Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-05 / 247. szám
1988. szeptember 5., hétfő Dunántúlt napló 3 Ellenőrzi az infúziót Biztonságos és olcsó műszer találmány! Valószínűleg többen emlékeznek még arra a hazánkban nemrégiben történt esetre, hogy kórházi altatás közben meghalt egy 47 éves asz- szony. Az ok: a tömlő, amely a lélegeztetőgéppel összeköti a beteget, szétcsúszott. Sajnos sem orvos, sem ápolónő nem tartózkodott a közelben. Ha az altatás közben üzemeltettek volna légzésmonitorozát, az bizonyára figyelmezteti az orvosokat a rendellenességre. Idejében közbe tudtak volna avatkozni. De nem volt ilyen berendezés. Pontosabban mint elfogadott szabadalom már létezett, csak nem tartották szükségesnek alkalmazását és gyártót sem aláltak tömegméretekben való előállítására. A tragikus eset aztán mindenkit megijesztett. A légzés- monitorozó pécsi feltalálóit, Dr. Bárdosi László főorvost, valamint Zsolt László és Nov- reczky Csaba üzemmérnököket azóta 43 gyártó kereste meg. Az egészségügy is igent mondott a műszer aklalmazására. Sőt néhányon újabb — hasonló jellegű — problémák megoldását látták szükségesnek. Dr. Tekeres Miklós profesz- szor, a Pécsi Orvostudományi Egyetem Anaesthesiolágiai és Intenzív Therápiás Intézetének vezetője azzal kereste meg Novreczky Csabát, hogy az infúziós folyamat ellenőrzésére is próbáljon kifejleszteni egy műszert. Az infúziónál ugyanis az a veszély áll fenn - különösén nyomás alatti palackok alkalmazása esetén -, hogy a folyadék üvegből való kiürülésekor levegő kerülhet az érrendszerbe. Régóta szükség lett volna hát olyan technikai megoldásra, amely figyelmezteti az ápolókat, hogy üvegcsere szükséges, vagy befejezhető az infúziós folyamat. — Lényegében mind külföl-, dön, mind hazánkban létezett már olyan berendezés, amely ezt az infúzióellenőrző funkciót elláthatta. Ezek a cseppszámláló berendezések azonban roppant drágák, méretük pedig akkora, mint egy jókora bőrönddé — magyarázza Novreczky Csaba, a pécsi 4C0 ágyas klinika aulájában. Műszerét, a kézigránát méretű és formájú Infucare-t nemrégiben próbálták ki az intenzívosztályon. Azóta megtörtént a szabadalmaztatás, s itt is mint az a légzésmonitorozó esetében volt, már csak gyártó kerestetik.- Mit tud az Inlucare?- Mint arra a név maga is utal, az infúziónak „viseli gondját”. A palackok ürülését a súlycsökkenés alapján kíséri nyomon, s még a kritikus szintet megelőzően hangjelzéssel figyelmezteti az ápolókat. Szerkezete és technikai megoldása egyébként igen egyszerű és éppen ezért igen olcsón előállítható. Gyorsan elterjeszthető lesz tehát a hazai egészségügy területén.- Külföldi érdeklődésre nem lehet számítani? — Szeptember 16-án 72 ország részvételével háromnapos nemzetközi anaesthesiolágiai kongresszus kezdődik Nagykanizsán. Ezen mint kiállító, a légzésmonitorozó és az infúziót ellenőrző műszeremmel leszek jelen. Ott majd lemérhetjük a külföldi érdeklődést. Természetesen ettől a kongresz- szustól azt is várom, hogy gyártót, mégpedig magyar avártót találjak az lr*fucare-ra. Dór az sem kizárt, hogy én magam fogom a műszereket előállítani. * Novreczky Csaba fiatal kora ellenére már számos újítással hívta fel magára a figyelmet. Benyújtott szabadalmainak száma kilenc, melyből háromnak már a gyártása is megkezdődött. Csak az utóbbi időben fordult technikai megoldásaival, ötleteivel az egészségügy félé. Úgy tűnik nem eredménytelenül. Balog N. „Alumíniumharangból nem tehet ágyút önteni” Érdekes kiállítás a Vasarely Múzeum udvarában Az alumíniumból készített harangok, kisebbek és nagyobbak meg is kondíthatók a pécsi Vasarely Múzeum udvarán, hangjuk betölti a környéket. Oborzil Edit és Jeney Tibor iparművészek három évvel ezelőtt dolgoztak ki egy új technológiai eljárást, amelynek eredményeképpen alumíniumból öntöttek harangokat. Munkájukat az MTA Akusztikai Kutató Laboratóriuma is figyelemmel kísérte, a mérésekbe újabban egy nyugatnémet akusztikai laboratórium is bekapcsolódott. Az alkotók az alumínium zengését a harangköpeny hosszanti réselésével megnövelték. Az alumíniumharangok a zenei hangsor bármelyik kívánt hangjára előre tervezett módon önthetők, hangolásuk elvégezhető. Találmányukkal a felhasznált anyag mennyisége és ára, valamint a harang készítéséhez szükséges idő is csökkenthető: a mintázástól a harangozásig nem 195 napra, ■hanem hatvan napra van szükségük. A hasított alumíniumharangok szeptember végéig Pécsett is megtekinthetők, zengésük meghallgatható a Vasarely Múzeum udvarában. Az alkotók dédelgetett terve egy világharang elkészítése, melynek díszeit a világ országainak folklórjából és alkalmazott művészetéből merítik, így a világharang a különböző kultúrák egységesítését jelképezné. A prospektusban a fotók és leírások mellett olvasható Oborzil Edit és Jeney Tibor hitvallása, melynek utolsó mondata ekép- pen szól: „Az alumíniumharangból nem lehet ágyút önteni; legyen ez a békés egymás mellett élés szimbóluma.” Kitárulkozó gyereklelkek Lengyel Nagy Anna feltűnő műsora a Magyar Rádióban Tárcsáznak a gyerekek a rádióban, közben keresem a műfajelméleti megfogalmazást Lengyel Nagy Anna műsorára. Nem a formai meghatározás az izgalmas, hanem a tartalmi: mi van ebben a hamvas tisztaságú hatvan percben? A kellemes riportemő ugyanis összetéveszthető a legrutinosabb, „mélyrétegkérdező" pszichológussal; könnyedén társa, log és közben magabiztosan bontja ki a páciens titkait. Dehát Lengyel Nagy Anna nem pszichológus, ugyanakkor több annál: egyszerre hangulatos rádióriporter és az élet kis meg nagy dolgainak nagy ismerője, aki éppen ettől a markában fogja a társadalom gondjait. Ezúttal lazán ül a telefon mellett, és a rádió nagynyilvánossága előtt gyerekekkel társalog. Ezek a beszélgetések őszinték, érzékenyek, okosak, mert ezek a gyerekek is őszinték, érzékenyek és okosak. Lappangó vagy régmúlt, családi tragédiákat higanyérzékenyen fognak fel, de egyszerű szavakkal fogalmaznak meg. Tizenhárom éves kislány — hangjára magam előtt látom a copfját, pedig már nem is divat a kalimpáló copf! -, kínosnak nevezi, hogy édesanyja nem tárgyal a nagypapával már két éve, pedig a nagypapa velük lakik, külön szobában, nem sok vizet zavar, sőt be is vásárol mindig, dehát „Azanyuazilyen!”. Egy tízéves ifjú — „Jövőre már tizenegy leszek!” — bevallja, hogy az osztályban van egy lány, és az olyan, de olyan dörzsölten átvágja a fiúkat, hogy már az osztály negyedik „férfiának" a nyakát csavarja el, aztán amikor az elcsavart nyakú illető már minden csokoládéját csak őneki hordja, hát ez a „dörzsölt csaj” kicseréli a csokoládéhordozót és „ugyetessékmondani . .. szóval dobjam őt?!” Tizenkét éves mezzoszoprán a vetélytársnő- jére panaszkodik, a tizenhárom esztendős meg értekezni szeretne, hogy a tavaly meghalt anyukája helyett a szegény apu miért nem akar még megnősülni, közben a telefon membránja átveszi a szipogó hangot, ahogy szegényke nyeli a mamasirató könnyeit. Élvezetes volt a tizenöt éves gimnazista tapintata, amiből kiderült: a mágikus erejű előadó történelemtanárt kicserélték egy „szürke, fáradthangú, életunt” tanárnővel, akit ezek után mi felnőttek plasztikusan és tárgyilagosan csak libának neveznénk. Szociográfia ez a Tárcsázz című rádióműsor! A legpontosabb, legőszintébb társadalomrajz, amit valaha is hallottam vagy olvastam. Hónapokig falut járó hány szociográ- fus csak fél év múltán sejti meg, hogy a tsz elnöke, a gyár igazgatója bizony hatalmasakat linkelt neki, mert ugye „ki-ki a maga kutyájának a kölykét védi!” Azt hiszem, ha száz szociográfus hallgatja Lengyel Nagy Anna műsorát, akkor az száz irigy kutatót jelent, akit elbűvöl a nyilatkozó gyerekek bája, emberi őszintesége. Az ilyen kutató eközben csak akkor érzi magát újra otthon a nagytársadalomban, amikor például a tizenöt éves hivatali portás fiú rosszkedvűen meséli el, hogyan szoktatták meg vele a korrupciót és egyáltalán, „a felnőttek mások, közöttük mi elveszítjük az elveinket!" Gyanítom, nemcsak a tömegtájékoztatásban, de még a művészetben sem igen fordít felénk senki a jelen idejű társadalomról, jelen idejű felnőtteknek ilyen éles tükörképet. Ezért, amikor a gyerekek Lengyel Nagy Annát hívják, hallgassunk oda! Földessy Dénes Mielőbb segítenünk kell! Zsolnay Vilmos mauzóleuma, vagy galambtanya? Hársfai István a Dunántúli Napló augusztus 30-i számában takargatás nélkül a pécsiek elé tárta a pécsiek legnagyobb mai szégyenét. Nekem nem volt bátorságom hozzá, pedig alig két héttel azelőtt magam is lent jártam a mauzóleumban, Zsolnay Vilmos nyughelyénél- Amikor a döbbenettől és a bűztől szédelegve kísérőinkkel feljöttünk, budapesti kolléganőm sírvafakadt. Kezet adtunk rá: nem hagyjuk, nem hagyhatjuk ennyiben, és társakat keresünk ahhoz, hogy a művészet, a kegyelet, Pécs város egykori díszpolgára, a Zsolnay nevet ma is büszkén viselő gyár megcsúfolása, meg- gyalázása végre és végérvényesen abbamaradjon. Az említett cikk utal Zsolnay Vilmos pécsi érdemeire. Hadd tegyem hozzá, hogy ezek az érdemek messze túlnőttek a városon, túlnőttek az ország határain, és Európa, Amerika műkereskedői piacán és múzeumaiban a Zsolnay-díszedényeknek ma igen nagy értéke, és a korabeli nagy hírű porcelán- gyárak termékeivel azonos szintű ára van. Lehetséges-e, hogy éppen a pécsiek, akik büszkék városuk értékeire, múltjára, ne tudnák megállítani a mauzóleum értelmetlen rongálását, pusztítását? Kétségtelen, hogy a legutóbbi helyreállítási munkák óta az épületbe befészkelt galambok okozták a legnagyobb kárt. A guanó kikezdi az eddig még sértetlen, gyönyörű eozin burkolatot Zsolnay Vilmos szarkofágján. A rengeteg, szanaszét heverő galambhulla és a talajt, szarkofágot vastagon befedő galambpiszok már nem egyszerű takarítást, de fertőtlenítést kíván, és kérdés: a tisztítószerek, vegyszerek mennyire rongálják majd tovább a pusztítástól még megmenekült burkolatot? Elgondolkodhatunk afölött, hogy szellőzés miatt maradtak-e nyitva az egykor finommívű pyrogránitból készült, sűrű rácsozattal védett ablakok, vagy betörték, bedobálták azokat, mint a lejárat újonnan elkészített mázas cserepeit? Véletlen, hogy ebben az évben három kerek évszám is figyelmeztet a Zsolnay névhez kapcsolódó tisztelet- adásra : — 1828-ban, 160 évvel ezelőtt született Zsolnay Vilmos. — 1853-ban, 135 éve indult el a kis manufaktúra termelése Zsolnay Ignác — Vilmos testvérbátyja - vezetésével. — 1868-ban, 120 éve jegyeztette be „Első Pécsi Cze- ment Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára” címen a bátyjától átvett, mór kibővített, korszerűsített üzemét Zsolnay Vilmos. A kezdetekre emlékeztető évszámok ünneplésre ösztönöznek. A Magyar Tudományos Akadémia által támogatott (OTKA) Zsolnay- kutatás résztvevői ez év októberében kiállításokkal, emléküléssel kívánják megidézni o Zsolnay-gyár világhírű, termékeny múltját. E kutatási program részeként nagysikerű külföldi kiállítássorozat indult az elmúlt években a Zsolnay díszkerámia múzeumi anyagából, eddig faen- zai, bécsi, genti bemutatóval- Zsolnay-kerámiával ismerkedhetnek immár második éve a nagy múltú meisseni porcelángyár múzeumának a látogatói is a két gyár közötti gyümölcsöző cserekapcsolat eredményeként. Vajon nem méltatlan-e hozzánk az ünneplés, a múlt értékeivel büszkélkedő mai siker öröme, ha az értékek létrehozóját, annak emlékét csupán a galambok szeny- nyével, piszkával „tiszteljük meg”, s nyughelye lassan rommá válik? A mauzóleumot nemcsak azért kell megóvni, helyreállítani, mert egy nagy ember, mert a magyar ipar fejlődésében kiemelkedő szerepű család temetkezőhelye volt. Megmentését kötelezően követeli a benne, általa létrehozott művészi érték, amely a maga nemében az országban egyedülálló (volt). Legalább 25 évig tartott, míg el lehetett érni, hogy Zsolnay Vilmos mauzóleumát védett műemlékké nyilvánítsák (a gyár gyönyörűen.díszített, száz évnél idősebb kéményei, régi épületeinek a színes burkolatai még mindig nem élvezik ezt a védettséget!), mégis bízom abban, hogy a magyar műemlék- védelem, amelyet sokszor mint legjobb európai gyakorlatot említenek, ugyanúgy a saját ügyének tekinti a Zsolnay-mauzóleum megóvását, helyreállítását, mint a pécsiek, mint a város vezetősége, mint a jogutód gyár. Az Europa Cantat görögtüzes ünnepségsorozatának az előkészületei során szinte minden pécsi lakosban felébredt a lelkes lokálpatrióta. örömmel fogadtuk városunk megszépülését, s fogadtuk, hogy meg is óvjuk, hogy ezután is, nekünk is szép maradjon. Kell hogy ebből a városszerető buzgalomból, áldozatkészségből most már — ennyi passzív év után, a megmentés lehetőségének a huszonnegyedik órájában — jusson erő a Zsolnay-mauzóleumra is! Hárs Éva művészettörténész w Uj iskola Berkesden Száz évvel ezelőtt épült iskola Berkesden utoljára, s most szombaton nyolc tanteremmel új iskolát avattak. Berkesd, Szilágy, Eilend és Pe- íreked lakóinak 'jelent ez örömet, mert a korábbinál sokkal jobb körülmények között tanulhatnak a gyerekek. Másfél év alatt épült fel, és határidőre, az új iskola első üteme a négy község összefogásával: a helyi tanács és a Baranya Megyei Tanács pénzéből, de segített pénzzel, társadalmi munkával a lakosság ■is. A kivitelezést a tanács építőbrigádja végezte, és az 506. Sz. Ipari Szakmunkásképző tanárai, diákjai. Sokat segítettek a helybeli tűzoltók is. A szombati avatáson — Nagy Ferenc iskolaigazgató megemlékezése után — Fischer János, a megyéi tanács művelődési osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet, s hangsúlyozta, hogy a falu jó közösségi életének, összefogásának jelképe ez az iskola. A nemzetiszínű szalagot dr. Nagy József országgyűlési képviselő vágta el, s ezzel a négy falu 170 diákja birtokba vette az új iskolát. A második ütemben újabb tantermeket és zsibongót építenek majd. G. O
