Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-30 / 272. szám
1988. szeptember 30., péntek Dunántúli napló 5 Városi tanácsülés Pécsett Elfogadták az 1987-es zárszámadást - Á Lánc utcában marad a központi ügyelet - Párbeszéd a város és a szakszervezet között a tehóról Társadalmi vita a gyülekezési és az egyesülési jogról A törvények segítségével nő a változás mozgástere Az elnöklő Piti Zoltán javaslóiéra egyperces néma felállással adózott Pécs Megyei Város Tanácsa tegnapi ülésének kezdetén dr. Garai Iónéi rendőr ezredes, a Pécs városi rendőrkapitányság vezetője emlékének, aki — mint ismeretes — a Schwechat melletti szörnyű autóbusz-katasztrófa alkalmával veszítette életét feleségével és számos utastársával együtt. Ezt követően a tanácselnök tájékoztatta a tanácsülés résztvevőit az Europö Cantat lefolyásáról, a decemberben összehívandó városi pártértekezletről, a teho körüli vitáról, hangsúlyozva az idei befizetés kötelező voltát. Arra kérte a tanácstagokat, hogy az október 27-i tanácsülésen esedékes döntés előtt - maradjon vagy szűnjék meg 1989- től - folytassanak ismét eszmecserét a választóikkal, s mérlegeljék a kölcsönadások, a vállalt kötelezetségek és a tanácstagi alap sorsát. A tanács a továbbiakban a végrehajtó bizottság által ajánlott napirend szerint folytatta munkáját. Megtárgyalta és jóváhagyta a város 1987-es zárszámadását, tárgyalt az idei terv első félévi és a hetedik ötéves terv időarányos teljesítéséről szóló tájékoztató jelentésről. Beszámolt a tanácsülés előtt a számvizsgáló bizottság munkájáról Csonka Edit, a bizottság elnöke, a vb-titkári tevékenységről, a lakossági ügyintézés helyzetéről pedig dr. Farkas Károly, a tanács végrehajtó bizottságának a titkára. Dr. Molnár Zoltán általános tanácselnök-helyettes indítványára pénzügyi támogatást állapítottak meg az idei esztendőre a működő elöljáróságoknak: Hird 600, Pécs-So- rriogy 380, Pécs-Vasas pedig 520 ezer forinttal gazdálkodhat a tehón és a tanácstagi alapon túl. Döntés született a város központi felnőtt orvosi ügyeletéről. A tanács döntése szerint az ügyelet marad a Lánc utcai rendelőintézetben. Végezetül tájékoztatót hallgatott meg a tanács a város nyári vízellátásának a tapasztalatairól. * A fő téma a véros 1987-es zárszámadása volt. A zárszámadás 3 milliárdos program végrehajtását elemezte ezt a megállapítást téve: „Már az év első hónapjaiban olyan tartóssá vált gazdálkodási feszültségek keletkeztek, amelyek az 1987. évi tanácsi költségvetés eayensúlyának a megbomlásához vezettek, s amelyeket a tanácsi szervek és intézmények saját gazdálkodási hatáskörükben nem tudtak ellensúlyozni." A pénzügyi egyensúly megteremtése, a gazdálkodás hatékonyságának a javítása érdekében számos intézkedésre került sor a tervben meghatározott eredeti célkitűzések lényeges csökkentése nélkül - amint szóbeli kiegészítésében Bóra Katalin pénzügyi osztályvezető-helyettes megállapította. Szőke Éva tervosztályvezető összességében eredményesnek minősítette a tavalyi terv teljesítését, amit azzal magyarázott, hogy a fokozódó nehézségek közepette is a kiemelt programokra irányult a figyelem: lakásépítés a tervezett 1043 helyett 1249 épült, egészségügyi és oktatási fejlesztések, a peremterületek felzárkóztatása, magánerős programok támogatása. A jelentések körül igazi vita nem bontakozott ki. Dr. Patla Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy a megkezdett munkákat leállítani — mint pl. a Lvov-Kertváros 7. tömbi orvosi rendelő — ma különösen nem szabad, amint azzal sem ért egyet, ha új lakóterület — nagyárpádi városrész - infrastrukturális ellátás nélkül kezdi meg az életét. Horváth Csaba, a városi szakszervezeti bizottság titkára a tehóval kapcsolatos szakszervezeti álláspontot fejtette ki. Mivel a megszavazás óta változott körülmények — adó bevezetése, árváltozások stb. - egyre nagyobb ellenállást váltanak ki a teho fenntartásával szemben, s javasolta a lakossággal folytatandó újabb párbeszédet. Mire Piti Zoltán ajánlotta: a város vezetői hajlandók az üzemi, intézményi szakszervezeti bizottságok titkáraival véleménycserét folytatni a tehóról, amihez a vszb titkára hozzá is járult. Piti Zoltán tanácselnök zárszavában rámutatott arra, hogy Pécs — más városokkal ellentétben - jelenleg is garantálja az ún. kiemelt társadalmi rétegek részére a 3 éven belüli lakáshoz jutást, viszont a lakásvásárlásra kijelöltek közül egyre többről derül ki az OTP-nél, hogy fizetésképtelenek, s mind több azon fiatal családok száma is, akik „tartoznak” a vállalt gyerekekkel,- emiatt a kapott támogatás bankkölcsönné válik. A tanácsülés a zárszámadást elfogadta, a jelentéseket tudomásul vette. H. I. Történelmi visszapillantással, valamint a gyülekezési és egyesülési jog tervezett szabályozásáról folyó társadalmi vita időszerűségének bizonyga- tásávol kezdte előadását dr. Szabó László, a Baranya. Megyei Tanács főelőadója azon a találkozón, amelyet a Szigetvári Konzervgyár vagy tucatnyi — közéleti érdeklődésű - dolgozójának részvételével rendeztek meg a vállalat ifjúsági klubjában. Az előadó kitért arra, hogy a szóban forgó törvénytervezetek egyaránt szolgálnák az állampolgárok és hatóságok érdekeit, s hogy azok alapján végre kikövetel- hetők lennének, illetve lesznek korlátozottan érvényesíthető alanyi jogaink. S bár mindjárt a vita elején elhangzott, hogy a tervezett szabályozás az eddigiektől eltérő politikai kultúrát követel az emberektől, a vezetőktől pedig újfajta gyakorlatot, a legtöbb vélemény azonban mégis, vagy éppen ezért a korlátozott érvényesíthetőség kapcsán hangzott el. Stornier István szb-titkár szerint például a gyülekezést tiltó körülmények oly tágan értelmezhetők, hogy azokba jószerivel minden belefér.- Eléggé felkészült-e a kormány a mai helyzetben arra, hogy a tüntetések, mert ugye elsősorban ezekről lenne szó, nem vesznek-e olyan fordulatot, mint 1956-ban történt - kérdezett közbe valamivel később dr. Aracsi Józselné oktatási előadó, majd miután dr. Szabó László a szervezők felelősségéről, valamint az élni és visszaélni különbségéről beszélt, Stornier István tett csendes megjegyzést: - Érdekes! A szimpátiotüntetés lehetősége eszünkbe sem jut*.. Kása Ferenc programozó arról szólt, hogy a törvénytervezetek kapcsán őbenne jó néhány bizonytalanság fogalmazódott meg csupán. — Ügy vélem, hogy a legjobb mindent a nevén nevezni — kezdte, majd így folytatta: — Ha valamit be kell jelenteni, és azt megtilthatják, akkor az már engedélyezés, kár szépíteni. A másik gond, hogy a bírósági ügymenet lebonyolításának nincs határideje, így aztán könnyen aktualitását vesztheti minden gyülekezés. Lehet persze, hogy jogos mindenféle félelem, de talán mégsem ártana egyszer igazán szembenézni azzal, amit az ország lakossága akar. Úgy érzem, hogy a javaslatok készítői nem bíztak eléggé a nép felvilágosultsá- gában, mintha, az egészet áthatná a korábbi időszak ideo- iógiájának szelleme. Egyáltalán, miért baj az, ha egy értelmes társadalomban bárki bármilyen gondjával az utcára megy? Guczoghy Béla tmk-műszak- vezető szerint ezt az egészet el kell kezdeni valahol, de azért jó néhány részletkérdést még tisztázni kell.- Itt van például a létszám - mondja. - Ilyen egyértelműen ez sem szabályozható, hisz a kisebb településeken a kisebb létszám is nagyobb hatást jelent. Az előadó, dr. Szabó László közbeszólásaival egyszerre csitította és táplálta a vitát, amelybe a vége felé már jó néhány szenvedélyes hang is vegyült. Elmondta azért, hogy hisz abban, többek között e törvények segítségével is nő az igazi változás lehetősége, mozgástere, s hogy az embereket többnyire a jobbítás szándéka vezeti. Az egyesülési jogról folytatott vitában jobbára már csak c többpártrendszer lehetőségéről, szükségességéről, illetve szükségtelenségéről volt szó. E témakörben Kása Ferenc egy sporthasonlattal rukkolt elő. — Közismert, hogy igazi ellenfelek híján gyenge eredmények születnek mindenütt — mondta. — Ennek a népnek pedig olyan pártra van szüksége, amely jó eredményességgel igazgatja sorsát. Az ellenzékiség címkéje pedig megint- csak nagyon félreérthető. Kinek a szempontjából lehet ellenzéki valaki? A párt szempontjából, vagy az ország szempontjából? Mi, kommunisták nyilván nem lépünk be más pártba, de talán nekünk sem ártana egy igazi megmérettetés. Ferling József Légy bátor és erős FILMJEGYZET Kétségbeesetten keresem identitásomat. Mást sem hallok, olvasok ugyanis, mint azt, hogy a magyar társadalom identitászavarokkal küzd, hogy nemzedékek veszítették el identitásukat, az új nemzedékeknek pedig esélyük sincs rá, hoqy megszerezzék. Keresve ' identitásomat, még a moziba is beültem, hátha ott megtalálom. Ugyanis jelentékeny részét - ha volt - ott veszíthettem el, miközben olyan filmeket néztem, amelyek arról szóltak, hogy nekem miért van, hogyan van identitászavarom, illetve -hiányom. Itt is megtudtam: ez egyrészt történelmileg kialakult, s ezért tudomásul kell venni, hiszen annak úgy kell lennie. Elég Közép-Európában élni a huszadik században, ami itt és akkor szintén történelmileg alakult olyanná, amilyenné, hogy identitáshiányom legyen. Ahol hol egész nemzetek lettek bűnössé, hol egyénekre redukáljuk minden bajok okát és forrását, máskor meg a körülményekre. Ahol ezen okok egyenes következményeképpen jól fejlett áldozat-tudat alakult ki — valószínűleg az elveszett identitástudat kompenzálására. Hiszen, aki nem lehet önmagával azonos — például azért, mert mindenfélék történtek. vele és népével —, azaz azért, mert a történelem részese volt, annak nincs más választása, minthogy áldozatnak tartsa magát. Az áldozatszerep pedig hálás szerep, el lehet nyerni vele olykor még mások rokonszenvét is. Most mi is mindent megteszünk, hogy elnyerjük lehetőleg mindenki rokonszenvét, sőt együttérzését, sőt baráti segítségét. Miközben kerestem a nézőtéren az identitásomat, eközben a vászonra is vetettem néhány pillantást. Egy kanadai filmet játszottak Légy bátor és erős címmel. Két producerének gyanúsan közép- kelet-európai nevére lettem figyelmes először, talán még az is meglehet, hogy nekik, vagy őseiknek a magyar szó is sokat jelent. Meg is rettentem rögtön, hogy a már egyáltalán nem létező identitásomból további részt fogok elveszíteni, amikor láttam egy csacska történetet arról, hogy egy fiatalember hogyan keresi ma Kanadában a saját identitását. Sőt nemhogy keresi, de még küzd is érte, és ki is követeli magának az élettől, az élettel szemben - s persze az élet segítségével. Légy bátor és erős - mondja, pedig azt is mondhatta volna, hogy én, kérem szépen, csak egy áldozat vagyok, tessék engem tehát ezért szeretni. Valószínűleg ez a fiatalember tud valamit: mégpedig azt, hogy talán még rokon- szenvet is kiválthat az áldozatiét, de nincs az a jóakaró, aki segíteni tudna azon, aki nem elég bátor és nem elég érős ahhoz, hogy áldozatszerepétől megváljon: az ilyen ember előbb utóbb szánandó lesz. Dehát mit kezdjek én ilyen olcsó kanadai tanulságokkal? Méghogy bátor és erős, amikor pedig nekem történelmi- lea kialakult identitászavaromnak kell lennie! Nahát. B. L. 4 BNV-ről jelentjük Különböző méretű, egyedi formájú ablakok, ajtók a Dél-dunán túli Tüzép bemutatóján Fotó: Läufer László Építőipari újdonságok Energiatakarékos nyílászáró család LMS építési rendszer Az állandó építőipari kiállítási részt és a szabadterületet járva először a már jól bevált termékeket veszem szemügyre, érdekel, hogy gyártóik akar- fak-e, tudtak-e újítani, vagy pihennek a babérjaikon. A FALCO Nyugat-magyarországi Fakombinát BETONYP házai már jóideje vonzzák a vásárlátogatókat, most a CO- LORNYP színes burkolóelemeik választéka csiholja az érdeklődést. Az Alba Regia termékskálája is bizonyítja, a székesfehérváriak tisztában vannak azzal, hogy mire lehet vagy van szüksége az építkezőknek. Még felsorolni sem könnyű: hőszigetelt üvegezésű energiatakarékos nyílászáró család, zsalugóterek, válaszfalak, álmennyezet, lámpák, kerítésmezők, fa pergola, virágtartó acél betéttel és a különféle előregyártott műkő és fémipari termékek mellett kínálnak komplett CLASP épületeket, betonragasztási és favédő eljárást, ALBA GLORIT falrendszert, aztán beépítő és szervizhálózatot és 1989-től a műanyag nyílászáró családjuk is kapható lesz. A Borsodi Vegyi Kombinát (BVK) is egyre bővítve választékát, újdonságként rukkolt ki a PVC zsalugáter- rel, a belsőtéri falburkoló profillal, a Tango-Plast harmóni- kaajtóval, a Tonfilt zajárnyékoló fallal. A Kemikál sem adja alább, ha fejlesztésről van szó,- hisz qj a Szileton Frost kültéri fagyálló hidegburkolat ragasztó vagy a 3F penészgátló belső falfestékrendszer (ez ugyan magát a penészese- idés okát nem, de magát a penészfoltot 3—5 évre megszünteti) és a Tenax Super tapétaragasztóval kombinálva fokozottan penészgátló tapétaragasztóst tesz lehetővé. Jövő évben dobják piacra az Akropol M vegyes kötőanyagú belső falfestéket. A talajvíz elleni utólagos falszigetelésre jól bevált találmányt alkalmaz tavasz óta a PAMAK Kisszövetkezet. Nem a befúrásos, hanem a fa lel - fűrészeléses módszert választották. A. lényege? Az elfűrészelt falat aláékelik, rácsot helyeznek be és abba préselik a speciális műgyantát. Eljárásuk — legalábbis ezt állítják — roppant gyors és megbízható. A Vas Megyei ÁÉV az építkezők, lakásfelújítók pavilonjaként hirdeti magát, s okkal. Családi és sorházakhoz ajánlják az LMS építési rendszert, mellyel tetszőleges alapú ház vasbeton szerkezetét autódaruval két nap alatt összeszerelik. Országos terítésre szánják a felújításhoz, karbantartáshoz nélkülözhetetlen kis kiszerelésű (2, 3, 5 és 40 kg-os cement, mész, gipsz, homok, kavics) termékeiket. A VÁÉV—BRAMAC tetőrendszer és a Terranova vakolatcsalád bemutatkozását nem kell külön kommentálni. Amit kiállítanak, az a legkényesebb igényeket is kielégíti. Az INNOVA Rt. ez évben alakult, s máris olyan új termékekkel jelentkezett, melyek megkönnyítik az építkezők helyzetét, s emellett a környezetvédelem terén is sokat „tudnak". Az Aqua Akna hazoi szabadalom: előregyártott és vízórával, belső csövekkel előre szerelt kemény műanyagból készült vízóra akna. Magas talajvízállású területen is kiválóan alkalmas családi- és társasházakhoz, valamint hétvégi házakhoz. A SZEVI akna olcsósága és megbízható üzemelése révén a sűrűn beépített települések és a kisebb települések csatornázására is alkalmas. A kemény műanyag palástban lévő őrlő- szivattyú révén kis nyomással a magasabban vezetett utcai gyűjtőrendszer alatti 10—15 méteres mélységből akár 80— 100 méter távolságra is képes kinyomni a szennyvizet. A SZEVI aknákkal ellátott településeken szennyvízcsatornaként minimális földmunkával megteszi akár a 80-as belső csatornaátmérő is — épp az állandó kis nyomás miatt. Harmadik újdonságként nemsokára forgalomba hozzák a POLIKÖ természetes kőzetekből műgyanta kötéssel készült nemes burkolólapot is. A HUNGVELUX tetőtéri ablakok válogatott minőségű fenyőfából készülnek a dánokkal közös vegyesvállalatnál., Fertődön. Ezekről csak annyit, a dán ablak egyébként is fogalom. A Makói Redőnygyártó Vállalat „A" pavilonban lévő standján kiállított újdonságaik közül a hazai alapanyagokból készült Verlux szalagfüggöny a sztár, a külsőtokos Midi redőnyük Pécsett is terjedőben, az Otto elemes polcrendszerük a pécsi PE-TA-val együttműködve született meg, s rövidesen már beszerezhető is lesz Pécsett. Murányi László