolsó erőfeszítéseket teszik, feszülnek az izmok, verejtékeznek az arcok, a főbalászmes- ter harsányan dirigál, „mindenki egyformán húzzon, mert a baj egymás kárára megy”, a hurok lassan-lassan bezárul, melyben ezernyi hal fickándo- zik. Az üzemegységvezető is láthatóan megnyugszik, zsebébe kerül a pipa, s elégedetten tekint a fogásra.- Elsőre nem is rossz, lehet vagy 150 mázsa. Nézze meg, szinte valamennyi busa, így a válogatás elmarad, mehetnek a kocsikban lévő tartályokba. Ahhoz képest, hogy ilyet még nem csináltak, rop* pant ügyesek és fegyelmezettek voltak a katonák. Az egyenruhás fiatalemberek kifújják magukat, miközben belefeledkeznek cj látványba: annyi a hal, hogy már ugrálni sincs helyük, a talán 30 négyzetméteres területen csak a kis- és nagytestű busák szája és farka látszik. — Húzás közben is többször bámészkodtam, ahelyett, hogy a kötelet markoltam volna meg — mondja Fehér András honvéd. - De egyelőre annyi az újdonság, hogy szívesen nézelődik az ember. Az újpesti fiú szerint sem nehéz a munka, igaz, ő is tudja, hogy a java ezután következik. Az elkövetkezendő hetekben minden nap reggeltől estig folyik a lehalászás, amelytől azt várják, hogy mintegy 300 tonna különféle fajta hal kerül ebből a víztározóból a hazai üzletekbe és exportra. Roszprim Nándor
