Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-03 / 245. szám

1988. szeptember 3., szombat Dunántúlt Tlaplo 3 n DM politikai fóruma Komló és a bánya Komló 'bányászváros. A föld mélyén található jó minőségű fekete kőszén tette azzá. így lett a felszabadulás előtt is­meretlen kis faluból, az a so­kat változó sajátos település, amely ma is ezernyi szállal kötődik a bányászathoz. Komló Baranya második leg­nagyobb városa. Lakóinak nagy része ugyan jobbára máshol dolgozik, mégis alig akad olyan család, amelyik­nek ne lenne valamilyen kap­csolata a bányával, vagy a bányászattal. A város és a bánya sorsa, az élet- és la­kókörülmények alakulása is sok ponton kapcsolódik egy­máshoz. Hogy mi módon — erről beszélgettünk Somssich Lászlónéval, az MSZMP Komló Városi Bizottságának első tit­kárával és Morber Jánossal, a városi tanács elnökével.- Sajátos helyzet a város együttélése a szénbányászat­tal — mondja Somssich László- né. — Miután az ágazatnak súlyos gondjai vannak jelen­leg, ez kihat a város életére, a fejlesztési lehetőségekre, sőt a létesítmények üzemeltetésére is. Talán kicsit jobban is, mint kellene, hiszen korábban azt a . ,,kényelmes" megoldást, bogy a várost a bánya na­gyon korrektül segítette, köny- nyebb volt gyakorolni. A leg­nagyobb helyi vállalat nehéz helyzete, az anyagi támoga­tás hiánya készületlenül érte a várost. — Ha . visszatekintünk a múltba — veszi át a szót Mor­ber János -, volt már ha­sonló 'helyzet, amikor még az is felvetődött, hogy Komlóra, mint városra egyáltalán szük­ség van-e. A bánya jövőjével együtt megkérdőjelezték a vá­rosét is, amit gyors reagálás­ként új munkahelyek megte­remtése követett. így kezdte működését például a Május 1. Ruhagyár, a MOM és a Carbon. Nekem, mint tanácselnök­nek szerencsém volt, mert egy olyan időszakban kezdtem a tevékenységet, amikor ismét fellendülés előtt állt a város. A hetvenes évek közepére ki­derült, hogy a mecseki szénre szükség van. Ez óriási lendü­letet adott és az V. ötéves tervidőszakban megindult a bányászprogram, ami a város és a bánya együttes fejlődé­sét jelentette. Ekkor alakult ki a mai belváros - sokak által ugyan vitatott, de mostanára már megszokott - arculata, bontottuk le a régi paraszthá­zakat. Létrejött a kereskedel­mi és szolgáltatóhálózat, meg­épült a Zengő Áruház, a Gelka, a Villgép, a Patyolat és annyi lakást építettünk, mint korábban tíz év alatt. A bánya olyan segítséget nyújtott a városnak, amire az­előtt ritkán volt példa. Nem­csak új létesítmények meg­kát tudja biztosítani. Ezen­kívül részt vesznek a művelő­dési házak és a sportkör fenntartásában. — A hírek szerint ezek tá­mogatása az utóbbi időben jelentősen csökkent.- Való igaz! A KBSK tá­mogatása például egyik évről a másikra 6-7 millió forinttal csökkent. A nagy gondot az jelenti, hogy a tanácsnak nincs pénze és egyik helyi forintot tett le az asztalra. Ha a bányászok nem segíte­nének, nem tudnánk az óvo­dákat, az iskolákat működ­tetni. Szeretném kihangsúlyoz­ni, hogy a brigádok ma is nagyon sokat segítenek, sok­szor erejükön felül is igyek­szenek tenni azért, hogy gyer­mekeik elfogadható körülmé­nyek között legyenek.- Mi, akik ebben a város­ban élünk, hiszünk benne, hogy az itt bányászott szénre az országnak szüksége van — folytatja Somssich Lászlóné. - Tudjuk, hogy ezt a kincset az eddigieknél gazdaságo­sabban kell kitermelni és ez Jegyzet 35. hét Tanévkezdés Az ütemterveknek megfelelően épülnek a bányászlakások a sikondai városrészben Fotó: Kóródi Gábor építésének volt a mecénása, de támogatta Komló sport- és kulturális életét is. A Mecseki Szénbányák sok tekintetben levette a gondot a város ve­zetőinek válláról, segítettek a tervezésben, a fejlesztési el­képzelések kidolgozásában is. — Konkrétan milyen támo­gatást xadott a bánya? — A színház- és hangver­senyterem építéséhez például '5 millió forintot. De részük volt abban, hogy felépült a sportcsarnok és segítettek rendbéhozni a kófházat is. Az utóbbi felújítására annyira nem volt pénzünk, hogy már azt fontolgattuk, be kell zárni egyes osztályokat. Most meg lehet nézni, a bánya szak­emberei sok-sok órai fáradt­sággal annyira rendbe tették a sebészetet, a belgyógyásza­ti és a gyermekosztályt, hogy egy darabig biztos megfelel az igényeknek. Erre a város saját erejéből nem lett volna képes. De van másik példa is: a bányavállalat üzemelteti a városi könyvtárat, a tanács csak a költségek 10 százalé­vá I la I at sem tud igazán segí­teni. Félő, ha a bánya még tovább kénytelen csökkenteni a támogatást, előbb-utóbb napirendre kerül egyes szak­osztályok megszüntetése, ezt pedig nem szeretnénk. — Mennyivel van kevesebb pénze a városnak?- Az idei évre 197 millió forint bevétel volt meghatá­rozva, amit az állam a sze­mélyi jövedelemadóból jutta­tott volna számunkra. Csak­hogy, mint közismert, nem fi­zettek be annyi adót, mint amennyire számítottak. Ezért most havi 2—3 millióval keve­sebbet kapunk. Nehéz hely­zetben vagyunk, hiszen sok feladatra nem jut elég pénz. Például -az utak felújítására sem költhetünk többet, mint egy évtizeddel ezelőtt, holott az állapotuk napról napra romlik. Nincs pénzünk a fel­újításra, karbantartásra, jár­daépítésre. A bánya nem tud segíteni, a dolgozók viszont még mindig megteszik ezt. Tavaly a gyermekkórus-talál­kozóra nyolc brigád 300 000 nagyon nehéz feladat elé állítja a bányászat vezetőit, dolgozóit. A készségben, hogy a bánya, a tanács és a párt- bizottság együttműködjön, nem volt hiány és jelenleg sincse­nek gondok. Úgy gondoljuk, hogy a Mecseki Szénbányák vezetőinek - az illetékes kor­mányzati szervekkel együttmű­ködve és azok támogatásá­val — mielőbb olyan megol­dást kell találniuk, amely hosszú távon biztosítja, hogy aki a bányászatban szeretné továbbra is megtalálni a meg­élhetést, annak ne kelljen más foglalkozás utón néznie. Komló életében a bánya to­vábbra is meghatározó. De amikor erről beszélünk, nem­csak á szén kitermeléséről, a dolgozók munkájáról van szó, hanem a bányászok gyerekeit tanító pedagógusok, a bá­nyászokat és azok családtag­jait gyógyító egészségügyiek, a mindenkit ellátó kereskede­lem vagy a szolgáltatásban, a közlekedésben és a többi helyi vállalatnál dolgozók jö­vőjéről is. Ferenci Demeter Te várod az iskolát? - ámulnak a felnőttek. A kis­iskolás állja a csodálkozó, kétkedő szempillantásokat. Igen, várja. Mert érdekes dolgokkal ismerkedhet meg, mert a tanító néni segédle­tével naponta valami újat fedezhet föl, mert találkoz­hat a barátaival. A hato­dikos ingatja a fejét és ki­jelenti, hogy az iskolák sok­kal szebben mutatnak, ami­kor be vannak zárva, a nyári szünet alatt. Közlését rábólintó mosoly fogadja. Elvégre Így kell nyilatkoznia minden valamirevaló tanuló­nak, a lelkendező már gya­nús. Stréber, karrierista, a nyelvét sem rendeltetéssze­rűen használó egyén. Pedig, de ráférne az is­kolákra a kedvezőbb köz­hangulat, a tanulás, a min­dennapi feladatok, a tanári munka megbecsülése. Mind­nyájan tudunk sorolni ap­róbb, nagyobb bosszúságo­kat, sérelmeket, amelyeket az iskolák,* az átgondolat­lan, felesleges előírások okoznak egy-egy tanév alatt. Emlékezünk tanárokra, akik rossz pedagógusok és gyen­ge szakemberek voltak, de szerencsére olyanokra is, akikre évtizedek múltán is szeretettel gondolhatunk, akik érezték roppant fel­adatuk fontosságát, akik mindent megtettek, hogy a rájuk bízott gyerekek fel­nőttként is megtalálják he­lyüket az életben. Tanévkezdés. Szépen be­kötött könyvek, füzetek so­rakoznak a fiókokban, a hátitáskában, a diplomata- táskákbam még színes nejlon­szatyrokban is. A család költségvetésben tekintélyes rubrikát töltenek meg a ki­adások. Az iskolák kifestve, kitakarítva, a pedagógusok fölkészülve a feladatokra, és a várható kérésekre, ame lyekkel majd megint a szü­lőkhöz kell fordulniuk, ha fogytán a szalvéta, a kréta, ha nem kerül függöny az ablakra, fogas a mosdóba. Az iskolákra az elkövet­kező időkben az eddi­gieknél is jobban számít a társadalom. Úgy is fogal­mazhatnám, hogy végre kezd az iskola feladatai fontos­ságának megfelelő figyelmet kapni. Ez egyszerre sok is, meg kevés is. Sok, hiszen helyrebillenhet megcsorbult tekintélye, de kevés 'is le­het, ha a figyelem nem pá­rosul elegendő támogatás­sal. Iskola, iskola, kacsalábon forgó ékes palota - jut eszembe Vackor ujjongása, amikor nagy áhítozások után végre beíratták a szülei az iskolába. Kisfiam finoman kiigazít: a kacsalábon pör­gő nem az iskola, hanem az óvoda volt a mesében. Jól van, nem baj, ha nem forog egy helyben, álljon erősen a helyén, gondolatok szárnyaljanak benne. Az sem baj, ha nem túl ékes, inkább legyen tiszta, jól fű­tött és" világos. Legyenek képzett, gyermekszerető ta­nárok, az iskolával együtt­működő szülők, érdeklődő diákok, legyen a tudást ki­emelten értékelő szemlélet. Szentegát új korszakra készül Egy kastély gazdát keres Az ÁG-központ Szigetvárra költözik Mi lesz veled, Biedermann- kastély? A kérdés egyre sűrűbben és sürgetőbben hangzik el a Szi­getvári Állami Gazdaságban, s a legutóbb az „Unokáink sem fogják látni" c. népszerű tévéműsorban is elhangzott a „hirdetés": egy jól karbantar­tott, nem túl öreg kastély gaz­dát keres. Hát erről van szó. A gaz­dakeresésről. De miért? A Szigetvári ÁG — mint Kasó József igazgató elmond­ja — a volt szigetvári járás öt kisebb állami gazdaságá­tól jött létre, szentegáti köz­ponttal. Az üzemegységek ma is szerteszét vannak és ezen a szétszórtságon a területcse- rélési kísérletek sem segítet­tek. A földet ugyanis még csak el lehetne cserélni, ám a ma­jorokat, üzemi épületeket már aligha. A szétszórt üzemegysé­gekbe az út Szigetváron át vezet, az ipari bázis is a vá­ros dél-keleti területén helyez­kedik el — indokolt tehát Szentegát feladása és a Szi­getvárra költözés (amit egyéb­ként még az is alátámaszt, hogy a szentegáti központban dolgozók nagy része naponta Szigetvárról jár ki). Ehhez re­mek alkalomként kínálkozott az, hogy szabaddá vált a vá­rosban a volt járási tanácsi székház, amit a legutóbbi idő­kig a városi tanács használt. Az épületet a gazdaság meg­vásárolta, s most úgy számít­ják, hogy a szükséges tataro­zás után november-december­ben be is költözhet a központ. Tehát lezárul a százéves kastélynak a második korsza­ka. Az első a múlt század 70- es éveiben kezdődött, amikor a bécsi Biedermann-család a Batthyány-család e birtokré­szét adósságok fejében meg­kapta. Akkoriban itt még sem­mi sem volt, Biedermannék kezdtek a kastélyépítésbe, s a millenniumra még a parkban levő „kis San Pietro” — vagy­is a római Szent Péter bazili­ka formáit idéző kápolna — Js elkészült. 1912 körül fejező­dött be a vadászkastély épí­tése - ezzel lett teljessé a ma új gazdát kereső épület- együttes. A Biedermann-csalá- ' dot ma is tisztelettel emlege­tik azért, mert - sok más ura­sággal ellentétben — itt élt és gazdálkodott azon igyekez­vén, hogy tisztességes életfel­tételeket biztosítson az urada­lomban dolgozóknak. A kas­tély éppen ezért elsősorban lakóhely volt — ez ma is le­olvasható róla, hiszen mentes mindazoktól, amik az előtérbe helyezett reprezentációról val- lanának. Figyelemre méltó, hogy a vendégfogadást nem a kastélyban oldották meg, a célra épült annak idején a tő- szomszédságában a takaros, kiskastélynak mondott vadász- kastéiy. Kasó József hangsúlyozza: szíve szerint maradnának - erre utal a több éve folyó és még véget nem ért felújítás -, de a már említett egyéb szempontok a távozásra ösz­tönzik a gazdaságot. Azt is el­mondja, hogy a kastély min­denképpen többre hivatott, mint az átmenetileg visszama­radó funkciók ellátására, ami­ket másutt is meg tudnának oldani. Egyedül arról van szó, hogy ne váljanak lakatlanná az épületek, hiszen köztudott: ez a pusztulás legfőbb gyor­sítója. Amint ennek a tanúi lehet­tünk, a „sokkastélyos” gazda­ság egyik kiskastélya, a bo­dorfapusztai körül is. Rózsafá­hoz tartozik, a szigetvár—szen­tegáti útról rosszul járható földúton közelíthető meg ez a megtévesztő kis épület. Első ránézésre azt mondja az em­ber: jé, hiszen ez olyan, mint a ráckevei Savoyai-kastély. . . A hangulati befolyásolást se­gíti az OMF igen szép kiad­ványa — Védett kastélyok hasznosítása Magyarországon —, amelyben a „felkínált" kas­télyok közt látható a maga­biztosan így jellemzett bodor­fapusztai kastély: „A 18. szá­zadban épült, tdfmegalakítása barokk eredetre utal. Eklekti­kus átépítés során nyerte el mai alakját." Amiből - saj­nos - egy szó sem igaz. Ez a kis épület 1913-ban épült, ezt tanúsítja a kastélyt építő Per- czel-család leltárkönyvében ol­vasható egyértelmű bejegyzés. A könyvet egyébként a pusz­tán élő id. György Gyulánál láttuk. Nos, ez a kastély rég lakatlan, s félelmetes látvány, ahogy a természet birtokba veszi: falhasadékon, ablak-aj- tórésen át tör be az elvadult növényzet és tenyészik egyre hatalmasabban mindenfelé. Ez is használót keres, az OMF becslése szerint minimum 10 milliós helyreállítási költség­gel. Amit persze nem is kell komolyan venni. Nem akarjuk az üzletet ron­tani, de meg kell jegyezni: sajnálatosan rossz időpontban keresnek új gazdát a Bieder- mann-kastélynak. Olyankor, amikor meglehetősen nagy a kastélykínálat Magyarországon - ennél nagyobbakból, törté­nelmi múlttal rendelkezőkből, kedvezőbb helyen lévőkből. Az állami gazdaság igazgatója sem titkolja: a Pécsi ÁG a megyeszékhely hátterével job­ban .vállalkozhatott az üszögi kastély önálló idegenforgalmi hasznosítására, mint ők tehet­nék, hiszen a szigetvári háttér nem elég erőteljes és a vá­rostól való távolság sem ked­vező. Mindenesetre: versenyhelyzet van n kastélvkínálatban, ami­ben azért mégsem rosszak a Biedermann-kastély esélyei. Voltak már érdeklődők, a kö­zelmúltban Svájcból is, ami talán bíztatónak mondható. Kasó József olyan jellegű hasznosulásnak örülne, ami az itt élőket nem zavarná, sőt tolón munkát is adna. Ez azért is fontos szempont, mert az állami gazdaság hátérrel éppen mostanában van folya­matban Szentegát községgé szervezése. A kastélynak olyan gazdára lenne szüksége, amely az AG kivonulása után bizo­nyos értelemben gazdája le­hetne a kis településnek. De hogy mivel foglalkozó gazda, arról ma aligha léhet beszél­ni, hiszen a vevő dönti el, mit akar, az eladó esetleg taná­csolhat. Hársfai István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom