Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-01 / 243. szám
1988. szeptember 1., csütörtök Dunántúli napló 5 Szelényi Károly fotókiállítása Pécsről és Baranyáról a Kisgalériában Az elfogult optika Kivételesen jól időzítve jelent meg Szelényi Károly fotóalbuma Pécsről és Baranyáról, a mediterrán magyar vidékekről. Az Europa Can- tat idején már kapható volt, és most az eredeti fotók kisgalériabeli kiállítása a könyvek árusításával egybekötve akár jó reklámnak is felfogható. Maguk a felvételek olyannyira a szépségekre és kuriózumokra korlátozódnak, hogy nem is feledkezhetünk meg egy pillanatra sem az eladhatóságról, mint olyan követélményről, amely elsősorban határozza meg a felvételek jel? legét. Pécs bőven kínál alkalmat a természeti és ember alkotta látványosságok fényképezésére, a Mecsek tájai, az ezeréves város építészeti emlékei, a Zsolnayak által ránk hagyott gazdag örökség mind-mind hálás téma a vendégcsalogatáshoz. Szelényi Károlynak különös érzéke van ahhoz, hogy csak a szépet lássa-láttassa, így feltehetőleg nem esett nehezére lemondani a kevéssé vonzó részletekről. A szeméttől és tele konténerektől bűzlő, jobb sorsra érdemes Nick-udvart például sikerült úgy fényképeznie, hogy csak a gyönyörű üveg-vas szerkezeten átragyogó kék ég látszik. Ostobaság lenne persze éppen a reklámfotón szá- monkérni a realitásokat. Végül is mindez kézzelfogható valóság. Ez is. A szikrázóan kék ég, a ragyogó színek, a kiegyensúlyozott kompozíciók és a technikai tökély valósága. Kézenfekvő a tanulság: minden csak nézőpont kérdése. A steril szépségnek ebben a hibátlan birodalmában csupán egy valami nincs jelen: az ember. A műfaj követelményeinek megfelelően Szelényi igyekezett elkerülni mindent, ami ronthatná a látvány tökélyét. Szereplői csak a baranyai falvakról, az ottaniak életéről, szokásairól készült felvételeknek vannak. Ezeken a népviselet, be öltözött emberek úgy jelennek meg díszes ruháikban, ünnepélyes pózaikkal, mint egy nagy népi színjáték résztvevői. De talán akadnak olyanok is, itt élők és jövendőbeli látogatók, akiket jobban érdekel a valóság, mint annak „égi mása". Nemcsak szépséget, hanem sokféle információt is közvetít azért ez a könyv. A minden útikönyvben szereplő látnivalók mel- 'lett különösen a környékbeli falvak értékeiről, a villányi szoborparktól ä mecsekná- dasdi temetőig, a zengővár- konyi gesztenyéstől a romantika helyi emlékeiig. Ebben nagy érdeme van a Tüskés Tibor által irt, illetve szerkesztett mértéktartó és tömör kísérőszövegeknek, a képeket kísérő idézetek jóleső változatosságának. Csupán egyetlen kérdés motoszkál bennem, amit a kiállítás kapcsán nem, de a 'könyv kapcsán talán nem érdektelen a nyilvánosság előtt feltennem: vajon az itt élő fotóművészek közül senki sem lett volna alkalmas arra, hogy a „magyar medi- terránumot” képekben örökítse meg? Kovács Orsolya Ma nyit a Saiiai utcai „diákbár ” A Saiiai utca végén, a Kórház tér szegletében ma reggel nyílik a „kapuciner”-tej- bár, melyet egy Pjt üzemeltet. Ez az első ilyen jellegű létesítmény Pécsett, több hónapos felújítás-szépítés után jól időzítve, éppen az iskolakezdésre nyitnak meg üzemeltetői, akik az Élelmiszerkereskedelmi Vállalattól bérlik az üzletet öt esztendeig. A Pjt. tagjai a Ferenci család. Ök öten azzal a szán. dákkal vállalkoztak — beruháztak —, hogy főleg a diákok és a környező intézmények számára nyissanak reggeliző-falatozót, ahol főleg a tejtermékek dominálnak. Ferenczné Fajtik Beáta elmondotta, hogy a polgári jogi társaságban van építész üzemmérnök, kozmetikus, gépi adatfeldolgozó, rakodó és egy szakmabeli is. Nézzük meg, mit kínálnak majd. Lesz a szokásos reggelin — tej, kakaó, kávé, tea — kívül sokféle saláta, melegszendvics, Hamburger, palacsinta, virslikészítmény, tejesgyümölcsös turmix, üdítő - és télen kocsonya. A névhez illően készül majd kapuciner is — kávé tejszínnel felgőzőlve, csokoládéreszelékkel mint az üzlet specialitása. Az igazán megszépült helyiség több berendezését az Élelmiszerkereskedelmi Vállalattól bérlik, néhányat maguk vásároltak, készítettek. Bíznak a kockázatvállalás sikerében; naponta reggel 6-tól délután 5-ig tartanak nyitva. K. F. Kapuciner a tejivóban Légtérsértés Egy repülőgép szerda délelőtt 9 óra 20 perckor Ausztria felől megsértette a Magyar Népköztársaság államhatárát. A lég- térsértést a Magyar Nép- köztársaság honi légvédelmi rendszere észlelte, és katonai repülőgépekkel elfogták, 'majd a pápai repülőtérre leszállították a DR 400-as RABIN típusú, osztrák felségjelzést viselő sportrepülőgépet. A gép fedélzetén utazó Franz Fagerer 31 éves és felesége, Kornélia Magdalena Fagerer 30 éves osztrák állampolgárok a Veszprém Megyei' Rendőr-főkapitányság illetékeseinek meghallgatásuk során • elmondták, hogy repülőgépükkel Línz- Nickelsdorf sportrepülőtérről szálltak fel. Ezt köve-, tőén Bécs környékén olyan erős oldalszelet kaptak, hogy átsodródtak a magyar légtérbe. Az ügyben illetékes hatóságok döntése alapján az osztrák házaspár repülőgépével együtt még szer- dán visszatérhetett hazájába. Pécsi kutatók Stockholmban A svéd fővárosban rendezte meg 28. európai kongresszusát a Regionális Tudományos Kutatások Nemzetközi Társasága. A kongresszuson előadást tartott az MTA Regionális Kutatások Központjából, Pécsről Horváth Gyula tudományos osztályvezető, Faragó László és Hrubi László tudományos munkatársak. Megalakult a MAHIR Baranya Megyei Igazgatósága A reklám nem kiadás - beruházás Talán kevesen tudják: a tv Szomszédok sorozata a Magyar Hirdető reklámcég filmstúdiójában készült, vagy azt, hogy akár a Sky Channel égi csatornája is nyitva áll bármelyik hazai termelő előtt, hogy jóféle termékét népszerűsítse; ebben is segíthet a MAHIR. Minderről dr. Csepregi Miklós kereskedelmi vezérigazgató-helyettessel beszélgettünk Pécsett. Az apropó: tegnap egy kisebb háziünnepség keretében adták át a megújult Saiiai utcai irodát. A megújulás kettős: teljes rekonstrukció nyomán megszépült a hóz, másrészt a korábbi kirendeltségből megyei igazgatóság lett. Dr. Tóth Edit, a MAHIR Baranya Megyei Igazgatóságának vezetője szándékaikról elmondotta, hogy teljesen új gárdával és megújult célokkal kezdik meg munkájukat. Igen kemény a konkurencia a reklámfronton, s ebben a harcban szeretnének helytállni korábbi tradícióikkal és avval a háttérbázissal, ami a magyar reklámszakmában az élvonalat jelenti. Hiszen a MAHIR a budapesti főirodán és a közelmúltban igazgatósággá avanzsált 18 megyei bázisukon kívül „részvényes” a SZOJUZ- TORG vegyesvállalatban, ami Moszkvában székel; valamint együttműködnek a világ negyedik legnagyobb reklámhatalmával, az OGILVY and MATHER-rel. Ez utóbbi 49 országban 270 főirodát tart fönn. így bármely baranyai vállalat eljuthat propagandájával a Baranya Megyei Igazgatóságon át a nagyvilágba — forintért. S ma, dollárínséges világunkban ez sem kevés. S hozzátenném: nem kell a marketingeseknek Budapest felé kacsingatniuk, itt helyben minden igényük fogadókészségre talál, akár termékpropagandáról, ajándéktárgyakról, naptárakról vagy éppen „arculattervezésről” van szó. Dr. Csepregi Miklóstól megtudtuk azt is, hogy a hazai cégek reklámozó kedve az utóbbi időben sem csappant; jó pár éve azonos szinten mozog, legalábbis, ha a reklámra fordított forintokat nézzük. Tehát érzik, hogy van piac. Egyre többen ismerik föl azt is, hogy a befektetett pénz nem kiadás, hanem invesztáció — azaz be-, ruházás —, amely, ha jól sikeredik, kamatoson megtérül. A siker kovácsai pedig a szakemberek. A tegnapi igazgatóság avatási ünnepségen részt vett dr. Ceisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára, s ott volt több vállalatvezető, akik eddigi kapcsolataik révén már nemegyszer éltek a. MAHIR nyújtotta lehetőségekkel. S még egy: a Saiiai utcai igazgatóságon a jövőben továbbra is fogadják a lakossági hirdetési igényeket. K. F. Bányásznap, ’83 Nagy Bandó András vasárnapi szakácstanácsát dedikálja vasárnap délelőtt 10 és 11 óra között a DN pavilonjában. Fotó: Proksza László Tombola, kitűnő szakácsok és a PMSC új játékosai A bányásznap egyik „legíz- letesebb" programja a Dunántúli Napló sétatéri pavilonjában várja nemcsak az ínyenceket, hanem mindazokat, akik egy finom vasárnapi ebéd receptjéhez egy 'közkedvelt színművész dedikálását is szívesen vennék. A meglepetés egy különleges szakácstanócs gyűjtemény, amelyet a Vasárnapi Dunántúli Naplóban az elmúlt három és fél évben megjelent szakácstanácsokból válogattak. A dedikálókat is válogatták, mégpedig a szakácstanács- adók közül, fgy délelőtt tíz órától Lang Györgyi és Buk- szár Márta, a Pécsi Nemzeti Színház művészei, valamint Szabó Dezső mesterszakács fogadják a pavilon vendégeit. Fél tizenegytől egy vidám „mesterszakács", Nagy Bandó András „hitelesíti” a VDN aznapi számában megjelent ebédajánlatát. Még egyszer visszatérve a szociális célú tombolajegyek árusítására, amelyet immár harmadik éve rendeznek meg a bányásznap alkalmából. A pavilonban reggel 8 órától lehet vásárolni tombolajegyeket. Az is jól jár, aki nyer — térítőkét, szőtteseket, kerámia dísztárgyakat, vásárlási utalványokat, könyveket, csemegekosarat stb. - aki pedig nem, vigasztalja, hogy erre szánt pénzével olyan gyermekeken segíthet, akik hátrányos helyzetben vannak. Idén a tombo- laórusítást a vak és csökkent- látó gyermekek érdekében szervezte a DN a Hazafias Népfront Baranya Megyei Bizottságával és a Vöröskereszt Baranya megyei vezetőségével közösen. A kisorsolásra kerülő ajándéktárgyakat pedig több baranyai gyár, vállalat, üzem és intézmény küldte. A DN pavilonjába délután új vendégek érkeznek, a PMSC új játékosai: Lehota, Nagy Tamás, Czéh és Vén Csaba. A PMSC. újonnan igazolt játékosai már bemutatkoztak az első csapatban, s nem is akárhogyan. Lehotára és Nagy Tamásra már Mezey György szövetségi kapitány is felfigyelt, de a szurkolók számára Czéh és Vén eddigi teljesitménye is kellemes meglepetés volt. A négy sportoló a DN szombati mellékletében róluk megjelenő portrékat, a fényképeket dedikálják majd. A szurkolók kérdéseire is válaszolnak, akik többek között a szombati, Békéscsaba elleni mérkőzésről első kézből kaphatnak háttérinformációkat. A Dunántúli Napló szombati mellékletét — tartalmazza a bányásznapi részletes programokat — a pavilon minden látogatója ingyen kapja, s ezen ott helyben dedikáltat- hatja a fotókat és írásokat. A mellékletben nemcsak sportolókról lesz szó. így négy kitüntetett bányászról jelenik meg portré, továbbá riport a sza- bolcsfalui bányásztelepülésről, valamint a bányászatról és a kultúráról, a Ságvári Művelődési Házról, amely évek óta otthont adott az uránvárosi terület kulturális programjainak. Visszatérve a sajtópavilon programjaira, biztosan sok érdeklődőt vonz az MTV körzeti televízió és a DN közös, a mecseki szénbányászat jelenéről és jövőjéről szóló fóruma. A kérdéseket a tv és a DN pavilonjában elhelyezett ládákba lehet bedobni, illetve az ott lévő újságíróknak és riportereknek lehet elmondani. A fórumot hétfőn este közvetíti a körzeti tv, a DN pedig a szeptemberi számában ismerteti a kérdéseket. De nemcsak a pécsi programokra szeretnénk felhívni a figyelmet, hanem • adunk egy kis ízelítőt a komlói, a vasasi és a mázaszászvári rendezvényekről is. t Komlón díszmadár és kis- állctkiállítás várja az érdeklődőket, vidám zenés kabaré műsor a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában, este tűzijáték, magyarnótaest valamint szuperdiszkó a Lenin téren. Vasárnap népművészeti vásár, Sikondán ejtőernyős és hőlégballonos bemutató, a tó színpadon divatbemutató, este pedig a Vadásztanya melletti parkolóban a Bormester Blues Band együttes koncertje nyújt kikapcsolódást és kellemes szórakozást. Vasason revűturmix és bányásznapi bál lesz, Mázaszász- váron zenés rendezvény a strandfürdőn, valamint a .lóbarát kerthelyiségben egy jugoszláv kultúrcsoport vendégszerepei. Kínai ifjúsági küldöttség érkezett hazánkba Szung Te-fu-nak, a Kinai Komrriunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága első titkárának, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága tagjának vezetésével - a KISZ KB meghívására - szerdán hazánkba érkezett a kínai KISZ I küldöttsége. A delegáció a nap folyamán megkezdte tárgyalásait a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának tárgyalócsoportjával, amelyet Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára vezetett.