Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-23 / 265. szám

1988. szeptember 23., péntek Dunántúlt napló 3 Munkavédelmi videóprogramok Statisztikailag is igazolható régi tapasztalat, hogy indo­kolhatónál jóval nagyobb számban szenvednek üzemi balesetet azok a dolgozók, akik munkahelyükön, munkakörük­ben még kezdők rutintalanok. Minden üzemi baleset kivizs­gálásakor a felelősség megál­lapításának egyik kardinális kérdése: részesült- e a balese­tet előidéző megfelelő munka- védelmi oktatásban? Az em­berek többsége vizuális típus: a látvány könnyebben megra­gad bennük, mint egy-egy szá­raz előadás monoton, darált szövege. E felismeréshez iga­zodva a munkavédelmi okta­tásba már viszonylag régen be vonult a táblázatok, ábrák mellé a diafilm, a mozgófilm és legújabban már a videó is. Az évek során meglehetősen gazdag tárház állt össze mun­kavédelmi oktató segédanya­gokból, de mindinkább kihasz­nálatlanul. A nemtörődömség mellett ezen egyre erősbödő tendencia hátterében egy ta­gadhatatlan igazság is meghú­zódik: e gazdag tárház raktá­ron lévő darabjainak igen je­lentős hányada ismeretanyagá­ban elavult, alig használható, különösen olyan szakmák vo­natkozásában, ahol a techni­ka, technológia az átlagosnál gyorsabban fejlődött. A mun­kavédelmi oktatófilmek köl­csönzésével közel öt éve Dél- Dunántúlon a MOKÉP Bara- nya-Somogy-Tolna Megyei Ki- rendeltsége foglalkozik. Pécsett a Hőgyes Endre utcai raktá­rukban több mint 200 darab 16 milliméteres mozgófilm ta­lálható a legkülönfélébb té­mákban. Zömük elég régen készült, s különösen a< villa­mossággal kapcsolatos filmek elavultsága nagymértékű. Ez sem igazán magyarázat azon­ban arrai a meghökkentő tény­re, hogy az idei első nyolc hó­napban ebből a tárházból alig egy tucat filmet kölcsönöztek ki három megye vállalatai, szövetkezetei. A kölcsönzők kö­zött javarészt az igazán nagy cégek találhatók. Persze, akadnak munkálta­tók, akik a diafilmeket talál­ják a legcélszerűbb segéd­anyagnak a munkavédelmi ok­tatáshoz. Itt viszont gyakori a kritika: kevés a diafilm. Vagy talán túl nagy a kényelem? A munkavédelmi oktatáshoz fel­használható diafilmek készíté­sével és forgalmazásával a budapesti Foto-Elektronik Ipari Szövetkezet foglalkozik. A dia- film-programokat illetékes ál­lami szervek és szakszervezetek szakembereinek közreműködé­sével készítik. Több, mint 170- féle munkavédelmi diaprogram kapható a szövetkezetnél rak­tárról, de egyedi megrendelé­sekre készítenek speciális programokat is a szövetkezet budapesti, Wesselényi utcai audiovizuális stúdiójában. Újabban a vállalatok igé­nyei mindinkább a videóprog­ramok irányába tolódtak el. Bár a Foto-Elektronik Ipari Szövetkezet is már közel két tucat munkavédelmi videóprog romot készített ez idáig, az a segédanyag eléggé hiánycikk. Megyénkben is a meglévő ke­veset egymás között cserebe­rélik a vállalatok: nem szerve­zetten - forgalmazásuk, köl­csönzésük még nem megol­dott -, hanem inkább csak is­meretség alapján. ^ Viszont egyelőre hiányzik még egy egységes, munkavé­delmi vizsgára felkészítő vi- deó-propramsorozat. Az Or­szágos Munkavédelmi és Mun­kaügyi Főfelügyelőség Munkavé­delmi Információs Központja már megkezdte az oktató vi­deósorozatok készítését. Ezek­nek első darabjait a közeljö­vőben bocsátják forgalomba. A programok témáik alapján széles körben felhasználhatók: A dolgozók jogai és kötelessé­gei; Gépek-berendezések álta­lános veszélyforrásai; Balese­tek bejelentésével, kivizsgálá­sával összefüggő szabályok stb. Mint a fenti címekből lát­ható: a program első részei meglehetősen általánosak, egyes témák nem is feltétlenül igényelnék a képes feldolgo­zást, de a programsorozat a későbbiekben törvényszerűen a speciálisabb veszélyforrások bemutatását, elemzését veszi célba. Jó lenne, ha szervezett kölcsönzésükről is Írhatnánk, de egyelőre csak az a biztos információ, hogy a videóprog- ramokot az érdeklődő cégek az OMMF Munkavédelmi In­formációs Központjától rendel­hetik meg. D. I. Törvény­tervezelek társadalmi A gyülekezési és egye­sülési jogról szóló törvény- tervezetek baranyai társa­dalmi vitáinok sorában ma, szeptember 23-án, 14.30-as kezdettel a me­zőgazdasági értelmiség számára rendeznek vitafó­rumot a Bólyi Mezőgazda- sági Kombinát tanácster­mében. A közművelődési egyesületek, baráti körök, város- és községszépitő egyesületek vezetői szep­tember 24-én, 9 órától Al- sómocsoládon vitatják meg a törvénytervezeteket. A megye papságának képvi­selői szeptember 26-án, 10 órától a megyei nép- frontbizottsóg székházában folytatnak vitát a terveze­tekről. Ugyanezen a na­pon még öt másik társa­dalmi vitát is rendeznek: kisiparosok és kiskereske­dők 15 órától a HNF szi­getvári székházában, 15 órától Komlón a városi pártbizottság székházában, 16 órától a KISZ Pécs Vá­rosi Bizottsága szervezésé­ben a Tüzér utcai Moz­galmi Házban, Szentlász- lón 18 órától a községi tanácskozóteremben, vala­mint 19 órától Mecsekná- dasdon a Környezetvédő Egyesület tart vitát. Szeptember 27-én, 18 órától Magyarhertelenden, 28-án 18 órától Szigetvá­ron, a Lenin lakótelepi Általános Iskolában, 29-én, 18 órától Rózsafán, a köz­ségi kultúrházban, 30-án, Borjádon, a termelőszövet­kezet tanácstermében ren­deznek társadalmi vitát a törvénytervezetekről. A jö­vő hét folyamán Diósvisz- lón mezőgazdasági kister­melők is megvitatják az egyesülési és a gyülekezé­si jogról szóló törvényter­vezeteket. Ennek a ren­dezvénynek az időpontja még nem alakult ki. Ezzel zárul a törvénytervezetek társadalmi vitasorozata Baranyában. A tapasztala­tokat, az elhangzott véle­ményeket októberben ösz- szegzik megyei szinten. Valamennyi érdemi véle­mény eljut a törvényelőké- szitőkhöz. Oktatófilmtár klhasxnálatlanul Reprodukció a Képes munkavédelem című kiadványból Szeretettel mindent el lehet érni Sárika néni Rubindiplomás tanítónő Keveseknek adatik meg, hogy hetven évvel a tanári ok­levél megszerzése után meg­kapják a rubindiplomát. Az idei tanévnyitó alkalmából Pé­csett hárman is átvehették, olyanok, akik 1918-ban léptek a tanári pályára. Könnyű ki­számítani: ők ma már kilenc­ven évesek. Egyikük, a még ma is teljes szellemi frisses­ségnek örvendő Duppai Imré- né Kolbe Sarolta a Szent Ist­ván téri Prohószka otthon la­kója. Ott kerestem föl Sárika nénit, aki nagyon szivesen me­sélt pályájáról. — Székesfehérvárról, a hat osztályú felsőbb leányiskolából kerültem Pozsonyba, ott kap­tam meg a tanítói oklevelet 1918-ban. A nagybátyám is tanár volt, Budapesten iskola- igazgató. Mi öten voltunk test­vérek, s az egyik nővérem is ezt a foglalkozást választotta. Én egyszerűen azért akartam tanítani, mert szerettem a gyerekeket. — Miután befejezte tanul­mányait Pozsonyban, hová ke­rült? — A szüleim Cecén laktak, s nekem szerencsém volt, ott megürült egy állás, azt elfog­lalhattam. Ott tanítottam az alsó tagozatban huszonöt évig, sőt, amíg nem volt szak­tanár felsőben, számtant és németet is tanítottam. Azután pusztára kerültem, három évig dolgoztam Tükröspusztán, az­után Kiscséripusztán, majd Csalapusztán. 1957-ben men­tem nyugdíjba. Egy ideig Pi- lisszentkereszten laktam a lá­nyommal, utána kértem felvé­telemet a pécsi Prohászka sze­retetotthonba, s most már tíz éve itt élek. Legtöbbet a pusztán töltött évekről mesél: nevetve mond­ja, hogy a gyerekek rettene­tesen rendetlenek voltak, pad­juk, táskájuk tele szeméttel, s rendkívül szerettek verekedni. — Ezekről sikerült őket le­szoktatnom. Nem, egyáltalán nem voltam szigorú, csak na­gyon szerettem őket. A gyere­keket szeretni kell, szeretettel és szép szóval mindent el le­het érni náluk. Kérdezték is tőlem a szülők, hogy tanító néni, mit tetszett csinálni ezekkel a gyerekekkel, hiszen még a dűlőúton is párosával mennek! Megpróbáltam őket az ápolt, rendes, tiszta külső­re is ránevelni, ami nem olyan egyszerű dolog egy tanyán, de mondhatom, ez is egészen jól sikerült. Egyszer például az egyik kislánynak az anyja azt mondta nekem, hogy a lánya nagy gondot kezd fordítani a kezére is, lassan már olyan, mint egy manikűrös. Ezek ap­róságoknak tűnnek, de sok munka volt abban, hogy ezt elérjem. Tudtam és láttam, hogy főleg ott a pusztán nem­csak tanítani, hanem nevelni is kell. Mondják Sárika néniről, hogy még ma is legalább öt­ven verset tud kívülről. — Ma már sajnos olyan rossz a szemem, hogy olvasni már nem tudok, sőt a tévé­műsort is csak hallgatom. Ma­gának is csak a körvonalait látom, az utcán nem ismer­ném meg. Minthogy a látásom így megromlott, leginkább a gondolataimmal vagyok elfog­lalva. S mikor megkérem, hogy próbálja meg egy mondatban — ha ez egyáltalán lehetséges —, megfogalmazni, omit a ta­nári hivatásról gondol, csak ennyit mond: — Még ma, kilencven éve­sen is végigcsinálnám . . . D. Cs. B<*ló György: „Kiférte beszélgetés a 8Ö-as évekből" Két pont között... A nyolcvanas évek Magyar- országa nincs könnyű helyzet­ben; a gödör túl mélynek lát­szik s a kikecmergés perspek­tívái több éves - évtizedes? - intervallumot sejtetnek. Mi is sokszor leírtuk már: a „ki­bontakozás" programja adott, csak végre kell hajtani, csele­kedni ennek szellemében ki- nek-kinek a maga munkahe­lyén, munkakörében, s akkor... Szóval kezdjük el már végre. De vajon ilyen könnyű-e? Ilyen egyértelmű-e? .. . Reformidő­ket élünk; társadalmunk szer­kezetét alapvetően érintő vál­tozások szemtanúiként. Jele­nünk - mindennapi beszédté­ma. Már közhely: társadalmi közmegegyezés nélkül szinte lehetetlen, társadalmi közmeg­egyezéssel pedig fogcsikorga- tóan nehéz lesz változtatni ozon a társadalmi-gazdasági megkésettségen, amelybe az elmúlt évitzedek középkelet- európainak nevezett kis régión­kat sodorták. Közmegegyezés, melyben a hatalom garanciája a nyilvá­nosság. Ez az, melyet egyre több vezető politikusunk hisz és vall, s melynek nyomán az utóbbi hónapokban föl-fölszisz- szen a politikai kultúrát önhi­báján kívül nem tanult, nem ismerő, nem gyakorlott ember, hallván a múltban a „sorok között" sem olvasható meg­nyilatkozásokat, szembesülve a valóság olykor keserű tényei- vel. Csak a mundér érdeké­ben mondom: sokak szerint politikai éretlenségünk legfőbb okozója a tömegkommunikáció. Meglehet, része van benne, mint a hatalom eszköze és ki­szolgálója és szolgai visszatük- rözője — de azért részleges fölmentést kaphat. Mert akadtak merész és gyá­moltalan kísérletek, bátorított és kevésbé bátorított kezdemé­nyezések a múltban is, jelen­tek meg új hangok a lapok hasábjain, a rádióban, televí­zióban. Valószínűleg nem vé­letlen, hogy az ismert politi- záló-riporter Baló György és az időnként kritikák pergőtü­zét álló „Mozgó Világ” egymásra találtak, s e kapcso­lat egyik termékeként itt for­gathatom a kezemben annak a riportkönyvnek a tiszteletpél­dányát, mely „Kilenc beszélge­tés a 80-as évekből" címmel látott - lát? - a közelmúltban napvilágot a „Múzsák" Kiadó gondozásában. Hozzátéve né­mi maliciával: pár éve bomba­siker lett volna a könyvpiacon, ma csak egy figyelemre méltó, precíz, szándékait illetően tisz­teletet parancsoló vállalkozás. Persze ez sem kevés; a re­formról, a felzárkózás esélyei­ről, a történelemmel való szembenézés kényszeréről, az útkeresés gyötrelmeiről, mint napjaink legégetőbb és ak­tualitását őrző kérdéseiről fo­lyik a diskurzus; a kötet a szerző 1984 és 1987 között megjelent írásaiból ad válo­gatást. Nyers Rezső, Berend T. Iván, Vámos Tibor, Huszár Ist­ván Köpeczi Béla, Juhász Gyu­la és Gazsó Ferenc mond vé­leményt, s a dialógusokat két kerekasztal-beszélgetés egészí­ti ki, melynek résztvevői Péter János, Bognár József, Bihari Mihály, valamint Bakó Ede, Kádár Béla és Pulai Miklós. Baló György kötetének rend­hagyó bevezetőjében Írja: an­nakidején nem mindenki volt elragadtatva az ötlettől, hogy a Mozgó Világ képviselőjével beszélgessen, hogy egyáltalán a nyilvánosság számára be­szélgessen. Tőle megszokott, keményen fogalmaz: „Volt, aki BALÓ GYÖRGY KILENC BESZÉLGETÉS A 80-AS ÉVEKBŐL eleve elutasított, volt, aki hosszas tárgyalások után rá­állt, aztán mégis lemondta, volt, aki a tárgyalások, a be­szélgetés, a szerkesztett kéz­irat elkészültével nem járult hozzá a közléshez. Ebben az országban 1988-ban sem tar­tunk ott, hogy a vezető politi­kusok többsége hajlandó le­gyen egy-egy komolyabb be­szélgetésre a nyilvánosság szá­mára . . ." Persze, akik vállalták a vé­leménymondást, a szerző sze­rint „vállalták az ezzel együtt járó kiszolgáltatottságot" is. Miután olvastam az írásokat, szeretném nem érteni, hogy miféle kiszolgáltatottságot vál­lal az, aki ma az ország sorsa felől aggódva, azért tenni ké­szen kialakult koncepcióval rendelkezik? Szeretném hinni, hogy közös dolgainkat ille­tően kirostálódnak előbb-utóbb a „kényes" kérdések, s hinni naivan, a társadalmi demokra­tizálódás folyamat előbb-utóbb megkérdőjelezi Baló György ma még jogos előfeltevéseit. A beszélgetésekről részlete­sebben írni, azokból néhány mondatot, gondolatot kiragad­ni nem lehet és nem érdemes. Vakvágányra vinne. A kerek­egész interjúk úgy ahogy van­nak, egységükben politizálnak. A „Kilenc beszélgetés a 80-as évekből" az utóbbi idők leg­jobb iparosmunkája a hasonló témák sorában, s ajánlhatom minden politizálónak—beszél­getőnek—vitázónak, azzal a megjegyzéssel-kívánalom mai, hogy mielőbb válljék doku­mentumértékűvé, s ne perma­nens aktualitása figyelmeztes­sen napi elmulasztott teen­dőinkre. Értsük meg az egyik inter­júalany mondatait, aki úgy fo­galmaz: „...két pont között a legrövidebb út az egyenes. Hol? Az euklideszi geometriá­ban. A társadalomban nem. Soha nem. Egy magaslatra könnyebb feljutni szerpentinez- ve, mint toronyiránt. Tehát tudni kell manőverezni .... de az tud igazán jól manőverezni egy ingatag világban, akinek vannak távlati stratégiai elkép­zelései. Ha nekem nincs stra­tégiai elképzelésem, akkor az operatív manőverezés valój- ban máról holnapra való élés és kapkodás . . . veszélyelhárí­tás, amit másutt, más politikai erők válságmenedzselésnek ne­veznek." Kozma Ferenc

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom