Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-25 / 267. szám
Katonai eskütétel Pécsett Síülök, rokonok, ismerősök és barátok gyűrűjébe zárva a közelmúltban bevonult katonafiatalok tettek tegnap katonai esküt Pécsett, a Petőfi laktanyában. Az ünnepségen ott voltak a megye és a város párt-, állami- és társadalmi szerveinek képviselői és természetesen az alakulat parancsnokai is. Az eskü szövegét társai nevében Csuka Béla honvéd mondta el, majd Páka Ferenc alezredes, az alakulat parancsnoka szólt a fiatalokhoz. Emlékeztetett rá, hogy a mostani ünnepségnek az ad különös hangsúlyt, hogy idén ünnepeljük a pákozdi győzelem 140. évfordulóját, s évtizedek óta békében élhetünk. A KISZ Baranya Megyei Bizottsága nevében Conda Tibor köszöntötte az eskütevöket és hivta fel figyelmüket, hogy a felgyorsult változások mindenkitől komolyabb helytállást kivánnak. A ragyogóan szervezett ünnepség impozáns diszmenettel zárult. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Mulatság kelet-tiroli vendégekkel Magyaregregyi szüreti napok Kétnapos eseménysorozat kezdődött tegnap a Mecsek északi völgyében. Szüreti felvonulók indultak délután Ma- gyaregregyről és járták végig az utat Kárász, Vékényen át, egészen Mózaszászvárig. A víg menetelést nem sokkal később o táncegyüttesek műsora követte. A helybeliek ezúttal vendégeket is fogadtak: a kelet-tiroli Kartitsch küldte el együttesét. Lévai József, egregyi tanácselnök, nem kis büszkeséggel mesélte: barátokra leltek. A kartischiak közül sokan tanulnak magyarul, kirándulásokat szerveznek hozzánk, érdeklődnek kultúránk, hagyományaink iránt. Egyszóval divatba jöttünk ezen az ezer lakosú kelet- tiroli kis településen, ahol nagyrészt az idegenforgalomból, a vendégfogadásból élnek. Az Ausztriából érkezett vendégek ma búcsút vesznek a házigazdáktól, de az újabb találkozásra mégsem kell sokáig várni, hiszen egy magyaregregyi hagyományőrző együttesnek szóló meghívást is magukkal hoztak. A megállapodás szerint, október 23-án utaznak az egregyiek és viszonozzák a látogatást. A két település egymásra találásában nagy szerepe volt a lienzi népfőiskola vezetőjének, Hadvig Walchnak, aki közel egy esztendeje járt először ezen a vidéken, és megragadta a táj szépsége, valamint az, hogy az itteniek komolyan őrzik hagyományaikat. Olyannyira, hogy nem ritkaság, ha előkerül egy-egy régi szőttes, vegy használati tárgy. A szellemi értékek pedig még elevenebben élnek, hiszen azokat nemcsak az idősebbek, de a fiatalok is nagy becsben tartják. A kétnapos programsorozat ma délelőtt fél 12-kor a magyaregregyi templom előtti téren zárul, ahol a kartitschi együttes ad búcsúhangversenyt. F. D. Á tartalomból: Versenyben az idővel (3. oldal) Teflon után SilverStone (3. oldal) A BNV-ről jelentjük (5. oldal) Szekszárdi szüret ’88 (6. oldal) Munka- látogatás a vízlépcsőnél Németh Miklós, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Ma- róthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási, valamint Somoayi László építési és városfejlesztési miniszter szombaton munkalátogatást tett a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer különböző munkaterületein. Kíséretükben voltak a munkálatokat irányító szervek és vállalatok vezetői. Felkeresték Visegrádot, Esztergomot, beleértve a régészeti feltárásokat is, Dunakilitit és a csehszlovák területen fo- Ivó munkálatokat. A bősi vízlépcső és az üzemvízcsatorna megtekintésénél csehszlovák részről Ivan Knotek, a Szlovák •Kommunista Párt Elnökségének tagja, a Központi Bizottság titkára, Vladimir Margetin szlovák erdőgazdálkodási, vízgazdálkodási és fafeldolgozó ipari miniszter, Vladimir Lok- véne, a dunai vízlépcsőrendszer csehszlovák kormánymeghatalmazottja, valamint Barity Miklós prágai magyar nagykövet és Tóth lózsel pozsonyi főkonzul vett részt. hatodik arany Borkai Zsolt a lólengés olimpiai bajnoka Eredményhirdetés után a lólengés olimpiai bajnokai: Borkai Zsolt, Geraskov (bolgár) és Bilozercsev (szovjet) MTI—TELEFOTO Messzi István ezüstérmet- szerzett A bolgár súlyemelők visszalépték a tévábbi szerepléstél — Csengeri is doppingolt- — Ben Johnson „hihetéHen" világcsúccsal legyőzté LewistAz olimpiai játékok nyolcadik versenynapjának délelőttjén megszületett a hatodik magyar olimpiai bajnoki győzelem, amelyről egy olyan tornász gondoskodott, akinek idén eddig cseppnyi szerencséje sem volt. A tavaly Rotterdamban lólengésben már világbajnokságot nyert Borkai Zsolt canossajá- rása egy súlyos válloperáció- val kezdődött, amely miatt csaknem három hónapos hátrányba került vetélytársaival szemben, s folytatódott itt Szöulban, amikor a csapatTeherautóba rohanta szuper- expressz A világ leggyorsabb menetrendszerinti vonata, a francia TGV, balesetet szenvedett egy olasz teherautó hibájából. Az áramvonalas narancssárga-szürke vonat - amellyel már 381 kilométeres sebességet is elértek -, Grenoble-tól 35 kilométerre, egy ritkán használt szintbeli vasúti átjáróban belerohant a milánói speciális trailerbe. Az ütközés következtében meghalt a vonot vezetője. A 300 utas közül, 48 kórházi ápolásra szorult. A tatabányaiak (fehér mezesek) blokádot vontak kapujuk elé, ezért nem boldogultak velük a pécsi támadók. A Tatabánya — PMSC mérkőzés tudósítása a 8. oldalon. Fotó: Kóródi Gábor Messzi István a szöuli olimpia súlyemelésében, a 82,5 kg kategóriában ezüstérmet szerzett. MTI TELEFOTÓ versenyek során bokasérülése miatt majdnem a küzdelem feladására kényszerült. De folytatta, becsülettel küzdött, s nemcsak saját boldogulásáért, hanem - a Tóth Balázs kiválása miatt - akkor már csak öttagú magyar válogatottért. A csapatért, amely nélküle alfqha végzett volna a világ legjobbjai, az első hat között. Szombaton Borkai Zsolt Bordán Dezső szövetségi kapitány társaságában 11 órakor érkezett az olimpiai csarnokba, éppen egy órával az első szerenként döntő előtt. Mindketten meglehetősen sápadtak (Folytatás a 7. oldalon.)