Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-24 / 266. szám
1988. szeptember 24., szombat Dunántúlt Tlaplo 5 Lakásépítés, lakásgazdálkodás, lakbéremelések A magyar építőipar képes a megújulásra Petrovai László ÉVM miniszterhelyettes nyilatkozata lapunknak A Baranya Megyei Építőipari Szervezetek Gazdasági Társasága (BÉKI), elmúlt heti mohácsi igazgatósági ülésén .,Az építőipar időszerű kérdései és főbb feladatai" címmel tartott előadást Petrovai László építésügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes, aki interjút adott lapunknak.- Az utóbbi években sok újdonsággal rukkolt ki oz ágazat. Sikeresen vezették be a versenytárgyalásos rendszert, önkormányzati for- mára álltak át az állami épitőipari vállalatok, a korábbi hatásági árakat mindinkább lelváltja a piaci ár. Milyen ma a hazai építőipar és épitőanyagipar helyzete?- Az utóbbi négy évben jelentős változásokat él át az ágazat, önkormányzati formára állítottuk át az állami építőipari vállalatokat és a piac egyéb elemeit is élővé tettük. Ebben első helyre teszem a piaci árak kialakítását, amelyben ez évben még a lakásárak is piaci megállapodásos árakká alakulnak. A vállalkozás tekintetében teljes a piaci szabadság, minden vállalat olyan feladatra vállalkozhat, amelyre képes. A vállalati formák szabad változtatási lehetősége mellett, nagyon fontos eszköze a piacnak a verseny, amely jelenleg az összes szerződésből már 26-28 százalékos részarányt képvisel. Ennek az átállásnak, vagy átalakulásnak, nagyon fontos eredménye, hogy ma nyugodtan mondhatjuk: a piaci megállapodásos árak minden költséget tartalmaznak, tehát az építőiparban valóban kialakult egy költségérzékeny ármechanizmus és tényleges á' is. Ma az építőipar semmilyen mértékű állami támogatósban nem részesül, sőt ma már a költségvetés egyik legbiztosabb befizető népgazdasági ága. — Ez évben megszűnt, illetve megszűnik az ágazol állami támogatása, tehát a megrendelőnek a tavalyinál is lényegesen többe kerül az építkezés. Ez a többletköltség-átruházás mennyiben növeli az inllációs szintet?- A mostani reformfolyamatokban a termelési támogatások csökkentése és megszüntetése irányába lépünk, az építőiparral tehát ilyen értelemben nem kell foglalkozni. Természetesen a támogatások megszűnése, a piaci ár és a reális költségek ár-visszatükröződése eredményez egyfajta ármozgást. Ez jelenleg a korábbi hatósági árak megszűnése után infláció fölötti árszinteket alakított ki, de ez csak egyéves időszakra tekinthető. Erre az évre mi tervezetten, gyakorlatilag a nép- gazdasági inflációs szint alatti építőipari ármozgást várunk. Az építőanyagok támogatása is, gyakorlatilag az idén megszűnik. Ez eredményezte az idei első félévben a jelentős építőanyagipori ármozgásokat. A jövő évtől gyakorlatilag az építőanyagipar is hasonlóan működik, mint az építőipar, csak néhány beruházás közvetett állami támogatása lesz kivétel. Az építőipar és az épitőanyagipar árai jelenleg már piaci árak, ezek mozgása a népgazdasági infláció mértékében változik, tehát az egyéb költségek ' begyűrűződése fog megjelenni az árainkban. De önmagában az építőipar saját termelési ára — ha az árnak ezt a részét veszem —, vagy az anyagipar önmagában nem fog nagyobb inflációt gerjeszteni, mint a begyűrűző hotások. Tehát, nem innen indul majd az, hogy milyen mértékben építünk lakást. . . — ló néhány éve a lakások 80-90 százalékban állami lakásként épültek, ma már ez az arány talán ha eléri országosan is a 10 százalékot. Várhatunk-e jelentős javulást e téren? — Az építőiparon és az építőanyagiparon úgy érzem, nem múlik. Mi általában azt mondjuk, hogy ma már nem a lakásépítés kínálati oldalát kell kezelni, hanem a keresleti oldalt. Fizetőképes keresletet kell támasztani a lakásépítéssel szemben és ez a meghatározója, hogy 1989-ben menynyi lakás fog épülni. Fizetőképes keresletről kell tehát beszélnünk, pontosan amiatt, mert egy ilyen jellegű helyzet alakult ki, ezért foglalkozik ma a kormányzat és a legfelsőbb politikai szervezeteink is egy új lakáspolitikai koncepció kidolgozásával, amely többek között egy fizetőképes kereslet megtámogatását is eredményezné. A termelési szférából kivonul az állami támogatási rendszer és az így kialakult költségérzékeny árak lakásba visszagyűrűző hatását egy szociálpolitikai rendszeren belül kívánja a kereslet, tehát a család oldalán megtámogatni. Ez nem egy normatív támogatási rendszer, mint ami ma létezik, hiszen ha bárki állami lakásban lakik — ha már bejutott, vagy aki lakásépítésre vállalkozik kapja a kedvezményt, bármilyen jövedelmi viszonyok között él. Ez a következő, fokozatosan vagy gyorsan kialakuló rendszer viszont, alapvetően szociálpolitikai szempontból, a rászorultaknak tudja differenciáltan visszaadni a támogatást.- Több állami lakás tehát a jövőben sem épül, viszont bejelentették az újabb, várható lakbéremeléseket. A bérlakásban élők milyen mérvű emelésre számíthatnak? — Ebben a kérdésben még nem tudok konkrétumot mondani. Még ebben a hóna-pban a legfelsőbb politikai fórumok elé kerül a koncepció, és az év végéig várható a kormányzati döntés. Az eddigi elképzelések egyik fő tendenciája, hogy a lakásszférából, a lakásépítésből és a lakások üzemeltetéséből, tehát a termelési szférából kivonnánk a támogatást és egy piaci szférát alakítanánk ki. A jelenlegi támogatást, vogy olyan támogatási mértékrendet, amilyet a költségvetés lehetősége biztosítana, a szociálpolitikai rendszeren belül, családegységre - család számától, nyugdíjtól, jövedelmi és vagyoni helyzettől függően —, vinnénk vissza. Mértékrendeket ma még túl korai mondani, ezek várhatóan december táján alakulnak ki.- A lakásbérlők állítják: megfelelő szervezéssel és jó gazdálkodással, ki lehet hozni a jelenlegi lakbérekből a lakásfenntartást és • üzemelést. — Pontosan azt nem lehet egységesen megmondani, hogy reálisan mennyibe kerül ma a lakások üzemeltetése. A lakbér az egy átlagos, normatív, meghatározott bérleti díj, és a támogatás az egyes fenntartó üzemek költségeitől függő támogatás, tehát szóródik. De a valóságban is szóródnia kell, hiszen egy új, jól megépített, jól átvett és jól karbantartott lakótelep üzemeltetési költsége messze eltér egy mondjuk, háború előtt épült lakótelep üzemeltetési költségeitől. Épp ezért, az új lakás- politikai elképzelésekben feltételezzük, hogy területenként szóródó lakbérek alakulnak ki. Az üzemeltető szervezetek jelenlegi helyzetét sem tartjuk megfelelőnek, szervezeti változtatást is javaslunk, amelyben csak a lakások tulajdonosi szervezetei maradnának meg és ezt úgynevezett tanácsi tulajdonként vezetnénk be, mint fogóimat, a lakásokon végzett munkát viszont vállalkozási piacra kell kihelyezni. így akkor a lakások fenntartási költségei tértől, lakástól, vagy területtől függően, valóban reálisak lehetnek. Hogy ez valójában mit jelent majd? Reméljük, hogy az átszervezés és az ilyen jellegű átalakulás eredményeként, nem lesz akkora ez a különbség, mint amekkora o mai lakbér és a támogatás együttvéve, a jelenlegi lakbérbevétel és a támogatás összességénél alacsonyabban fog elhelyezkedni. Ebbe természetesen nem lehet beleszámolni az elmaradt felújításokat. Úgy tervezzük, hogy a lakbérek tükrözni fogják a teljes és tényleges üzemeltetési költséget és a fenntartási, felújítási tartalékképzést. Ebben nem szerepelne a lakás bekerülési értéke és az elmaradt felújítások, tömbrekonstrukciók költsége, mert ezeket változatlanul az állami költségvetésből biztosítanánk. Természetesen ebben az esetben jelentős mértékű szóródások alakulhatnak ki. Meggyőződésünk, hogy egy szervezeti átalakulás után, hatékonyabb lesz a lakásgazdálkodás.- A lakásgazdálkodás hatékonyabbá tétele is mind égetőbb probléma, hisz kevés lakás épül, nagyon sok lakás viszont, lényegében kihasználatlan. A lépcsőzetes lakáshoz jutás lehetőségeinek biztosítása, nagyon sok Hatol házast tehermentesíthetne a nem épp alacsony albérletezéstől.- Ha a lakásszférából kivonjuk a támogatást, és minden értékén cserél gazdát, akkor átrendeződik a lakásokkal kapcsolatos viszony is. Hiszen ebben az esetben a bérlő már meggondolja, hogy a magasabb értékű lakás jelentősen megnövekedett lakbérét fizeti-e, vagy otthagyja, különösen akkor, ha nem részesül szociálpolitikai támogatásban. Tehát mindenképpen átrendeződéssel kell számolnunk. — Ezt úgy is érthetem, hogy tömegesen eladók lesznek a bérlakások?- Nincs olyan cél, hogy az állam adja el a bérlakásokat. Olyan cél sincs, hogy jelentős mértékben növelni kell az állami bérlakásállományt. Talán inkább azt kell mondani, hogy azokat az állami bérlakásokat, amelyek üzemeltetését, fekvését, szétszórtságát tekintve, vagy egyéb okokból nem gazdaságosak, egy ma már vagy a jövőben kialakuló gazdaságos lakbér mellett sem, akkor azokat adja el. Tehát ezt a lehetőséget meg kell adni. De azokat az egységes lakótelepeket, azokat a jó minőségű lakásokat, amelyeket tényleg ki lehet adni megfelelő bérleti díjért és azokat ebből lehet fenntartani, értelmetlennek tartanám, hogy az állam ezektől megszabaduljon. A bérlakás mennyiségére egy olyan országban, ahol a jövőt tekintve jelentős tőke- és munkaerő- áramlással számolunk, mindenképpen szükség van. Tehát, nem célja a mostani előterjesztéseinknek a bérlakásállomány csökkentése. — Végezetül még egy kérdés: milyennek Ítéli meg az épitőipari ágazat jövőjét?- Egyik olyan iparág vagyunk, amely a többivel szemben bizonvos előnyben van a piacosodás tekintetében, felkészültebbek vagyunk. Tehát, az 1989-ben kibontakozó reformfolyamatokban mi valamilyen előnnyel indulunk. Ez az egyik tényező, ami optimizmussal tölt el. A másik: akármilyen is lesz a népgazdasági helyzet, a struktúra-átalakítás, a termelésszerkezet-átalakítás, mindenképpen építési vonzatú. Tehát, még a hazai piacon és hosszabb távon is, lesznek jelentős építési feladataink. Amennyiben az egész népgazdaságon a piacosodás abba az irányba« megy, amit ma a reformfolyamat tervez, és minden ár költségérzékeny és piaci árrá alakul ki, és verseny lesz a népgazdaságban és ha megfelelő lesz a külföldi tőke mozgása is, akkor a magyar építőipar ismét abba a helyzetbe kerülhet, hogy külföldi vállalkozásokban is sikeresen részt vehet. Én mindenképpen optimista vagyok. Murányi László A korszerű öntözőberendezés rendszeres használatával is ja vitják a termésátlagokat Tíz év a csúcson Termelési nagydíj Belvárdgyulának Ez volt az első év Baranyában amikor a MÉM Termelési Nagydíját nem humuszföldön gazdálkodó, de kifejezetten kedvezőtlen adottságú — 14,7 átlag aranykoronás földeket művelő — mezőgazdasági nagyüzem, a belvárdgyulai Közös Üt Termelőszövetkezet nyerte el. A hat falu határában 4299 hektárnyi területükön — ebből 3183 hektár a szántó — kevés a síkság, sok a domb, a nehezen művelhető meredek lejtő. Nem szolgál előnyükre a vasúttól való nagy távolságuk sem. A legközelebbi vasútállomás Pécsvára- don van, 23 kilométerre a tsz központjától. ’’alán ezek a hátrányos körülmények késztették a három nemzetiségű — magyar, német, délszláv — szövetkezeti kollektívát arra, hogy kezdettől megfontoltan, takarékosan, minden fillérről számot adva gazdálkodjanak. Harmincéves a tsz, de sosem voltak veszteségesek s ezt a szorgalmuk mellett legfőképpen annak köszönhetik, hogy rekord években nerr, élték fel a jövedelmet, elem« csapásra, gyengébb évekre számolva mindig tartalékoltak. Ez az önkorlátozó, a ma mellett a holnapra is tekintő mentalitás nyilvánul meg a náluk még ma is működő családi tervezésben, s abban, hogy a tagok évközben csak előleget vesznek fel, s így bérük egy részét a tsz befekteti, megforgatja. Ennek köszönhető a nagy pénzügyi stabilitásuk, az a tény, hogy a jelenlegi — betétben, értékpapírban lévő — készpénz- tartalékuk meghaladja a 110 millió forintot, ami egyedülálló a megyében. Ebből kell kiindulni ha a nagydíj odaítélésének okait kutatjuk Belvárdgyulón, hisz ez a díj nem egy év kiugró eredményeit, hanem egy hosz- szab időszak átlagon felüli teljesítményét ismeri el. A Közös Út Tsz nem a rekordhozamairól nevezetes, bár a 6 tonnás búza és a 10 tonnás kukoricatermés — tavaly eny- nyit értek el — az élmezőnyt reprezentálja. Épp a hátrányos adottságaik miatt ezt a nívót nem minden évben tudják tartani. Annál egyenletesebbek a hatékonysági mutatók. A 100 forint költségre jutó nyereségük 11 éve meghaladja a 30 forintot — a megyei átlag 13 forint. E té-en 11 éve abszolút megyei elsők. A MÉM STAGEK értékelése szerint, az utóbbi négy év átlagában 1300 tsz közüI országosan a negyedikek. Ezt ismerte el a hat „kiváló" cím és a számos oklevél, most pedig a Termelési Nagydíj, a legmagasabb díj, emit mezőgazdasági üzem megkaphat. A díj átadásakor Vitek Pál tsz-elnök kifejezetten önös érdekeikkel magyarázta a jó teljesítményt. „Mivel ez a tsz a tagoké az ő boldogulásukért történik itt minden." S ez igaz is, ha figyelembe vesszük az évi 110 000 forint személyes jövedelmet, ami hét év alatt megduplázódott. Ezek a helyi törekvések azonban teljesen szinkronban vannak az ország érdekeivel. Legfontosabb termékeik — zöldség, gabona, sertés — jó minősége az exportkövetelményeket is kielégíti. A gabona, a hús és a zöldség programokból egyaránt kiveszik részüket s a termelés növelése érdekében évről évre jelentős fejlesztéseket hajtanak végre. A felhalmozás és részesedés aránya a Közös Út Tsz gyakorlatában 50—50 százalék, ami rendkívül feszesnek látszik, s ez is azt a mentalitást jelzi, |hogy nemcsak a mát, de a holnapot is nézik. Fejlesztéseik alaoja a saját erő, hisz évek óta hitel nélkül gazdálkodnak, üzemi nyereségük ugyanakkor a nyolcvanas évek átlagában meghaladja az évi 50 millió forintot, ami a gazdasági potenciáljukhoz mérten kimagasló eredmény, főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy csaknem tisztán mezőgazdasági alaptevékenységet folytatnak. Ipari üzemük egy kisebb vágóhíd kivételével gyakorlatilag nincs. Kereskedelmi egységük a saját kisvendéglő — ami egyben üzemi konyha is - évi 3,5 millió árbevételt hoz, ez a 293 milliós össz-árbevé- tefhez képest elenyésző. Évente 25—40 millió forintot ruháznak he a termelésbe. Az idén például 42 millió forint értékű fejlesztést valósítanak meg. Ebből folytatják az 50 milliós sedéstelepi rekonst. rukciót, ha elkészül, az eredeti 6000 helyett, évi 15 000 hízottsertést tudnak majd kibocsátani. Folytatják a nagyüzemi szőlőtelepítési programot, három év alatt 50 hektár új szőlőt ültetnek 20 milliós beruházással. Az öntözési programjukkal c víznyerési lehetőségeiket bővítik, új víztározót építenek 2,5 millióért, így tudják biztonságosabbá tenni a konzervgyári zöldbab, zöldborsó termelését. A napokban adták ót műszakilag az új Báboina szárítót — ez mór a második — ami 10 millióba kerüli. A gabonatároló kapacitásukat az idén újabb 2000 tonnával bővítik. Így ettől az évtől már 5000 tonna terményt tudnak betárolni az állatállományuk és a háztáji részére. A nagydíjat ezúttal nemcsak egy szorgalmas, de egy nagyon bölcsen irányított, céltudatosan dolgozó kollektíva kapta meg. Egy országnak adhatnának mintát, hogy kell a hátrányt is előnyre fordítani, s egy közösség jövőjét nehéz viszonyok között is biztonságossá tenni. — Rné —
